enekeskonyv

A régi Református Énekeskönyv énekeinek teljes szövege

Régi Református énekeskönyv

OpenSong formátumban elérhető itt.

1. Zsoltár

1. vers

Aki nem jár hitlenek tanácsán,
És meg nem áll a bűnösök útán,
A csúfolóknak nem ül ő székében,
De gyönyörködik az Úr törvényében,
És arra gondja mind éjjel nappal:
Az ily ember nagy boldog bizonnyal.

2. vers

Mert ő olyan, mint a jó termőfa,
Mely a víz mellett vagyon plántálva.
Ő idejében meghozza gyümölcsét,
És el nem szokta hullatni levelét,
Eképen amit az ember végez,
Minden dolgában megyen jó véghez.

3. vers

De nem ígyen vannak a gonoszak;
Hanem mint az apró por és polyvák,
Melyek a széltől széjjel ragadtatnak:
Így az életben meg nem állhatnak
A gonoszok, és kik bűnben élnek.
Az igazak közt helyet nem lelnek.

4. vers

Mert az Isten ismeri útukat,
Az igazaknak érti dolgukat;
Azért mindörökké ők megmaradnak;
De akik csak gonoszságban járnak,
Azoknak nyilván mind elvész útuk:
Mert az Istennek nem kell az ő dolguk.

2. Zsoltár

1. vers

Miért zúgolódnak a pogányok?
Mit forgatnak ő bolond elméjükben?
A földi népeknek mi szándékok?
Csak hiába valót űznek szívükben.
E világi királyok egybe gyűlnek,
A fejedelmek tanácsot tartanak,
Az Isten ellen erős kötést tesznek,
És az ő Krisztusára támadnak.

2. vers

Nagy fennen mondják: mit késünk ezzel?
Jer, szaggassuk el ezeknek kötelét,
És minden igájukat rontsuk el,
Ne viseljünk többé rajtunk effélét!
De az Úristen a magas mennyekben
Csak neveti dolgukat azoknak,
Csúfolja őket ülvén szent székében,
Kinek ezek semmit nem árthatnak.

3. vers

1. vers

Úr Isten, az én imádságom,
Kérlek, vegyed füleidbe
És hallgass meg kérésembe’!
Én Istenem és én királyom,
Értsd meg mondásom.

2. vers

Tekintsed meg esedezésem,
És halld meg kiáltásomat,
Midőn hívlak, királyomat!
Meghallgatod én könyörgésem,
Bizonnyal hiszem.

3. vers

Jó reggel meghallgatsz engemet,
Uram, még virradta előtt,
Idején a nap hogy feljött;
Elődbe számlálom ügyemet,
Várván kegyelmet.

4. vers

Mert egyedül te vagy oly Isten,
Kinek a gonoszság nem kell;
És aki gonosz bűnben él,
Nem mehet hozzád semmiképen,
Míg él vétekben.

5. vers

A kábák és az esztelenek
Nem állhatnak színed előtt;
Gyűlölsz minden gonosztévőt,
És tőled távol űzettetnek
Az ilyetének.

6. vers

Akik csak hazugságot szólnak,
A gyilkosokat, orvokat
Szörnyen elveszted azokat;
Kik embert hamisan megcsalnak,
Megútáltatnak.

7. vers

Én pedig nagy jó reménységgel
Bémegyek szent templomodba,
És imádlak szent házadba’;
Nagy jóvoltodért félelemmel
Szolgállak szívvel.

8. vers

Uram, vezérelj igazságban
Ellenségimnek láttokra,
Kik igyekeznek káromra;
Oktass, hogy a te útaidban
Járhassak jobban.

9. vers

Mert szájukban nincs egy igaz szó,
Szívük teljes nyavalyával,
Ő nyelvük szól álnoksággal;
Torkuk oly, mint a nyílt koporsó,
Hol nincs semmi jó.

10. vers

Büntesd meg, Uram Isten, őket,
Tedd semmivé tanácsukat,
Rontsd el ő találmányukat;
Kik ellenkeznek, verd meg őket,
A pártütőket!

11. vers

És hogy azok mind örüljenek,
Akik bíznak csak tebenned,
Szívből szeretik szent neved:
Engedd, hogy vígan Felségednek
Énekeljenek.

12. vers

Az igazat mert te megáldod,
Te nagy irgalmasságoddal
Körülveszed, mint paizzsal;
A gonosz ellen őt megtartod
És oltalmazod.

6. Zsoltár

1. vers

Uram, te nagy haragodban,
Mely miatt vagyok búban,
Engemet ne feddj meg!
És haragodnak tüze,
Szűnjék meg sebessége,
Melyben ne büntess meg!

2. vers

Nékem, Uram, légy irgalmas,
Mert vagyok nagy fájdalmas.
Ne hagyj, Uram, kérlek!
Gyógyítsd meg sérelmimet,
Elrettent tetemimet
Újítsd meg, hogy éljek!

3. vers

Lelkem igen háborodik,
Ínségiben bánkódik,
Kesergek szívemben:
Uram meddig hagysz engem
Ily erősen veszkődnöm
E nagy gyötrelemben?

4. vers

Térj, Uram, kegyesen hozzám,
Mert, jaj, elfogyatkozám!
Te nagy irgalmadból
Szánj meg nagy nyavalyámban
És keserves kínomban:
Ments meg a haláltól!

6. vers

Elfáradtam bánatimban,
Egész éjjel sírtomban;
Könnyhullatásimmal
Nedvesítem ágyamat,
Áztatom nyoszolyámat
Sűrű siralmimmal.

7. vers

Én szomorúságim miatt
Én két szemem elsorvadt
És elhomályosult;
Ezt szerzik ellenségim,
Vígadnak gyűlölőim,
Min szívem elbúsult.

8. vers

Azért éntőlem menjetek,
Kik gonoszságban éltek;
Távozzatok innen!
Mert az Úr kiáltásom,
Meghallgatá sírásom,
És bevőn kedvében.

9. vers

Könyörgésem meghallgatja
Az Úr, és elfogadja
Én imádságomat,
És amit tőle kérek,
Minden jókat megnyerek,
Úgy kívánja jómat.

10. vers

Azért minden ellenségim
És én háborgatóim,
Pironkodjatok el!
Már mind hátra térjetek,
És megszégyenüljetek
Nagy hirtelenséggel!

7. Zsoltár

1. vers

Ó, én Uram és én Istenem,
Tebenned vagyon reménységem,
Én oltalmamra légy jelen,
Tarts meg ellenségem ellen,
Hogy engemet el ne ragadjon,
Mint éh oroszlán, meg ne rágjon,
Amidőn nincs segítségem,
Aki megmentene engem.

2. vers

Hogyha én ezt tettem, Úr Isten,
Avagy hamisság van kezemben;
Hogyha gonoszt tettem ennek,
Ki örült békességemnek;
Hogyha valaki abban megért,
Hogy gonoszt fizettem a jóért;
Sőt, ha jól nem tettem azzal,
Ki nekem volt bosszúsággal:

3. vers

Ámbár kergessen ellenségem,
És bátor megragadjon engem,
Életemet földhöz verje,
Dicsőségem porrá tegye!
Kelj föl azért nagy haragodban,
Ellenségem ellen támadván;
Add meg az előbbi tisztem,
Kit rendeltél, Uram, nekem!

4. vers

Nagy sereggel aztán a népek
Hozzád gyűlnek és körül vésznek,
Azért, Úr Isten támadj fel,
Magas helyre köztök állj fel!
És ottan ítéljed a népet,
Ki jól rendelhetsz mindeneket,
És engem hűségem szerint,
Ítélj igazságod szerint!

5. vers

Verd meg az istenteleneket,
És védelmezd meg híveidet,
Mert mindeneknek titkait,
Látod, Uram, szívit-lelkit.
Te vagy paizsom, igaz Isten,
És nem hagysz el veszedelmemben,
Ki a híveket megtartod,
A gonosztól takargatod.

9. vers

Azért Istennek adok hálát,
Hirdetem ő szent igazságát,
És felséges szent nevének
Dícséretet éneklek.

8. Zsoltár

1. vers

Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk,
Mely csudálatos a te neved nékünk!
Nagy dicsőséged ez egész földre
Kiterjed és felhat az egekre.

2. vers

Dicsérnek téged még a csecsszopók is,
Szájukban viselik nevedet ők is,
Kik által ellenséget megejtesz,
És bosszúállót megszégyenítesz.

3. vers

Nagy voltát ha megnézem dolgaidnak,
Melyeket a te kezeid formáltak,
Az eget, holdat, a fényes napot,
És szép renddel a sok csillagokot:

4. vers

Csudálván mondom: micsoda az ember,
Ki tőled ennyi sok dicsőséget nyer?
De micsoda az embernek fia,
Kiről Felségednek van ily gondja?

5. vers

Az angyaloknál noha egy kevéssé
Kisebbé tőd, de nagy dicsőségessé
Teremtéd őtet és magasztalád,
Nagy dicsőségre felkoronázád.

6. vers

Kezed munkáin őtet úrrá tevéd,
Hogy azokkal bírna, néki engedéd,
Valamit e világra teremtél,
Mindeneket lába alá vetél.

7. vers

Juhot, ökröt és egyéb állatokat,
A hegyen és völgyön élő vadakat,
Kik az erdőkön széjjel legelnek,
Avagy sík réten, mezőn tengenek.

8. vers

És a repeső égi madarakat,
Kik hangicsálnak szép melódiákat,
És sok halait a nagy tengernek
Adád birtokába az embernek.

9. vers

Ó, felséges Úr, mi kegyelmes Urunk,
Mely csudálatos a te neved nálunk!
Felségednek mely nagy dicsősége,
Mellyel teljes e föld kereksége.

9. Zsoltár

1. vers

Dicsérlek téged, Úr Isten,
És áldlak teljes szívemben,
És a te csudatételidet,
Hirdetem jótéteményidet.

2. vers

Tebenned, Uram, vigadok,
Nagy örömömben tombolok,
És a te felséges nevednek
Szép dicséreteket éneklek.

3. vers

Mert az én ellenségimet
Veréd, megtérítéd őket,
Kik rettegvén, hátra esének,
Szent színed elől elveszének.

4. vers

Én ügyemet megtekintéd,
És kegyelmesen felvevéd;
Ülvén a törvénytevő székben,
Megmentél igaz ítéletben.

5. vers

A pogányokat megfeddéd,
A gonoszokat elvesztéd;
Semmivé tőd az ő nevüket,
Teljességgel eltörléd őket.

8. vers

Törvényed te szent mértéked:
Előhívod a te néped,
És igazsággal mindeneket,
Megítélsz minden nemzeteket.

9. vers

Te a szegénynek oltalma,
Őrizője vagy és jutalma,
Aki szükségnek idejében
Hozzád óhajt könyörgésében.

10. vers

Azért bíznak csak tebenned,
Akik ismerik szent neved;
Kik tőled várnak segítséget,
Úr Isten nem hagyod el őket.

11. vers

Énekeljetek az Úrnak,
A Sion hegyén lakónak!
Sokságát cselekedetinek
Hirdessétek el minden népnek.

12. vers

Aki nyilván megkeresi,
Az igaz vért nem felejti,
A szegény népet ő nem hagyja,
Akiknek kiáltását hallja.

13. vers

Én Uram és én Istenem,
Tekintsed meg nagy ínségem:
Életemet a gonosz gyötri;
A halál kapuiból végy ki!

14. vers

Dícsérhesselek nagy vígan
A Sionnak kapuiban;
Hadd örvendezzek én szívemben,
Hogy engem megtartál kegyesen.

19. vers

Kelj fel, Uram, és légy jelen,
Hogy ember erőt ne vegyen;
A pogányokat hívd elődbe,
Ítéld meg erős törvényedbe’!

20. vers

Szívökben, Uram, rettentsd meg,
Hogy magukat gondolják meg,
És ismerjék a pogány népek,
Hogy ők is halandó emberek.

10. Zsoltár

1. vers

Mire távozol tőlünk, Úr Isten,
Ily messze, és magad mit rejted el? :/:
E sok ideig való ínségben,
Miért hogy minket így felejtesz el?
Ím, az istentelen kevélységgel
Kergeti a szegényt és nyomorgatja:
Hálója essék az önnön nyakába!

2. vers

Mert az istentelen dicsekedik,
És gyönyörködik kívánságában. :/:
Dicséri a fösvényt, hízelkedik,
Istent káromol felfuvalkodván,
Akit megutál nagy hívságában,
Sőt kevélységében így gondolkodik:
Hogy nincsen Isten, azzal csúfolódik.

3. vers

Ő bolondságában úgy elmégyen,
Erős ítéletedet nem féli. :/:
És kevélységében szól nagy fennen,
Ellenségit is semminek véli.
Könnyen elfúhatja, azt ítéli,
Végre mond: bátran lakom és csendesen,
Soha nem esem szerencsétlenségben.

4. vers

Átokkal, szitokkal rakva szája,
Szól az ő nyelve csak álnokságot, :/:
E nyelvet szoktatta csalárdságra,
Mellyel szerez sok bút és bánatot.
Tolvajok módján megáll barlangot,
Leshelyből a szegényre ólálkodik,
Hogy megfoghassa, csak azon forgódik.

6. vers

Még azt is mondja az ő szívében,
Hogy Isten ezzel semmit sem gondol, :/:
Orcáját elrejti ezek ellen,
Szemét behúnyja, máshová fordul.
Kérlek Uram, e dolgon megindulj,
Nyújtsd ki kezed, a szegényt ne felejtsd el,
A nyomorultnak légy jó segítséggel!

7. vers

Miért mívelné a gonosz ember,
Hogy káromolja s csúfolja Istent? :/:
Szívében mond: számot Isten nem kér.
De te, Uram, értesz és látsz mindent.
Azért a szegény csak reád tekint,
A nyomorult, az árva benned bízik,
És kegyesen tőled megsegíttetik.

8. vers

Törd meg az istentelennek karját,
Hívd elődbe és idézd törvénybe, :/:
Vizsgáld és ítéld meg gonoszságát,
Ekképen nem mer jönni elődbe.
És így örökké regnál az Isten:
A pogányokat földről mind eltörli,
És igazsággal szent népét vezérli.

9. vers

Uram, tekintsd meg a nyomorultat,
A szelídeket kegyesen tartsd meg; :/:
Vedd füledbe ő kiáltásukat,
Erősítsd szívüket, vigasztald meg.
A szegény árvákat védelmezd meg,
Zabolázd meg az erőszaktevőket:
E földön óvd a gonoszoktól néped.

11. Zsoltár

1. vers

Az Istenben bízom jó reménységgel,
Miért szóltok hát így én lelkemnek,
Hogy én a ti hegyetekre fussak el,
És mint egy madár messze repüljek?
Mert a kegyetlenek ívüket szegzik,
Hogy a tiszta szívűket meglőjék,
Már a nyilakat az idegbe vették.

2. vers

Mert igaz ő, és igazságot szeret,
És kedves orcát mutat azoknak,
Kik igazságban rendelik éltüket.
Az Istennek temploma mennyekben,
Ott fenn vagyon szent széke, melyből
széjjel Szemei mindent néznek élesen,
Földi népet is megnézell és szemlél.

12. Zsoltár

3. vers

Ki az ő felebarátját
Ő nyelvével nem rágalmazza,
Kárral nem bántja szomszédját,
Nem rútolja atyjafiát,
És tisztességét nem gyalázza.

4. vers

Az istentelent utálja,
Az istenfélőt megbecsüli,
Őt nagy tisztességben tartja,
Esküvését meggondolja,
Ha kárt is vall, azt meg nem szegi.

5. vers

Aki pénzével él híven,
Kölcsön ád, de nem kér uzsorát;
Az ártatlan ember ellen
Ajándékot ő nem veszen:
Aki így tészen, az megállhat.

16. Zsoltár

1. vers

Tarts meg engemet, ó én Istenem,
Mert reménységem vetem csak tebenned!
Azért az Úrnak mondjad ezt lelkem:
Én Uram vagy te, örvendek tenéked!
E kívül nem kérkedhetem semmivel,
Hogy néked használhatnék jótétemmel.

2. vers

A szentekkel e földön jót teszek,
És segítek jámbor istenfélőket,
De azoknak lészen nagy sérelmek,
Kik követnek idegen isteneket.
Ő véres áldozatjukat nem nézem,
És nevüket ajakimra sem vészem.

3. vers

Az Úr Isten az én örökségem,
Mely nekem kiváltképpen részeltetett,
És ő megtartja híven azt nékem.
Az én sorsom a legjobb részre esett;
Hogy az örökség zsinórral osztatott,
Azzal a legszebbik rész nekem jutott.

4. vers

Dicséreteket mondok az Úrnak,
Ki tanácsával engem jól vezérel;
Még veséim is erre tanítnak,
És az ágyban is megintenek éjjel.
Az Urat szüntelen előttem tartom:
Mert jobbom felől van, nem ingadozom.

5. vers

Öröme vagyon szívemnek ezen,
Örvendez lelkem és megnyugszik testem:
Noha a sírban fekvése leszen,
De azt szívemben nyilván én elhiszem:
A koporsóban nem hagyod szentedet,
De rothadás ellen megmented őtet.

6. vers

Az életre nekem utat mutat,
Mely életben van az örök boldogság,
Hol szent színednek gyönyörű voltát
Láttatod, mely nagy öröm és vigasság.
Nagy dicsőséged, jobbod erőssége
Örökké megmarad, soha nincs vége.

17. Zsoltár

1. vers

Hallgasd meg igazságomat,
Én kiáltásom, Uram, értsd meg!
Hozzám figyelmezz és tekintsd meg
Szívbéli imádságomat!
Ítéletet tetőled várok,
Nézd meg ügyem, láttass törvényt:
Ítélj meg igazság szerint,
Mert én álnoksággal nem járok.

2. vers

Szívem éjjel megpróbáltad,
És megvizsgáltad teljességgel,
Láttad, hogy egyez én nyelvemmel:
Csalárdság nélkül találtad.
Amit ember szól, avagy művel,
Én ajakid beszédire,
Gondot tartok szent Igédre,
Nem járok a gonosztevővel.

3. vers

Vezérljed én járásomat,
És tarts meg a te ösvényiden,
Máshova senki ne térítsen:
Erősítsed lábaimat!
Téged hívlak én segítségre,
Uram, láss meg szükségembe’,
Kérésem vedd füleidbe,
És légy figyelmes beszédemre.

4. vers

Te vagy bizonyos oltalmok,
Akik tebenned reménylenek;
Jóvoltod mutasd meg ezeknek,
Hogy lássák a rád támadók:
Mint a te szemeidnek fényét,
Úgy őrizz meg, Uram, engem,
Szárnyad árnyékában fejem
Takargasd, őrizvén ösvényét.

8. vers

Én pedig az igazságban
Színét meglátom Felségednek,
És ha álmomból felserkenek,
Megelégszem jóvoltodban.

18. Zsoltár

1. vers

Ó, én Uram, ki erőt adsz énnékem,
Szeretlek téged, míg leszen életem.
Én magas kőszálam, ó, én Uram,
Erős bástyám és erős kőváram! :/:
Én erős Istenem és bizodalmam,
Idvességemnek bizonysága, pajzsom!
Midőn az Urat dicsérvén kérem,
Ellenségimtől ő megtart engem.
Halál fájdalmi, hogy körülvennének,
Béliál folyói rettegtetnének,
Pokol kötele vala körülem,
Csaknem a halál tőribe esém.

2. vers

Ily ínségemben az Úrhoz kiálték,
Nagy szükségemben Istennek
könyörgék, Szózatom templomába
felhata,
És kiáltásom fülibe juta. :/:
Legottan a föld szörnyen megindula,
A hegyek fundámentoma mozdula,
Rengedeznek, reszketnek szertelen,
Mert haragra indult az Úr Isten.
Nagy sűrű füst mégyen fel az ő orrán,
Rettenetes tűz szájából kirohan,
Mely miatt az ég széjjel villámlik,
Mert az ő sebes haragja látszik.

3. vers

Lehajlatá az eget és lejöve,
Lábai alatt homály setétsége;
Alászálla Kérubimon ülvén,
És a szélnek szárnyain repülvén. :/:
Nagy setét ködben magát befedezte,
Melyben magát, mint sátorban, rejtette,
De a fényesség, mely nála vala,
A sűrű ködöket eloszlatá.
Nagy kőesők hullnak, tűzláng villámlék,
Az Úr mennydörgése égen hallaték;
Rettenetes szó adaték tőle,
Kőesőt, villámlást földre löve.

4. vers

Elszéleszté azokat nyilaival,
És elrettenté ő villámlásival;
Meglátszának a vizek mélységi,
Felnyílának a földnek fenéki, :/:
A te feddésednek súlyosságától,
És haragos orrodnak fúvásától.
Onnan fölül kezeit lenyújtá,
És engem a vizekből kivona.
Megszabadíta én ellenségimtől,
Megmente hatalmas gyűlölőimtől,
Kik rám rohannak én ínségemben;
De gyámolom lőn nekem az Isten.

5. vers

Térhelyre hoza s kimente engemet
És mutata énhozzám nagy szerelmet,
Megfizete az igazság szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint. :/:
Mert az Úrnak útától nem tértem el,
Az én Istenemtől nem szakadtam el,
Ítéletire szüntelen néztem,
És szent törvényét meg nem vetettem.
De mindenkor híven előtte jártam,
Gonosztételtől magamat megóvtam:
Megfizete az igazság szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint.

6. vers

Szent vagy és jóltevő a jóltevőkkel,
És igazat téssz igazán élőkkel,
Tiszta vagy azokhoz, akik tiszták,
Elfordulsz tőlük, akik gonoszak. :/:
Nyomorult szegényeket megsegíted,
A kevély szeműket megszégyeníted;
Nékem, Uram, szövétneket gyújtasz,
És a setétben világot nyújtasz.
Teáltalad ellenségim seregin
Általfutok, átszököm kerítésin.
Mely tökéletes az Isten úta,
Tiszta és próbált az ő mondása.

7. vers

A benne bízóknak ő erős pajzsa,
Ez Istennek de ki lehetne mása?
De holott volna olyan erős kőszál,
Mint az Isten, aki minket táplál? :/:
Az Isten erejébe felöltöztet,
És útaimban jól vezérl engemet,
Lábamat gyorsítja, mint a szarvasnak,
Magas hegyimre hogy felhághassak;
Ő tanítja kezemet hadakozni
És az acél kézívet elrontani;
Idvességednek paizsát nekem
Adod, és jobb kezed megtart engem.

10. vers

Él az Isten, kinek legyen dicséret,
Áldom én idvezítő Istenemet,
Ki énnékem e hatalmat adta,
Ellenségeimet meghódoltatta. :/:
Megőriz engemet ellenségeimtül,
Kiken engem fölemelt fejedelemül;
Az erőszaktévőtől oltalmaz,
Ki mindenkor halálomra vigyáz.
Azért dicséretet mondok tenéked,
A pogányok közt magasztallak téged,
Szent nevedet éneklem szüntelen,
Hogy te királyodat felségesen

11. vers

Megsegítéd, vele től kegyességet,
És néki jelentél ily idvességet.
E megkenett Dávidnak főképen,
És maradékinak mind örökkön.

19. Zsoltár

1. vers

Az egek beszélik
És nyilván hirdetik Az Úrnak erejit. :/:
Az ég mennyezeti Szépen kijelenti Kezének
munkáit.
A napok egymásnak Tudományt mutatnak
Az ő bölcsességéről,
Egy éj a más éjnek Beszél az Istennek
Ő nagy dicsőségéről.

2. vers

Nincs szó, sem tartomány,
Holott e tudomány Nem prédikáltatnék; :/:
Mindenfelé mégyen E földkerekségen
Beszédük ezeknek.
Írásuk kimégyen Mind e világ végén,
Holott a fényes napnak Hajlékot az Isten
Helyheztetett szépen Ő lakó szállásának.

3. vers

Melyben mint vőlegény
Reggel felkél szépen, Ő ágyasházából, :/:
És ugyan örvendez, Mint az erős vitéz,
Ha futásra indul. Az égnek egy végén
Felkél és elmégyen Gyorsan a más végére;
Sehol semmi nincsen Ő hévsége ellen,
Ki magát elrejthesse.

4. vers

Az Isten törvénye
Tiszta, ő beszéde Lelkeket megtérít; :/:
Hűség bizonysága, Kisdedeket abba’
Bölcsességre tanít.
Ő parancsolati, Igazak mondási,
Mik szívet vigasztalnak, Minden ő törvényi,
Tiszták szent beszédi, Szemet világosítnak.

5. vers

Az Isten félelme Tiszta,
mindörökké Megmarad és megáll. :/:
Az ő ítélete Igaz mindenekbe’,
Teljes nagy jósággal.
Aranynál, ezüstnél És drágaköveknél Sokkal
becsületesebb;
Ő szerelmessége És gyönyörűsége
A méznél is édesebb.

6. vers

Aki szolgál néked,
Tanul, Uram, tőled Nagy jó tanulságot. :/:
És ha azt megtartja, Jól lészen ő dolga, Mert
veszen jutalmat.
Ki tudná bűninek, Számát esetinek, És ki
gondolhatná meg?
Én sok bűneimet, Titkos vétkeimet,
Uram, nékem bocsásd meg!

7. vers

Szolgádat őrizd meg,
Kevélységtől tartsd meg: Ne essék e bűnbe, :/:
És én tiszta lészek, Semmi bűnt nem tészek,
Járván te kedvedbe’.
Szájamnak szólása, Szívem gondolatja
Kedves legyen tenéked!
Adjad, ó, én Uram, Kősziklám, megváltóm,
Hogy ne vétsek ellened.

20. Zsoltár

1. vers

Az Úr tégedet meghallgasson
Te nagy ínségedben,
A Jákób Istene megtartson
Te veszedelmedben!
Küldjön tenéked segedelmet
Az Úr ő szent házából,
Tereád fordítsa kegyelmét,
Tartson meg a Sionból!

2. vers

Áldozatidat megtekintse,
Mikkel őt tiszteled,
Égő áldozatodat tüze
Égesse meg neked.
Amit a te szíved kívánhat,
Adja meg ő tenéked,
Hogy mindennemű szándékodat
Te jó véghez vihessed.

3. vers

Adjad, Uram, hogy te nevedben
A mi zászlóinkat
Felemeljük nagy örömünkben
És adjunk hálákat,
Mondván: Az Úr Isten megőrzi
Fölkentjét kegyelmével,
A mennyből őtet erősíti
Jobb keze erejével.

4. vers

Némelyek az ő szekerükben,
És bíznak lovukban;
De mi a nagy Isten nevében
Bízunk, mint Urunkban.
Azért ők keményen megesnek,
Mi pediglen megállunk;
Ők mind a földhöz verettetnek,
De mi épen maradunk.

5. vers

Tartsd meg, Uram, és engedd nékünk,
Hogy e király híven,
Mikoron hozzá esedezünk,
Segítségül legyen.

21. Zsoltár

1. vers

Örvendez, Uram, a király
A te nagy hatalmadban
És szabadításodban;
És vigad nagy buzgósággal,
Hogy őt megsegítéd,
Ínségből kimentéd.

2. vers

Úgy viseled néki gondját,
Hogy amit tőled kérend,
Mindeneket megnyerend.
Mihelyt felnyitja ő száját,
Szól alig egy igét:
Már hallod kérését.

3. vers

Elébb, hogynem könyörgene,
Meghallgatod, meglátod,
Irgalmaddal megáldod.
És feltéssz az ő fejére
Sár-arany koronát
Mint királyi pompát.

5. vers

Őt felvőd nagy dicsőségre
A te segedelmeddel,
Örök üdvösségeddel.
E nagy királyi felségre
Tőled emelteték
És ékesítteték.

6. vers

Szereted őt minden jókkal,
És a te szent áldásod
Néki örökké nyújtod.
Örvendetes vígságokkal
Őt gyönyörködteted,
Színedre nézeted.

7. vers

E király mindenkor bízik
Csak az ő Istenében,
És nem fél veszélyében.
A Magasságosnak nyugszik
Irgalmasságában
És megmarad abban.

8. vers

Megtalálja kezed őket,
Akik reád támadnak,
Bosszúságodra járnak.
És a te gyűlölőidet
Kezeidből senki
Soha ki nem menti.

9. vers

Mint a hév tüzes kemence,
Haragod körülveszi,
És őket mind ellepi.
Haragos orcádnak színe
Őket megemészti,
Mint a láng, elnyeli.

11. vers

Mert gonoszra igyekeztek,
Szándékoztak ellened,
Hogy bosszantsanak téged.
Sok csalárdságot terveztek,
De hogy véghez menjen,
Erejükben nincsen.

13. vers

Azért, Uram, már támadj föl:
Mutasd meg hatalmadat,
Lássuk erős voltodat,
Hogy dicsőséges erődről
Vígan énekeljünk,
És benned örvendjünk.

22. Zsoltár

1. vers

Én Istenem, én erős Istenem!
Miért hagyál el ennyire engem?
Kiáltásomtól a segedelem
Nagy távol vagyon.
Én kiáltok tehozzád egész napon,
De mégsem felelsz meg,
Nincs ki megtartson;
Még éjjel sem hallgatok semmi módon
Ez ínségben.

2. vers

De te szent vagy és az Izráelben
Te szentséged megmarad mindenben:
Dícsértetel e gyülekezetben
Szívvel, lélekkel.
A mi régi atyáink teljességgel
Tebenned biztanak jó reménységgel,
Szükségükben őket segedelmeddel
Megtartottad.

3. vers

Ha ők szívből kiáltottak hozzád,
Mindjárt őket megszabadítottad;
Benned bíztak és őket nem hagytad
Esni szégyenben.
Én nem vagyok ember, de féreg lévén,
Minden népeknél vagyok nevetségben:
Csúfolnak, utálnak és megvet minden,
És keserget.

4. vers

Aki lát, minden csúfol engemet,
Száját elvonssza, szól merő mérget,
Fejét rázza, hunyorgatja szemét,
Reám néz szörnyen,
Mondván: ez ember bízott az Istenben,
Szabadítsa meg azért őtet innen;
Ha szereti az Isten, néki légyen
Segítségül.

5. vers

Hogy te engemet anyám méhéből
Kihozál, ottan segedelmem lől,
Csecsemő koromban is egyedül
Csak benned bíztam.
Sőt, mihelyt anyám méhéből
származtam,
Istenem voltál, reád támaszkodtam,
Bátorsággal tehozzád ragaszkodtam,
Én Istenem!

6. vers

Ne távozzál azért messze tőlem,
Ne hagyj el, mert nagy az én
gyötrelmem!
Nincs segítőm, és az én sérelmem
Nem fáj senkinek.
Sok erős bikák engem körülvettek,
A básáni nagy ökrök reám törnek,
Megölni, megtaposni igyekeznek
Nagy méltatlan.

7. vers

Az ő szájukat énreám tátván,
Mint ragadozó, sívó oroszlán,
Agyarkodnak, hogy engem torkukban
Béfalhassanak.
Könnyhullatásim, mint a vizek, folynak,
Én csontjaim helyükből kimozdulnak.
Szívem, mint viasz, olvad, bélim fájnak
Sebek miatt.

8. vers

Mint cserép, minden erőm elszáradt,
Száraz nyelvem az ínyemhez ragadt;
Porba vetél engem, érzem kínját
Halál mérgének.
Mert engemet sok ebek körülvettek,
Gonosz népek ellenem összegyűltek,
Kezeimet és lábaimat ezek
Általszúrták.

9. vers

Én csontjaimat megolvashatnák,
Szörnyű szemeket reám fordítnak.
Kínomban nem szánnak, de gúnyolnak,
Űznek csúfságot.
Elosztották egymás közt én ruhámat,
És öltözetemre vetettek sorsot,
Hogy abból ne metélnének foltokat,
Osztván részre.

10. vers

Azért tőlem, Uram, ne légy messze,
Ne késsél, életemnek ereje!
Kérlek, siess, tekints ínségemre:
Légy segedelmül!
Mentsd meg életem az éles fegyvertül,
Védelmezz meg e sok dühös ebektül,
Egyedül-voltomat mentsd meg ezektül,
Jóvoltodbul!

11. vers

Tarts meg az éh oroszlán torkátul,
És az egyszarvú fenevadaktul,
Mik mostan körülvettek nagy mordul,
Ó, tarts meg engem!
Melyért nevedet híven hadd dicsérem,
Az én atyámfiainak hirdetem,
És a szent gyülekezetben tisztelem
Felségedet.

12. vers

Istenfélők, dicsérjétek őtet,
Jákób fiai, áldjátok nevét;
Izrael népe, féld e Felséget,
Mint Istenedet!
Mert nem utálja a szegénynek ügyét,
És tőle el nem fordítja szent színét,
De ha kiált, meghallgatja kérését
Nagy kegyesen.

13. vers

Azért dicséretem rólad leszen
Minden előtt a gyülekezetben,
És én fogadásim semmiképpen
Meg nem töretnek.
A szegények esznek, megelégesznek,
Téged az Istent keresők dicsérnek,
Él az ő lelkük, és benned örvendnek
Mindörökké.

14. vers

E földi népnek minden serege
Az Úrhoz gyűl ez emlékezetre.
És a pogányoknak nemzetsége
Néki hajt fejet.
Mert egyedül az Úr bír mindeneket,
Övé az ország, és a pogány népet
Bírja, rajtuk megmutatván erejét
Kezeinek.

15. vers

A kövérek, kik megelégedtek,
És kik már porrá lenni készültek,
Dicsérnek téged minden szegények
És nyomorultak,
És maradéki mindnyájan azoknak
Néked szolgálván, térdet-fejet hajtnak
És firól-fira téged ők uralnak,
Ó, nagy Isten!

16. vers

Minden nemzetek a jövendőben
Te igazságodat dícséretben
Tisztelik, magasztalják szívükben
Az egész földön.

23. Zsoltár

1. vers

Az Úr énnékem őriző pásztorom,
Azért semmiben meg nem fogyatkozom.
Gyönyörű szép mezőn engemet éltet,
És szép kies folyóvízre legeltet;
Lelkemet megnyugtatja szent nevében,
És vezérl engem igaz ösvényében.

2. vers

Ha a halál árnyékában járnék is,
De nem félnék még ő sötét völgyén is,
Mert mindenütt te jelen vagy énvelem,
Vessződ és botod megvigasztal engem,
És nekem az én ellenségim ellen
Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.

3. vers

Az én fejemet megkened olajjal,
És engemet itatsz teljes pohárral;
Jóvoltod, kegyességed körülvészen
És követ engem egész életemben.
Az Úr énnékem megengedi nyilván,
Hogy mind éltiglen lakjam ő házában.

24. Zsoltár

1. vers

Az Úr bír ez egész földdel,
És minden benne élőkkel;
Övé a földnek kereksége,
Mit a tengeren épített,
Folyóvizekkel körülvett,
Melyben meglátszik bölcsessége.

2. vers

Ki mégyen fel a szent helyre,
Az Úrnak ő szent hegyére?
És vajon kitől tiszteltetik?
Akinek tiszta ő szíve,
És ártatlan az ő keze,
Aki hamisan nem esküszik.

3. vers

Ezt az Úr megáldja szépen,
És az idvezítő Isten
Adja igazságát ő néki.
Az pedig a boldog nemzet,
Mely, nézve az ő szent színét,
Jákóbnak Istenét keresi.

4. vers

Ti szent kapuk, kinyíljatok,
Fejeteket feltartsátok:
E dicső király hadd térjen be!
Micsoda dicső király ez?
A seregek Istene ez,
Nagy ennek hadi erőssége.

5. vers

Ti kapuk, emelkedjetek,
Fejeteket felvessétek,
Hogy e király belétek térjen!
Kicsoda e nagy királyság?
Ez a Zebaoth uraság!
Mely nagy az ő dicsőségében!

25. Zsoltár

1. vers

Szívemet hozzád emelem
És benned bízom Uram; :/:
És meg nem szégyenítetem,
Nem nevet senki rajtam,
Mert szégyent nem vallanak,
Akik hozzád esedeznek,
Azok pironkodjanak,
Akik hitetlenül élnek.

2. vers

Útaid, Uram, mutasd meg,
Hogy el ne tévelyedjem; :/:
Te ösvényidre taníts meg,
Miken intézd menésem.
És vezérelj engemet
A te szent igaz Ígédben;
Oltalmazd életemet,
Mert benned bízom, Úr Isten.

3. vers

Emlékezzél jóvoltodból
Nagy kegyelmességedre, :/:
Emlékezzél irgalmadról,
Mely megmarad örökre.
Ifjúságomnak vétkét,
Kérlek, hogy meg ne említsed,
Sőt nagy kegyességedet
Én Istenem, megtekintsed.

4. vers

Jó és igaz az Úr Isten
Mind örökkön-örökké, :/:
A bűnösöket térítvén
Ő igaz ösvényire;
És a nyomorultakat
Életükben igazgatja,
Nagy kegyesen azokat
Az ő útában megtartja.

5. vers

Az Istennek minden úta
Kegyesség és nagy hűség :/:
Azoknak, kik mondására
Gondot tartnak mindvégig.
Énnékem kegyelmezz meg,
Uram, a te szent nevedért,
És bűnömet bocsásd meg,
Ne ostorozz nagy voltáért!

6. vers

Aki az Úr Istent féli,
És tiszteli szívében, :/:
Azt ő nagy híven vezérli
Igaz ösvényeiben.
Nagy békességben annak
Minden jó bőven adatik,
És ő maradékinak
Gazdag örökség hagyatik.

7. vers

Az igaz istenfélőknek,
Megjelenti titkait, :/:
És az ő benne hívőknek
Megmutatja kötésit.
Istenhez szemeimet
Felemelem szüntelenül,
Ő megőriz engemet,
Lábam kivonssza a tőrbül.

8. vers

Térj azért hozzám, Istenem,
Tekints reám kegyesen, :/:
És kegyelmezz meg énnékem,
Mert élek szegénységben.
Nyavalyája szívemnek
Napról-napra mind öregbül;
Uram, add végét ennek,
Végy ki engem ez ínségbül!

26. Zsoltár

1. vers

Légy ítélőm, Uram,
Mert hűséggel jártam
És éltem nagy ártatlanul!
Azért hiszem az Istent,
Hogy ő engemet megment
Minden háborúságomtól.

2. vers

Próbálj és kísérts meg,
Ügyemet jól nézd meg:
Meglátod tisztaságomat!
Vizsgáld meg veséimet,
És próbáld meg szívemet,
Hogy értsed indulatomat.

3. vers

Látom szemem előtt
Kegyelmességedet,
És azon vagyok szüntelen,
Hogy minden dolgaimban
Járjak igazságodban,
Ne vétsek Felséged ellen.

4. vers

A hazug emberek
Nálam nem kedvesek;
A tettető csalárdokat
Szívem szerint gyűlölöm,
És nagy távol kerülöm
Az álnoksággal járókat.

5. vers

A gonosztevőknek
És hamis népeknek
Társaságukat gyűlölöm.
Ő gyülekezetükben
Nem ülök semmiképpen,
Sőt előttem sem szenvedem.

6. vers

Belső tisztaságban
És ártatlanságban
Én kezeimet megmosom;
Tisztán téged dicsérlek,
Áldozván Felségednek,
Oltárod körül forgódom.

7. vers

Éneki felszóval,
És víg hangossággal
Magasztalom Felségedet;
Néked adván hálákat,
Hirdetvén csodáidat,
Mindenütt áldlak tégedet.

8. vers

Uram, hajlékodat,
Szeretem házadat,
Holott lakol dicsőséggel,
Szent helyedet kedvelem,
És azt feljebb becsülöm
Minden e világi kincsnél.

9. vers

Ostorodat, Uram,
Fordítsd el énrólam,
Ne büntess a bűnösökkel!
Vélük ne verd lelkemet,
Ne vedd el életemet
A vérontó emberekkel!

12. vers

Az én lábam megáll,
Tágas helyet talál,
És megmarad ösvényiben:
Azért, Uram, dicsérlek,
És örömmel tisztellek
A hívek szent seregiben.

27. Zsoltár

1. vers

Az Úr Isten az én világosságom
És idvességem, hát kitől félnék? :/:
Ő életemnek ereje, jól tudom:
Ki volna hát, akitől rettegnék?
Midőn a kegyetlen gonosztévők,
Mint ellenségim, énreám törnek,
Hogy engemet ugyan megégyenek:
Megbotolnak és mind elesnek ők.

2. vers

Hogyha táborral körülvennének is,
De mégsem félne semmit én szívem; :/:
Ha szintén az ellenség közt volnék is:
Őbenne vetném mégis reményem.
Egy dolgot kívántam én az Úrtól,
Melyet még most is kérek nagy bízván:
Hogy lakhassam az Úrnak házában,
Míg e földön élek jóvoltából.

3. vers

Melyet én azért kérek, hogy meglássam
Az Úrnak felséges dicsőségét, :/:
És ő szent templomát látogathassam,
Mely tisztességére építtetett.
Mert engem hajlékába takarít
Én háborúságimnak idein,
És elrejt engem rejtekhelyein,
Magas kősziklára felemelít.

4. vers

És az én fejemet ő felemeli
Ellenségimen, kik körülvettek; :/:
Azért az ő hajlékában őnéki
Felszóval áldozom és éneklek:
Uram, mikor hozzád felkiáltok,
Figyelmesen hallgass meg engem;
Kegyelmezz meg, légy gyámolom nékem,
Midőn tehozzád szívből óhajtok!

5. vers

Te felőled ezt mondja az én szívem:
Keressétek az én szent színemet! :/:
Azért nékem is ez igyekezetem:
Nézhessem, Uram, te szent színedet.
Ne fordítsd el hát orcádat tőlem,
Szolgádat ne vesd el haragodban;
Vígasztalóm vagy nyavalyáimban:
Segíts meg, Uram, ne hagyj el engem!

6. vers

Mert mind én atyám s anyám elhagy engem,
De az Úr kegyesen hozzá vészen. :/:
Mutasd meg, Uram, te utadat nékem,
Ellenség ellen tarts ösvényedben!
Kívánságukra ellenségimnek
Ne adj engemet, mert sokan vannak,
Kik ellenem hamisságot szólnak,
Hazudnak és erőszakot tesznek.

7. vers

Ha nem hittem volna, hogy még él-temben
Jóvoltát az Úrnak meglátandom :/:
Az élőknek földén: hát immár régen
Odalett volna minden én dolgom.
Várjad azért bizonnyal az Urat,
Légy víg és bátorságos szívedben,
Mert téged megtart a nagy Úr Isten,
Csak tőle várjad hát oltalmadat.

28. Zsoltár

1. vers

Hozzád kiáltok, kegyes Uram,
Én segítségem és kőváram!
Hallgass meg kegyelmesen engem!
Ne hallgass el, mert el kell vesznem!
Azokhoz hasonló lészek,
Kiknek a koporsó helyek!

2. vers

Midőn tehozzád esedezem,
És kezeimet felemelem
A te szentséges templomodban:
Hallgass meg én imádságomban!
Ne büntess a hitlenekkel,
Ne verj a gonosztevőkkel!

5. vers

Áldott légyen a nagy Úr Isten,
Ki meghallgata kérésemben!
Az Úr énnékem erősségem,
Én paizsom és segedelmem;
Örvend szívem és énekben
Dicsérem őtet szüntelen.

6. vers

Az Úr én népemnek ereje,
A Krisztusnak nagy erőssége.
Tartsd meg azért a te népedet,
És áldjad meg örökségedet:
Legeltessed és vigasztald,
És örökké felmagasztald!

29. Zsoltár

1. vers

Mostan ti hatalmasak,
Tekintetes nagy urak,
Adjatok az Istennek,
Dicsőséget nevének!
Mint hatalmas Istenteket; :/:
Féljétek, tisztelvén őtet!
Szent templomában áldjátok,
És térdet, fejet hajtsatok!

2. vers

Az Úr szava megzendül,
A vizeken megdördül;
Mennydörgő dicsősége
Elhat a nagy tengerre.
Az Úrnak rettentő szava :/:
Nagy hatalmát megmutatja.
Az Úrnak dördülő szaván
Nagy volta meglátszik nyilván.

5. vers

De az ő templomában
Ő hívei mindnyájan
Hirdetik nagy erejét,
Beszélik dicsőségét.
Az Úr ült az özönvízen, :/:
Mint bíró ítélőszéken;
Az Úrnak ő királysága,
Örökké megáll országa.

30. Zsoltár

1. vers

Dicsérlek, Uram, tégedet,
Mert te megtartál engemet,
És kegyesen felemelél,
Ellenségimtől megmentél,
És meg nem engedéd azoknak,
Hogy nyavalyámon vigadjanak.

2. vers

Hogy felkiálték tehozzád,
Nyavalyámat meggyógyítád,
És hogy én csaknem a sírba,
Esném a halál torkába:
Ismét feltámasztál engemet,
Pokoltól megmentéd lelkemet.

3. vers

Istenes hívek és szentek,
Az Úrnak énekeljetek,
Áldjátok őtet mindvégig,
Mert nem haragszik sokáig,
Az ember alig gondolhatja,
Mily hamar elmúlik haragja.

4. vers

De az ő kegyelmessége
Rajtunk megmarad örökre.
Néha oly dolgom érkezik,
Min este szívem bánkódik,
De reggel, mihelyen felkelek,
Azonnal víg örömet lelek.

31. Zsoltár

1. vers

Uram, én csak tebenned bíztam,
Őrizz meg kegyesen,
Ne essem szégyenben!
Te igazságod fordítsd hozzám,
És tarts meg jóvoltodból,
Ments ki nagy nyavalyámból!

2. vers

Hajtsd énhozzám, Uram, füledet,
Ó, én idvességem!
Siess, tarts meg engem!
Mutasd meg nagy erősségedet,
Légy én erős kőváram,
Melyben bátran lakhassam!

3. vers

Te vagy kősziklám, erősségem:
Szent nevedért kérlek,
Vezérelj, hogy éljek!
Szabadíts ki a tőrből engem,
Melyet énnékem vetnek,
Mert megtartómnak hiszlek!

4. vers

Lelkemet kezedbe ajánlom,
Mert nagy ínségemben
Megtartál, Úr Isten.
Szívemet azoktól megvonszom,
Akik élnek hívságban;
És csak bízom Uramban.

5. vers

Örvendezek nagy vigasságban,
Vigadok szívembe’,
Irgalmadra nézve.
Ha megtekintesz nyavalyámban,
Szívemet megismered,
Sérelmit megtekinted.

6. vers

Nem ejtesz engemet kezükben
Én ellenségimnek,
Kik engem gyűlölnek,
Sőt minden ellenségim ellen
Útat adsz lábaimnak,
Hogy meg ne akadjanak.

13. vers

Orcádat világosítsd rajtam,
És szolgáddal tégy jól
Te nagy irgalmadból,
Hogy soha meg ne csúfoltassam,
Mert tehozzád kiáltok,
Oltalmat tőled várok!

15. vers

Jóvoltod felette igen nagy,
Kit tartasz híveknek,
Akik téged félnek,
És csudaképen irgalmas vagy,
Melyet azok jól látnak,
Aki tebenned bíznak.

16. vers

Tenálad azokat elrejted,
Megőrzöd kegyesen
A kevélyek ellen.
Orcádnak rejtekébe vészed,
Hogy a kegyetlen nyelvek
Őket meg ne sérthessék.

17. vers

Dicsőség adassék az Úrnak,
Ki tart oltalmában,
Mint egy szép városban,
Melynek erős bástyái vannak,
Hogy aki abban lakik,
Senkitől nem bántatik.

18. vers

Félelmes futásomban mondék:
Tőled elvetettél,
Rám nem nézsz szemeddel;
De tenálad kegyelmet lelék,
Meghallád könyörgésem,
Megadád, amit kértem.

19. vers

Az Urat szeressétek, szentek,
Ki megtart híveket,
Büntet kevélyeket!
Ő legyen néktek reménységtek!
Higgyétek szívetekben:
Megvigasztal az Isten.

32. Zsoltár

1. vers

Ó, mely boldog az oly ember éltébe’
Akit az Isten bevett kegyelmébe,
És megbocsátá az ő vétkeit,
És befedezte minden bűneit.
Boldog, akinek ő nagy hamissága
Istentől néki nincs tulajdonítva,
És csalárdság nincsen ő szivében,
Tettetés nélkül jár életében.

2. vers

Hogy bűnömet el akarám hallgatni,
És neked meg nem akarám vallani,
Csontjaim ottan elszáradának
Soksága miatt én siralmimnak,
Mert éjjel-nappal kezed nehéz volta
Nagy bűneimért rajtam fekszik vala,
Elfogya bennem minden erősség,
Mint nyári hévségben a nedvesség.

3. vers

De hogy bűnömet előtted megvallám,
Nagy vétkeimet el nem hallgathatám,
De híven előbeszélém neked:
Ott bocsánatot nyerék tetőled.
Azért az Úr Istennek minden hívek,
Könyörögjenek, míg vagyon idejek,
Mert ha nagy árvizek jönnének is,
De nem árthatna ezeknek mégis!

4. vers

Te vagy oltalmam, őrizz meg engemet,
Minden gonosz ellen tartsd meg lelkemet,
Vigasztalj meg, hogy örvendezhessek,
És vígan néked énekelhessek!
Tanítlak téged, úgymond az Úr Isten,
És vezérellek az igaz ösvényen,
Szememmel mindig reád vigyázok,
És igazgatlak, rád gondot tartok.

6. vers

Örvendezzetek a nagy Úr Istenben,
És igaz hívek, legyetek örömben,
Vígadjatok és énekeljetek,
Akiknek vagyon tiszta szívetek!

33. Zsoltár

1. vers

Nosza istenfélő szent hívek,
Örvendezzetek az Úrnak, :/:
Mert illik, hogy őtet dicsérjék,
Kik örülnek igazságnak!
Áldjátok azértan :/: Hangos citerákban!
Az Úr áldassék! Lantban, hegedűben,
Cimbalmi zengésben Magasztaltassék.

2. vers

Énekeljetek néki vígan
Gyönyörű szép új éneket! :/:
Szép hangicsáló szerszámokban
Mondjatok ékes verseket!
Igaz ő mondása, :/: Állhatatos dolga:
Amit az Úr szól, Megáll igazságban,
Minden dolgaiban Cselekeszik jól.

3. vers

Ő szereti az igazságot,
Az ítélet nála kedves, :/:
Dolgában tart irgalmasságot,
Mellyel mind e világ teljes.
Az Úrnak Igéje :/: Egeket teremte,
Melyeket ott fenn Szájának lelkével
Nagy szép seregekkel Szerze ékesen.

4. vers

Az Úr Isten mint egy tömlőbe
Szorítja a tenger vizét, :/:
Elrejti, mint egy kincses helybe,
Ő mondhatatlan mélységét.
Minden földi népek, :/: Az Urat féljétek!
Mind e világon Valakik hol laktok,
Őtőle tartsatok Szorgalmatoson!

5. vers

Mert mihelyt ő csak egy igét szól,
Azonnal megleszen minden, :/:
És valamit ő megparancsol,
Nagy hamarsággal meglészen.
Pogányok tanácsát :/: És minden szándékát
Az Úr megtöri, Magukban a népek
Amit elvégeznek, Semmivé tészi.

6. vers

De az Úr Istennek tanácsa
Megmaradánd mindörökké, :/:
És megáll minden gondolatja,
Kiterjed minden időkre.
Boldog az a nemzet, :/:Ki ily Urat szeret,
Mint ő Istenét; Boldog a nemzetség,
Kit kedvel e Felség Mint örökségét.

7. vers

Az Úr Isten a magas mennybül
Alátekint szemeivel, :/:
E világra néz onnan felül
Minden nemzetekre széjjel.
Szép palotájábul :/: Szeme aláfordul
E széles földre; Nagy dicsőségesen,
Vigyáz nagy fényesen Az emberekre.

9. vers

Aki ő gyors lovában bízik,
Megcsalatkozik dolgában, :/:
Aki karjával dicsekedik,
Meg nem tartatik a hadban;
De a nagy Úr Isten :/: Népére szünetlen
Néz szemeivel; Akik benne bíznak,
Hozzá folyamodnak, Nem felejti el.

10. vers

Gondot tart rájuk s a haláltól
Megtartja őket éltükben, :/:
Szükségtől és éhenhalástól
Őrzi a drága időben.
Lelkünk azért várja, :/: Szüntelen óhajtja
Az Úr oltalmát, Ki paizsul végre
Eljő segítségre, Ád diadalmat.

11. vers

Őbenne azért a mi szívünk
Igen örvendez szüntelen, :/:
Mert ő minékünk reménységünk,
És bízunk ő szent nevében.
Nagy kegyelmességed :/: Mirajtunk bővítsed,
Légy mi gyámolunk! Ne hagyj szükségünkben,
Segíts meg éltünkben, Mert téged várunk!

34. Zsoltár

1. vers

Mindenkoron áldom
Az Urat, míg engem éltet,
És az ő szent dicséretét
Szájamban hordozom.
Dicsekedvén áldja
Lelkem jó voltát az Úrnak,
Mit a szegények hallanak,
És örülnek rajta.

2. vers

Magasztaljuk vígan
Az Úrnak áldott szent nevét,
És véghetetlen kegyelmét
Dicsérjük mindnyájan!
Mert midőn keresém
És kérém az én Uramat,
Meghallgatá nagy felszómat,
És megtarta engem.

3. vers

Az Úrra kik néznek,
Tőle megvigasztaltatnak,
Soha orcáik azoknak
Meg nem szégyenülnek.
A szegény kiálta,
És meghallgatá az Isten,
El nem hagyá ínségében,
De megszabadítá.

4. vers

Az Isten angyali
Hívek körül tábort járnak,
Istenfélőket megtartnak
Mint Isten követi.
Jó voltát az Úrnak
Kóstoljátok és lássátok,
Mert bizony azok boldogok,
Őbenne kik bíznak.

5. vers

Féljétek az Urat
Mindnyájan, hívek és szentek,
Mert nem lesz soha szükségek,
Kik félik hatalmát.
Az oroszlánoknak
Gyakorta szükségük esik
De kik az Istent tisztelik,
Meg nem fogyatkoznak.

6. vers

Én fiaim, jertek,
Hallgassatok beszédemre:
Megtanítlak szent életre,
Hogy Istent féljétek!
Kicsoda az ember,
Ki hosszú életet kíván,
És minden ő dolgaiban
Jó állapotot kér?

7. vers

Őrizd meg nyelvedet
A gonosz rágalmazástól,
Óvd ajakid álnokságtól,
Meg ne sértsd más hírét!
Tégy jól, gonoszt gyűlölj,
Békességet kérj és kövess,
És, hogy Istennél légy kedves,
Tisztességnek örülj!

8. vers

Az Isten szemei
Látják a gonosztévőket,
És ő emlékezetöket
A földről eltörli.
A jókat nem hagyja;
Kik hozzá tiszta szívükből
Kiáltnak nagy ínségükből:
Mind megszabadítja.

9. vers

Közel az Úr Isten
A töredelmes szívekhez,
És a sérelmes lelkekhez
Lészen segítséggel.
Az igaznak itten
Ő nyavalyája sokasul,
De nyomorúságaibul
Kimenti az Isten.

35. Zsoltár

1. vers

Perelj, Uram, perlőimmel,
Harcolj én ellenségimmel,
Te paizsodat ragadd elő!
Én segedelmemre állj elő!
Dárdádat nyújtsd ki kezeddel,
Ellenségimet kergesd el!
Mondjad ezt az én lelkemnek:
Tégedet én megsegítlek!

7. vers

Gyászban jártam lehorgadva,
Mint ki az anyját siratja,
De ők szomorú esetemen
Örülnek, és gyűlnek seregben.
Hátmögül a gonosz népek
Engemet szörnyen nevetnek;
Ártatlan lévén, nem szánnak,
Sőt csúfolnak és szaggatnak.

8. vers

A képmutató galibák
Fogukat rám csikorgatják;
És rajtam nagy csúfságot űznek,
Kik csak zabálódást keresnek.
Uram, míg nézed ezeket?
Jövel, tartsd meg én lelkemet!
Egyedül voltom tekintsd meg,
Ez oroszlánoktól ments meg!

9. vers

Dicsérlek téged szüntelen
Nagy sűrű gyülekezetben,
És nagy roppant sereg nép előtt
Téged dicsérlek minden fölött.
Ne engedd, hogy örüljenek,
Akik ok nélkül gyűlölnek;
Ellenségimet fordítsd el,
Ne gúnyoljanak szemükkel.

13. vers

Már azok énekeljenek,
Kik igazamnak örülnek,
Mondván: hála legyen az Úrnak,
Ki nyugalmat ád szolgájának!
Én nyelvem igazságodat,
Hirdeti nagy jóvoltodat;
Dicséretedet nagy híven
Éneklem minden időben.

36. Zsoltár

1. vers

A gonosztévőnek dolgán
Eszembe veszem azt nyilván, Hogy Istenre nincs
gondja. :/: Magában felfuvalkodik, Bűneitől meg
nem szűnik, A híveket utálja. Hamis és hazug
beszéde, :/: Jó tanúsághoz nincs kedve, És nem
jár igazsággal; Hívságot gondol ágyában,
Foglalatos gonosz útban,
Semmi bűnt ő nem utál.

2. vers

Uram, a te nagy hűséged
Égig ér, kegyelmességed Mind a felhőkig felhat. :/:
Mint a hegy, te igazságod, Törvényed mélység,
megtartod Az embert és a barmot. Te kegyességed
mily drága! :/: Azért a te szárnyad alá Emberek
folyamodnak, Kik jól
megelégíttetnek, Mint bő vízzel, legeltetnek Javaival
házadnak.

3. vers

Nálad az élet kútfeje,
Világodnak nagy ő fénye, Mely nekünk szépen
fénylik. :/: Bővítsd rajtuk kegyességed, Akik
jól ismernek téged, Szívvel neved tisztelik! Ne
hagyd, hogy a kevély lába :/: Rám rohanjon,
és hatalma Letapodjon a földre; Adjad, hogy
a hitetlenek Megessenek, süllyedjenek,
Fel se keljenek többé!

37. Zsoltár

1. vers

Ne bosszankodjál a gonosztevőkre,
Midőn őnékik jól vagyon dolguk!
Ne nézz búskodva ő szerencséjökre,
Ha látod nékik jó állapotjuk!
Mert mint a szénafű, levágattatnak,
És mint a zöld fű, hamar elhullnak.

2. vers

Tégy jól és bízzál erősen Istenben:
Békével élhetsz itt ez országban:
Hűséggel járj el egész életedben,
Örvendj az Úrnak nagy jóvoltában,
És valamit kérsz tőle, mind megnyered,
Mindent megád, amit kíván szíved.

3. vers

Csak az Istenre támaszd minden dolgod,
És kétség nélkül bízzál őhozzá,
Mert megcselekszi, bizonnyal meglátod:
Ártatlanságod világra hozza,
Hogy igazságod ugyan lássa minden,
Mint a fényes nap fénylik délszínben.

4. vers

Bízzál az Úrban, csendes légy szívedben,
És reménységed vessed őbenne!
Ne haragudjál jó szerencséjeken,
Azoknak, akik élnek kedvükre!
Ne gondolj semmit az ő életükkel,
Hogy velük együtt bűnbe ne essél!

5. vers

Mert a gonoszok mind eltöröltetnek,
De akik a nagy Istenben bíznak,
E földnek azok örökösi lesznek:
A gonosztévők szörnyen elhullnak.
Majdan, ha ő helyüket megtekinted,
Aholott laktak, üresen leled.

19. vers

Élj igazán, légy hű és tökéletes,
És nagy jól lészen tenéked dolgod,
Békességed lészen nagy örvendetes.
A gonoszok mind vallnak csúfságot,
Mert ők szertelen nagy ínségbe esnek,
És teljességgel végre elvesznek.

20. vers

Mert az Úr oltalma az igazaknak,
Megmenti őket sok ínségükből,
Vélük vagyon és tőle megtartatnak.
És hogy őhozzá fordulnak szívből,
A gonosztévőktől megszabadítja,
És jelenvoltával vigasztalja.

38. Zsoltár

1. vers

Haragodnak nagy voltában
Megindulván,
Ne feddj meg, Uram, engem!
Búsult gerjedezésedben
Rám tekintvén,
Ne büntess meg Istenem!

2. vers

Nyilaid belém lövettek,
Mik szereznek
Énnekem nagy sérelmet;
Kezeidnek súlyossága
Hátam nyomja,
És sanyargat engemet.

3. vers

Testemnek semmi részében
Épség nincsen
Haragodnak miatta;
Nincs békesség tagjaimban,
Csontjaimban
Bűneimnek miatta.

4. vers

Mert az én nagy gyarlóságim
És bűneim
Fejem felülhaladták,
Miknek nehéz, terhes voltát,
Súlyosságát
Tagjaim nem bírhatják.

9. vers

Minden mostani kérésem,
Én Istenem,
Vagyon szemeid előtt,
És minden fohászkodásom,
Óhajtásom
Tőled el nem rejtetett.

10. vers

Szívem nyugalmat nem lelhet,
Igen reszket,
Minden erőm elfogyott;
Szemeim világossága,
Vidámsága
Éntőlem eltávozott.

15. vers

De én Istenemben bízom,
És elvárom,
Hogy kérésem meghallja,
Mert szívem hozzá emelem
És elhiszem,
Hogy szükségem meglátja.

18. vers

Hamisságomat megvallom
Nem tagadom
Gonosztéteményimet;
Bűneim miatt lett sebek
Kesergetnek
És gyötrenek engemet.

21. vers

Uram, ne hagyj el engemet!
Nézd ügyemet,
Egyedül mint hagyattam!
Kérlek, légy irgalmas nekem,
Én Istenem,
Mert csak tebenned bíztam!

22. vers

Azért tőlem ne állj messze,
Szánj meg végre,
Én kegyelmes Istenem!
Segedelmeddel ne késsél,
Siess, jöjj el,
Én édes idvességem!

39. Zsoltár

1. vers

Magamban elvégezém és mondám,
Hogy dolgom megtartóztatnám,
Hogy nyelvem oly igét nem ejtene,
Mely énnekem bút szerzene,
Én szájamra zabolát vetettem,
Míg a hitlen áll előttem.

2. vers

Én mint a néma, veszteg hallgaték,
Még a jóról sem beszélék,
Sőt fájdalmam is titkolnom kelle,
Min sérelmem öregbüle;
Ég vala szívem, hogy meggondolám,
Eltüzesülvén ezt mondám:

3. vers

Mutasd meg, Uram, éltemnek végét,
És meddig éltetsz engemet?
A napok számát jelentsd meg nekem!
Míg e világon kell élnem,
Mert időm nálad csak egy arasznyi,
Előtted életem semmi.

4. vers

Bizony mulandó semmi az ember,
Ki magának sokat ígér!
Mint az árnyék, az ember elmúlik,
Mégis szorgalmatoskodik,
Sokat gyűjt és sok kincset rak össze,
Nem tudja, kié lesz végre.

5. vers

Uram, hát nékem kiben kell bíznom?
Nincs kívüled vigasságom!
Ments ki engemet minden vétkemből,
És a bolondok nyelvétől
Őrizz meg, hogy ők ne csúfoljanak,
Midőn ez ínségben látnak.

6. vers

Mint a néma, hallgatok erősen,
Szájam fel sem nyitom, mert én
Tudom, hogy ezt mind te cselekedted.
Ostorod rólam elvegyed!
Mert kemény kezed nagy volta miatt
Minden életem ellankadt.

7. vers

Mert midőn te megfedded az embert
Az ő nagy gyarlóságáért,
Azonnal elvész szép ábrázatja,
Mint a molytól a szép ruha.
Lám, az ember mely igen mulandó,
Semmi dolga nem állandó.

8. vers

Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet,
Kérésemre ne légy siket!
Mert előtted vendég és zarándok,
Mint atyáim, olyan vagyok.
Szűnjél meg tőlem, hadd vegyek erőt
Az én kimúlásom előtt!

40. Zsoltár

1. vers

Várván vártam a felséges Urat,
És íme hozzám fordula,
Kegyelmesen meghallgata,
És rajtam megmutatá jó voltát.
Kivőn a mély veremből, :/: És a sáros
fertőből, És én lábaimat
Szép egyenes kőre Elfelhelyeztette,
Vezérlvén utamat.

2. vers

Ada én számba új énekeket
Istenünk dicséretire,
Hogy akik hallgatnak erre,
Higgyék és féljék ő Istenüket.
Boldog, aki az Úrban :/: Bízik, szemét
elhajtván A kevély népektül,
Kiknek minden dolgok :/: Hazugságra
hajlók: Tőlük távol kerül.

3. vers

Csudatételidnek sok ő száma,
És nagy bölcs gondolatidnak,
Hozzánk való jóvoltodnak
Sokságát senki meg nem mondhatja.
Ha elkezdem számlálni, :/: Nem tudom
kimondani, Mert te nem kívántad
A sok áldozatot, :/: De hogy fogadjak szót,
Fülemet alkottad.

4. vers

Égő áldozat nincsen kedvedben,
A bűnért valók sem kellők.
Akkor mondom: ím eljövök,
Rólam írás van a törvénykönyvben:
Hogy akaratod tegyem, :/: Én kegyelmes
Istenem! A te törvényedben
Gyönyörködik lelkem :/: És örvendez
szívem A te szent igédben.

5. vers

Nagy sok népeknek seregeiben
Te igazságod hirdetem,
Meg nem tartóztattam nyelvem;
Jól tudod, hogy én minden időben
Jóvoltod magasztaltam :/:
Soha el nem hallgattam Te idvességedet;
Hűséggel hirdettem, :/: Mindennek
beszéltem Nagy kegyességedet.

6. vers

Uram, én tőlem irgalmasságod
Ne vond meg, tarts meg kegyesen,
És igazságod őrizzem:
Számtalan gonosz reám áradott!
Sok nyavalya körül vett, :/: Nagy sok
ínség reám jött, Melynek nincsen száma,
Mint hajam szálinak, :/: Mik fejemen
vannak; Szívem is elhagya.

8. vers

Már tebenned mind
örvendezzenek, Akik keresnek tégedet,
Kívánják idvességedet,
Mondván: dicsőség légyen Istennek!
Noha én szegény vagyok, :/: És én
szükségim nagyok, De rám gondot visel
Az Úr, én megtartóm, :/: Jövel,
szabadítóm, Úr Isten, ne késsél!

41. Zsoltár

1. vers

Boldog, aki a nyavalyást híven
Szánja ínségében,
Mert szükségében őtet ismétlen
Megmenti az Isten.
Megtartja éltét és ez országba‘
Lesz jó állapotja,
Ellenséginek kívánságába,
Nem adja markába.

2. vers

Fájdalmában az Isten megtartja,
Szépen felgyógyítja;
Betegágyát fordítja örömre,
És jó egészségre.
Azért így szólok neked, Istenem:
Kegyelmezz meg nekem!
Gyógyítsd meg, Uram, én betegségem,
Mert igen vétkeztem.

6. vers

Tisztaságomban engem megtartasz,
És megszabadítasz,
És szemeid eleibe állatsz,
Örökké el nem hagysz.
Áldott légy, Izráelnek Istene,
Most és mindörökké!
Szent neved dicsértessék mindenben,
Ámen és úgy légyen!

42. Zsoltár

1. vers

Mint a szép híves patakra
A szarvas kívánkozik, :/:
Lelkem úgy óhajt Uramra,
És hozzá fohászkodik,
Tehozzád, én Istenem,
Szomjúhozik én lelkem,
Vajon színed eleiben
Mikor jutok, élő Isten?

2. vers

Könnyhullatásim énnékem
Kenyerem éjjel-nappal, :/:
Midőn azt kérdik éntőlem:
Hol Istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom,
És házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében
Örvendek szép éneklésben.

3. vers

Én lelkem, mire csüggedsz el?
Mit kesergesz ennyire? :/:
Bízzál Istenben, nem hágy el,
Kiben örvendek végre,
Midőn hozzám orcáját,
Nyújtja szabadítását;
Ó, én kegyelmes Istenem,
Mely igen kesereg lelkem!

4. vers

Mert te rólad emlékezem
E Jordánnak földéről, :/:
Szent helyedre igyekezem
Hermon s Micár hegy mellől.
Mélység kiált mélységet,
Midőn én fejem felett
A sok sebes víz megindul,
Mint egy erős hab, megzúdul.

5. vers

Sebessége árvizednek,
És a nagy zúgó habok :/:
Énrajtam összeütköznek,
Mégis hozzád óhajtok;
Mert úgy megtartasz nappal,
Hogy éjjel vigassággal
Dicséreteket éneklek
Néked, erős őrizőmnek.

6. vers

Mondván: Isten, én kőszálam,
Mire felejtesz így el? :/:
Ellenségim vannak rajtam,
Gyászban járok veszéllyel.
Mert az ő hamis nyelvek
Csontjaimban megsértnek,
Mert így bosszantnak ellened:
Lássuk, hol vagyon Istened?

7. vers

Én lelkem, mire csüggedsz el?
Mit kesergesz ennyire? :/:
Bízzál Istenben s nem hágy el,
Kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást
Nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem,
Hogy csak ő az én Istenem.

43. Zsoltár

1. vers

Ítélj meg engemet, Úr Isten,
És fogadd fel én ügyemet
E kegyetlen nemzetség ellen!
A hamis embernek kezében
Ne bocsáss, Uram, engemet,
Tartsd meg én fejemet!

2. vers

Uram, engem miért hagyál el?
Lám, te vagy én erősségem!
Miért járok keserűséggel?
Minden örömöm távozék el,
Mert nyomorgat ellenségem,
És sanyargat engem.

3. vers

Igazságodat add értenem,
Világosságod küldd alá,
Mely megvilágosítson engem!
Szent hegyedre légyen vezérem;
Bémenésem igazgassa
A te hajlékodba!

4. vers

Isten oltárához bemégyek,
Az én Uram eleiben,
Aki öröme én szívemnek.
Hegedűvel neked éneklek,
És hálát adok szüntelen,
Tenéked, Úr Isten.

5. vers

Miért vagy szomorú, én lelkem?
Mit kesergesz ily szertelen?
Bízzál az Istenben, mert hiszem,
Hogy őtet én még dicsőítem,
Midőn híven megment engem
Megváltó Istenem.

44. Zsoltár

1. vers

Hallottuk, Isten, füleinkkel,
Amit régenten cselekedtél.
Nékünk atyáink mondották,
Kik nagy dolgaidat látták;
A pogány népet kezeddel
Elvesztéd, földét elpusztítád;
Néped más helyre vitted el,
Holott ismét megszaporítád.

2. vers

Mert nem ő fegyverük által lett,
Hogy ők megülték e jó földet;
Nem az ő kezük, sem karjuk
Volt nekik szabadítójuk,
De te orcád tekintése
És a te karod és jobb kezed
Őket így megsegítette,
Mert őhozzájuk volt jó kedved.

3. vers

Úr Isten, te vagy én királyom,
És az én teljes vigasságom!
Jákóbnak küldd segedelmed,
Amint régenten mívelted.
Általad ellenséginket
Megökleldezzük és megrontjuk,
És a mi gyűlölőinket
A te nevedben letapodjuk.

4. vers

Mert én nem bízom kézívemben,
Sem az én éles fegyveremben;
Az engem meg nem szabadít,
Ha az ellenség megszorít,
De te tartasz meg bennünket
Minden mi ellenségünk ellen,
És a mi kergetőinket
Elveszted, és ejted szégyenben.

5. vers

Azért az Istent magasztaljuk,
És szent nevét örökké áldjuk;
Mindennap dicsérvén őtet,
Hirdessük nagy kegyességét!
De minket te megvetettél,
És juttattál nagy szégyenségben,
A hadba velünk nem jövél,
Hogy megtartottál volna épen.

6. vers

Az ellenségtől elfuttatál,
És velünk nagy szégyent vallattál.
Minden marhánkat eldúlják,
Kik éltünket háborgatják.
Hogy minket ők megegyenek,
Mint a juhokat, úgy adál el,
Kik minket messze kergetnek,
A pogányok közibe széjjel.

7. vers

Népedet te semminek tartád,
És őket csak olcsón eladád,
Igen kevésre becsüléd,
Csaknem ingyen odavetéd.
Azt tőd, hogy mi ellenségink
És akik mi környülünk laknak,
Mindenfelől mi szomszédink
Minket nevetnek és csúfolnak.

8. vers

A pogányok példabeszédet,
Szólnak mirólunk nevetséget,
És mindenféle nemzetek
Csúfolván, fejükkel intenek;
Gyalázat, szitok szüntelen,
És szégyen forog én előttem,
Úgy, hogy nagy szégyenletemben
Az én orcámat be kell fednem.

9. vers

Nagy sok szidalmat kell hallanom,
Mely miatt csak elszomorodom,
Midőn szemem előtt nézem
Bosszúálló ellenségem.
Mindezek esnek mirajtunk,
Mégis nem felejtünk el téged,
Kötésed ellen nem járunk,
Mindenben engedünk tenéked.

10. vers

A mi szívünk nem fordul vissza,
De gondolatit rajtad tartja.
A mi lábunk ki nem mozdul,
Ösvényedről el nem hajol.
Mégis így büntetsz bennünket,
Bevetél a sakálok közé,
És már minden felől minket
Halál árnyéka környékeze.

11. vers

Ha elfeledtünk volna téged,
Mert nem gondoltuk volna neved;
Ha már isten-szolgálatra
Kezünket emeltük volna:
Nyilván nem tűrted volna el,
Sőt igen megbüntettél volna,
Mert mindent látsz te szemeddel,
Minden szívnek előtted titka.

12. vers

De mi teéretted naponkint,
Üldöztetünk e világ szerint;
Miként az ártatlan juhok,
Kik a mészárszékre valók.
Kelj fel azért, mit aluszol?
És álmodból már serkenjél föl,
Támadj föl, és hatalmadból
Ments ki minket e nagy ínségből!

45. Zsoltár

1. vers

Egy szép dolgot hoz elő az én szívem,
A dicső királyról lesz éneklésem,
Kit nyelvem dicsér nagy szép felszóval,
Mint egy deák az írópennával.
Sokkal szebb vagy te minden embereknél,
Mindent felülmúlsz te szép termeteddel,
Ajakidnak nagy ő kedvessége,
Mert megáldott az Isten örökké.

2. vers

Te kegyes, erős vitéz, készüljél fel,
Vedd fegyvered és oldaladra kösd fel,
Úgy, mint királyi ékességedet,
Ez ékességben végy győzedelmet!
A jó igazság vezérlje utadat,
Jóság, kegyesség bírja járásodat,
És a te karodnak erejével
Nagy csudákat téssz, megládd szemeddel!

3. vers

Mert hegyesek a te sebes nyilaid,
Mit megéreznek minden ellenségid,
Szívüket midőn általszegezed,
És őket hatalmad alá veted.
Ó, Úr Isten, a te királyi széked,
Megmarad mindörökké dicsőséged;
Pálcája a te királyságodnak:
Pálcája bizony igazságodnak.

4. vers

Az igazságot te igen szereted,
A hamisságot viszontag gyűlölöd,
Azért az Isten mindenek felett
Víg olajjal megkenett tégedet.
A te nevedet mindenkor hirdetem,
Nemzetségről-nemzetségre beszélem:
És minden maradéki ezeknek
Mindörökké tégedet dicsérnek.

46. Zsoltár

1. vers

Az Isten a mi reménységünk,
Midőn reánk tör ellenségünk,
Minden háborúságinkban
Megtart erős hatalmában.
Azért a mi szívünk nem félne, :/:
Ha az egész föld megrendülne,
És a hegyek a tengernek
Közepibe bedűlnének.

2. vers

Ha a tenger szörnyen zúgna is,
Minden víz felzavarodnék is,
És ha a sebes szélvésszel
A hegyek hányatnak széjjel:
A szép folyóvíz mindazáltal :/:
Az ő szép tiszta folyásával
Az Istennek szent városát,
Megvigasztalná hajlékát:

3. vers

Mert közepén lakik az Isten,
Azértan romlása nem lészen;
Semmi ínségbe nem ejti,
Az Isten jókor megmenti.
A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/:
Nagy sok országok feltámadnak,
De az ő haragos szava
Mind e földet elolvasztja.

4. vers

De az Isten minden időben
Mivelünk vagyon ínségünkben;
Jákób Istene oltalmunk,
A Zebaóth erős várunk!
Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/:
Csuda dolgait hatalmának,
Ki mind e föld kerekségét,
Elpusztítja ékességét!

5. vers

E földön széjjel nagy hadakat,
Ő megcsendesít háborúkat,
Ívet, kopjákat megrontat,
Társzekereket felgyújtat,
Így szólván: mindnyájan halljátok, :/:
Hogy erős Istenetek vagyok,
És hogy birodalmam vagyon
Minden népen e világon!

6. vers

Summa szerint: az erős Isten
Velünk van minden ínségünkben:
Jákób Istene oltalmunk,
A Zebaóth erős várunk!

47. Zsoltár

1. vers

No minden népek, Örvendezzetek,
És tapsoljatok, Istent áldjátok
Szép hangossággal És nagy felszóval,
Mert az Úr Isten Nagy felségében
Ő királysága És nagy országa
Kiterjed messze, Ez egész földre.

2. vers

Hatalmunkba vet Nagy sok népeket,
És meghódoltat sok pogányokat
Minékünk végre Ő nagy ereje.
Minket ő felvett, Örökévé tett,
Nékünk engedte Ő kegyessége
Jákóbnak tisztét, Kit igen szeret.

3. vers

Íme az Isten Szépen felmegyen
Nagy vigasságban, Trombitaszókban;
Urunk felmegyen Nagy dicsőségben.
Énekeljetek Az Úr Istennek
Zengő verseket, Szép énekeket,
E nagy királynak, Mint mi Urunknak!

4. vers

Őnéki minden Jól énekeljen!
Mert minden népek Néki engednek.
Királyi székben Ül nagy kegyesen.
A fejedelmek Őhozzá gyűlnek,
Mint Ábrahámnak Istenét, áldják,
Alázatosan Néki szolgálván.

5. vers

Ez erős Isten Úr mindeneken,
Népét megőrzi És jól vezérli.
Nagy dicsősége, Melynek nincs vége.

48. Zsoltár

1. vers

Nagy az Úr méltóságában, :/:
Az Isten szent városában,
Holott lakozik dicsősége, :/:
És dicsértetik ő szent neve.
A szent Sionnak hegyén,
Annak északi szélén,
E gyönyörűséges helyen, :/:
Holott helyheztetett szépen
A nagy királynak városa,
Melynek nincs e földön mása.

2. vers

Itt jól esmérik házanként, :/:
Mint menedéket, az Istent,
Holott királyok egybegyűltek, :/:
És ők sereggel előjöttek;
Erősen megszállották,
Hogy megvegyék, elszánták.
De ottan megrettenének, :/:
Megfutamodni kezdének,
Város mellől elállának,
Nagy rettegve szaladának.

3. vers

Nagy félelme lőn szívüknek, :/:
Mint gyermekszülő személynek,
És mint a hajó a szélvészben, :/:
Ha napkeleti szél fú szörnyen.
Ezt mi szemünkkel látjuk,
Mint azelőtt hallottuk,
Városában az Istennek, :/:
Melyet őnéki szenteltek,
Mit magának foglalt Isten,
Hogy néki szolgáljon minden.

4. vers

Mit megerősített Isten, :/:
Hogy romlása ne lehessen.
Nézünk itt te kegyességedre :/:
Szent templomodnak közepette.
Dicsőséges szent neved
Mind e földre kiterjed;
Ekképp a te dicséreted :/:
Nagy messzire kiterjeszted;
Jobbod teljes igazsággal,
Mindenben irgalmassággal.

5. vers

Örül a Sionnak hegyi :/:
És a Judának leányi,
Te igaz ítéleteiden :/:
Szíve szerint örvendez minden.
A Siont járjátok meg,
Tornyait lássátok meg,
Nézzétek meg ő bástyáit, :/:
Szépen épített házait,
Hogy ezt megbeszélhessétek
A jövendő nemzedéknek.

6. vers

Mert igaz és hű az Isten, :/:
Ki minket minden időben
Megtart, és vezérli éltünket, :/:
Mindhalálig őriz bennünket.

49. Zsoltár

1. vers

Hallgassátok meg, minden nemzetek,
E föld lakói, jól figyeljetek,
Köznépek és a főrenden valók,
Minden szegények és a gazdagok!
Az én szájam szól nagy bölcsességet,
És elmém gondol jó értelmeket;
E példára magam is figyelmezek,
Hegedűszóban szép mesét jelentek.

2. vers

Mit félnék én a gonosz időben,
Hogy nyomorgatóm engem elejtsen,
Ha ellenségem mind azon vagyon,
Hogy engemet láb alá tapodjon?
Némelyek igen bíznak pénzükben,
És dicsekednek az ő kincsükben;
De senki meg nem váltja atyjafiát,
Nem adhatja meg Istennél váltságát.

3. vers

Mert drága a léleknek váltsága,
Életét senki meg nem válthatja,
Hogy a halált ő elkerülhesse,
És a sírba menni ne kellene.
Mert látja, hogy sem bolond, sem eszes,
A halál ellen nincsen mentséges,
És holtuk után minden gazdagságuk,
Más emberre száll az ő sok jószáguk.

4. vers

Ez őnékiek fő gondolatjuk,
Hogy mindörökké tartson szép házuk,
Hogy el ne fogyjon az ő nemzetük,
És megmaradjon örökké nevük.
Mert, noha vagyon pénzük és tisztük,
De nem sokáig tartnak mindezek,
Mert végre minden jóktól elszakadnak,
Mint oktalan állatok, ők meghalnak.

6. vers

Mert oda lészen minden ő dolguk,
A koporsó lészen ő hajlékuk,
De a haláltól engem az Isten
Megment, és hozzá vészen kegyesen.
Annak okáért azzal ne gondolj,
Hogy némely ember igen gazdagul,
Mert minden kincset másoknak kell
hagyni,
A dicsőségtől meg kell néki válni.

50. Zsoltár

1. vers

Az erős Isten, uraknak Ura,
Szól és e földet mind elő hívja,
Támadatról és napenyészetről,
Nagy szépséggel a Sion hegyéről
Eljő az Isten ő fényességében,
Semmit el nem hallgat ítéletében.

2. vers

Emésztő tűz mégyen őelőtte,
Nagy forgó szélvész lészen körüle;
Szólítja az eget és a földet,
Hogy megítélje minden ő népét,
Mondván: gyűjtsétek ide a híveket,
Kik áldozattal vették kötésemet!

3. vers

Az egek hirdetik igazságát
Az Istennek, mert ítél igazat.
Én népem, hallgasd meg, szólok neked,
Mert bizonyságot teszek ellened,
Én tenéked erős Istened vagyok,
Áldozatiddal keveset gondolok.

6. vers

Szükségben tőlem segítséget kérj,
Én megsegítlek, hogy engem dicsérj!
A gonosznak mond Isten: de mire
Vészed törvényem a te nyelvedre?
Kötésem szájjal vallod, de gyűlölöd
Intésemet, és igémet megveted.

7. vers

És mikoron a lopót te látod,
Együtt futsz véle, dolgát javallod;
A paráznákkal örömest mulatsz,
Rossz társaságnak gyakran helyet adsz;
Szájaddal szólasz nagy sok gonoszságot,
Nyelveddel szerzesz sok háborúságot.

8. vers

Leülsz és atyádfiát megszólod,
Az anyád fiát is rágalmazod,
Ezt míveled, de én csak hallgatok.
Azt véled, én is csak olyan vagyok,
Mint szintén te, de téged előveszlek,
És szemlátomást bűnödről megfeddlek.

9. vers

Ezt mostan eszetekbe vegyétek,
Kik az Istenről elfelejtkeztek,
Hogy mentség nélkül el ne rántsalak!
Az becsül engem, aki hálát ad;
Mond Isten: az ily ember jár jó úton,
És segedelmem néki jelen vagyon!

51. Zsoltár

6. vers

A Sionról vajon ki jövend el,
Ki a szent Izráelt megszabadítja?
Ha Isten fogságból népét kihozza,
Örvend a Jákób és az Izráel
Teljes szívvel.

54. Zsoltár

1. vers

Tarts meg Uram, én Istenem,
És szent nevedért védelmezz meg,
Ártatlan ügyemet tekintsd meg,
Hatalmaddal támadj mellém!
Kérem te szent Felségedet,
Hallgass meg én könyörgésembe‘
És kegyesen vedd füleidbe
Az én szájamnak beszédét!

2. vers

Mert ellenségim kevélyen
Reám támadnak és kergetnek,
És engem halálra keresnek,
Eszükbe sem jut az Isten.
De az Isten megtart engem,
Kegyelmességét megmutatja,
És segedelmét hozzám nyújtja,
Jóra vezérli életem.

3. vers

Ez nékem szánt nagy nyavalyát
Én ellenségimre téríti,
És ezt nékiek megfizeti,
Megmutatván igazságát.
Akkoron neked víg szívvel
Hálaadásokat áldozom,
És szent nevedet magasztalom,
Mert teljes vagy kegyességgel.

4. vers

Mert minden én ínségemből
Te megszabadítál engemet,
Megbüntetéd ellenségimet,
Mit én megláték szememmel.

55. Zsoltár

1. vers

Hallgasd meg az én könyörgésem,
Úr Isten ne fordulj el tőlem,
Imádságom vedd füleidbe,
Mert nagy kínokat szenvedek,
Szívemben igen kesergek,
Előtted panaszlok reszketve!

3. vers

Kesereg szívem nagy ínségben,
Élek halálos félelemben,
Teljességgel elszomorodtam;
Rettegek, félek, gyötrődöm,
Reszketvén szörnyen vesződöm,
Úgy, hogy immár sokszor kívántam:

4. vers

Szárnyaim, ó, ha lehetnének,
Mint a galamb, ha repülhetnék:
Én elrepülnék messze földre,
Elmennék e népek közül,
Pusztát keresnék, ezektül
Ahol nyugodalmam lehetne.

10. vers

Mind este, reggel őt óhajtom,
Délkorban is őtet kiáltom,
És meghallgatja könyörgésem,
Megtart engem békességben
Minden ellenségim ellen,
Kik seregbe gyűltek ellenem.

56. Zsoltár

59. Zsoltár

1. vers

Szabadíts meg engem, Úr Isten,
És tarts meg ellenségim ellen!
Mentsd meg azoktól életem,
Kik feltámadtak ellenem!
Oltalmazz meg a hamis néptül,
Ki én veszedelmemnek örül
És szomjúzik ártatlan vért!
Ments meg attól szent nevedért!

2. vers

Mert szörnyen életemre törnek,
És én ellenem kötést tesznek:
Hatalmaskodnak énrajtam,
Kiknek soha nem ártottam.
Azok készülnek én ellenem,
Kik ellen semmit nem vétettem:
Kelj fel azért, Uram, láss meg,
És kegyelmesen őrizz meg!

5. vers

Én ellenségimnek ereje,
Kezedben minden tehetsége.
Benned bízom, én Istenem,
Mert te vagy én segedelmem.
Az Isten jóvoltát jelenti,
Nyavalyámnak elejét veszi,
És megláttatja énvélem,
Hogy elvész én ellenségem.

10. vers

Mert te vagy, Uram, én oltalmam,
Reménységem és bizodalmam:
Azért, ó én erősségem,
Mindenütt neved dicsérem,
Hogy nekem az én szükségemben,
Segedelmem vagy ínségemben;
Te vagy én erős kőváram,
Kegyességed nagy énhozzám.

60. Zsoltár

1. vers

Minket, Úr Isten, elhagyál,
És reánk megharagudtál,
Tőled széjjel eloszlatánk,
Térj kegyesen ismét hozzánk!
Mind e földet megindítád, :/:
Nagy hatalmaddal megrontád,
Építsd meg az ő nagy romlását,
Mert romlás miatt alig állhat.

2. vers

Népedet keményen tartád,
És igen megsanyargatád;
Minket mintegy csípős borral,
Itatál keserű búval.
De akik tégedet félnek, :/:
A zászlót adád nékiek,
Hogy fölemelnék igazságban,
Bízván a te szent oltalmadban.

7. vers

Légy minékünk segítségül,
Őrizz meg ellenséginktül,
Mert az emberi segítség
Hiábavaló epedség.
Az Isten által minekünk :/:
Lészen erős győzedelmünk,
És megszabadít ő bennünket,
Megtapodja ellenségünket.

61. Zsoltár

1. vers

Kiáltásom halld meg, Isten!
Vedd füledbe Az én könyörgésemet,
Mert én szívem nagy ínségből,
Messze földről Kiáltja Felségedet!

2. vers

Végy fel engemet kőszálra,
Magasságra, Hol bátorságom legyen,
Mert te vagy én erős tornyom,
Vigasságom Én ellenségim ellen!

3. vers

Te hajlékodban lakásom
Én kívánom És óhajtom szüntelen;
Szárnyaidnak árnyékába Kívánkozva
Vagyok jó reménységben.

4. vers

Meghallgatsz fogadásomban Engem,
Uram, Nyújtván kegyességedet.
Örökségüket megadod,
És megáldod, Akik félik nevedet.

7. vers

És aztán vígan éneklek Szent nevednek
Mostan és mindörökké,
És amely fogadást tettem,
Megfizetem Naponként őnékie.

62. Zsoltár

1. vers

Az én lelkem szép csendesen
Nyugszik csak az Úr Istenben,
Mert csak ő az én idvességem.
Ő nékem erős kőváram,
Megtartóm és én oltalmam,
Minden gonosztól megment engem.

4. vers

Azért, szívem, reménységed
Csak az Úr Istenben vessed,
Élj csak az ő segedelmével!
Ő nekem magas kőszálam,
Oltalmam és erős bástyám,
Hogy soha ne tántorodjam el.

5. vers

Az Isten én idvességem,
Erősségem, dicsőségem;
Bízzatok azért csak őbenne!
Előtte ti szíveteket,
Töltsétek ki lelketeket,
Ő legyen lelkünk hiedelme!

7. vers

Ne bízzatok erőszakban,
Hamis ragadozástokban,
Mulandó dolgon ne kapjatok!
Ha sokasul ti kincsetek,
Ahhoz ne bízzék szívetek,
Mert nem állandó gazdagságtok.

8. vers

Az Isten egy szót szólt egyszer,
Melyet én hallottam kétszer:
Hogy nagy ereje vagyon néki.
A kegyesség, Uram, tied,
És te nyilván megfizeted,
Akinek dolga mint érdemli.

63. Zsoltár

1. vers

Isten, te vagy én Istenem,
Jó reggel kereslek tégedet,
Hozzád óhajtván, elepedett
Szomjúság miatt én lelkem.
Én testem hozzád áhítozik,
Szomjúságban elhalt szintén
E puszta és száraz földön,
Hol semmi víz nem találtatik.

2. vers

Mert látni igen kívánja
A te nagy erős dicsőséged,
És isteni tiszteletedet
A te dicső templomodba’.
Mert nekem kedvesb életemnél
A te nagy kegyelmességed,
Melyért én ajakim téged
Dicsérjenek szép énekléssel.

3. vers

Magasztallak én tégedet
Életemnek minden rendiben,
Én kezeimet fölemelvén
Áldom te dicső nevedet.
Örül, mintha drága étkekkel
Jóllakott volna én szívem;
Szent Fölségedet dicsérem,
Éneklek rólad nagy örömmel.

4. vers

Rólad el nem felejtkezem,
Még ágyamban is emlegetlek,
És midőn reggel én fölkelek,
Csak terólad emlékezem.
Mert te énvelem sokszor jól től,
És megszabadítál engem,
Azért most is én életem
Szárnyaid árnyékában örül.

64. Zsoltár

1. vers

Hallgasd meg, Uram, könyörgésem,
Tarts meg ellenségem ellen,
Aki reám dühödt szörnyen;
Félelmétől őrizz meg engem,
Mentsd meg életem!

2. vers

Rejts engem el a gonoszoktól,
Akik reám fenekednek,
Csak gonoszra igyekeznek;
Tarts meg ő hamis tanácsuktól,
Háborgásuktól!

3. vers

Akik nyelvüket élesítik,
Mint öldöklő fegyvereket;
Mint a nyilat, beszédüket
Az ártatlan emberre lövik,
És azt megsértik.

8. vers

Őket az önnön gonosz nyelvek
Ejti a veszedelembe,
És kik ezt veszik eszükbe,
E dolgon igen megijednek
És elrémülnek.

9. vers

És nagy félelemmel mindenek
Hirdetik az Isten dolgát,
Beszélik annak nagy voltát,
Melyet innen eszükbe vesznek
És megértenek.

10. vers

De szíve igaz embereknek
Örvend az erős Istenben,
És az ő nagy kegyelmében.
Az igaz hívek örvendeznek,
És dicsekednek.

65. Zsoltár

1. vers

A Sionnak hegyén, Úr Isten,
Tied a dicséret, :/:
Fogadást tésznek néked itten,
Tisztelvén tégedet,
Mert kérésüket a híveknek
Meghallod kegyesen,
Azért tehozzád az emberek
Jönnek mindenünnen.

2. vers

Rajtam a bűn elhatalmazék,
Terhelvén engemet, :/:
De nagy volta kegyességednek
Eltörli vétkünket.
Boldog, akit te elválasztál,
Fogadván házadba,
Hogy előtted nagy buzgósággal
Járjon tornácodba.

3. vers

Javaival a te házadnak
Megelégíttetünk, :/:
Szép dolgain te templomodnak
Gyönyörködik szívünk.
A te csuda igazságodból
Megfelelsz minekünk,
Hallgass meg, Isten, velünk tégy jól,
Ó, mi segedelmünk!

4. vers

Mindenek csak tebenned bíznak
E földkerekségén, :/:
Akik széjjel messze lakoznak
A tengernek szélén.
Te mondhatatlan hatalmaddal
A magas hegyeket
Körül fogod, mint egy abronccsal
Erősítvén őket.

5. vers

Tengeri habok nagy zúgását
Te megcsendesíted, :/:
A pogány nép zúgolódását
Ottan elenyészted.
Nagy félelmükben elbágyadnak
Mindenek e földön,
Nagy voltán a te csudáidnak,
Miknek számuk nincsen.

6. vers

Te megvígasztalsz mindeneket
Reggel a napfénnyel, :/:
Bíztatsz minden élő rendeket
Csillagokkal éjjel.
Áldásiddal meglátogatod
Az elszáradt földet,
Hasznos esőkkel meglágyítod
Gazdagítván őtet.

7. vers

A te kútaidból a vizek
Soha el nem fogynak, :/:
Hogy a szép földi vetemények
Szaporodhassanak.
A barázdákat megitatod
A szántóföldeken,
A vetést szép esővel áldod,
Hogy bőven teremjen.

8. vers

Megkoronázod az esztendőt
Nagy sok javaiddal, :/:
Lábaid nyoma kövérséget
Csepegtet nagy zsírral.
Lakóhelyei a pusztáknak
Folynak kövérséggel,
Hegyek és halmok vigadoznak
Nagy bő termésekkel.

9. vers

A szép sík mezők ékeskednek
Sok baromcsordákkal; :/:
Villognak a szép szántóföldek
Sűrű gabonákkal.
A hegyoldalak, mezőföldek
Szép búzanövéssel,
Örvendeznek és énekelnek
Nagy gyönyörűséggel.

66. Zsoltár

1. vers

Örvendj egész föld az Istennek,
És énekelj szép zengéssel! :/:
Nagy dicsőségét szent nevének
Mindenek dicsérjék széjjel.
Mondjátok ezt az Úr Istennek:
Csudálatosak dolgaid,
Erősséged nagy, hozzád esnek
Hízelkedvén ellenségid.

2. vers

A te isteni felségedet
E földön mindenek áldják, :/:
És dicsőséges szent nevedet
Énekléssel magasztalják.
Jertek, és ezt jól meglássátok,
Minden jól ide figyelmezz:
Istennek mily csudálatosak
Dolgai az emberekhez.

3. vers

A tengert és a folyóvizet
Megszárasztja, hogy a népnek :/:
Lábuk szárazon által mehet,
Min szíveink örvendeznek.
Országa megmarad örökké,
Szeme lát minden népeket,
Akik feltámadnak ellene,
Előmenetük nem lehet.

4. vers

Áldjátok a mi Istenünket
E földön minden emberek, :/:
Dicsérjétek az ő szent nevét
Nagy zengéssel, minden népek.
Mert életünket ő megadá
Az ő nagy kegyességéből,
Lábainkat meggyámolítá,
Oltalmazván eleséstől.

5. vers

De minket igen megpróbálál
És megkesergetél, Isten. :/:
Megolvasztál és megtisztítál,
Mint ezüstöt, a nagy tűzben.
Te minket, szegény szolgáidat
Adál ellenség tőriben,
Kik hevederrel tagjainkat
Megkötözék nagy erősen.

6. vers

Mi fejünkre népet ültetél,
Mint a barmok, terhelteténk; :/:
Nagy árvizeket ránk eresztél,
Sebes tűzön általmenénk.
De te kihoztál, Uram, minket,
Megenyhítél, megnyúgotál,
Templomodban azért tégedet
Dicsérlek szép áldozattal.

8. vers

Jertek, halljátok, hadd beszéljem
Tinéktek, istenfélőknek, :/:
Amiket Isten tett énvélem,
Mily kegyesen tett lelkemnek!
Hogy szájammal hozzá kiálték,
Ottan meghallgata engem,
Azért beszédével nyelvemnek
Mindenkor őtet dicsérem.

10. vers

Légyen áldott a nagy Úr Isten
Az ő nagy kegyességéért, :/:
Ki meghallgatott kérésemben,
És kegyelmesen hozzám tért!

67. Zsoltár

1. vers

Úr Isten, áldj meg jóvoltodból
És kegyesen fordulj hozzánk, :/:
Oltalmazz meg minden gonosztól,
Szent színedet fordítsd reánk,
Hogy e földön minden :/:
Megismerje szépen
A te utadat, És a pogány népek
Téged tiszteljenek, Megtartójukat.

2. vers

És akkoron dicsérnek téged,
Dicsérnek téged a népek, :/:
Nagy tisztességet tesznek néked.
A pogányok is örülnek,
Midőn mindeneket, :/:
És a pogány népet
Szent igazsággal Bírod és ítéled
És jóra vezérled Nagy hatalmaddal.

3. vers

Dicsérjen téged minden nemzet,
Úr Isten, téged dicsérjen! :/:
A föld teremjen bő gyümölcsöt,
Áldjon meg minket az Isten!
Adja szent malasztját, :/:
Nyújtsa áldomását,
És ő felségét Félje és rettegje
E föld kereksége, Mint ő Istenét.

68. Zsoltár

1. vers

Hogyha felindul az Isten, Elkergettetnek
szertelen Minden ő ellenségi. :/:
És elfutamodnak széjjel Ő haragos színe elől
Minden ő gyűlölői. Úgy elűzetnek hirtelen, :/:
Mint a füst semmivé leszen,
Elvész minden ő dolgok;
Mint viasz olvad a tűztől, Úgy az ő
kemény színétől Elvesznek a gonoszok.

2. vers

De az igazak mindnyájan Örvendeznek
nagy vígságban A kegyes Isten előtt; :/:
És víg szívvel énekelnek, Hogy ő kevély
ellenségek Megszégyenült, elveszett.
Nagy örömmel az Istennek,:/:
Énekeljetek nevének, Dicsérjétek, áldjátok;
Ki puszta földeken megyen,
Kinek neve erős Isten: Őtet magasztaljátok!

3. vers

Ő előtte vígadjatok, Mert ő az árváknak
atyjok, Kiket táplál kegyesen. :/:
Az özvegyeknek oltalma. Az ő isteni
hatalma, Lakván ő szentségében.
Megáld egyes embereket:/:
Ád nékik szép cselédeket Háznép
tenyészésére; A foglyokat ő kimenti,
A pártütőket rekeszti Puszta és parlag földre.

10. vers

Ellenségidet megbírod, Köztük helyezvén
hajlékod Lakozol dicsőséggel. :/:
Áldott legyen az Úr Isten, Ki velünk ily
nagy jól teszen, Látogat kegyességgel.
Isten a mi segedelmünk, :/:
Kegyesen lakozik velünk,
Őriz minket, népeit; Halál és élet kezében,
Ő az erős, örök Isten, Megtartja ő híveit.

16. vers

Énekeljetek Istennek, Ki lakója az
egeknek, Kiket teremtett régen. :/:
Holott nagy hatalmával ül, Honnan szava
úgy megdördül, Hogy zeng és harsog
minden. Dicsérjétek nagy hatalmát, :/:
Ki felséges méltóságát Izráelen láttatja!
Kinek nagy erejét ott fönn,
Az égen és a felhőkön Senki sem tagadhatja.

17. vers

Nagy félelmetes az Isten
Az ő dicső szentségében!
Ki Izrael népének :/:
Erőt ád nagy kegyelmesen;
Azértan minden időben
Mitőlünk dícsértessék!

69. Zsoltár

1. vers

Úr Isten, segíts és tarts meg engem,
Mert a vizek szinte lelkemig érnek,
Közepén vagyok a sáros mélységnek,
Amelyben csaknem elsüllyed fejem!
Az árvizek összeütnek rajtam,
A kiáltás miatt torkom elrekedt,
Én szemeimben megfogyatkoztam,
Midőn várom a te segedelmedet.

2. vers

Én hajam szálánál többen vagynak,
Akik engemet ok nélkül gyűlölnek;
Én ellenségim szertelen erősek,
És engem eltörleni akarnak.
Noha semmit nem vettem senkitől,
De mégis énnékem kell megfizetnem;
Nincs, Uram, elrejtve színed elől
Én bolondságom és minden én vétkem.

3. vers

Seregek Ura, hatalmas Isten,
Aki vezérled a te seregedet!
Kik benned vetik ő reménységüket,
Ne hagyd miattam esni szégyenben!
Izrael Ura, akik tebenned
Szívből bíznak, ne szégyenítsd meg őket,
Mert nagy szidalmat szenvedek érted,
A gyalázat elborítja színemet!

4. vers

Mert idegennek rokonim tartnak,
Atyámfiai sem ismernek engem;
Szent templomodban gerjedez én szívem,
Megemészt nagy szerelme házadnak.
És gyalázóid ő sok szidalmok
Énrám esének, én pediglen sírtam,
És böjtöltem, de ők csak csúfoltak
Engemet, noha minden jót kívántam.

5. vers

Bánat miatt én zsákba öltöztem,
De ők énrólam mesét költöttenek;
A kapun ülők és a részegesek
Csúf énekléssel nevetnek engem.
De én tehozzád nagy buzgó szívből,
Ó kegyes Isten, könyörgök naponkint;
Hallgass meg, Uram, kegyességedből,
És kegyelmezz meg te hűséged szerint!

6. vers

Végy ki engemet e fertős sárból,
Hogy el ne süllyedjek, gyűlölőimtől
Ments meg e nagy vizeknek örvényiből,
Tarts meg ellenségim haragjától,
Hogy a mély víz engem el ne nyeljen,
Se pedig felül rám ne boruljon;
Ne merüljek tengeri mélységben,
A kútnak szája engem be ne zárjon!

7. vers

Úr Isten, nagy a te kegyességed,
Hallgasd meg azért, amit tőled kérek:
Irgalmas szemeid reám nézzenek,
Hadd láthassam nagy kegyelmességed!
Ne rejtsd el, Uram, kegyes orcádat
Szegény szolgádtól, mert szorongattattam;
Ne késsél, halld meg kiáltásomat,
Add meg kérésem, vigasztalj meg, Uram!

70. Zsoltár

1. vers

Siess, ments meg, Uram Isten,
Mert benned bízom teljes szívvel,
Azért hamar légy segítséggel
Minden ellenségim ellen!
Akik törnek én életemre,
Mind megszégyeníttessenek;
Kik nyavalyámon örülnek,
Térjenek meg nagy szégyenükre!

2. vers

Nyomorult és szegény vagyok,
Tarts meg azért, ó én Istenem,
Mert csak te vagy én segedelmem:
Ne késsél, mert majd elfogyok!
Hogy azok benned örvendjenek,
Kik segedelmedet várják
És magukat reád bízzák,
Ezt mondván: dicsőség Istennek!

71. Zsoltár

1. vers

Tebenned bízom, én Istenem,
Kérlek, oltalmazz meg,
Gyalázattól ments meg,
Hogy örök szégyenbe ne essem!
A te nagy jóvoltodból
Tarts meg minden gonosztól!

2. vers

Hajtsd hozzám füled, tarts meg engem,
Nyújtsad segítséged,
Amint megígérted,
Hogy segítségül léssz énnékem;
Légy azért én kősziklám,
És én erős kőváram!

3. vers

Ments ki a hamisnak kezéből,
És annak markábul,
Aki él csalárdul;
Oltalmazz meg a kegyetlentől!
Benned bíztam,
Uramba’Gyermekségemtől fogva.

4. vers

Hogy származám anyám méhéből,
Legottan énnékem
Valál reménységem.
Anyám méhéből engem kivől,
Azért neked éneklek,
És szüntelen dicsérlek.

5. vers

Engem csudának tartnak sokan,
De te vagy énnékem
Biztos menedékem.
Adj éneklést az én szájamban,
Hogy hirdessem nevedet,
Áldjam dicsőségedet!

6. vers

Ez én nyavalyás vén koromban,
Erőtlenségemben
Ne vess el, Úr Isten!
Ne hagyj el én sok nyavalyámban,
Midőn szegény testemben
Semmi erősség nincsen!

10. vers

Szüntelen hirdeti én nyelvem
Szent igazságodat
És nagy jóvoltodat.
Jótétid mindennap beszélem,
Sokságát nem titkolom,
Noha számát nem tudom.

11. vers

Az Úrnak erejére térek,
És ő nagy hatalmát,
Szemlélem jóvoltát.
Nagy igazságát az Istennek
Mindenkor emlegetem,
Soha el nem felejtem.

12. vers

Gyermekségemtől fogva engem
Híven tanítottál
Csuda dolgaiddal.
És hogy immáron megvénhedtem,
És a hajam megőszül:
Légy most is segítségül!

13. vers

Míglen a te karod erejét
Hirdetem mindennek,
Jövendő nemzetnek,
És igazságodnak hűségét,
Melyet lát nyilván minden
Magasztalom szüntelen.

14. vers

Hozzád hasonló ki lehetne?
Engemet, Úr Isten,
Ejtél nagy ínségben.
De a föld mélységéből végre
Ismét kivonál engem,
És megadád életem.

15. vers

Erősségemet öregbítéd,
És felmagasztalál,
Mélységből felhozál.
Hozzám tére, Uram, felséged,
Megvigasztala engem,
Midőn vala ínségem.

16. vers

A te hűségedet, Úr Isten,
Hirdetem, éneklem,
Mindennek beszélem.
Dicsérlek lantnak zengésében,
Ó, szentek dicsősége,
Izráelnek szentsége!

17. vers

Ajkaimmal vígan dicsérem
A te hatalmadat
És nagy irgalmadat.
Lelkemet hozzád fölemelem:
Megtartád életemet,
Hogy dicsérjelek téged!

72. Zsoltár

1. vers

Uram, a te ítéletedet
Adjad a királynak,:/:
És igazságodnak értelmét A király fiának,
Hogy ő a te nagy seregedet Igazán ítélje,
És a te sok szegény népedet
Törvénnyel vezérlje.

6. vers

Nagy alázatosan imádják
Őt minden királyok, :/:
Minden népek őtet szolgálják, És ő lészen urok,
Mert ő a szegényt megsegíti, Aki őtet hívja,
És a nyomorultat megmenti,
Kinek nincs gyámola.

7. vers

A szűkölködőket megszánja
Nagy kegyességében:/:
És a szegényt hozzá fogadja, Megőrizvén híven.
Megtartja erőszaktól őket,
És a csalárdságtól;
Nagyra becsüli ő véröket,
Megmenti gonosztól.

10. vers

E földön minden nemzetségek
Őtetáldják vígan:/:
És szívük szerint dicsekednek E kegyes királyban.
A pogányok is így dicsérik: Dicsőség
Istennek,
Aki nagy csudát cselekeszik,
Ura Izráelnek.

73. Zsoltár

1. vers

Bizonyára jó az Isten,
Híveihez kiváltképen,
Akik szívüket tisztán tartják,
Az ő jóvoltát azok látják.
De én már csaknem elhajlék,
Úgy megtántorodék lábam,
Járásomban úgy megbotlám,
Hogy csaknem szörnyen ledűlék.

2. vers

Mert bosszankodom e népre,
Kinek nagy esztelensége,
Midőn látom, hogy a hitlenek
Jó szerencsében, vígan élnek;
A halállal nem bajlódnak,
Semmi fájdalmat nem látnak,
És kövérek ő testükben,
Élnek nagy jó egészségben.

6. vers

Szólanak végre: Úr Isten,
Látod-e ezt a mennyekben?
Mi nyavalyánkat megérted-e?
Keserűségünket szánod-e?
Ímé az istentelenek,
Látjátok, élnek örömben,
Amint kívánják szívükben,
Gazdagok, jó szerencsések.

7. vers

Mit használ tehát énnékem,
Hogy tisztán tartom én szívem?
És micsoda hasznom van abban,
Hogy kezem mosom tisztaságban?
Ímé, mind hiába marad,
Hogy én így kesergettetem,
Ottan marad bűntetésem
Reggel mihelyen megvirrad.

8. vers

Csaknem én is ígyen szólék,
De látám, hogy nem jól esnék,
És ártalmas lenne azoknak,
Te fiaidnak kik mondatnak.
Azért jobban meggondolám,
Magamban meghányám-vetém,
De sokkal nehézbnek lelém,
Hogynem végét találhatnám.

9. vers

Mígnem el-bémenék végre
Az Istennek szent helyére,
És végezetre vőm eszemben,
A gonoszok vége mi légyen.
Azt is jól megértém aztán,
Hogy őket te megbünteted,
Mert síkos földre helyezed,
És veted a pusztaságban.

10. vers

Úgy, hogy csudálják mindenek,
Hogy ily hamar oda lesznek;
Vesznek és esnek nagy ínségbe
Szégyenségbe és rettegésbe.
Minden ő gazdagságukat
Múlandó álommá teszed,
Melyből ember ha fölébred,
A lelt jókban semmit nem lát.

12. vers

De én mindig nálad vagyok,
És közeledben maradok,
Mert te megtartál jobb kezeddel,
Nagy ínségemben nem hagyál el.
Tanácsoddal vezérlj engem,
És igazgass ösvényedre,
Aztán végy fel dicsőségre,
Tégy ily kegyesen énvelem!

13. vers

A mennyekben te vagy nekem
Csak egyedül én Istenem;
Ez egész földön senki nincsen,
Kit kívüled lelkem kedveljen.
Ha elfogy testem és lelkem,
Mégis vigasztalsz szívemben;
Egyéb részem nekem nincsen
Te náladnál, én Istenem!

14. vers

Mert kik tőled eltávoznak,
Azok elvesznek, romlanak;
Elveszted azokat hirtelen,
Kik bíznak bálvány-istenekben.
Azért én néked ezt mondom:
Közelséged oly jó nékem,
Mert te vagy én menedékem,
És jótéted magasztalom!

74. Zsoltár

1. vers

Miért vetsz minket így el, Úr Isten?
Mire haragszol mireánk örökre?
Míglen gerjed föl haragodnak tüze
Juhaidnak nyájára ily igen?

2. vers

Emlékezzél meg te seregedről,
Melyet régenten magadnak szerzettél;
Felvett örökségedről emlékezzél,
A Sion hegyén lakóhelyedről!

3. vers

Kelj föl, és végre jövel, Úr Isten:
Szent templomodat rútul összedönték,
Mindent elrontott benne az ellenség,
Pusztaságot tőn te szent helyeden!

4. vers

Holott dícséreted hirdettetett,
Most ellenségid ott ordítnak szörnyen,
És a tenéked szenteltetett helyen,
Az ő zászlójuk fölemeltetett.

7. vers

Te templomodat ők fölgyújtották,
Szent helyedet megszentségteleníték;
Drága lakóhelyét te szent nevednek
Tövestől fogva mind elrontották.

8. vers

Nosza hozzá, mondják ők magukban:
Pusztítsuk el őket nagy szörnyűséggel!
Az Istennek szentegyházait széjjel
Mind megégették e tartományban.

9. vers

Már jeleit nem látjuk erődnek,
Immáron nincsen közöttünk próféta;
Nincs jövendőmondó, aki tudhatná,
Mint leszen vége e nagy veszélynek.

10. vers

Ó, Úr Isten, ezt meddig engeded,
Hogy ellenségink minket nevessenek?
Örökké hagyod-e gyűlölőidnek,
Hogy gyalázattal illessék neved?

11. vers

Miért fordítod el kezeidet?
Jobb kezedet mit dugod kebeledben?
Vajha egyszer kinyújtanád ismétlen,
Mutatván nékünk segedelmedet!

12. vers

De az Isten én királyom régen,
Aki engemet bírt és jól vezérlett,
Hatalmát jelentvén e világ előtt,
Hogy segedelmem ő mindenekben.

13. vers

Te választád kétfelé a tengert,
A sárkánynak te rontottad meg fejét;
A cethalaknak fejüket megtörted,
Nagy tagjuk széjjel a parton hevert.

14. vers

Miket aztán eledelül küldél
A népeknek a nagy puszta helyekben;
Patakvizet és forrást csudaképpen
Az erős kősziklából eresztél.

15. vers

Megszárasztád a folyóvizeket,
Tied a nap és tied az éjszaka;
Hogy a setétséget világosítsa,
Arra teremtéd a napnak fényét.

16. vers

Te isteni nagy bölcsességeddel
Bizonyos határt vetettél a földnek,
És különbségét a nyártól a télnek
Elosztád hévséggel és hideggel.

17. vers

Emlékezzél meg, lásd meg e dolgot:
Ellenségid mint rútolnak, nevetnek;
A bolond népek veled csúfot űznek,
Szent neveden tesznek gyalázatot!

18. vers

A te gerlice galambocskádat
Ne hagyd a gonosz vadaknak megenni;
A szegényeket eszedből ne vesd ki,
Inkább kegyesen viseld gondjukat!

19. vers

Emlékezzél meg szent kötésedről,
Mert az egész föld merő setétséggel
Eltölt, és rakva csalárd gonosz néppel,
Kik nyomorgatnak nagy kegyetlenül!

20. vers

Ne engedd hátra térni szégyennel
A te nyomorult szegény szolgáidat;
Fordítsd hozzájuk te nagy jóvoltodat, Hogy
nevedet dicsérjék víg szívvel!

75. Zsoltár

1. vers

Dicsérünk téged, Isten,
Dicséret légyen neked,
Mert a te dicső neved
Hozzánk közel jött híven,
Mi azért csudáidat,
Hirdetjük jó voltodat.

2. vers

Ha időm lesz valaha,
Én igazán ítélek;
Ha tüstént elomlanék
A föld fundámentoma,
Én mégis ő oszlopát,
Jól állatnám gyámolát.

3. vers

A bolondokat intem:
Ne bolondoskodjatok!
Akik pedig gonoszok,
Térjetek meg, úgy kértem!
Szarvat ne emeljetek,
Ily fenn ne beszéljetek!

4. vers

Mert a tiszt és az erő
Nem a napkelet felől,
Sem a napenyészetről,
Sem nem a pusztából jő:
Minden az Istenen áll,
Ő aláz, ő magasztal.

5. vers

A pohár ő kezében,
Melyben vagyon vörös bor,
Mit ő teli tölt sokszor
Minden népnek e földön.
De végre a gonoszok
A söprejét megisszák.

6. vers

Én örökké dicsérem
A Jákóbnak Istenét,
Hirdetem dicsőségét,
És szarvukat megszegem
Az istenteleneknek,
Hogy a jók felkeljenek.

76. Zsoltár

1. vers

Ismeretes az Úr Isten
A Júdában, és szent neve
Az Izráelnek földében;
Messze terjed dicsősége,
A Sálemben szép ő sátora,
A Sionon lakó hajléka.

2. vers

Ott meglátja minden ember,
Hogy isteni hatalmával
Megtörik íj, paizs, fegyver,
Hadat megállít azonnal.
Nagyobb felségednek ereje,
Hogynem az ellenség fegyvere.

3. vers

A bátor is levereték,
Reájuk mély álom esék;
Kiket vitézeknek véltek,
Lőn tudatlan az ő kezek;
Mihelyen feddésed hallatik,
Mind szekér, mint ló elaluszik.

4. vers

Ki állhatna meg előtted,
Aki ily rettenetes vagy,
Midőn haragod felgerjed?
Mennybéli szentenciád nagy,
Melyet hallatsz az emberekkel,
A föld megrémül csendességgel.

5. vers

Midőn felkél az Úr Isten,
Tartván kemény ítéletit,
Hogy a szegényeket itten,
E földön megtartsa népit:
Dicséretedre fordul néked,
Ha a nép haragszik ellened.

6. vers

Még egyszer nyilván elveszted
E maradék dúlót-fúlót.
Jer, dicsérjük Istenünket,
Megállván fogadástokat,
Kik mindenkor vagytok ővéle,
És el nem távoztok őtőle!
2:1.

7. vers

Adjatok szép ajándékot
E rettenetes Istennek,
Ki megtöri hatalmukat
A gonosz fejedelmeknek!
A nagy királyok itt e földen
Előtte lesznek rettegésben.

77. Zsoltár

1. vers

Az Istenhez az én szómat, :/:
Emelém kiáltásomat;
Hogy felkiálték hozzá,
Beszédem meghallgatá.
Mindennémű szükségemben :/:
Reménységem csak az Isten;
Éjjel kezem feltartom,
Az égre hozzá nyújtom.

2. vers

Lelkem nagy bánatba esett, :/:
Minden vigasztalást megvet,
Az Isten rettent engem,
Ha róla emlékezem.
Noha Istennek szívemben :/:
Panaszlok nagy ínségemben,
Lelkem mégsem találhat
Semmiben nyugodalmat.

3. vers

Szemeimet nyitva tartod, :/:
Aludni éjjel sem hagyod;
Erőmben úgy elfogyék,
Hogy egy szót sem szólhaték.
Gondolám a régi időt, :/:
És forgatám szemem előtt
Az elmúlt esztendőket,
Hányám és vetém őket.

5. vers

E harag mindenkor tart-é? :/:
Az Úr örökké elvet-é?
Nincsen-e őnekie
Én hozzám semmi kedve?
Elfogyott-é nagy kegyelme, :/:
És ő atyai szerelme?
És immáron hátra tért,
Amit nékünk megígért?

6. vers

Teljességgel elfogyott-e :/:
Hozzánk való nagy szerelme?
Elaludt-e irgalma
Az ő nagy haragjába’?
Végre mondék: oda vagyon :/:
Az én életem immáron,
Isten megvonta kezét,
Nem nyújtja segedelmét.

7. vers

De meggondolám ismétlen, :/:
Miket míveltél régenten:
A te nagy csudáidat,
Miket sok ember látott.
Csudáidról gondolkodva, :/:
Miket láték dolgaidba’,
Elmélkedém erősen,
Végre szólék ekképen:

8. vers

Ó, erős és kegyes Isten, :/:
Szent vagy cselekedetidben,
És sehol senki nincsen
Hozzád hasonló Isten.
Csuda, Isten, a te dolgod, :/:
Amint gyakran megmutatod,
Minden népek jól látják,
Nagy voltát hatalmadnak.

9. vers

Népedet te kimentetted, :/:
Nagy ínségből kivetted,
Jákóbnak és Józsefnek
Nemzetét mindkettőnek.
Hogy a víz téged megláta, :/:
Ottan nagy félelme juta,
És a tenger mélysége
Legottan megrendüle.

10. vers

A felhők esőt ejtének, :/:
És nagy menny dörgések lőnek,
A magas ég harsoga,
Széjjel minden csattoga.
Sűrű nyilak repülének, :/:
Sebes kőesők esének,
Oly villámlások lőnek,
Hogy az egész föld fénylék.

11. vers

A föld megrendüle szörnyen, :/:
Útad lőn a nagy tengeren;
Általmenél a vízen,
Lábad nyoma még sincsen.
A te szerelmes népedet :/:
Mint egy nyájat vezérletted,
Kihozád hatalmaddal
Mózes és Áron által.

78. Zsoltár

1. vers

Hallgass én népem az én törvényemre,
Füledet hajtsad az én beszédemre,
Amelyek az én szájamból származnak,
Hogy jól megérthesd mivoltát azoknak,
Mert én néked oly dolgot beszélek,
Mit titoknak tarthatnak mindenek.

2. vers

Oly dolgot, amit a mi atyáinktól
Hallottunk, és megértettünk azoktól,
Nem azért, hogy csak mi megemlékeznénk,
De fiainknak is jól elbeszélnénk;
Hirdessük azért nagy dicsőségét,
És az ő sok csudatéteményét!

8. vers

A pusztán a kősziklát meghasítá,
És a vízzel, amely abból kifolya,
Népét megitatá, és azon helybe,
A kősziklából kútfejet ereszte,
Melyből bőséges forrás buzdula,
Mely, mint a patak, sebesen folya.

27. vers

Bátorsággal ő seregét kivivé,
Az ellenséget a tengerbe veszté;
Mindenütt nyilván s szabadon menének, Míg
a szent föld határába érének,
Mind a nagy hegyig a dicsért földön,
Melyet erős jobb kezével megvőn.

79. Zsoltár

1. vers

Öröködbe, Uram, pogányok jöttek,
És szent templomodat megfertőztették,
Jeruzsálem városát elrontották,
És széjjel nagy kőrakásokra hányták.
Szolgáidnak testek, :/:
Akik megölettek, Adattak a hollóknak;
Húsok te szentidnek Ételül vettetnek
A mezei vadaknak.

2. vers

A városon nagy sok vért kiontának,
A sok vér, mint vizek, széjjel folyának;
Tőnek oly szörnyű nagy öldökléseket:
Nem lőn, ki eltemetné a testeket.
A mi szomszédságunk :/:
Csúfságot űz rajtunk; Akik körülünk laknak,
Minket nem becsülnek, Sőt csak megnevetnek,
Csúfolnak és rútolnak.

3. vers

Míg haragszol, Uram, reánk ekképpen?
Haragod míglen gerjedez ily igen?
Meddig terjeszted bosszúállásodat,
Mely minket, mint a sebes tűz, elfogyat?
Bosszúdat azokra, :/:
Ontsd a pogányokra, Kik téged nem tisztelnek!
Dűtsd az országokra, Hol nevedet soha
Nem tisztelik a népek!

4. vers

Mert Jákóbot ők megették, elnyelték,
Az ő nemzetségét megemészték;
Minden házait földre lerontották,
Kietlen pusztaságra fordították.
Az atyák vétkéért, :/:
Ne büntess mindezért, Nagy haragod szűnjék meg!
Jövel, mi Istenünk, Mert igen
gyötretünk, És kegyelmesen tarts meg!

5. vers

Tekintsd meg, Uram, kegyelmességedet,
A te szent nevedért segíts meg minket!
Szabadíts és tarts meg minket kegyesen,
Bűneinket bocsásd meg szent nevedben!
Hogy ne nevettessünk, :/:
Kérdvén: hol Istenünk? Verd meg a pogány népet!
Vérét szolgáidnak, Mit ők kiontának,
Nékik el ne engedjed!

6. vers

Jusson elődbe siralmuk azoknak,
Kik a rabságban óhajtnak és sírnak;
Siess, mentsd meg, hogy ők el ne vesszenek,
Kik immár halálra ítéltettenek!
Szomszédinknak épen :/:
Fizesd meg hétképen, Amit rajtunk míveltek!
Hogy téged, Úr Isten, Szidalmaztak szörnyen:
Fizesd meg őnékiek!

7. vers

És mi úgy, mint te nyájad és sereged,
Hálákat adván, magasztaljuk neved;
Dícséretedet mindenkor hirdetjük,
És nemzetről-nemzetre kiterjesztjük.

80. Zsoltár

1. vers

Hallgasd meg, Izráel pásztora
És Józsefnek vezérlő Ura,
Kit őrizsz, mint egy juhnyájat, :/:
Fordítsd hozzánk szent orcádat!
Aki ülsz a Kérubimon,
Jelenjél meg világoson!

3. vers

Úr Isten, térj hozzánk ismétlen,
Őrizz meg minden gonosz ellen!
Nyújtsad világosságodat, :/:
Fordítsad ránk irgalmadat,
Térítsd hozzánk szent orcádat,
És semmi nekünk nem árthat!

4. vers

Ó, Úr Isten, vajjon míg tartod
Mirajtunk a te nagy haragod?
Míg veted meg kérésünket? :/:
Könnyhullatást kenyér helyett
Adál nékünk, és itattál
Minket nagy könnyhullatással.

5. vers

Te minket feddődésbe ejtél,
Szomszédinkkal nem becsültetél;
Az ellenségnek lőnk csúfja! :/:
Tarts meg, seregeknek Ura!
Világosítsd színed rajtunk,
És nem lesz semmi bántásunk!

6. vers

A szőlőtövet Egyiptomból,
Elhozád szolgálat házából,
És a jó földbe plántálád, :/:
Honnan a népet kihajtád;
E tágas téren nagy messze
Ő gyökere kiterjede.

7. vers

Ő széles árnyéka kiterjedt,
Béfödte a magas hegyeket,
Az ő vesszei magasak, :/:
Felnőttek, mint a cédrusfák,
Ágait mind a nagyvízig,
Kiterjeszté a tengerig.

8. vers

Miért tördeléd el gyepűjét,
Hogy eresztél belé más népet,
Ki szőleit leszaggatá? :/:
Még gyökerét is kitúrá!
A vadak kinyüvék szörnyen!
Hogy engedéd ezt, Úr Isten?

9. vers

Uram, ismétlen térj mihozzánk,
Mennyekből szemed fordítsd reánk,
És látogasd meg a szőlőt, :/:
Melyet jobb kezed ültetett,
Nézd meg a csemetét végre,
Kit szerzél dicsőségedre!

10. vers

Tűzzel megint megégettetik,
Teljességgel elpusztíttatik
Haragodnak nagy tüzében. :/:
Nyújtsd kezedet, ó Úr Isten,
Az emberre, kit kezeddel
Magadnak erősítettél.

11. vers

És mi el nem térünk tetőled,
Csak életünket erősítsed,
És dicsérjük szent nevedet, :/:
Úr Isten, vigasztalj minket!
Világosítsd színed rajtunk,
És mi nyilván megtartatunk.

81. Zsoltár

1. vers

Örvendezzetek Az erős Istennek!
Énekeljetek Dicséreteket, :/:
Szép énekeket Jákób Istenének!

2. vers

Szép dicséretet Néki mondjon minden!
Lantokban őtet És citerákban :/:
Dicsérjük vígan Néki zengedezvén!

3. vers

Most ez új hóban(évben) Néki örvendezzünk
Trombitaszóban! Rendelt időnkben, :/: Víg
ünnepünkben Illik énekelnünk!

9. vers

Hallgasd meg, népem, És közlöm tevéled Vádló
beszédem! Halld meg, Izráel, :/: Amit szám
beszél, És azt jól megértsed:

10. vers

Néked ne legyen Idegen istened,
De egyedül én! Csak engem tisztelj, :/:
Senki mást ne félj, Nevemet becsüljed!

11. vers

Én vagyok neked Istened egyedül;
Ínségben téged Én megtartálak :/:
És kihozálak Egyiptom földébül.

12. vers

Tátsd föl csak szádat, És megtöltöm bőven;
Menten meglátod, Hogy nagy bőséggel :/:
Lesz az eledel Csudálatosképen.

13. vers

De az én népem Engem nem hallgata,
Noha intettem Sűrű intéssel, :/:
De az Izráel Füleit bedugta.

14. vers

Min megbúsulék, És őket elhagyám,
Hogy bár menjenek Önnön kedvükre, :/:
És ösvényükre: Szabadon bocsátám.

15. vers

Ha népem szívvel Szót fogadott volna,
És ha Izráel Én útaimban :/:
És tanácsomban Járni akart volna,

16. vers

Én is legottan Az ő ellenségét
Nagy hatalmamban Megvertem volna, :/:
Vetettem volna Rájok én kezemet.

17. vers

Ő ellenségét Néki adtam volna,
Jó szerencséjét Én őnékie :/:
Nagy sok időkre Terjesztettem volna.

18. vers

Búzát nékie Szépet adtam volna
Eledelére. És nagy bőséggel :/:
A kősziklából Mézet adtam volna.

82. Zsoltár

1. vers

Az Isten áll ő seregében,
A bírák gyülekezetében,
És köztük igazat ítél,
És nékiek ígyen felel:
Míglen ítéltek ti ekképen :/:
A törvény igazsága ellen,
Hogy személyét a hamisnak
Nézitek, kedvezvén annak?

2. vers

Ítéljetek szegényt igazán,
És könyörüljetek az árván!
Ügyét a szegény embernek
Erőszaktól megmentsétek!
A nyomorultat a hamistól, :/:
Kiszabadítsátok markából,
Hogy a szegény erőt vegyen
A hatalmaskodó ellen!

3. vers

De intésemet nem fogadják,
Sőtértetlenül megutálják.
Nagy setétségben mennek el,
Min a föld csak-nem süllyed el.
Ímé, én mondom, hogy ti vagytok, :/:
Kik isteneknek hívattattok,
És a magasságos Úrnak
Ti mondattok fiainak.

4. vers

De mindnyájan meg kell halnotok,
Mint egyebek, ti is kimúltok,
Végre ti mind oda lesztek,
Úgy mint egyéb fejedelmek.
Támadj fel azért, ó, Úr Isten, :/:
És ítélj meg mindent e földön,
Mert neked hatalmad vagyon
Minden népen a világon!

83. Zsoltár

1. vers

Uram, ne hallgass ily igen,
Ne maradj e veszteglésben,
Ne nyugodjál, ó, erős Isten!
Mert dühösködő ellenségid
És minden gonosz gyűlölőid
Felemelték fejüket fennen.

2. vers

Kiváltképen néped ellen
Csalárd árultatásképen
Sok álnok tanácsokat lelnek,
És akikre te gondot tartasz,
És rejtekhelyedben oltalmazsz,
Azok ellen összeesküsznek.

3. vers

Mondván: jertek, ím ezeket,
Veszessük el e nemzetet,
Töröljük őket el e földről;
Fogyasszuk el e népet szintén,
Hogy emlékezet se lehessen
Az Izráel népe nevéről!

9. vers

Kergesd el forgó szeleddel,
Nagy rettegéssel ijeszd el,
Szélvésszel háborítsd meg őket!
Ő orcájukat szégyenítsd meg,
Hadd ismerjenek tégedet meg,
És keressék te szent nevedet.

10. vers

Taszítsd őket nagy szégyenbe,
És ejtsd be nagy félelembe!
És megismerjék minden népek,
Hogy te az élő egy Isten vagy,
Akinek hatalma igen nagy,
Akit felségesnek neveznek.

84. Zsoltár

1. vers

Ó seregeknek Istene,
Mely kedves gyönyörűsége
A te szerelmes hajlékidnak!
Az én lelkem fohászkodik, :/:
Tornácodba kívánkozik.
Ó Istene a magasságnak!
Áhítozik testem, lelkem
Tehozzád, élő Istenem!

2. vers

A verébnek is van fészke,
És honjában költ a fecske.
Én királyom, Zebaoth Isten:
Hol vannak a te oltárid, :/:
És te szentséges hajlékid,
Hol dícsértetel felségesen?
Bizony boldog az oly ember,
Ki téged házadban dicsér.

3. vers

Ó, boldog az ember nyilván,
Aki a te útaidban
Kíván járni szívvel-lélekkel!
Menvén a siralom völgyén, :/:
Ahol merő száraz minden,
Ott is ő nagy hiedelemmel
Kutakat ás és csatornát,
Melybe esővizet bocsát.

4. vers

Mennek erőről erőre,
Segítségről segítségre,
Míg hozzád jutnak a Sionra.
Ó, erős Zebaoth Isten, :/:
Hajtsd füled hozzám kegyesen,
És figyelmezzél az én szómra!
Jákób Istene, nagy Isten,
Hallgass meg én szükségemben!

5. vers

Mi paizsunk, ó Úr Isten,
Fölkentedre nézz kegyesen,
Mert jobb egy nap a te házadban,
Hogynem ezer nap egyebütt! :/:
Az Isten tornáca előtt
Kapunálló lennék inkábblan,
Hogynem mint sok időt éljek
Házukban a hitleneknek.

6. vers

Mert minékünk fényes napunk
Az Isten, és mi paizsunk,
Nagy dicsőséggel szeret minket.
Azokkal kegyelmet tészen, :/:
Kik járnak a jó ösvényen:
Sok javaival áldja őket.
Boldog az ember éltében,
Ki bízik az Úr Istenben.

85. Zsoltár

1. vers

Nagy kegyesen től, Uram, földeddel,
Jákób nemzetivel a fogságban,
Kiket rabságból haza engedtél,
Megengedél nékik irgalmasan.
Megbocsátál, bűnüket elfedéd,
Ellenük haragodat enyhítéd.
Uram, kegyesen végy hozzád minket,
Vedd el rólunk nagy haragod tüzét!

2. vers

Nemde mind örökké haragszol-é?
Mind éltig nyújtod-é haragodat?
Népedet már meg nem enyhíted-é?
Hogy benned lelhessen vigasságot?
És, noha nagyok a mi bűneink,
Mégis kegyelmed mutasd minékünk,
És, noha tettünk sok gonoszságot,
De tőled kérünk irgalmasságot.

3. vers

Én meghallgatom, mit szól az Isten
Az ő népének és ő szentinek:
Békességet beszél kegyelmesen,
Hogy bolondságból ne vétkezzenek.
Kik őtet félik, minden meghigyje,
Közel azokhoz ő segedelme;
Hogy dicsősége lakjék földünkben,
Minden ínséget rólunk elveszen.

4. vers

Jóság hűséggel összebékélik,
Békesség, igazság egymást szépen
Csókolják, e földön nevekedik
A hit, látszik igazság az égen.
Mindennemű jót ád az Úr Isten,
És sok jó gyümölcs terem e földön.
Az igazság megyen ő előtte,
És ő járása tart mindörökké.

86. Zsoltár

1. vers

Hajtsd hozzám, Uram, füledet, :/:
És hallgasd meg kérésemet,
Mert igen szegény vagyok,
Az én szükségim nagyok.
Tartsd meg testemet, lelkemet, :/:
Tekintsd kegyes életemet,
Szolgádhoz térjen kedved,
Ki bízik csak tebenned!

2. vers

Hozzád mindennap óhajtok, :/:
Nagy szükségemben kiáltok;
Te nagy irgalmad szerint
Kegyelmezz meg óránkint!
Szolgád lelkét vigasztald meg, :/:
Uram, kiáltásom halld meg,
Mert szívemet e végre
Emeltem fel az égre!

3. vers

Uram, jókedvű s édes vagy, :/:
A te irgalmasságod nagy,
Minden emberhez pedig,
Ki hozzád esedezik.
Hallgasd meg azért kérésem, :/:
És nézd meg esedezésem;
Tekintvén kegyelmedre,
Figyelmezz beszédemre!

4. vers

Nagy szükségemben óhajtok, :/:
Tehozzád szívből kiáltok,
És te engem meghallgatsz,
Nyavalyámban el nem hagysz.
Ugyan nincs sehol több Isten, :/:
Ki hozzád hasonló légyen,
Nincsen több erős Isten,
Ki ily dolgot tehessen.

5. vers

E világon minden népek, :/:
Kiket teremtél, eljőnek,
És imádnak tégedet,
Dicsőítik nevedet.
Mert te nagy és hatalmas vagy, :/:
Csudatételed sok és nagy;
Te vagy egyedül Isten,
Sehol Isten több nincsen.

6. vers

Vezess, Uram, útaidban, :/:
Hogy járjak igazságodban,
És csak arra hajtsd szívem,
Hogy szent nevedet féljem.
Néked, Uram, hálát adok, :/:
És teljes szívből vigadok,
Mindörökké nevednek
Dicséretet éneklek.

7. vers

Mert megkegyelmezél nékem, :/:
A pokolból kivőd lelkem;
Feltámasztál újonnan,
A mélységből kihozván.
Ímé, az istentelenek, :/:
Uram, reám dühödtenek,
Kik csak hatalmaskodnak,
Semmit reád nem adnak.

8. vers

De te, irgalmas Úr Isten, :/:
Igaz vagy természetedben,
Jó, hív és engedelmes,
Haragra késedelmes.
Tekints reám, kegyelmezz meg, :/: Uram,
szolgádat segítsd meg!
Szolgáló leányodnak
Fiát foglald magadnak!

87. Zsoltár

1. vers

Az Úr Isten az ő lakó hajlékát
Az ő szentséges hegyén helyezi,
És a Siont ő inkább szereti,
Hogynem Jákóbnak akármely sátorát.

5. vers

Azért ott énekelnek szép éneket,
Mond az Isten, és itt örvendeznek,
Mert én, dicsőségére e helynek
Támasztok nagy-szép élő kútfejeket.

88. Zsoltár

1. vers

Úr Isten, én idvességem,
Éjjel-nappal kiáltok hozzád!
Könyörgésemet meghallgassad,
És tekintsd meg nagy ínségem!
Kegyesen hajtsd hozzám füledet,
Értsd meg én esedezésemet!

2. vers

Az én lelkem nyavalyákkal
Teljességgel eláradt, eltölt:
Mint aki már a sírba készült,
És a pokolra alászáll,
Vagyok ahhoz szinte hasonló,
Akinek már kész a koporsó.

3. vers

Megfosztattam életemtől,
Mint akiket agyon vertenek,
Kik a halottak közt hevernek,
Kikről már nem emlékezel.
Kik eltemettetvén feküsznek,
És te kezedből kiestenek.

4. vers

A koporsóba től engem,
Bévetél a setét mélységben,
Holott haragod nyom keményen;
Elborítád szegény fejem
Nagy árvizednek habjaival,
Mik rám rohannak nagy zúgással.

5. vers

Engem te megutáltatál,
És tőlem én ismerőimet
Elvitted, elhagytak engemet,
És a tömlöcbe taszítál,
Holott kemény fogságban vagyok,
Melyből ki nem szabadulhatok.

9. vers

Uram, miért vetsz el engem,
Miért rejted el szemeidet?
Szegény vagyok, erőm elveszett,
Jaj, mely igen gyötrettetem!
Ez én régi nagy ínségemben
Előtted vagyok rettegésben.

10. vers

Nagy haragod reám borult.
Nagy rettegés engem körülvett,
És teljességgel elmerített,
Mint az árvíz, reám tódult.
Sanyargat engem minden dolog,
Valamely én körültem forog.

89. Zsoltár

1. vers

Az Úrnak irgalmát örökké éneklem, :/:
És hűséges voltát mindenkor hirdetem,
Mert mondom, hogy megáll mindörökké irgalma,
Melyet úgy megépít, hogy megálljon mindenha,
És hogy mind az égig erősíted,
megtartod
Te szent igazságod és a te fogadásod.

3. vers

Az egek hirdetik sok csudadolgodat, :/:
A szent gyülekezet te igazságodat,
Mert vajjon kicsoda volna ott fenn az égben,
Ki nagy hatalommal hozzád hasonló légyen?
Az erős angyalok seregében vagyon-e,
Ki e dicső Úrhoz hasonlatos lehetne?

4. vers

Igen rettenetes e fölséges Isten, :/:
Őtet féli minden a szent gyűlésekben,
Ó, seregek Ura, minden enged tenéked,
Te nagy erős Isten, vajjon ki érne véled?
Tenálad lakozik a te nagy igazságod,
Soha el nem múlik a te igaz mondásod!

7. vers

Boldog a nép, amely tenéked örvendez, :/:
Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez.
Fényes orcád előtt ezek járnak merészen,
És a te nevedben örvendeznek szüntelen,
Mert nagy dicsőségre őket felmagasztalod,
És jótéteményed rajtuk megszaporítod.

8. vers

Te vagy ékessége az ő erejüknek, :/:
Minden hatalmukat te adtad nékiek.
A te kegyelmedből orcánkat fölemeljük,
Tetőled, Úr Isten, mi paizsunkat vettük,
És a mi királyunk a te fegyvered nélkül,
Ó, Izráel Ura, nem lehet segítségül!

20. vers

Gondold szolgáidnak nagy gyalázatjukat, :/:
És hogy sok népeknek iszonyú szidalmát
Keblemben hordozom, kik tégedet bosszantnak,
Gyalázván homlokát fölkenett királyodnak.
Dicsőség tenéked és áldassál, Úr Isten,
Melyre minden néptől mondassék: Ámen, ámen!

90. Zsoltár

1. vers

Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten,
És te megmaradsz minden időben.

2. vers

Az embereket te meg hagyod halni,
És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek!
Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak ő elmúlása
És egy éjnek rövid vigyázása.

3. vers

Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,
Mint az álom, mely elmúlik azontól,
Mihelyt az ember felserken álmából,
És mint a zöld füvecske a mezőben,
Amely nagy hamarsággal elhervad,
Reggel virágzik, estve megszárad.

4. vers

Midőn, Uram, haragodban versz minket,
Ottan meghalunk és földre leesünk,
A te kemény haragodtól rettegünk,
Ha megtekinted mi nagy bűneinket
Titkos vétkünket ha előhozod,
És színed eleibe állítod.

5. vers

Haragod miatt napja életünknek
Menten elmúlik nagy hirtelenséggel,
Mint a mondott szót elragadja a szél.
A mi napink, miket nekünk engedtek,
Mintegy hetven esztendei idő,
Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.

6. vers

És ha kedves volt is valamennyire,
De többnyire volt munka és fájdalom;
Elkél éltünknek minden ékessége,
Elmúlik, mint az árnyék és az álom.
De ki érti a te haragodat?
Csak az, aki féli hatalmadat.

7. vers

Taníts meg azért minket kegyelmesen,
Hogy rövid voltát életünknek értsük,
És eszességgel magunkat viseljük!
Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen!
Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon?
Könyörülj már a te szolgáidon!

8. vers

Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal,
Hogy jó kedvvel vigyük véghez éltünket, Ne
terheltessünk nyomorúságokkal!
Vigasztalj minket és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk,
Mellyel régóta ostoroztatunk!

9. vers

Szolgáidon láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet ezeknek fiain!
Add értenünk felséges hatalmadat,
Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad,
Kezeink munkáit igazgassad!

91. Zsoltár

1. vers

Aki a felséges Úrnak
Lakozik oltalmában, :/:
És e nagy hatalmasságnak
Nyúgoszik árnyékában,
Az ilyen nyilván mondhatja:
Isten az én kővárom,
Ő életemnek oltalma,
És csak őbenne bízom.

2. vers

A vadásznak ő tőritől
Téged megment féltedben; :/:
A pusztító betegségtől
Megoltalmaz kegyesen;
Téged ő kedves szárnyával
Takargat és béfedez,
És az ő igazságával,
Mint paizzsal, védelmez.

4. vers

Ha te mellőled egyfelől
Ezren is elesnének, :/:
És tízezren jobbkéz felől:
Mégis nem árthat néked,
Sőt megnézelled kedvedént
Őket szemeid előtt,
Mondván: ő érdemük szerént
Ez veszély rajtunk esett.

5. vers

Azért egyedül Istenben
Vetem hiedelmemet, :/:
Aki ül a magas mennyben,
Abban vesd reménységed,
És semmi kár téged nem ér,
Sem nem esel veszélyben,
És minden gonosz hátra tér,
Házad felé sem mégyen.

6. vers

Mert az ő szent angyalinak
Megparancsolta nyilván, :/:
Hogy téged oltalmazzanak
Minden te útaidban.
Tégedet ezek nagy szépen
Ő kezükben hordoznak,
Hogy lábad meg ne üsd kőben,
Oly híven igazgatnak.

7. vers

Sárkányon és oroszlánon
Minden kár nélkül járhatsz, :/:
Oroszlánkölykön és kígyón
Lábaiddal tapodhatsz.
Mond Isten: őtet megtartom,
Mert engem szívből szeret;
Én őtet megoltalmazom,
Mert ismeri nevemet.

8. vers

Mihelyt hív könyörgésében,
Őtet menten segítem; :/:
Véle leszek ínségében,
Melyből hamar kivészem;
És nagy dicsőségre őtet
Emelem, magasztalom,
És az én segedelmemet
Őneki megmutatom.

92. Zsoltár

Ki ment meg a gonosztól engem?
És ki támad fel én mellettem
E gonosztévő nép ellen?
Ha Isten nem őrzött volna,
Már régen meghaltam volna,
És most feküdném a sírban.

10. vers

Midőn mondom: ím, el kell esnem,
Legottan megsegítesz engem
Te nagy irgalmasságoddal.
Mikor nagy bánatban volnék,
És szívemben kesergenék,
Megvígasztalál azonnal.

11. vers

Ítéletedhez hogy férhetne
Az istentelenek törvénye,
Kik jót hamisra fordítnak?
Nagy sereggel összegyűlnek,
Hogy az igazat megöljék
És ártatlan vért ontsanak.

12. vers

De én csak az Istenben bízom,
Ő énnékem erős kővárom,
És ezeket megbünteti.
Az ő számtalan bűnükért,
És gonosztéteményükért
Az Isten őket elveszti.

95. Zsoltár

1. vers

Jertek, örvendjünk mindnyájan
Az Úrban, mi kősziklánkban!
Vígadozzunk szép énekekkel,
Menjünk színe eleiben,
És magasztaljuk kegyesen
Örvendetes dicséretekkel!

2. vers

Mert hatalmas az Úr Isten,
És nagy király mindeneken,
Ő a fejedelmeknek ura.
Ez egész földnek mélységét
És a hegyeknek tetejét
Hatalmas kezébe foglalja.

3. vers

Övé a tenger, amelyet
Erős kezével teremtett,
A szárazt is ő szerzé szépen.
Az Úrnak, jer, imádkozzunk,
Néki térdet, fejet hajtsunk,
Aki minket teremtett bölcsen!

4. vers

Mert ő Istenünk és Urunk,
Mi pedig juhai vagyunk;
Ő legeltet minket mint nyáját.
Lágyítsátok szíveteket:
Hogy, ha hívand ma titeket,
Vajha meghallanátok szavát!

96. Zsoltár

1. vers

Énekeljetek minden népek
Új éneket az Úr Istennek!
E földön őnéki minden
Dícséretet énekeljen,
Jóvoltát hirdesse mindennek.

2. vers

A pogányok közt dicsőségét,
Hirdessétek jótéteményét!
Mert nagy és erős az Isten,
Hát inkább tisztelje minden,
Hogynem mint egyéb isteneket!

3. vers

A pogányoknak sok istenük
Mind merő bálvány, ha megnézzük.
De Isten mennyet teremte,
Nagy hatalom jár előtte,
Minden dolgai felségesek.

4. vers

Nagy dicsőségét látja minden
Ő tiszteletes szent helyében.
Jertek tehát minden népek,
Adjunk hálát az Istennek,
Mert nagy az ő dicsőségében!

5. vers

Az Úrnak dicsőség adassék,
És az ő neve dícsértessék!
Adjunk őneki hálákot,
Minden kedves ajándékot
Tornácaiban szent helyének!

6. vers

Jer, menjünk az Úr eleiben
És imádjuk szentséges díszben!
Templomában szentségének
Tőle mindenek féljenek
Ez egész föld kerekségében.

7. vers

Ne rejtsétek a pogányoktól,
Hogy e nagy Úr Isten országol!
E földet megerősíti,
Megrendülni nem engedi,
Népét ítéli igazságból.

8. vers

Örvendjen az ég hangossággal,
A föld örüljön vigassággal,
A tenger zúgjon, a mező
Zengedezzen és a erdő
Az Úr előtt nagy hál’adással!

9. vers

Eljő az Isten törvényt tenni
És mind e földet megítélni!
És igazsággal e földet,
Tisztasággal a népeket
Ítéli: a jókat megmenti.

97. Zsoltár

1. vers

Az Úr Isten regnál,
Ő az erős király,
Kin mind e föld örvendjen,
Minden sziget örüljön!
Felhő áll előtte, :/:
És homály körüle,
Ő törvényszékinek
És ítéletinek Áll erős törvénye.

2. vers

Tűz megyen előtte,
Mellyel ellensége
Szörnyen megégettetik,
És hamuvá tétetik.
Hírük sem lesz soha, :/:
Az ő villámlása
Fénylik világoson
Ez egész világon, A föld fél, ha látja.

3. vers

Az Isten színének
Előtte a hegyek,
Mint viasz, elolvadnak,
Mert Ura e világnak.
Hirdetik az egek, :/:
Mindenféle népnek
Az ő igazságát
És dicső nagy voltát Az ő hatalmának.

4. vers

Hát pironkodjanak,
Kik bálványt imádnak,
És tisztelnek képeket,
Mikre vetik szívüket!
Ti minden istenek, :/:
Őtet tiszteljétek,
Állván széke előtt,
Kit a Sion hallott, És örült e hírnek.

6. vers

Ti, Istent szeretők,
Gonoszt gyűlöljetek,
Hogy részetek ne légyen
Hamis cselekedetben.
Mert az ő szolgáit, :/:
Megmenti híveit
A gonosz kezéből;
Ő nagy erejéből Megtartja népeit.

7. vers

Szentihez világát,
Nyújtja nagy irgalmát;
Kik egyenes szívűek,
Tőle örömet nyernek.
Szent hívek, ez Úrban :/:
Örvendjetek vígan,
És az ő szentségét,
Dicsőséges nevét Áldjátok mindnyájan!

98. Zsoltár

1. vers

Énekeljetek új éneket
Az Úr Istennek örömmel, :/:
Mert nagy csudákat cselekedett
Karjának nagy erejével.
Mi velünk az ő üdvösségét
Kétség nélkül megérteté,
Szent igazságát, kegyességét
Minden népnek kijelenté.

2. vers

Meggondolá irgalmasságát,
És kegyességét tekinté, :/:
És az ő nagy hűséges voltát
Az Izráelhez téríté.
A nekünk küldött üdvösséget
Ez egész földkerekségen
Nyilván meglátta minden nemzet.
Örvendjen néki hát minden!

3. vers

Örvendjetek és vigadjatok,
Mondjatok szép zsoltárokat! :/:
Cimbalmokkal hangicsáljatok,
Zendítsetek citerákat!
A trombitákat fújjátok meg,
E király előtt zengjetek!
Csendüljetek, zúduljatok meg
Tengeren-földön mindenek!

4. vers

Az Úr előtt a folyóvizek
Örvendezzenek mindnyájan, :/:
A magas hegyek az Istennek
Tapsoljanak víg voltukban!
Mert íme, eljő törvényt tenni,
Megítél e földön mindent,
Mind e világot jól rendeli,
A tiszta igazság szerint!

99. Zsoltár

5. vers

Titkon ki ő feleit rágalmazza,
Nem lészen nálam annak maradása,
A fuvalkodó kevélyt előttem
Nem szenvedem.

6. vers

Szemeim inkább azokra nézzenek,
Akik e földön igazságban élnek,
Lakjanak nálam, és mint hű szolgák,
Szolgáljanak.

7. vers

A csalárd ember soha nékem nem kell,
Én házamban annak nem adatik hely;
A hazudozó szemeim elül
Távol kerül.

8. vers

Jó reggel kiirtom a gonoszokat, Eltörlöm
e földről a hamisakat,
Az Isten városát megtisztítom,
Tisztán tartom.

102. Zsoltár

1. vers

Hallgasd meg, Uram, kérésem,
Tekintsd meg esedezésem!
Beszédem jusson hozzád,
Ne rejtsd el tőlem orcád!
Hajtsd énhozzám te füledet,
Enyhítsd meg nagy ínségemet!
Midőn kiáltok, Úr Isten,
Siess, hallgass meg kegyesen!

2. vers

Mert napjai életemnek
Oly hirtelen elkelének,
Mint a füst és a pára,
És mint a tűzhely pora.
Minden csontom úgy elszáradt,
Szívem, mint a fű, elhervadt,
Úgy, hogy az én ételemet,
Elfelejtem kenyeremet.

3. vers

Bőröm csontjaimhoz ragadt
Keserves siralmam miatt
Ez iszonyú ínségben.
Olyatén lettem szintén,
Mint pelikán a pusztában
Sír és kiáltozik árván;
Ollyá lettem, mint a bagoly,
Mely a kietlenben huhol.

4. vers

Olyan vagyok árvaságban,
Mint a veréb eszterhában,
Amely egyedül maradt.
Ellenség reám támadt.
Gyaláznak engem naponként!
És kik bosszantnak óránként,
Ha kinek veszélyt kívánnak,
Példát énrólam formálnak.

5. vers

Porhamu kenyerem nékem,
Melyet étel gyanánt észem;
Italom könnyeimmel
Elegyítem, mint vízzel,
A te nagy haragod miatt,
Melynek tüze úgy fellobbant,
Hogy engemet fölemeltél,
Ismét a földhöz ütöttél.

6. vers

Az én időm úgy elmúlék,
Mint az árnyék, elenyészék;
Minden testem elasza,
Mint a lekaszált széna,
Amely meg nem éled többé;
De te megmaradsz örökké,
És a te emlékezeted,
Mindörökre megtart híred.

7. vers

Azért kelj fel, ó, Úr Isten,
Haragod ne gerjedezzen!
Siont immáron szánd meg,
És néki kegyelmezz meg!
Mert már ím az idő eljött,
És amely már sokat késett,
Jelen vagyon az az óra,
Melyben dolga fordul jóra.

8. vers

Hogy a te szolgáid végre
Összegyűlvén e szent helyre,
Szeressék köveit is,
Kedveljék még porát is.
És aztán a pogány népek,
Uram, nevedet rettegjék;
E földön minden királyok
Megvallják, hogy te vagy Urok.

9. vers

Mert az Úr jól megépíté,
A Siont megékesíté,
Dicsőségét is itten
Megmutatá ismétlen.
Nyomorultak sok panaszát,
Meghallgatá nagy siralmát,
Kérésüket meg nem veté,
Sőt kegyesen megtekinté.

10. vers

Ember ezt híven fölírja,
Hogy megmaradjon mindenha,
Légyen emlékezete
Nemzetségről nemzetre,
Hogy a jövendő nemzetek,
Kik még e földre születnek,
A mennybéli Istent áldják,
E dolgáért magasztalják:

11. vers

Hogy alánéz onnan felül
Az ő magas szent helyébül;
A mennyből alánézell,
E földre letekintell,
Hogy meghallja kérésüket,
A foglyoknak ínségüket,
És azokat ő megtartja,
Kiket ítéltek halálra.

12. vers

Hogy szent neve az Istennek
A Sionban dícsértessék,
És a Jeruzsálembe’
Áldassék dicsősége,
Midőn a népek seregben
Összegyűlnek e szent helyben,
A királyok is itt lesznek,
És szolgálnak az Istennek.

13. vers

Leveré az én erőmet
Ez útban, és életemet
Megrövidíté, és én
Így szólék keservesen:
Ne hagyj elvesznem, Úr Isten, Életemnek
közepében!
Mert mindörökké megvannak
Esztendeid, el nem fogynak.

14. vers

E földet te teremtetted,
És ekképpen helyheztetted;
Csak te kezed munkája
Az égnek alkotmánya.
De ezek mind elveszendők!
Uram, te megmaradsz, de ők
Mint a ruha, mind elkopnak,
Szépségükben meg nem állnak.

15. vers

És midőn, Uram, akarod,
Őket úgy elváltoztatod,
Mint az elviselt ruhát,
Amely tél-túl megszakadt.
Te vagy, aki régen valál,
Voltod változás nélkül áll;
Te esztendeidnek vége
Nem lészen soha örökre.

16. vers

Azért a te szolgáidnak
Fiai megszaporodnak,
És megmaradnak végig,
Azaz örök időkig.
A néked szolgáló hívek
És minden ő nemzetségek
Megállnak és megmaradnak,
És örökké el nem fogynak.

103. Zsoltár

1. vers

Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet,
Minden énbennem dícsérje szent nevét
És az ő mondhatatlan jóvoltát!
No, dícsérd lelkem és az Urat áldjad,
Feledékenységben el ne hallgassad
Ő jótéteményinek sok voltát.

2. vers

Adj hálát néki, aki bűneidet
Megbocsátja, gyógyítja sérelmidet,
Kiment minden nagy bajodból híven,
És életedet veszélytől megmenti,
A halál veszedelmitől megőrzi:
Irgalmával megkoronáz szépen.

3. vers

Aki lelkedet kegyesen táplálja,
Ami kell szádnak, bőséggel megadja;
Mint a sast, megifjít és megújít.
És akik méltatlanságot szenvednek,
Tőle kegyesen azok megmentetnek,
Hozzájuk nyújtja az ő jókedvit.

4. vers

Ő útait megmutatá Mózesnek,
Azonképen az Izráel népének
Megjelenté nagy csudadolgait.
Mert ő irgalmas, kegyes és kegyelmes,
Nagytűrhető, jó, hű és engedelmes,
Haraggal nem terheli szolgáit.

5. vers

És hogyha bűnükkel ő megbántatik,
Néha kegyelme tőlünk megvonatik:
De nem haragszik reánk örökké,
És nem mindenkor perel ő mivélünk,
Nem büntet a mi bűnünk szerint bennünk,
Oly hajlandó ő a kegyelemre.

6. vers

Úgy felépíti azokhoz irgalmát,
Kik szeretik őt, félik ő hatalmát,
Mily magas a szép ég e föld felett.
Minden bűnünket mitőlünk oly messze
Ő elfordítja, szinte mint mely messze
A napkelettől a napenyészet.

7. vers

Mint az atya fiaihoz kegyelmes,
Ő is azokhoz igen engedelmes,
Kik őt igazán félik, tisztelik,
Mert jól tudja, mily gyarló a mi voltunk,
És hogy mi oly romlott emberek vagyunk,
Mint a por, mely a széltől hintetik.

8. vers

Ember élete a fűhöz hasonló,
Felnő és zöldül, de hamar elmúló,
Mint a gyenge virág a sík mezőn,
Melyet mihelyt megfúval a meleg szél,
Elhull és hervad, ékessége elkél,
Ember nem tudja, hol volt, hova lőn.

9. vers

De az Úr kegyelme örökké megáll
Azokon, kik őt félik igazsággal,
És firól fira terjed irgalma
Azokon, kik megtartják ő kötésit,
Akik gyakran megemlítik törvényit,
És azok szerint járnak mindenha.

10. vers

Az Úr a mennyben helyeztette székit,
Hol gyakorolja igaz ítéletit;
Ő országlása kihat mindenre.
Isten angyali, áldjátok az Urat,
Ti erős lelkek, kik ő akaratját
Megteszitek, járván ő kedvére!

11. vers

Dícsérjétek őt, minden ő seregi,
Kik a mennyekben szolgáltok őnéki
És cselekszitek szent akaratját!
Áldjátok az Urat, minden állatok,
És birodalmát fenn magasztaljátok,
Örökké áldjad lelkem az Urat!

104. Zsoltár

1. vers

Áldjad lelkem az Urat és tisztöld,
Dicsőségével rakva menny és föld.
A te felséged Uram, nagy és erős,
A te ékességed nagy szép és fényös.
Te öltözeted ékes és tiszta,
Szép világosság származik róla.
Az egeket szélesen kiterjesztéd,
Mint egy kárpitot, úgy felékesítéd.

2. vers

A vizet körüled, mint kamarát,
Jól megépítéd, mint szép palotát.
A felhőkön úgy jársz, mint egy szekéren,
A szelek szárnyukon hordoznak szépen.
Angyalidat sebes széllé teszed,
Száguldó postáidként kiküldöd;
Mennydörgés, tűzláng, villámlás előtted,
Mint kész szolgáid, úgy függnek tetőled.

3. vers

A föld fundámentomát megvetéd,
Amelyre erősen helyeztetéd,
Hogy azon mindenkoron megállana,
És helyéből soha ki nem mozdulna.
Mely azelőtt a nagy mélységekben
Vízzel mint ruhával volt elfödvén;
Őrajta a nagy vizek felül folytak,
Kik a nagy hegyeken is felülmúltak.

4. vers

De mihelyen te megfeddéd őköt,
Megfutamának feddésed előtt;
Hogy meghallák mennydörgését te
szódnak, A földről sietvén elszaladának.
A nagy hegyek fölemelkedének,
És a mély völgyek mind kitetszének;
Minden megtartja ő tulajdon helyét,
Melyet Felséged nékiek engedett.

5. vers

Határát a nagy tenger megtartja,
Azt semmiképen átal nem hágja,
Hogy többé e fölemelkedett földek
Ő vize miatt el ne merüljenek.
A kútfejeket a szép völgyeken
Te Felséged rendelte nagy szépen;
A patakok, mik innen kicsordulnak,
A hegyek között zengedezve folynak.

6. vers

Arra, hogy a mezőn járó barmok
És az erdőn lakó vadállatok
E vizekben és a szép kútfejekben
Igyanak és megújuljanak szépen.
E helyen ember hall ékes zengést,
Égi madaraktól szép éneklést,
Akik a hűvös, zöld ágakon ülnek,
És gyönyörűségesen énekelnek.

7. vers

A nagy hegyeket te onnan felül
Megnedvesíted a magas égbül,
Hogy a te jó, bőséges kezeiddel
E földet bétöltsed szép gyümölcsökkel.
És a barmoknak szénát adsz bőven,
Miket teremtesz széjjel a réten,
És az ő munkájából az embernek,
Füvet és búzát adsz ö életének.

8. vers

Vígasságra bort adsz az embernek,
És kenyért adsz, melytől erősödjék,
És olajt engedsz őnékie,
Hogy az ő színe szépen fényljék tőle.
Te megöntözöd az élő fákat,
És a szép növendék cédrusokat,
Miket a Libánon hegyen ültettél,
Megnedvesíted szép hasznos esőkkel.

10. vers

A holdat helyeztetted az égre,
Hogy az esztendőt ossza részekre;
Tudja a fényes nap, hol kell lemenni,
És tudja útját oda vezérelni.
Te szerzetted a nagy setétséget,
Hogy elválassza naptól az éjet,
És éjszaka az erdei sok vadak
Az ő barlangjukból előballagnak.

12. vers

Az ember reggel fölkel idején,
És tiszti szerint munkára mégyen,
Szántóföldre, rétre, kertbe, szőllőben
És munkálkodik ott mind estéiglen.
Uram, mily nagy a te bölcsességed,
És bölcsességes cselekedeted!
Nagy dolgaidnak, Uram, nincsen száma,
Mikkel mind e föld kereksége rakva.
2:1.

14. vers

Minden állat, Uram, tereád néz,
Szemeit emelvén Felségedhez,
Eledelt adsz nékik ő idejükben.
Elődbe gyűlnek néked esedezvén.
És te mind megelégíted őket,
Ha megnyitod bőséges kezedet:
Nem leszen senkinek semmi
2:1.

15. vers

De ha elrejted orcádat tőlek,
Megrettennek és ottan ledőlnek.
Ha lehelletit megvonszod azoknak,
Ottan elhullnak és porrá változnak.
De ha rájok lehellesz ismétlen,
Legottan mind megélednek szépen,
Mert tetőled ők megelevenednek,

16. vers

Az Úrnak légyen örök tisztesség,
És övé légyen minden dicsőség!
Örvend az Úr ő csuda dolgaiban,
Gyönyörködik ő minden munkáiban.
Tekintésétől a föld megrémül,
És az ő haragjától megrendül;
Reszketvén a nagy hegyek füstölögnek,
Hogyha az Úrtól ők megillettetnek.

17. vers

Dícséretet az Úrnak éneklek,
Valamíg én e világon élek;
Az Úr Istent én egész életemben
Dícsérem és áldom szép éneklésben.
De viszontag azt kérem őtőle,
Hogy éneklésem jókedvvel vegye,
És aztán teljes szívből örvendezek,
Szép énekeket mondván szent nevének.

105. Zsoltár

1. vers

Adjatok hálát az Istennek,
Imádkozzatok szent nevének!
Hirdessétek dícséretét :/:
És minden jótéteményét!
Beszéljétek a nép előtt
Nagy csudáit, melyeket tött!

2. vers

Néki vígan énekeljetek,
Sok csuda dolgát dícsérjétek!
Magasztaljátok szent nevét, :/:
Kik szívből félitek őtet!
Örvendjen azoknak szívek,
Kik az Úrról emlékeznek!

3. vers

Keressétek e kegyes Urat
És az ő színét és hatalmát!
Meggondoljátok dolgait, :/:
Ne felejtsétek csudáit!
Ítéletit hirdessétek,
Melyek ő szájából jöttek!

23. vers

Népét vígsággal ő kihozta,
Választott népét vígasztalta.
A pogányok tartományát, :/:
Ezeknek adta országát,
Mit kezükkel munkálkodván
Szerzettek volt ez országban.

24. vers

Ezt nékiek azért mívelte,
Hogy gondjuk légyen törvényére,
Hogy fogadják meg ő szavát, :/:
Megtartsák parancsolatát,
És örökké megőrizzék,
Melyért dícséret Istennek!

106. Zsoltár

1. vers

Az Urat áldjátok, mert jó,
Irgalma örökkévaló!
Vajjon kicsoda mondhatná ki
Az ő nagy erős hatalmát?
Sok és nagy az ő dícséreti,
Melynek ki tudhatná számát?

2. vers

Boldog, aki az Úr szavát,
Megőrzi parancsolatát.
Uram, énrólam emlékezz meg! Népedhez
való kedvedért,
Kérlek, engemet látogass meg
Üdvözítő szerelmedért!

3. vers

Javaival hogy élhessek
Te választott híveidnek,
És hogy szívem örvendezhessen
Örömén a te népednek,
És örökséged örömében
A te népeddel örvendjek.

26. vers

Az Úr felmagasztaltassék,
Istene az Izráelnek:
Dícsértessék az ő szent neve!
És hogy örökké úgy legyen,
Minden nép ígyen szóljon erre:
Az Úrnak dicsőség! Ámen.

107. Zsoltár

1. vers

Dícsérjétek az Urat,
Mert nagy ő jóvolta,
És örökké megmarad
Az ő nagy irgalma.
Akik megváltattak
Ő általa kegyesen,
Kíntól megtartattak,
Őtet dícsérjék híven.

2. vers

Kiket ő támadatról
És napenyészetről,
Dél felől és északról
Bégyűjte sok földről,
Kik a szörnyű pusztán
Idestova bujdostak,
Semmi várost ottan
Lakásra nem találtak.

3. vers

Holott nekik nem vala
Ételük, italuk,
Min lelkük elbágyada,
Nagy bú szállott rájuk.
Ez ő ínségükben
Istenhez kiáltának,
Kitől nagy kegyesen
Megszabadíttatának.

4. vers

És igaz úton őket
Nagy szépen hordozá,
Holott lelnének helyet,
Városra juttatá.
Ezek hát víg szívvel
Az Úr Istent dícsérjék,
Minden népnek széjjel
Nagy csudáit beszéljék.

5. vers

Hogy a szomjú lelkeket
Megitatá vízzel,
És mind az éhezőket
Bétölté étellel,
Kik a nagy setétben
Fogságban hevertenek,
Halálos ínségben
Nagy vasakat viseltek.

6. vers

Mert az Isten igéit
Ők meg nem gondolák,
És az ő jótanácsit
Megveték, csúfolák,
Melyért ők keményen
Megostoroztatának,
Segedelmük nem lőn,
Midőn így kínlódnának.

7. vers

De, hogy ő szükségükben
Kiálták az Urat,
Megmenté őket menten,
Viselvén gondjukat.
Ő nagy hatalmából
Fölbontá kötelüket,
Halál árnyékából
El-kibocsátá őket.

8. vers

Ezek áldják az Istent,
Dícsérjék kegyelmit,
Minden nép közt naponként
Hirdessék csudáit!
Ő töri föl menten
Az erős, érc kapukat,
Eltöri nagy könnyen
Az ő nagy, vas zárjukat.

9. vers

A bolondok kínlódnak
Az ő bűnük miatt,
Az Isten haragjának
Érzik bennük súlyát.
Sem étel, sem ital
Nem kell semmire nékik,
Mert a szörnyű halál
Szemük előtt forgódik.

10. vers

Mihelyt ők kiáltának
A kegyes Istenhez,
Tőle megtartatának,
Lőn nekik kegyelmes.
Mihelyt ő egy szót szól,
Megjobbul az erőtlen,
A beteg meggyógyul,
Mert megmenti az Isten.

11. vers

Ezek áldják az Istent,
Dícsérjék kegyelmit,
Minden nép közt óránként
Hirdessék csudáit.
Istennek szívükből
Áldozzanak hűséggel,
Csudatételiről
Énekeljenek széjjel.

12. vers

Hajókon akik járnak
A széles tengeren,
Nagy veszélyben forognak,
Kereskedést űzvén,
Azok értik dolgát
És nagy hatalmát látják,
Számtalan csudáját
A mélységről gondolják.

13. vers

Hogyha ő a szélnek szól,
Megindul legottan,
Nagy hirtelen felzúdul,
S habokat széjjel hány,
Melyek felütköznek
És az eget verdesik,
Ismétlen ledőlnek;
Rettegnek, akik nézik.

14. vers

Széjjel úgy tántorognak,
Mint egy részeg ember,
Semmihez nem kaphatnak,
Mert széles a tenger.
De ha e veszélyben
Az Istenhez kiáltnak,
Megmenti kegyesen,
Hogy ne hánykolódjanak.

15. vers

Jó időt támaszt ismét,
A tengert enyhíti,
Felemelt habok vizét
Szépen lefekteti.
Ott igen örvendnek
A tenger csöndességén,
Ha a partra értek,
Amit kívántak szintén.

16. vers

Ezek áldják az Istent,
Dícsérjék kegyelmit,
Minden nép közt naponként
Hirdessék csudáit.
És dícsérjék őtet
A gyülekezetekben,
Magasztalják nevét
A vének seregében.

17. vers

Ő a folyóvizeket
Szintén kiszárasztja,
A csurgó kútfejeket
Szárazra fordítja.
A gyümölcsös földet
Meddő parlaggá teszi,
Mert itt sok bűnöket
Tettek, és azt bünteti.

18. vers

Esőkkel nedvesíti
A száraz földeket,
Folyással ékesíti
A sovány helyeket.
És az ily földeket
Adja éhező népnek,
Hogy itt lakóhelyet
És várost építsenek.

19. vers

E földet ők bevetik,
És szőlőt ültetnek,
És szép fű nevekedik,
Hasznára a népnek.
És őket megáldja,
Hogy szaporodhassanak,
És fogyatkozása
Ne legyen a csordáknak.

20. vers

De elfogynak ismétlen,
És sanyargattatnak,
Elnyomatnak szertelen,
És szorongattatnak.
A fejedelmeket
Megvetettekké tészi,
A pusztában őket
Út nélkül széjjel viszi.

21. vers

Kegyesen fölemeli
Ő a nyomorultat,
Cselédit kiterjeszti,
Mint a sereg nyájat.
A jók, kik ezt látják,
Örvendez az ő szívek;
De szájukat dugják,
Akik gonoszúl élnek.

22. vers

Akiknek esze vagyon,
Megnézze ezeket,
És meglátja jó módon
Az Isten kegyelmét.

108. Zsoltár

1. vers

Úr Isten, kész az én szívem,
És azon vagyon én lelkem,
Hogy tenéked énekeljen,
Dícséretet zengedezzen.
Nosza, lantok és citerák, :/:
Zendüljetek fel muzsikák,
Mert igyekezem jó reggelen
Így menni az Úr eleiben.

2. vers

Dícsérlek, Uram, tégedet
Minden nemzetségek előtt,
Tisztellek szép énekekkel
Minden nép előtt víg szívvel.
Mert a te kegyelmességed :/:
A széles égre kiterjed,
Felségednek szent igazsága
A felhőket mind felülmúlja.

7. vers

Légy minekünk segítségül,
Őrizz meg ellenséginktül,
Mert az emberi segítség
Hiábavaló epedség.
Az Isten által minekünk :/:
Lészen erős győzedelmünk,
És megszabadít ő bennünket,
Megtapodja ellenségünket.

109. Zsoltár

1. vers

Ó, Úr Isten, én dicsőségem,
Ne hallgass, ne felejts el engem!
Mert rágalmaz az istentelen,
Száját reám tátotta szörnyen,
Hazugságot szól ellenem,
Nyelvével sérteget engem.

2. vers

Ok nélkül rólam gonoszt szólnak,
És nagy ellenségüknek tartnak;
Azért, hogy én őket szerettem,
Kegyetlenül gyűlölnek engem;
Én csak Istenhez szüntelen
Fohászkodtam ez ínségben.

13. vers

Irgalmaddal biztatom lelkem,
Szent nevedért őrizz meg engem,
Mert szegény szűkölködő vagyok,
Én szívemnek fájdalmi nagyok!
Ím el kell múlnom hirtelen,
Mint az árnyék a setétben.

15. vers

Ez én nagy keserűségemben
Csúfolnak és gyaláznak szörnyen;
Fejüket rázzák, midőn látnak,
És engem gúnyolnak, bosszantnak.
Azért, Úr Isten, segíts meg,
Nagy kegyességedért tarts meg!

17. vers

Az Úr Istent én az én számmal,
Dícsérem szép énekmondással,
Magasztalom őtet szüntelen,
Mert ő könyörül a szegényen,
És azok ellen megtartja,
Akik ítélik halálra.

110. Zsoltár

2. vers

A tenger ezt látván hátra álla,
A Jordán vize visszafordula,
Mind hátra sietének.
A hegyek szökdöstek, mint a kosok,
És a halmok, mint a juhbárányok,
Magasan szökdösének.

3. vers

Mi lelt téged tenger, mit térsz hátra?
Mi lelt téged Jordán, ki űz vissza,
Hogy elszaladsz ily igen?
Mit szöktetek hegyek, mint báránykák, És ti
halmok, mint a kis juhocskák, Mért
szöktök ilyen fennen?

4. vers

Az Úrnak haragos színe előtt,
Jákób Istene haragja előtt
Mind e föld megrettenjen!
Ki a kősziklát tóvízzé teszi,
Forrásnak útját kőben repeszti
Hatalmas erejében.

115. Zsoltár

118. Zsoltár

1. vers

Adjatok hálákat az Úrnak,
Mert nagy az ő kegyessége,
És nagy volta szent irgalmának
Megmarad most és örökre!
Izráel, bátorsággal mondjad,
Hogy megáll kegyelmessége;
Irgalmas voltáról azt valljad,
Hogy megmarad mindörökre!

2. vers

Mondjad bízvást, Áronnak háza,
Hogy az Úrnak ő jókedve
És megmarad irgalmassága
Most és örökkön örökre.
Istenfélők, mondjátok mostan,
Hogy az Úrnak kegyessége
Megmarad ő teljes voltában
Ettől fogva mindörökre.

3. vers

Az Úrhoz én nagy ínségemben
Könyörögvén felkiálték,
És meghallgata kérésemben,
Tőle segedelmet nyerék.
Az Úr Isten vagyon énvélem,
És tőlem másuvá nem tér,
Hát kitől kelljen nékem félnem,
Mit árthat nékem az ember?

4. vers

Jelen vagyon velem az Isten
Köztük, kik engem segítnek;
Megvetem őket, félre nézvén,
Akik engemet gyűlölnek.
Sokkal jobb az Istenben bízni,
Hogynem valamely emberben;
Sokkal jobb benne reménykedni,
Hogynem a fejedelmekben.

5. vers

Körülvettenek a pogányok,
De az Úr nevében bízom,
És oly jó reménységben vagyok,
Hogy őket mind eltaposom.
Mint a méhek, úgy körül vettek,
De őket elverem menten,
Velük együtt oda lesz nevek,
Mint aszú tövis a tűzben.

6. vers

Köröskörül fogtak engemet
És kerengnek körülöttem,
De én reménylem Istenemet,
Hogy őket én mind elvesztem.
Te ellenség, énrám támadtál,
És meg akartál ejteni,
De csak hiába munkálódtál,
Mert éltemet Isten őrzi.

7. vers

Az Úr énnékem erősségem,
És én őróla éneklek;
Csak ő énnékem segedelmem,
És én őbenne reménylek.
A hívek vígan énekelnek
Az ő hajlékukban széjjel,
Mert jobb keze az Úr Istennek
Nagy erős dolgokat mível.

8. vers

Az Úr megmutatja hatalmát,
Jobb karját ha felemeli,
És cselekedik nagy dolgokat,
Miket nyilván kell dícsérni.
Én ellenségim megértsétek,
Hogy az én dolgom ilyetén,
Hogy én meg nem halok, de élek,
Az Úr dolgait hirdetvén.

9. vers

Az Úr megbüntete engemet,
És igen megostoroza,
De nem akará elvesztemet,
És a halálnak nem ada.
Nyissátok meg azért kapuit
Az igazság templomának,
Hogy bemenvén, nagy dicsőségit
Dícsérhessem e nagy Úrnak.

10. vers

Mert csak ez kapuja az Úrnak,
Min a hívek el-bémennek,
Mik felnyittatnak csak azoknak,
Kik igazságodban élnek.
Dícsérlek téged énekekben,
Hogy engemet megalázál,
És ismét felvevél kegyesen,
És engem megszabadítál.

11. vers

E kő, amit a házépítők
Ítéltek megvetendőnek,
Az épületbe helyezteték,
Lőn feje a szegeletnek.
Ez pedig az Úr Istentől lett,
Aki ezt ígyen rendelte,
E dolognak szemeink előtt
Csudálatos hossza-vége.

12. vers

E jeles napot őmagának
Készítette az Úr Isten,
Azért e nap jelenvoltának,
Vígadva minden örvendjen!
Kérlek, Uram, hogy megőrizzed
E te Sionodat mostan,
Bírjad és szerencséssé tégyed
Mindennémű dolgaiban.

13. vers

Áldott, aki az Úr nevében
Eljöve nagy dicsőséggel!
Áldunk, dícsérünk egyetemben
Az Úrnak háza népével!
Adjatok hálát e nagy Úrnak,
Mert nagy az ő kegyessége,
És nagy volta szent irgalmának
Megmarad most és örökre!

119. Zsoltár

1. vers

Az oly emberek nyilván boldogok,
Kik igazsággal járnak életökben,
Isten törvényére vagyon gondjok,
És aszerint élnek minden időben,
Szent bizonyságit akik megőrzik,
És az Istent szívök szerint keresik.

2. vers

Boldogok azok is, mondom nyilván,
Akik hamisságot nem cselekesznek,
De mindenkor az Úr útaiban
Járnak és szent ártatlanságban élnek.
Meghagytad, hogy a te parancsodat,
Jól megőrizzük minden mondásodat.

3. vers

Vajha én oly boldoggá lehetnék,
Hogy járhatnék a te szent útaidban
És engedhetnék szent törvényednek!
Ha parancsodat nézhetném valóban,
És azt szívemben bizonnyal hinném,
Hogy soha semmi szégyenbe nem esném!

4. vers

Hálát adok néked teljes szívből,
Hogy megtanítasz te ítéletidre,
Melyek tiszták minden hiba nélkül!
Megtartom és gondom lesz törvényidre, De
kérlek téged, ó, én Istenem,
Hogy soha örökké ne hagyj el engem!

5. vers

Beszéld meg, mit tégyenek az ifjak,
Hogy élhessenek ők feddhetetlenül?
Szent Igéd szerint útjukat szabják.
Én téged kerestelek szüntelenül; Kérlek,
Úr Isten, teljes szívemből:
Eltévelyednem ne hagyj törvényedtől.

6. vers

A te igédet rejtem szívemben,
Hogy semmi bűnnel ne bántsalak téged, De
megmaradjak te ösvényedben, Minden
dolgomban megtartom törvényed.
Ó, áldott Isten, taníts engemet,
Hogy igazán értsem rendelésedet!

7. vers

Ítéletedet én ajakimmal,
És a te szádnak ő kegyes beszédét
Előszámlálom hálaadással,
Szent kötéseddel biztatom szívemet;
Bizonyságidon örvendez lelkem,
Mik gazdagságnál kedvesebbek nékem.

8. vers

Szüntelen nékem gyönyörűségem
Vagyon csak a te parancsolatidban,
Te útaidat gyakran említem,
Hogy el ne essem valaha azokban.
Szent igazságodban minden kedvem,
És te ösvényed én el nem tévesztem.

9. vers

Cselekedd ezt szolgáddal kegyesen,
Hogy én élhessek tovább e világban
És szent igédet megtartsam híven!
Én szemeimet nyisd meg világosan,
Hogy a te törvényed megtekintsem
És annak csudáit eszembe végyem!

10. vers

Míglen én e földön járok-kelek,
Ne rejtsd el tőlem parancsolatidat,
Kívánság miatt mert elepedek,
Igen óhajtom szent igazságodat!
Ítéletedhez az én szívemben
Nagy kívánságom volt minden időben.

11. vers

A kevélyeket, Uram, megrontod,
Átkozottak és büntetésre méltók,
Akik megvetik parancsolatod.
Forduljon el rólam ő gyalázatjok,
Kik csak azért gyalázzák szolgádat,
Hogy megőrzöm a te bizonyságidat.

12. vers

A fejedelmek énreám törnek,
Ha összegyűlnek, de a te hű szolgád
Szentségét nézi ítéletednek,
Amely szívemnek igaz örömet ád.
Bizonyságid nékem vigasságim
És minden dolgomban tanácsadóim.

13. vers

De lám, a porban hever életem,
Mintha vitetném majd a koporsóba;
Szent igéd szerint élessz meg engem!
Midőn útaimat előszámlálva
Felkiálték, te legott feleltél;
Rendelésidre taníts meg jókedvvel.

14. vers

Add értenem parancsolatidat,
Hogy elmélkedjem a te csudáidrul!
És elmémben foglalom azokat,
Szívem keserűség miatt kibuzdul!
Ígéreted szerint segíts engem,
Hogy tőled ismét megerősíttessem!

15. vers

A hamis útról, Uram, téríts el,
Törvényeidnek vezérelj útára,
Min ember járhat szép csendességgel!
Juttass kegyesen szent igazságodra!
Ítéletedet én elválasztom,
És igazságod szemem előtt tartom.

16. vers

Bizonyságidra hajtom szívemet,
És életemet a szerint rendelem.
Szégyenvallástól ments meg engemet!
Mivel most kitárod bennem én szívem,
Parancsolatidra lesz nagy gondom,
És víg örömmel azokat megfutom.

17. vers

Én Istenem, taníts útaidra,
Hogy szent törvényedre gondot viseljek, És
azokat megtartsam mindenha!
Adj értelmet, Uram, igazgass, kérlek,
Hogy törvényedet őrizzem híven,
És mindenkor megtartsam én szívemben.

18. vers

Vezess, hogy benned leljem örömöm,
Mutasd meg parancsolatid ösvényét,
Mert azokban igen gyönyörködöm!
Te rendelésedre hajtsad szívemet!
Szent bizonyságid végyem eszembe,
És ne hagyj esnem telhetetlenségbe!

19. vers

Fordítsad el az én szemeimet,
Hiábavalókat hogy ne nézzenek;
A te utadban éltess engemet!
Szolgáddal láttasd szent ígéretednek
Bétöltését, aki téged tisztel
És mindenkor fél alázatos szívvel.

20. vers

Végy el rólam minden gyalázatot,
Melytől én igen félek és rettegek!
Ítéleteid jók, és azokat
Én megtanulni igen örvendezek.
Gyönyörködik törvényedben szívem,
És igazságban éltess, Uram, engem!

21. vers

Forduljon hozzám, Uram, kegyelmed,
És segedelmed adjad, hogy láthassam!
Ígéretedből vélem ezt tegyed,
Hogy szájukat azoknak bedughassam,
Akik engemet gyaláznak szörnyen,
Mert bízom a te szent ígéretedben!

22. vers

Szent igaz igéd ne vedd el tőlem,
Hogy az mindenkor legyen az én számban!
A te beszéded én reménységem,
Te törvényedet szívemben foglalván.
És azt megtartom én minden módon,
A szerint élvén most és mindenkoron.

23. vers

Szüntelen járok én nagy örömmel,
Mert parancsolataidat követem;
Szívem mindenkor azokra szemlél.
A királyok előtt bízvást beszélem
A te bizonyságidat, melyektől
Meg nem rettenek, nem félek szégyentől.

24. vers

Gyönyörködöm a te törvényedben,
Szent parancsolataidat szeretem
Mindenek felett egész éltemben.
Én kezeimet készen felemelem
A te kedves parancsolatidra,
És én azokról beszélek mindenha.

25. vers

Gondold meg azt és jusson eszedbe,
Amit szolgádnak egyszer megígértél,
Jó reménységet adván szívembe!
Minden ínségben vagyok bátor szívvel,
Mert szent beszéded bizony engemet
Megújít és megtartja életemet.

26. vers

A kevély népek csúfolnak engem
És nevetnek, de nem gondolok vélek,
Hogy törvényedet azért megvetném,
De a te ítéletidre tekintek,
Melyeknek örök voltát jól tudom,
És magamat azokkal vigasztalom.

27. vers

És miként az istentelen népek,
Kik elszakadtak a te törvényedtől,
Gondolatimnak nagy bút szereznek:
Emlékezésem a te szerzésedről
Ének volt nékem nagy örömömben,
Bujdosásimnak minden ő helyökben.

28. vers

Sem éjjel, sem nappal meg nem szűnöm
A te nevedről gyakran emlékezni;
Szent parancsolatidat keresem,
Főképpen erre szoktam vágyakozni.
Minden előtt magamban elszántam,
Hogy a te törvényedet én megtartsam.

29. vers

Hiszem, te vagy az én örökségem,
Teljes erőmmel azért azon lészek,
Hogy a te igédet megőrizzem.
A te színed előtt szívből könyörgök:
Kegyelmezz meg, Úr Isten, énnekem,
Mert ígéreted megvigasztal engem!

30. vers

Jól meggondolom az én utamat,
Hogy a jó útról el ne tévelyedjem;
Arra vezérlem minden gondomat,
Bizonyságidra lábamat térítem.
Igen sietek, nem kések semmit,
Hogy megtarthassam szent parancsolatid.

31. vers

Megfosztottak az istentelenek,
Elpusztítának, de mindazonáltal
Törvényid tőlem nem felejtetnek.
Még éjfélkor fölkelek vigassággal
És tégedet dicsérlek és áldlak
Ítéletiért szent igazságodnak.

32. vers

Az oly népekhez adom magamat,
Kik téged félnek és tereád néznek
És megtartják parancsolatidat.
Bőségével te kegyelmességednek
Teljes e világ, azért, én Uram,
Szent törvényedre tőled taníttassam!

33. vers

Íme, szegény szolgáddal sok jót től,
Szent ígéreted szerint megsegítél,
Min most is örvendek tiszta szívből.
Taníts és áldj engem jó értelemmel!
Engedd meg nékem ismeretedet,
Mert igaznak ismerem törvényedet.

34. vers

Minekelőtte megbűntettetném,
Az igaz utat elvétettem vala,
Most életem igédhez rendelem,
Szorgalmatossággal tekintek arra.
Uram, jókedvű vagy és irgalmas,
Azért szerzésedre engemet oktass.

35. vers

A kevélyek rólam hamisságot
Költnek, de én a te szent törvényedet,
Megőrizem parancsolatidat.
Kövér ő szívük és megkeményedett,
Én pedig a te szent törvényedben
Gyönyörködöm mind egész életemben.

36. vers

Jómra lett nékem, hogy megalázál,
Hogy megtanuljam a te törvényedet,
Min igyekezem nagy óhajtással.
Aranyt, ezüstöt és egyéb effélét,
Mit az emberek nagyra becsülnek,
Törvényedhez képest tartok semminek.

37. vers

Kezeiddel formáltál engemet,
Taníts meg azért parancsolatidra,
Hogy törvényidnek tudjam értelmét.
És ezen indulnak nagy vigasságra
Az istenfélők, látván e dolgot,
Hogy igédbe vetem bizodalmamat.

38. vers

Igaz vagy, Uram, ítéletidben,
Tudom, hogy senkit nem büntetsz méltatlan,
Engem is méltán büntetsz eképen.
Kérlek, cselekedjed ezt irgalmadban,
Hogy én megvigasztaltassam megint
Szolgádnak mondott ígéreted szerint!

39. vers

Nagy irgalmadat mutasd meg nekem,
Hogy éljek, mert csak a te törvényedbe’
Vagyon minden én gyönyörűségem.
A kevélyek essenek szégyenségbe,
Kik engem hamis okkal terhelnek,
De én a te törvényedről beszélek.

40. vers

Térjenek hozzám mostan mindenek,
Kik téged félnek, törvényed tisztelik
És a te bizonyságidnak hisznek!
Tiszta én szívem, el sem tévelyedik,
De megtartja a parancsolatot,
Hogy ne valljak szégyent, se gyalázatot.

41. vers

Lelkem elfogy nagy kívánságában,
Midőn várom a te segedelmedet;
Bízván igédnek fogadásában.
Ugyan elfárasztom az én szememet
Nagy várakozás miatt, így szólva:
Mikor vigasztalsz meg engem valóba’?

42. vers

Noha én csaknem hasonló vagyok
Füstön elaszott, megszáradt tömlőhöz,
Szerzésidre mégis gondot tartok.
Míglen kell várnom, mikor látsz ügyemhöz?
Míg halasztod el ítéletedet,
Ha bünteted meg ellenségeimet?

43. vers

A kevélyek, kik szent törvényedet
Megvetik, titkon nekem vermet ásnak,
De ha tekintjük szent szerzésidet,
Parancsolatid mind jók és igazak.
Nagy méltatlanul kergetnek engem,
Tarts meg azért és légy én segedelmem!

44. vers

Csaknem elvesztének ők engemet,
És majd ugyan eltörlének e földről,
Mégsem hagyom el szent törvényedet,
Tartsd meg éltemet kegyelmességedből,
Hogy megtartsam Felséged kötésit,
És megőrizzem minden bizonyságit.

45. vers

Mindörökké, Uram, a te igéd
Megáll és megtart a magas mennyekben,
Azonképpen isteni hűséged
Megmarad örökre minden időben,
Mint az álló föld, mit te fundáltál,
Mely ő helyében mindenkoron megáll.

46. vers

Mind ma és mindörökké megállnak,
Amiket te rend szerint teremtettél,
És teneked mindenek szolgálnak.
Hogyha magamat a te törvényeddel
Nem vigasztaltam volna, már régen
Elvesztem volna én nagy ínségemben.

47. vers

Nem felejtem el szent törvényedet,
És gondot tartok parancsolatidra,
Mert te azokban éltetsz engemet.
Tekints, Uram, kegyelmesen szolgádra!
Légy segítségem, mert tied vagyok,
És törvényidnek őrzésire vágyok.

48. vers

Istentelenek énreám titkon
Leselkednek és törnek életemre.
Én elmélkedem bizonyságidon,
És minden dolgot ha megnézek végre,
Látom, hogy mindenek elmúlandók,
De a te törvényid megmaradandók.

49. vers

Nagy szerelmem vagyon törvényedhez,
Melyről naponként örömest beszélek,
Mert ez nékem víg örömöt szerez;
Te parancsolatid bölcsebbé tésznek
Engemet minden ellenségimnél,
Mert soha tőlem ők nem távoznak el.

50. vers

Tudósabb vagyok tanítóimnál,
Akiket már nagy bölcseknek tart minden,
Mert bizonyságod elmémben megáll.
Még a véneknél is bölcsebb vagyok én,
Mert te törvényed szem előtt tartom,
És elmémet attól el nem fordítom.

51. vers

Minden hamis utat elkerülök,
Lábam ne járjon a gonosz ösvényen;
Igéd megtartásának örülök,
Ítéletidet tekintem szüntelen.
Azoktól soha el nem távozom,
Kik által én tetőled taníttatom.

52. vers

A te beszéded ékes és drága,
Még a méznél is édesebb én számban,
Kimondhatatlan gyönyörű volta.
Igédben van bölcsességem fundálván;
Bölcsességemet abban keresem,
A hamisságnak ösvényét gyűlölöm.

53. vers

Óránként fáklyám nékem szent igéd,
Mely világot tart nékem útaimban,
Hogy egyenesen járjam ösvényed,
Amelyen én járhatok bátorságban.
Megesküszöm és néked megállom,
Hogy igazságodnak jussát megtartom.

54. vers

Felette igen megnyomorodtam,
Enyhíts meg és végy fel engem ismétlen,
Amint nekem megígérted, Uram!
Az áldozat, mit szájam neked tészen,
Kérlek, hogy légyen kedves tenálad,
Ítéletedet én tudtomra adjad!

55. vers

Oly nagy veszélyben forog életem,
Hogy tenyeremben hordozom lelkemet,
Szent törvényedet mégsem felejtem.
A hitlenek, kik gyalázzák nevedet,
Tőrt vetnek nékem mindenütt széjjel,
Szent szerzésidtől mégsem távozom el.

56. vers

Bizonyságidat örökül bírom,
És azokat tartom drága kincsemnek,
Azokban lesz minden vigasságom!
Szívemet hajtom a te törvényednek
Megtartására minden időben,
És azokat megőrzöm mindvégiglen.

57. vers

Ösztönösen gyűlölöm azokat,
Akik mindenkor kétfelé gondolnak,
De szeretem én a te utadat,
És csak tégedet tartlak oltalmamnak.
Ígéretedben van reménységem,
A te szent igéd paizsom énnékem.

58. vers

Gonosztevők, menjetek el tőlem,
Mert én azt mind meg akarom tartani,
Amit az Isten parancsol nekem!
Igéd szerint siess engem táplálni,
Hogy élhessek, légy velem, Úr Isten,
Ne szégyenüljek meg reménységemben!

59. vers

Légy gyámolom, adj jó békességet,
Úgy lészen kedves énnékem törvényed,
Abban keresem én örömömet!
Az olyakat te mind a földhöz vered,
Kik elhajolnak igazságodtul
És járnak minden dolgukban álnokul.

60. vers

Gonoszakat te elvetsz a földről,
Mint a salakot vagy ércnek szemétjét.
Szent bizonyságid szeretem szívből!
Félelmében szívem előtted reszket!
Testem elepedt nagy rettegésbe’,
A te kemény ítéletedre nézve.

61. vers

Pörpatvar nincsen nékem kedvemre,
És igazságát megadom mindennek;
Ne adj azért azoknak kezekre,
Akik engemet szüntelen kergetnek!
Szolgádat minden jóra vezéreld,
És a kevélyek ellen védelmezzed!

62. vers

Az én szemeim elfogyatkoztak,
Úgy nézik, várják te segedelmedet,
Óhajtják igazságát szavadnak,
Ne késsél, Uram, segíts meg engemet!
Szegény szolgáddal tégy kegyelmesen,
Taníts igédre, oktass törvényedben!

63. vers

Szolgád vagyok, adj értelmet nekem,
Hogy érthessem a te bizonyságidat,
És jó értelmében gyönyörködjem!
Ideje, Uram, hogy láttasd dolgodat,
Mert helye nincs már az igazságnak,
A te törvényid mind eltiportatnak.

64. vers

Azért a te szent tanításidat
Tiszta aranynál is inkább szeretem,
Mindennél feljebb tartom azokat,
Életemet én a szerint rendelem,
Mert igaznak tartom mindenképpen,
A hamis ösvényt gyűlölöm erősen.

65. vers

Rakvák bizonyságid nagy csudákkal,
Hogy azért megtarthassam én szívemben,
Azon igyekszem nagy buzgósággal.
A te igéd, ha kik veszik eszükbe,
Setét szíveket megvilágosít,
Együgyűeket bölcsességre tanít.

66. vers

Felfohászkodom gyakran én számmal,
Mert én azt nagy szívem szerint kívánom,
Hogy törvényedet értsem bizonnyal.
Tekints reám és könyörülj szolgádon!
Irgalmazz nékem, lám, nagy jókedved
Azokhoz, akik szeretik szent neved!

67. vers

Szent igédben vezéreld utamat,
És őrizz meg engem a hamisságtól,
Hogy az rajtam ne vegyen hatalmat;
Ments meg a népek nyomorgatásától,
Hogy törvényedet örömmel nézzem
És parancsolatidat megőrizzem.

68. vers

Világosítsd meg orcád szolgádon,
És taníts meg, hogy én jól meggondoljam,
Beszéded engem mire tanítson!
Könnyhullatásom szememből azértan
Mint patak ömlik, mert hogy a népek
Becsületet nem tesznek törvényednek.

69. vers

Summa szerint, Uram, te igaz vagy
Mindennémű te cselekedetedbe’,
Ítéletednek igazsága nagy.
Te igazságod vehetik eszükbe,
Bizonyságidat akik megnézik,
És parancsolatidat megőrizik.

70. vers

Megöl a bú nagy indulatomban,
Midőn tekintem a te szent igédet,
Hogy az ellenség csúfolja bátran,
És elfelejti minden beszédidet.
A te szent igéd igen szép tiszta,
Szolgád azért szereti és megtartja.

71. vers

Én kicsiny és megvettetett vagyok,
De mégsem felejtem el törvényedet,
Sőt mindenütt arra gondot tartok.
Szent igazságidnak nem látják végét,
Mert mindörökké ők megmaradnak;
Törvényed törvénye az igazságnak.

72. vers

Én kergettetem, vagyok ínségben,
De nem gondolván semmi nyavalyámmal,
Nagy örömöm van te törvényedben.
Te igazságod mindörökké megáll,
Melyet jelents meg nekem kegyesen,
És bátorságos leszek életemben.

73. vers

Teljes szívből hozzád esedezem,
Uram, hallgass meg engem kegyelmesen,
Hogy rendelésidet megőrizzem!
Kérlek, szabadíts meg engem, Úr Isten,
És legottan igyekezem azon,
Hogy bizonyságid megtartsam jó módon.

74. vers

Gyakorta reggel virradat előtt
Könyörgésemben tehozzád kiáltok,
Igédbe vetvén reménységemet.
Előbb, hogynem elmennek a virrasztók,
Az én szemeim vigyáznak, néznek,
És a te szent igédről elmélkednek.

75. vers

Kegyességedért halld meg beszédem,
Tartsd meg életem a te jóvoltodból,
Hadd vidámuljon meg az én szívem,
Mert sok hitetlen nép énreám tódul,
És engem szertelen sanyargatnak,
De a te törvényedtől távol vannak.

76. vers

De te énhozzám, Uram, közel vagy,
És te igédből tudom réges-régen:
Szent törvényednek igazsága nagy,
Te bizonyságid fundáltattak szépen.
Hogy örökké megmaradnak, tudom,
És jól értem, azért nyilván kimondom.

77. vers

Vedd eszedbe én nagy ínségemet,
Én nyavalyámból, Uram, szabadíts meg,
Mert nem felejtem el törvényedet!
Fogadd fel ügyemet és védelmezz meg,
Megtekintvén szent ígéretedet,
Éltess a te szent igéddel engemet!

78. vers

A gonoszoktól, minden meghiggye,
A segítség s üdvösség távol vagyon,
Mert ők nem néznek szent szerzésidre.
Szent irgalmasságod nagy mindenkoron!
Uram, tarts meg engemet, hogy éljek
Nagy igazságából ítéletednek.

79. vers

Bizonyságidat én nem hagyom el,
Noha énreám nagy sok népek törnek,
Kik gyűlölnek és kergetnek széjjel;
Ó, mily sérelmes ez az én szívemnek,
Hogy ellenségi az igazságnak
A te igéddel semmit nem gondolnak!

80. vers

Törvényidet én igen szeretem,
És soha el nem távozom azoktól;
Kegyességedből tartsd meg életem!
Te igaz beszéded mindent felülmúl;
Szent ítéleti igazságodnak
Mostan és mindörökké megmaradnak.

81. vers

Űznek, kergetnek a fejedelmek,
Noha senkinek semmit nem vétettem;
Szent igédtől szívemben rettegek,
Ígéretedben örvendez én lelkem,
Mint aki talál nagy gazdag prédát, Avagy
mint aki nyer sok drága marhát.

82. vers

A hazugságot igen gyűlölöm,
Semmit e földön inkább nem utálok,
De a te törvényedet szeretem,
És igazságán oly igen vigadok,
Hogy meggondolván ítéletedet,
Naponként hétszer dicsérlek tégedet.

83. vers

Nagy békességük vagyon azoknak,
Kik szeretik a te szent törvényedet,
Semmi veszélyben el nem botolnak.
Várom, Uram, a te üdvösségedet!
Abban forgatom minden gondomat,
Hogy cselekedjem parancsolatidat.

84. vers

Bizonyságidra gondot tart lelkem,
Mert én oly igen szeretem azokat,
És én csak azokban gyönyörködöm,
Rendelésidben gyakorlom magamat.
Előtted vagyon minden életem,
Nincsen elrejtve tőled én ösvényem.

85. vers

Zengő kiáltásom jusson hozzád,
És igazságodat adjad értenem,
Mint szent igédben te felfogadtad!
Jusson elődbe én esedezésem,
Szabadíts meg minden ínségemből,
A te régen tett szent ígéretedből!

86. vers

Ha én megtanulom szerzésedet,
Az én ajakimmal dicsérlek téged,
Hirdeti nyelvem te szent igédet,
Mert minden törvényed és ígéreted
Merő hűség és tiszta igazság,
Nem találtatik abban semmi hívság.

87. vers

Ments meg, Uram, engem kezeiddel,
Légy erősségem, segedelmem nékem,
Mert törvényedet szeretem szívvel!
Üdvözítésed várom, én Istenem,
Melyben vetettem reménységemet,
Mert igen kedvelem szent törvényedet.

88. vers

Éltét csak azért kívánja lelkem,
Hogy ő tégedet, Uram, dicsérhessen,
Ítéleted légyen segedelmem!
Mint elveszett juh bujdosom e földön.
Uram, keress meg engem, szolgádat,
Nem felejtem el parancsolatidat!

120. Zsoltár

1. vers

Én az Úr Istenhez kiálték,
Mikoron nagy ínségben valék,
És be nem dugá az ő fülét.
Hallgasd meg Uram, kérésemet!
A népeknek hazug szájától,
Hamis nyelvek gyalázatjától,
Életemet e veszélytől
Tartsd meg kegyelmességedből!

121. Zsoltár

1. vers

Szemem a hegyekre vetem,
Onnan felül nékem
Minden segedelmem.
Isten az én reménységem,
Ki az eget formálta
És e földet alkotta.

2. vers

Lábad botlani nem hagyja,
És aki rád vigyáz,
Nem szunnyadozik az
Izráelnek vigyázója,
Mert az nem aluszik el,
De rájuk gondot visel.

3. vers

Az Úr téged megőrizzen,
Kezet rád terjesztvén
Árnyékkal befedjen!
Hogy a nap ő hévségében,
Néked ne ártson éjjel
A hold az ő fényével!

4. vers

Az Úr őrizze örökké
Lelkedet esettől,
Mentse meg veszélytől!
Az Úr híven megőrizze
A te kimenésedet
És te bejövésedet!

122. Zsoltár

1. vers

Örülök az én szívembe‘
E kívánatos hírt hallván,:/:
Hogy mi bémégyünk ezután
Az Isten lakó helyébe, Jeruzsálem,
kapuidban:/:
Mi lábainkkal megállván.
A Jeruzsálem jól megépült
Sok ékes épületekkel,:/:
Holott szép polgári renddel
Mindenféle nemzet egybegyült.

3. vers

Légyen te kőfalaidban
Csendesség és jó békesség,:/:
A község közt egyenesség;
Jó szerencse házaidban!
Az én atyámfiaiért:/:
És ott lakó feleimért
Adjon Isten jó békességet!
Szentségiért én e helynek, :/:
Mely szerzetett az Istennek,
Minden jót kívánok tenéked!

123. Zsoltár

1. vers

Tehozzád szemeimet, Úr Isten
Emelem az égben!
Mint szolgának szemei nyitva vannak,
És az Úrra vigyáznak,
Mint szolgáló leány ő asszonyára
Tekint minden órába,
Úgy néznek szemeink az Istenre
És ő kegyelmére.

2. vers

Kegyelmezz, Uram, kegyelmezz nékünk,
Mert nincs becsületünk!
Minden oly szertelenül gyaláz minket,
Melynél feljebb nem lehet.
Kevély népek minket szörnyen nevetnek,
Rajtunk csúfságot űznek;
Gyalázó szókkal úgy illettetünk,
Mikkel eltölt lelkünk.

124. Zsoltár

1. vers

Az Izráel ezt nyilván mondhatja:
Ha az Isten nem lett volna velünk,
Ha ő nem lesz vala segítségünk,
Midőn az embereknek soksága
Nagy kegyetlen támada ellenünk.

2. vers

Elnyelnek vala ők elevenen,
Úgy reánk gerjedt vala haragjok.
Minket teljességgel a nagy habok
Vízzel elborítnak vala szörnyen,
Ránk omlanak vala nagy patakok.

3. vers

A nagy árvíz reánk rohan vala,
És elnyeli vala életünket.
Dícséret Istennek, hogy ő minket
Az ő foguktól megszabadíta,
Hogy ők meg ne ennének bennünket.

4. vers

Miképen elszalad a madárka
A madarász tőriből, akképen
Megszabadulánk, a tőrt elszegvén,
Mert életünknek az Úr oltalma,
Ki mennyet, földet teremtett bölcsen.

125. Zsoltár

1. vers

Akik bíznak az Úr Istenben
Nagy hiedelemmel,
Azok nem vesznek el
Semminémű veszedelemben.
Mint a Sion hegye, megállnak,
Nem ingadoznak.

2. vers

És mint a nagy Jeruzsálemet
Hegyek körülvették
És nagy kerítések,
Akképen Isten az ő népét
És ő híveit körülveszi,
És megőrizi.

3. vers

Mert az övéit ő nem hagyja
A hamis kezében
És semmi ínségben,
Hogy ki-ki önmagát megóvja,
Hogy a hitlen népekkel egybe
Ne essék bűnbe.

4. vers

Jelen van a jószívűekkel,
De a hitleneket
És ő ösvényüket
Elhagyja a gonosztévőkkel.
Ő híveinek békességet,
Ád csendességet.

126. Zsoltár

1. vers

Mikor a Siont az Isten
Fogságból kihozá híven,
Úgy mentünk, mint egy álomban,
Víg nevetés volt szájunkban.
Dicsekedtünk a mi nyelvünkkel, :/:
És énekeltünk nagy örömmel;
A pogány közt minden mondta:
Ez nyilván az Isten dolga.

2. vers

Az Úr mutatá hatalmát,
Mivelünk tőn nagy csudákat,
Azért őt dícsérjük itten,
Örvendezzünk szíveinkben!
Hozd ki, Úr Isten, a többit is, :/:
Vesd végét ő fogságuknak is,
Mint az erős zúgó széllel
Mind e föld megszárad széjjel.

130. Zsoltár

8. vers

És aztán a te gyermekid
Megtartják én kötésemet,
És bizonyságtételimet,
És örökké a te székid
Megülik, mint örökjüket.

9. vers

Mert e Siont az Úr Isten
Választá lakóhelyének,
Mondván: e hely kell kedvemnek,
Itt lakom minden időben;
Ez helye jótetszésemnek.

10. vers

Én őket megelégítem,
Kenyért adok a szegénynek,
Ruhájába üdvösségnek
Papjait felöltöztetem;
Örömük lesz a híveknek.

11. vers

Fölnevelem ez egy magvát
Az én szolgámnak, Dávidnak,
Kit én fölkentem magamnak.
Fölkészítettem lámpását,
Hogy lássa világát annak.

12. vers

De viszont ő ellenségit
Öltöztetem nagy szégyenben,
Midőn a koronát fején
Meglátják, és dicsőségit,
Hogy megvirágzik ékesen.

133. Zsoltár

1. vers

Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörűség
Az atyafiak közt az egyenesség,
Ha békével együtt laknak.
Mint a balzsamolaj, ők olyanok!
Megáldja az Úr az ilyeneket,
Nékik ád hosszú életet.

134. Zsoltár

1. vers

Úrnak szolgái mindnyájan,
Áldjátok az Urat vígan,
Kik az ő házában éjjel
Vigyázván, vagytok hűséggel.

2. vers

Felemelvén kezeteket,
Dícsérjétek Istenteket,
Szívből néki hálát adván,
Őt áldjátok minduntalan!

3. vers

Megáldjon téged az Isten
A Sionról kegyelmesen,
Ki teremtette az eget,
A földet és mindeneket!

135. Zsoltár

1. vers

Áldjátok az Úr nevét,
Akik neki szolgáltok!
Magasztaljátok őtet,
Kik hív szolgái vagytok,
Kik állotok házában
És jártok tornáciban.

2. vers

Dícsérjétek, mert jó ő,
Áldjátok ő szent nevét,
Mert ő igen jókedvű!
Jákóbot, mint ő népét,
Izráelt elválasztá,
Örökévé foglalá.

3. vers

Mert tudom, hogy ez Isten
Erősb más isteneknél,
Hatalma nagy mindenen;
Isteni beszédével
Amit akar az égen,
Megtészi földön, vízen.

4. vers

Ki e világ végitül
Támaszt terhes felhőket,
Villámokat küld felül,
Midőn bocsát esőket;
Szeleit rejtekükből,
Kiküldi erejéből.

8. vers

Megáll örökké neve
És szent emlékezete.
Ítéli hatalmában,
Népét igazságában;
Szolgáinak az Isten
Megkegyelmez kegyesen.

9. vers

A pogányok bálványi
Ezüstből és aranyból
Kézzel szoktak öntetni,
Csak semmik, bár nézd meg jól.
Szájukkal ők nem szólnak,
Ő szemükkel nem látnak.

10. vers

Nem hallanak fülükkel,
Az ő szájuk nem lehell.
Hozzájuk mind hasonlók
Az ily képet formálók,
Kiknek ő reménységek
Efféle bálványképek.

12. vers

Kik az Urat félitek,
Szent nevét dícsérjétek!
A Sionról áldjátok
És őt magasztaljátok
Az ő lakóhelyében,
A szent Jeruzsálemben!

136. Zsoltár

1. vers

Dícsérjétek az Urat,
Mert ő jókedvet mutat,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

2. vers

Áldjátok Istenteket,
Isteneknek Istenét,
Mert az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

3. vers

Dícsérje őtet minden,
Mert nagy csudákat teszen,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

4. vers

Minden őt magasztalja,
Mert ő Uraknak Ura,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

5. vers

Ki a mennyet teremté
És bölcsen ékesíté,
Mert az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

6. vers

Aki a széles földet
Szerzette a víz felett,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

7. vers

Ki nagy szép lámpásokat
Fenn az égen alkotott,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

8. vers

Nappal vezérlésére
A napfényt teremtette,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

16. vers

Népét vezérlé híven
Szörnyű nagy kietlenben,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

17. vers

A királyokat széjjel
Megrontá kezeivel,
És az ő kegyessége
Megmarad mindörökre.

18. vers

4. vers

Ne bocsássad szívem gonoszra,
Hogy a hamisan élőkkel
Soha ne ereszkedjem el,
Az ő nyájas kívánságokra.

5. vers

A hív ember megfeddjen engem,
És feddése kedves légyen,
Mint balzsamolaj fejemen;
Még verése sem árt énnékem!

6. vers

Mert én elhiszem s mondom nyilván,
Hogy még a hitetlenekért,
Imádkozom mentségekért,
Nyavalyájukon szánakozván.

9. vers

Szemeim reád néznek, Uram,
Reménységem vagyon benned,
Lelkemet hát el ne vessed,
Mert te vagy minden bizodalmam!

142. Zsoltár

1. vers

Én az Úrhoz felkiálték,
Kiáltván néki könyörgék,
Jelentvén én panaszimat,
Megbeszélém nyavalyámat.

2. vers

Ha szorongattatik lelkem,
Te útat mutatsz énnékem,
Módot találsz, amely által
Megszabadulok jó móddal.

3. vers

Utamra tőrt mernek hányni,
Amelyen szoktam én járni.
Tekintek széjjel mellőlem,
De senki nem ismer engem.

4. vers

Bezárattak útak, ajtók,
Egy felé sem szaladhatok,
És ez ilyen ínségemben
Senki nincsen, ki segítsen.

5. vers

Tehozzád kiálték, Uram,
Mondván: te vagy bizodalmam,
És egyedül reménységem
E földön csak te vagy nékem.

6. vers

Halld meg az én imádságom,
Mert igen sanyargattatom!
Ments meg ellenségim ellen,
Mert erősbek, hogynem mint én!

7. vers

Vedd ki fogságból lelkemet,
Hogy dícsérjem szent nevedet,
Ha jól téssz velem, a hívek
Ottan engem körülvesznek!

143. Zsoltár

1. vers

Hallgasd meg, Uram, kérésemet,
Vedd füledbe könyörgésemet
A te ígéreted szerint!
Hallgass meg és tarts meg engemet
Te szent igazságod szerint!

2. vers

Szolgádat törvénybe ne idézd,
Haragodat rám ne gerjeszd
Az én gonosz bűneimre,
Mert ez egész földet bár elnézd,
Nem találsz igaz emberre.

3. vers

Az ellenség kerget engemet,
A földhöz verte életemet,
Helyheztetett a setétbe.
Setétségben engem elrejtett,
Mint halottat sír mélyébe.

4. vers

Az én lelkem elkeseredett,
Sérelem miatt elepedett;
Azért hogy elhagyál engem,
Csaknem elszántam életemet,
Úgy elkeseredett szívem.

5. vers

Ez ilyen nagy ínségim között
Említem a régi időket,
Nézvén sok csuda dolgodat,
Melyeket kezed cselekedett,
Mikkel biztatom magamat.

6. vers

Tehozzád, én Uram, Istenem,
Nagy siralommal felemelem
És kinyújtom kezeimet.
Tégedet úgy óhajt én lelkem,
Mint a száraz föld a vizet.

7. vers

Ne késsél, hallgasd meg kérésem,
Mert elfogy bennem az én lelkem!
Színed tőlem el ne térjen,
Mert immár olyanná kell lennem,
Mint aki száll sír mélyében!

8. vers

Kegyelmezz meg, Uram, énnékem,
Hallgass meg és őrizz meg engem,
Mert én csak tebenned bízom!
Útaidat adjad ismernem,
Mert tehozzád kívánkozom!

9. vers

Szabadíts meg ellenségimtől,
Kik engem kergetnek ok nélkül!
Benned vetem reménységem.
Viselj gondot az én ügyemről!
Kérlek, Uram, ne hagyj engem!

10. vers

Taníts meg engemet, szolgádat,
Hogy tehessem akaratodat,
Mert te vagy az én Istenem!
Hogy őrizhessem útaidat,
Szent lelkeddel vezérlj engem!

11. vers

Uram, engemet erősíts meg,
Te szent nevedért vígasztalj meg,
És a te kegyességedből
Az én életem szabadítsd meg
Mindennémű ínségekből!

144. Zsoltár

1. vers

Áldott az Úr, ki kezemet tanítja,
És ujjaimat a hadakozásra,
Áldott legyen az én jó Istenem,
Aki mindenkor megőriz engem!
Ő az én kőváram és szabadítóm,
Ő én paizsom és én oltalmazóm.
Tebenned vetem reménységemet,
Mert alám vetéd az én népemet.

2. vers

De micsoda az ember életében,
Hogy őreá gondot tartasz ekképpen?
Micsodák az emberek fiai,
Hogy felséged őket így kedveli?
Az emberek dolgát ha megtekinted,
Legottan őket csak semminek leled;
Az ő napjai hamar elfogynak,
És mint az árnyék, ottan elmúlnak.

3. vers

Hajtsd meg az egeket és szállj le menten,
Illesd a hegyeket, hogy füstjük menjen!
Küldjél villámlást, őket verd széjjel,
Mennyütő nyilaiddal széleszd el!
És segítségül kezed hozzám nyújtsad,
E nagy árvizet rólam elfordítsad,
És szabadíts meg a veszedelmemből,
Őrizz a gonosz idegenektől!

4. vers

Kiknek szájuk merő hazugságot szól,
Ő hamis kezükkel tesznek gonoszul.
Uram, néked mondok új éneket,
Megzendítem néked hegedűmet.
Mert te vagy, Uram, ki minden ínségben
Megoltalmazol bennünket kegyesen,
Dávidot, szolgádat megtekinted,
Az öldöklő fegyvertől megmented.

5. vers

Ments meg kezükből ez idegeneknek,
Kik én ellenem szörnyen dühösködnek!
Szájuk beszéde merő hamisság,
Kezüknek dolga hitvány mulatság.
Hogy mint a szép plánták, a mi fiaink,
Felnevelkedjenek mi szép leányink,
Kik szépségükben úgy villogjanak,
Mint ékes oszlopi a templomnak!

6. vers

Hogy a mi tárházink tele légyenek,
Csordáink ezeriglen tenyésszenek,
Barmunk több légyen sok százezernél,
Mind falun, városon, mezőn széjjel!
Jól megrakottak légyenek ökreink,
Városinkra ne üssön ellenségink,
Földünkből senki el ne vitessék,
Utcáinkon panasz ne hallassék!

7. vers

Ó, boldog nép, akit így megáld Isten,
És kinek ily jó szerencsét ad itten!
Boldog a nép és nem lesz szüksége,
Amelynek az Úr az ő Istene.

145. Zsoltár

1. vers

Magasztallak téged, én Istenem,
Ó, én királyom, neved tisztelem!
Mindennap hirdetem dicséreted
És örökké áldom te szent neved!
Igen dícséretes és nagy az Isten,
Megfoghatatlan ő dicsőségében.
Nemzetről nemzetre te dolgaidat,
Mindenkor hirdetik nagy hatalmadat.

2. vers

Éneklem a te dicsőségedet,
A te felséges dicséretedet!
Csudatétidet minden népeknél
Én kibeszélem mindenütt széjjel,
Hogy hatalmadat mindenek hirdessék,
Melyet dolgaidban eszükbe vesznek.
Dicsőségedet én el nem hallgatom,
De mindeneknek jól előszámlálom.

3. vers

Hogy hirdessék a te jókedvedet,
Minden nép előtt kegyességedet,
Igazságodat ők mind dícsérjék,
És széjjel mindenütt kihirdessék.
Irgalmas az Úr, fölötte kegyelmes,
Engedelmes, haragra késedelmes,
Igen szelíd, a büntetésre késő,
Minden teremtett rendinek kedvező.

4. vers

Azért amit csak teremtél, minden
Nagy hatalmadról téged dícsérjen,
De mindennél inkább a szent hívek
A te dicsőségedet dícsérjék!
Hirdessék országod fölséges voltát,
Mindenkor beszéljék nagy hatalmadat,
Hogy az emberek fiai érthessék,
Országodnak nagy dicsőségét nézzék.

5. vers

Megáll örökké a te országod,
És mindenkor tart uralkodásod.
Az Úr megtartja az eldűlőket,
És felemeli az elesteket.
Mert mindeneknek szemei rád néznek,
Idején eledelt adsz őnékiek,
Midőn felnyitod áldott kezeidet,
Bőven megelégítesz mindeneket.

6. vers

Az Úr igaz minden útaiban,
És szentséges minden dolgaiban.
Közel vagyon ő azokhoz nyilván,
Akik hozzá kiáltnak valóban.
És amit az istenfélők kívánnak,
Őnékik nagy bőségben megadatnak;
Nagy kegyelmesen őket meghallgatja,
És üdvösségét nékik megmutatja.

7. vers

Megtartja, akik szeretik őtet,
De mind elveszti a hitleneket.
Az Úr dícséretit szám hirdesse,
Az ő nevét minden test dícsérje!

146. Zsoltár

1. vers

Áldjad én lelkem az Urat,
Hirdessed dícséretét!
Az Istennek adok hálát,
Valamíg engem éltet.
Én az Úrnak éneklek
Mindaddig, míglen élek.

2. vers

Ne légyen bizodalmatok
Földi fejedelmekben,
Egy emberben se bízzatok,
Kiben segítség nincsen!
Mihelyt lelke kimégyen,
Menten hamuvá lészen.

3. vers

Minden dolga és szándéka
Elvész azon nap vele.
Boldog, akinek oltalma
A Jákóbnak Istene;
Akinek mindenekben
Reménysége az Isten.

4. vers

Ki a mennyet és a földet
És a tengert teremté,
És ezekben mindeneket
Nagy hatalmával szerze.
Igazsága, hűsége
Megmarad mindörökre.

5. vers

Akik méltatlan szenvednek,
Megmenti a jó Isten,
A nyomorult éhezőknek
Ő ád eledelt bőven,
A foglyokat kihozza,
Rabságból kioldozza.

6. vers

És a világtalanoknak
Megnyitja ő szemöket;
Akik dűlőfélben vannak,
Meggyámolítja őket,
Mert az igazat híven
Szereti az Úr Isten.

7. vers

Veszedelmében megmenti
A nyavalyás jövevényt;
Az árvákat megsegíti,
Rájuk kegyesen tekint;
A sérelmes özvegyek
Tőle megenyhíttetnek.

8. vers

A hitleneket megrontja,
Ösvényüket elvesztve,
De megáll az ő országa
Most és minden időbe’.
Ó Sion, a te Urad
Mindörökké megmarad!

147. Zsoltár

1. vers

Az Urat dícsérjétek, mert jó,
És az Istent dícsérni méltó:
Kedves dolog az Úr Istennél,
Hogy őtet dícsérjék egy szívvel,
Mert Jeruzsálemet az Isten
Megépíti nagy kegyelmesen,
Ismét az Izráel nemzetjét,
Összegyűjti eloszlott népét.

2. vers

Töredelmes szívet meggyógyít,
Sérelmes lelket ő megenyhít,
Békötözi az ő sebüket,
Megkönynyebbíti sérelmüket.
A csillagokat megszámlálja,
És azoknak számát jól tudja,
És mindeniket úgy ismeri,
Hogy tulajdon nevén nevezi.

3. vers

Nagy a mi Urunk, az Úr Isten,
Akinél nagyobb semmi nincsen;
Erőssége kimondhatatlan,
Bölcsessége számlálhatatlan.
Az együgyűket felemeli,
A szelídeket erősíti,
Megalázza a hitleneket,
A földre lealázza őket.

6. vers

Inkább azokban gyönyörködik,
Kik igazán csak őtet félik,
Kik teljes szívből kegyes voltát,
Reménylik mindenkor irgalmát.
Dícsérd, Jeruzsálem, az Urat,
Felmagasztaljad nagy hatalmát,
E kegyes Urat, ó, szent Sion,
Te is dícsérd áhítatoson!

10. vers

Jákóbnak adá szent igéjét,
Hogy ahhoz szabják életüket;
Törvényit adá Izráelnek,
Hogy ők azok szerint éljenek.
Nem tőn így semmi pogány néppel,
Nem látá őket ily szentséggel,
Szent szerzésit ők nem ismerték,
Ezért Alleluja mondassék!

148. Zsoltár

1. vers

No dícsérjétek mindnyájan
Az Urat a mennyországban!
Őt dícsérjétek az égben,
Az ő felséges székében!
Minden angyalok őt dícsérjék, :/:
És minden mennyei seregek,
A nap és hold őt dícsérje
Minden csillagokkal egybe’!

2. vers

Az Urat ti magas egek,
Dícsérjétek minden vizek,
Mik fenn az égben lebegtek,
Az Úr nevét dícsérjétek!
Mert mindeneket igéjével, :/:
Ő teremte nagy erejével,
Mindent úgy megerősíte,
Hogy megálljon mindörökre.

5. vers

Ifjak, leányok és vének,
Az Úr Istent dícsérjétek,
Mert nevének dicső volta
Mennyet-földet felülmúlja!
Arcát felemeli népének, :/:
Minden szentek, őt dícsérjétek!
Izráel választott népe
Az Úrnak nevét dícsérje!

149. Zsoltár

1. vers

Az Úrnak no énekeljetek
Új éneket szent Felségének!
A szentek gyülekezetében
Dícsérje Őtet minden!
Az Izráel örvendezzen :/:
Ő teremtő Istenében,
Királyuknak örüljenek
A Sionbéliek!

2. vers

Az Úr nevét síppal és dobbal,
Dícsérjétek lanttal, kobozzal,
Légyen hegedűknek zengése
Neve dicséretére!
Mert az Isten az ő népit, :/:
Igen szereti híveit,
A szegényeket megmenti,
Sok jókkal szereti.

3. vers

Szent hívei az Úr Istennek
Nagy tisztességet tőle nyernek;
Örülnek ő hálóházukba’,
Az Urat magasztalva.
Dícséretét az Istennek :/:
Az ő szájukban viseljék,
És kétélű fegyver lészen
Nékiek kezükben!

150. Zsoltár

1. vers

Dícsérjétek az Urat! :/:
Áldjátok ő szent voltát!
Dícsérjétek mennyekben,
Hol országol kegyesen
Az ő nagy dicsőségébe’ !
Dícsérjétek hatalmát, :/: :/:
Melyből dicső nagy voltát
Minden veheti eszébe!

2. vers

Dícsérjétek őt kürtben, :/:
Ékes éneklésekben;
Hegedűkben, lantokban
És hangos citerákban
Az Úrnak zengedezzetek!
Sípokban, orgonákban, :/: :/:
És más szép muzsikákban
Örvendjetek az Istennek!

3. vers

Az Urat cimbalmokban :/: :/:
És egyéb szerszámokban
Mindnyájan dícsérjétek,
Citerát pengessetek,
Az Úr szent nevét dícsérvén!
Minden lelkes állatok, :/: :/:
Istent magasztaljátok:
Dicsőség Istennek! Ámen.

151. Dicséret

1. vers

Uram Isten, siess
Minket megsegíteni,
Ily nagy szükségünkben,
Krisztus Jézusért,
Mi Urunkért,
És Megváltónkért.

152. Dicséret

1. vers

Szent Isten, noha néked Az egek ülő széked.
Ott dícsérnek tégedet, :/:
Bíztat szent ígéreted, Hogy azért meg nem
veted Földön lakó népedet.
Együtt vagy vélek, Kikben alázatos a lélek.
Mi is hát térdet hajtunk, Hogy rajtunk :/:
Könyörülj s kegyelmeddel Fogadd el,
Mikor tehozzád emel kezet Ez a gyülekezet.

153. Dicséret

1. vers

Ó mely boldog ember az,
Ki téged, élő, igaz Egy Istent megismerhet, :/:
És te szent hajlékodban Lélekben,
igazságban Dícsérhet és tisztelhet.
Ó mi Istenünk, Adtad e boldogságot nekünk;
Adjad, hogy ismerhessünk Még jobban,:/:
Naponként dícsérhessünk Buzgóbban!
Szent Lelkedet hozzánk e végre
Küldd el segítségre!

154. Dicséret

1. vers

Úr Jézus, mely igen drága
A te igédnek világa, :/:
Mely bölccsé tévén az elmét,
Szüli az Úrnak félelmét.
Gerjeszd fel most indulatunk, :/:
Hogy míg igédre hallgatunk,
Végyen bennünk épületet
A hit, reménység és szeretet:
Tégy bölcsekké, tégy szentekké!

155. Dicséret

1. vers

Ó, Úr Isten, légy közöttünk,
Kik imádásodra jöttünk,
Szívünk egyedül rád hallgasson,
Hogy igédnek áldott szava, :/:
Melytől függ lelkünknek java,
Minket minden jóra bírhasson:
Szent e hely, légyenek szentek,
Kik e házban megjelentek.

156. Dicséret

2. vers

Mert nem hiába ezt az ó törvénybe,
Próféták írták Biblia könyvébe;
Szép tanulság ez most az új törvénybe’,
Mi eleinkbe’.

3. vers

Jól tudja földön ezt minden keresztyén:
Nem csak fegyverrel oltalmaz az Isten.
Ezt minden népnek tudására adom:
Istenünk vagyon!

4. vers

Fejedelemség vagyon csak Istenben,
Minden hatalom vagyon ő kezében;
Kiket ő akar, föld kerekségében:
Emeli égben.

5. vers

Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában,
Az igaz hitben erős légy magadban,
Mint Dávid, úgy jársz párviadalodban,
Hitvallásodban.

6. vers

Dávidot Isten hagyá királyságban,
Ő ellenségit veté gyalázatban.
Dícsérjük Istent nagy hálaadásban,
Énekmondásban.

162. Dicséret

1. vers

Ím béjöttünk nagy örömben,
Felséges Isten,
A te szentidnek gyülekezetébe,
A te templomodba,
Felséges Atya Isten.

2. vers

Itt megállunk te előtted,
Felséges Isten!
És igaz hitből áldozunk előtted,
Vallást teszünk rólad,
Felséges Atya Isten!

3. vers

Úgy kívánkozik mi lelkünk
Te szent igédhez,
Mint a szomjúhozó szarvas a vízhez,
A hideg kútfőhöz,
Felséges Atya Isten!

4. vers

Örvendezünk mi szívünkben,
Felséges Isten!
Mert bejutottunk immár te elődbe,
A te templomodba,
Felséges Atya Isten!

5. vers

Csak ez nékünk vígasságunk,
Felséges Isten!
Hogy lakozik a te neved közöttünk,
Dícsértetel tőlünk,
Felséges Atya Isten!

6. vers

Tartsd meg azért békességben,
Felséges Isten,
E kicsiny seregecskét igaz hitben,
Te tiszteletedben,
Felséges Atya Isten!

7. vers

Prédikáltasd szent igédet,
Felséges Isten!
Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket,
Áldd meg életünket,
Felséges Atya Isten!

8. vers

Zengedeznek mi ajakink,
Felséges Isten!
Örvendetes szókban, dícséretekben,
Ékes énekekben,
Felséges Atya Isten!

9. vers

Áldott vagy te magas mennyben,
Felséges Isten!
Kit illet dicséret a szent templomban,
Anyaszentegyházban,
Felséges Atya Isten!

163. Dicséret

1. vers

Örvend mi szívünk,
Mikor ezt halljuk:
A templomba mégyünk,
Hol Úr Istennek
Szent Igéjét halljuk.

2. vers

Megállnak lábunk,
Örök Úr Isten,
A te templomodban,
És tiszta szívvel
Dícsérünk mi téged.

3. vers

Áldd meg, Úr Isten
A te népedet,
Kik téged szeretnek,
Tartsd meg közöttünk
A gyülekezetet.

4. vers

Légyen békesség,
Felséges Isten,
Anyaszentegyházban,
Oltalmazz minket
Minden háborúnkban.

5. vers

Dícséret néked,
Atya Úr Isten,
A te szent Fiaddal,
És Szentlélekkel,
Mi vígasztalónkkal!

164. Dicséret

1. vers

Kegyes Jézus, itt vagyunk
Te szent Ígéd hallására, :/:
Gyúljon fel kivánságunk
Idvesség tanulására,
Hogy a földtől elszakadjunk,
Csak tehozzád ragaszkodjunk.

2. vers

Elménket, értelmünket
Lelki sötétség fogta bé, :/:
De szent Lelked szívünket
Tiszta fénnyel úgy töltse bé,
Hogy jót gondoljunk és szóljunk,
Mert csak tőled kell azt várnunk.

3. vers

Dicsőségnek napfénye,
Istentől jött világosság! :/:
Indítsd lelkünk készségre,
Nyisd meg fülünk, szívünk és szánk!
Hitvallásunk, könyörgésünk,
Urunk Jézus, halld meg, kérünk!

165. Dicséret

1. vers

Itt van Isten köztünk: Jertek őt imádni,
Hódolattal elé állni, :/:
Itt van a középen: Minden csendre térve
Ő előtte hulljon térdre.
Az, aki Hirdeti S hallja itt az Ígét:
Adja néki szívét!

2. vers

Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal
Angyalsereg áld s magasztal. :/:
Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek
A mennyei fényes lelkek.
Halld, Urunk, Szózatunk, Ha mi, semmiségek
Áldozunk Tenéked!

3. vers

Csodálatos Felség, Hadd dícsérlek Téged:
Hadd szolgáljon lelkem Néked! :/:
Angyaloknak módján Színed előtt állván
Bárcsak mindig orcád látnám!
Add nékem Mindenben Te kedvedben
járnom, Istenem, Királyom!

4. vers

Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd
Életadó, áldott Lelked! :/:
Mint a kis virág is Magától kibomlik,
Rá ha csöndes fényed omlik:
Hagyj Uram, Vidáman Fényességed
látnom S országod munkálnom!

5. vers

Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképen,
Békességben, csöndességben. :/:
Tisztogasd meg szívem: Tisztaságod
lássam Lélekben és igazságban.
Szívemmel Mindig fel- Szállhassak
sasszárnyon: Csak Te légy világom!

6. vers

Jőjj és lakozz bennem: Hadd legyen már
itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! :/:
Mindig közellévő: Jelentsd Magad
nékem, Ne lakhasson más e szívben;
Már itt lenn Mindenben Csakis Téged lásson,
Leborulva áldjon!

166. Dicséret

1. vers

Urunk Jézus, fordulj hozzánk,
Szent Lelkedet ma töltsd ki ránk,
Kegyelmeddel minket segélj,
Az egy Igazságra vezérlj.

2. vers

Nyisd meg szánkat hál’adásra,
Készítsd szívünk buzgóságra,
Hitünk s értelmünk neveljed,
Neved velünk ismertessed.

3. vers

Míglen éneklünk mennyégben:
Szent, szent, szent az erős Isten,
És színről-színre láthatunk,
A fényességben vígadunk.

4. vers

Dicsőség Atya Istennek,
Fiúnak és Szentléleknek:
A dicső Szentháromságnak
Mindenek áldást mondjanak!

167. Dicséret

1. vers

Jöjj mondjunk hálaszót
Hű szájjal és hű szívvel, :/:
Mert rajtunk itt az Úr
Nagy csoda dolgot mível.
Már anya ölben is
Volt mindig gondja ránk.
A sok jót, mellyel áld,
Ki sem mondhatja szánk.

2. vers

Dús kincséből az Úr
Jó békességet adjon, :/:
Hogy szívünkben a kedv
Víg és derűs maradjon.
Ne hagyja híveit
Bú-bajban sohasem;
A rossztól óvja meg
Itt s túl ez életen.

3. vers

Az Atyát és Fiút
És a Szentlelket áldom; :/:
A menny Urát, kiben
Szent egybe forrt a három;
Aki úgy szól ma is,
Ahogy régente szólt,
Nem változik: az Ő,
És az lesz, aki volt.

168. Dicséret

1. vers

Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr,
Bűnbánó szívvel ím eléd borul
Hű néped, áldva felséges neved,
Hogy esdve kérje nagy kegyelmedet.

2. vers

Gondolsz ránk, híven oltalmaz kezed,
Rólunk egy percre azt le nem veszed,
Irgalmasságod mindíg oly közel,
És erős karod minket átölel.

3. vers

Nagy jóságodra méltók nem vagyunk,
Rossz útra térve gyakran elhagyunk;
Áhítjuk mégis szent igéd szavát,
Megtérő gyermekid fogadd be hát.

4. vers

Kérünk, Úr Isten, Krisztus-Jézusért,
Vérrel pecsételt, szent szerelmedért:
Irgalmasságod közöld mivelünk
És tárd ki szíved, végy be, Istenünk.

169. Dicséret

1. vers

Úr Isten, téged
Szívünkből dícsérünk;
Végye Felséged
Most hát kedvesen, :/:
Midőn szívesen
Imádunk és kérünk.

170. Dicséret

1. vers

Jővel, ó áldott Szentlélek!
Gerjeszd fel híveidet, :/:
És szent munkájukban vélek
Közöld kegyelmeidet,
Hogy szívük egyenesen
Az Úrra függesztessen.

171. Dicséret

1. vers

Megáll az Istennek Igéje,
És nem állhat senki ellene,
A nagy Isten vagyon mivelünk,
És Szentlelke lakozik bennünk.

172. Dicséret

1. vers

Szűkölködünk Nagy mértékben
Segedelem nélkül, :/:
Reménykedünk, Örök Isten,
Te légy segítségül:
Dícsérhessünk és lehessünk
Jézus szava hallgatói,
Igaz megtartói.

173. Dicséret

1. vers

Nem vagyunk mi magunkéi,
De Jézus vére bére; :/:
Lelkünk, testünk Istenéi
Az ő tiszteletére.
Urunk Jézus, jőjj most el,
Lelked által segíts fel!
Dicsőítünk mi testünkben,
Magasztalunk mi lelkünkben!

174. Dicséret

1. vers

Atya, Fiú, Szentlélek,
Készíts szent Igédre,
Jézus érdemét ruházd
Áldott híveidre.

175. Dicséret

181. Dicséret

1. vers

Jer, áldott vendég, várunk tégedet,
Tisztítjuk a te útadat,
Egyengetjük a te ösvényedet:
Mutasd meg nálunk magadat!
Erős hittel szívünkbe fogadunk,
Állandó szállást ott adunk.

182. Dicséret

1. vers

Karácsony ünnepében,
Karácsony ünnepében
Örvendezünk szívünkben: :/:
Mert Isten ő szent Fiát,
Mert Isten ő szent Fiát
Adta meg nékünk testben,
Ki az ő népét Megszabadítá a bűnöktől,
És a régi kígyótól Megmenté, :/:
Nékünk a dicsőséget Megnyeré:
Légyen dicsőség Királyunknak
Most és mindörökké!

183. Dicséret

1. vers

Istennek Báránya,
Ki bűnünket elveszed:
Irgalmazz nékünk! :/:
Istennek Báránya,
Ki bűnünket elveszed:
Irgalmazz nékünk!
Istennek Báránya,
Ki bűnünket elveszed:
Add ránk békességed!
Ámen, Ámen.

184. Dicséret

1. vers

Krisztus, ártatlan Bárány,
Ki miértünk megholtál, :/:
A keresztfa oltárán
Nagy engedelmes voltál.
Hordozván bűneinket,
Te váltottál meg minket:
Irgalmazz nékünk, ó Jézus!

185. Dicséret

1. vers

Krisztus feltámadott,
Kit halál el ragadott;
Örvendezzünk, vígadjunk,
Krisztus lett a vígaszunk, Alleluja! :/:
Ha ő fel nem támad,
Nincs többé bűnbocsánat,
De él, ezért szent nevét,
Zengjük ő dícséretét,
Alleluja, Alleluja! Alleluja!
Örvendezzünk, vígadjunk,
Krisztus lett a vígaszunk. Alleluja!

186. Dicséret

192. Dicséret

1. vers

Adj békességet, Úr Isten,
A mi időnkben a földön,
Mert nincsen nékünk több senki
Bajvívónk és hadakozónk,
Hanem csak te Úr Isten.

193. Dicséret

1. vers

Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme,
És Atyánknak, Istennek szerelme,
Szentlélekkel áldott közösségben
Légyen mindig, mindnyájunkkal.
Ámen.

194. Dicséret

1. vers

Tartsd meg e gyülekezetnek,
Melyet törvényid vezetnek,
Nagyjait, kicsinyjeit; :/:
Igazgassad tanítóit, Hűséges elöljáróit,
Felsőbb és köz rendeit.
Adjad, hogy szívvel-lélekkel :/:
Dícsérhessünk a szentekkel,
S csak téged tisztelhessünk.
És ha eljő amaz óra,
Melyben szállunk koporsóba:
Mennybe hozzád mehessünk!

195. Dicséret

1. vers

Áldjuk Istent, végével
Isteni tiszteletünknek, :/:
Mondjunk immár örömmel
Dícséretet szent nevének!
Mi Istenünk legyen áldott,
Hogy lelkünkben gazdagított.

2. vers

Immár Isten áldása
Kimondatott mindnyájunkra, :/:
Menjünk örömmel haza
Tisztünkre és dolgainkra.
Ő Szentlelke erősítsen,
Minket tovább is vezessen.

3. vers

Áldja meg kimentünket,
Áldja bemenetelünket, :/:
Áldja meg kenyerünket,
Szentelje meg életünket;
Áldjon meg boldog halállal,
Végre örök boldogsággal.

196. Dicséret

2. vers

Mert ő mihozzánk atyai szerelmét,
Kijelentette drága szent igéjét,
Mellyel táplálja híveinek lelkét,
Nyújtja kegyelmét.

3. vers

És ő megáldja benne reménylőket,
Erősít minden erőtelenséget,
Világosítja homályos szívünket,
Setét elménket.
119:1.

4. vers

Atya Istennek mindezekért
légyen Dícséret és nagy dicsőség
mennyégben,
Fiával s Szentlelkével
egyetemben,
Örökké! Ámen.

200. Dicséret

1. vers

Ó, maradj kegyelmeddel
Mivelünk, Jézusunk,
Hogy a bűnös világnak
Tőribe ne jussunk.

2. vers

Ó maradj szent igéddel
Mivelünk, Megváltónk,
E földi vándorlásban
Te légy útmutatónk.

3. vers

Ó maradj, világosság
Mivelünk fényeddel,
Te vezess a sötétben,
Hogy ne tévedjünk el.

4. vers

Ó maradj áldásoddal
Mivelünk, Úr Isten,
Szent kegyelmed áraszd ránk
Minden szükséginkben.

5. vers

Ó maradj oltalmaddal
Mivelünk, hű pajzsunk,
Hogy e világ diadalt
Ne vehessen rajtunk.

6. vers

Ó maradj hűségeddel
Mivelünk, szent Isten,
Adj erőt, hogy megálljunk
Mindvégig a hitben.

201. Dicséret

1. vers

Uram, kegyes indulatomban
Ím, teszem vallásom: :/:
Ez életemben, halálomban
Fő vigasztalásom:
Hogy én az Úr Jézus Krisztusnak
Tulajdona vagyok,
Rajtam irgalmas szent voltának
Kegyelmei nagyok.

2. vers

Ki, midőn voltam halál révén,
Teljes bűn mérgével, :/:
Megváltott, ügyemet felvévén,
Drága szent vérével.
Az ördög terhes fogságából
Híven feloldozott,
A bűnnek kemény igájából
Szabadságra hozott.

3. vers

Ezután sem hágy el végképen
Kívánt segedelme, :/:
Sőt, mint fiát, engem akképen
Takargat védelme.
Gondot visel én életemre
Hatalmas szent karja,
Semmi gonosz nem száll fejemre,
Ő ha nem akarja.

4. vers

Ha midőn atyai vesszejét
Felvonja ellenem, :/:
S bölcs dorgálásának erejét
Kelletik szenvednem:
Akkor is lankadott szívemet
Szentlelke biztatja,
Hogy rajtam lévő veszélyimet
Javamra fordítja.

5. vers

Reménységem neveli bennem
S bizonyossá tészen, :/:
Hogy végre jutalmam énnékem
Örök élet lészen,
Melyre is készíti lelkemet
És hívja magához,
Hogy szabjam egész életemet
Szent akaratjához.

6. vers

Uram, taníts gyarló éltemnek
Nagy bűnös voltára, :/:
Ó vezess én árva fejemnek
Szabadítójára:
Magamat néki hadd adhassam
Lelki ajánlással,
Drága jóvoltát felválthassam
Méltó hál’adással.

202. Dicséret

1. vers

Fő boldogságom tartom én ebben,
Hogy az Úr Jézus tudományát vallom,
Ember nem szólott soha bölcsebben,
Azért beszédit nagy örömmel hallom.
Ezek éltemnek vezéri lévén,
Megvigasztalnak a halálnak révén.

2. vers

Ha bűnöm kárhozattal fenyeget,
E hitben vetem teljes reménységem,
Hogy Megváltóm tett értem eleget;
Nem árthat nékem semmi ellenségem.
Ő visel gondot úgy életemről,
Hogy egy hajszál sem esik le fejemről.

3. vers

Megfoghatatlan nagy szerelmével
Jézusom úgy vont kebelére engem,
Hogy lelkem-testem tehetségével
Őneki örök tulajdona lettem.
Szent akaratját örömest, készen
Teljesíteni legfőbb gondom lészen.

4. vers

Add Uram, kérlek, tudomásomra,
Hogy nyavalyámnak okát hol keressem,
Hogy óhajtott szabadulásomra
Segedelmeddel hadd törekedhessem.
Jótéteményed mily csudálatos!
Oktass, hogy légyek hozzád háládatos.

203. Dicséret

1. vers

Mennybéli Úr Isten, hallgass meg
engemet az én könyörgésemben,
Ne hagyj el engemet ily nagy nyavalyámban,
tekints meg szükségemben;
A nagy bánat miatt már adj vígasságot
az én nagy bús szívemben,
A te Szentlelkeddel vigasztalj
meg kérlek, én keserűségemben.

2. vers

Jól tudom, micsoda nagy okai vannak én
nyomorúságomnak:
Mert az álnok világ hízelkedésinek,
hittem csalárdságának;
Az ő szép szavának, sok ajándékának,
nékem kik bút hozának,
Engemet mindenben ez világ kedvébe:
jaj, ím mibe hajtának!

3. vers

Jaj nékem, bűnösnek és gyarló
embernek, ha rajtam nem könyörülsz,
Az én nagy bűnömért, hatalmas Istenem,
nékem meg nem kegyelmezsz; Soha nem
lehet így nékem vígasságom, hogyha
bűnöm szerint versz,
Már minek örüljek, felséges Úr Isten, ha
velem jól nem tészesz?

4. vers

Hová legyek Uram, ha elhagysz engemet,
kihez hajtsam fejemet?
Föld kerekségében sehol nem találom,
kire bízzam lelkemet;
Nincsen itt e földön, ki elvenné rólam az
én nagy sok bűnömet,
De nagy félelemmel te hozzád kiáltok:
hallgasd meg kérésemet.

5. vers

Hová legyek immár, hatalmas Istenem,
ily fogyott életemmel?
Mert lám, Uram, hozzád sokszor
felkiálték keserves beszédemmel;
Miért nyomorítál, én édes Istenem, most
ez keserűséggel?
Mit használok immár itt ez világ szerint
bujdosó életemmel?

6. vers

Ó miért te, Uram, ennyi sok ideig
a te szent személyedet,
Reám nem fordítád kegyelmességedből
a te kegyességedet?
Én siralmim elől elfordítád, Uram, a te
szent füleidet;
De ha meghallgatnál, megvígasztalhatnád az
én nagy bús szívemet.

7. vers

Ne útálj meg, Uram, én sok bűneimért,
számtalan esetimért,
Mert méltónak vallom magamat
mindenkor az én undokságimért
A megbüntetésre és felserkentésre az én
kényességimért;
De nem vetsz el, Uram, szent szemeid
elől az én érdemem szerént.

8. vers

Ezen kérlek téged, mennynek-földnek
Ura, királyoknak Királya,
Hogy míg e világban éltemet kívánod,
azt csak Szentlelked bírja,
Minden dolgaimat és én útaimat
szüntelen igazgassa,
Hogy te szent nevedet hozzám
jóvoltodért én lelkem magasztalja.

9. vers

Ne bánkódjál lelkem, ne hagyd el
magadat nagy keserűségedben,
Ó én édes szívem, mit keseregsz bennem
ily igen életedben?
Hagyd el a bánatot, végy nagy vígasságot
a hatalmas Istenben:
A nagy bánat helyett ő ád jó örömet
a Szentlélek Istenben.

10. vers

Dicsőség tenéked, magasságban,
Isten, királyoknak Királya!
Dicséret mondassék néked, Krisztus
Jézus, minden uraknak Ura!
Velük egyetemben Szentlélek Úr Isten,
mi lelkünknek világa:
Teljes Szentháromság, egy bizony
Istenség, lelkemnek boldogsága!

204. Dicséret

1. vers

Boldogok, akik lelki szegények, Szívből
könyörögnek,
Mert a mennyország adatik nékiek.

2. vers

Boldogok, akik sírván bánkódnak,
És károkat vallnak,
Mert Istentől ők megvigasztaltatnak.

3. vers

Boldogok azok, akik szelídek,
És nem háborognak,
Mert ők e földön örökséget bírnak.

4. vers

Boldogok, akik az igazságot
Éhezik, szomjazzák,
Mert Istentől ők megelégíttetnek.

5. vers

Boldogok azok, kik irgalmasok,
Máson könyörülnek,
Irgalmasságot mert Istentől nyernek.

6. vers

Boldogok, akik tiszta szívűek,
Hitből megtisztultak,
Mert megismervén az Istent meglátják.

7. vers

Boldogok, akik békességszerzők,
Mert ők hívattatnak
Az igaz hitben Isten fiainak.

8. vers

Boldogok, akik az igazságért
Üldözést szenvednek,
Mert a mennyország adatik ezeknek.

9. vers

Boldogok lesztek, mikor Krisztusért
Emberek gyűlölnek,
Megszidalmaznak s gonoszul üldöznek.

10. vers

Akkor azért hát örvendezzetek
És vigadozzatok,
Mert mennyben lészen ti nagy
jutalmatok.

205. Dicséret

1. vers

Ne szállj perbe énvelem,
Ó, én édes Istenem!
Mert meg nem igazul teelőtted lelkem:
Elkárhoztathatsz engem.

2. vers

Mert én anyám méhében
Fogantattam vétekben,
E világra lettem eredendő bűnben,
Kárhozatos esetben.

3. vers

Néked bűnöm megvallom,
Mert én azzal tartozom;
Te bocsáthatod meg, bizonnyal jól tudom:
Segítségedet várom.

4. vers

Bűneimnek tőréből,
Az ördögnek kezéből,
Ments ki megérdemlett nagy veszedelmemből:
Tekints reám az égből!

5. vers

Szent Fiad haláláért,
Keserves nagy kínjáért,
Áldott szent vérének el-kifolyásáért:
Kegyelmezz meg mindezért!

6. vers

Az ő tisztaságáért,
És ártatlanságáért,
Szent kezein való sebeknek helyéért,
Töviskoronájáért!

7. vers

Én fertelmességemet
És oly nagy sok vétkemet,
Mikkel megfertőztem undokul lelkemet,
Rútítottam testemet:

8. vers

Bocsásd meg, ó Úr Isten!
Ó áldott Atya Isten!
Kegyelemmel bőves, irgalmas jó Isten!
Nagy tűrhető szent Isten!

9. vers

A te áldott Szentlelked,
Kérlek, tőlem el ne vedd,
Sőt újítsd meg bennem, hogy dicsérjem neved,
Szolgálhassak tenéked.

10. vers

Reád bíztam magamat,
Te viseljed gondomat,
Igazgasd jó útra az én lábaimat,
És minden szándékimat.

11. vers

Vigasztald meg szívemet,
Búban epedt lelkemet;
Ne hányd szemeimre undok vétkeimet
És cselekedetimet.

12. vers

Csak tégedet dicsérlek,
Míg e világon élek,
Mert tudom, nyugalmat csak te nálad lelek,
Mikor innét kikelek.

13. vers

Mindörökké áldassál
És felmagasztaltassál,
Áldott Atya Isten, a te szent Fiaddal,
Szentlélek áldásával!

206. Dicséret

1. vers

Én Istenem!
Sok nagy bűnöm
Lelkemet szorongatják:
Itten nincsen, Ki segítsen,
Hát kihez folyamodjam?

2. vers

E világon,
Minden úton,
Ha szintén elindulok,
Súlyos terhem, betegségem
Ki elvégye, nem látok.

3. vers

Hozzád térek,
Végy be kérlek,
Jó Atyám s haragodban
Meg ne büntess, Légy kegyelmes
Hozzám te szent Fiadban.

4. vers

Ha terhelnem,
Kell szenvednem
Az igaz ítélettől: Bár itt büntess,
Csak ott kedvezz:
Ne vesszek el örökül.

5. vers

Ha sajtolgatsz,
Kereszttel látsz,
Adj engedelmes szívet,
Hogy tűréssel
És reménnyel Várjam idvességemet.

6. vers

Nyújtsd kegyelmed
És Szentlelked,
Hogy engem vezéreljen;
Bűn, ellenség És hitlenség
Hogy pokolra ne vigyen.

7. vers

Mint kis madár,
Ha szélvész jár
Az égi csattogásban,
Rejtez fákban És odúkban,
Hol megmaradhat bátran:

8. vers

Így a bűnök,
Halál s ördög
Engemet ha rettentnek:
Rejtekhelye Vagy, reménye,
Ó Krisztus, én lelkemnek.

9. vers

Sebeidben Rejts el engem,
Hol bízvást megmaradok;
Bár meghaljak,
Vagy kínt valljak,
Jól tudom: hozzád jutok.

10. vers

Te énnékem
Ellenségem
Haláloddal meggyőzted,
Boldog helyem, Idvességem
A mennyben megszerezted.

11. vers

Áldott Isten Egy felségben,
Tebenned szívem örül,
Mert te szavad Áll s megmarad:
Aki hiszen, idvezül.

207. Dicséret

1. vers

Seregeknek hatalmas nagy királya, :/:
Könyörgésem székedet megtalálja,
Mert szívemet sok bú állja,
Olyan bűntől, mint megterhelt gálya.

2. vers

Ím előtted megaláztam magamat, :/:
Földre hajtván szomorodott orcámat;
Halld meg, Atyám, csendes szómat,
Add meg szívből kívánt lelki jómat.

3. vers

Ne vess el hát az én sok bűneimért, :/: Ne
is büntess háládatlanságomért,
De sőt inkább szent Fiadért,
Kegyelmezz meg érdemes kínjáért.

4. vers

Kihez hajtsam búba merült fejemet? :/:
Ki tölti bé megsebhedett szívemet?
Ha te is elhagysz engemet,
Elveszek, ha nem szánod lelkemet.

5. vers

Az én lelkem reszket előtted állván, :/:
Mint a gyenge levél nyárfának ágán,
Ellened tett bűnöm látván,
Gyászban járván sír s kegyelmet kíván.

6. vers

Gyakran szívből folyamodom elődbe, :/:
Könyörgésem hasson fel az egekbe;
Uram, hadd jusson elődbe,
Vétkeimet temesd a tengerbe.

7. vers

Örök Isten, felette irgalmas vagy, :/:
Megtérőkhöz kegyelmed is igen nagy;
Engem, talpig bűnöst ne hagyj,
Vigasztalást inkább szívemnek adj.

8. vers

Engem bűnöst hiszen földből formáltál, :/:
Töredelmes cserép helyre állattál,
Sokszor sok bűnért sujtoltál,
Addig vertél, míg hozzád hajtottál.

9. vers

Reám vigyázz a szép felvont egekből, :/:
Dicsőséges királyi szent székedből;
Halld meg, mert könyörgök szívből,
Mosogass meg undok vétkeimből.

10. vers

Gyarló szívem magasztalja nevedet, :/:
Hogy pokolra nem eresztéd lelkemet;
Megbocsátád vétkeimet,
Melyért áldlak, édes Istenemet.

208. Dicséret

1. vers

Uram, bűneink soksága,
Undoksága Érdemli haragodat,
Méltók vagyunk, hogy ellenünk,
Szent Istenünk, Felemeld ostorodat.

2. vers

De tudjuk, hogy ki megvallja
És átallja Bűneit s hozzád megtér,
Azt nem hajtod el előled,
Sőt tetőled Bűnbocsánatot az nyér.

3. vers

Azért hát mi is járulunk
És borulunk Elődbe fájdalmasan,
Bűnös lelkünknek kegyelmet, engedelmet
Kérvén alázatosan.

4. vers

Szánj meg, Uram, ily ügyünkben
S megtértünkben Függeszd fel ostorodat.
Ó, hajtson hozzánk békére Fiad vére,
S felejtsd el haragodat.

5. vers

Szólj hozzánk, Uram, csendesen
És édesen; Félelmünk mindjárt széled,
És lelkünk is e szózattól,
Mint harmattól a hervadt virág, éled.

6. vers

Uram, végy minket kedvedbe,
Szerelmedbe, S vígasztald meg szívünket.
Tőlünk soha ne maradj el,
Se ne hagyj el, Hanem fogjad kezünket.

209. Dicséret

1. vers

Tökéletes volt minden tekintetben,
Mind amit Uram teremtél kezdetben.
Az ember testét te alkotád szépen,
És lelkét épen.

2. vers

Tenmagad képét adtad ő reája,
Szent ártatlanság volt ékes ruhája,
Bölccsé is tetted, hogy téged ismerne
S élvén dícsérne.

3. vers

Első szüleink de félre térének,
A kísértőnek mikor engedének,
Már mi mindnyájan, kik tőlük eredtünk,
Bűnben születtünk.

4. vers

Tagjaink mind, és bennünk minden részek
Restek a jóra, a gonoszra készek,
Nincs erőnk s a jót, noha jónak hisszük,
Véghez nem visszük.

5. vers

Fertőbe estünk, Uram végy ki onnan,
Szülvén minket Szentlelkeddel újonnan;
Újítsd meg rajtunk, hogy legyünk te néped,
Isteni képed.

210. Dicséret

1. vers

Ó áldandó Szentháromság!
Nyögésemre figyelmezz. :/:
Jövel, siess, Főboldogság,
Én Istenem, kegyelmezz!
Ó, Uram, Uram, ne hagyj!
Mert reménységem te vagy.

2. vers

Ím környülvett már az ínség,
Minden bűnöm rám tódult, :/:
Szorongat a végső szükség,
Fetrengek, mint egy bódult.
Ó, szerelmes szent Atyám!
Légy nékem erős bástyám.

3. vers

Ölelgess szent szerelmeddel,
Örök szövetségedből, :/:
Takargass be védelmeddel,
Adj részt örökségedből:
Nézz régi irgalmadra
S egyetlenegy Fiadra.

4. vers

Ó egyetlenegy segítőm,
Uram Jézus, irgalmazz! :/:
Légy vélem, én Idvezítőm,
A gonosztól oltalmazz;
Hiszen te értem jöttél,
S értem is vért öntöttél.

5. vers

Gyógyítsd lelkem betegségét
Véres verejtékeddel, :/:
A halálnak édességét
Újítsd drága véreddel,
Mert csak az lelkem bére,
Más érdem álljon félre.

6. vers

Ó Isten Báránya, kedvezz,
Mert most vagyon az óra; :/:
Mondd lelkemnek:
Légyen idvez, Dolga forduljon jóra.
Ó Úr Jézus, könyörülj,
Könyvedből ki ne törülj!

7. vers

Ó vigasztaló Szentlélek,
Jövel segítségemre, :/:
És míg itt mozgok és élek,
Készíts idvességemre.
Tartsd meg bennem a hitet,
Mit kegyelmed készített.

8. vers

Bátoríts a halál ellen,
És ha már elaluszom, :/:
Hogy a Sátán el ne nyeljen,
Te légy, Jézus, végső szóm.
Maradj velem mindvégig:
Kísértess bé az égig.

9. vers

Ó Úr Jézus, légy Jézusom:
Légy irgalmas lelkemnek! :/:
Ó vedd hozzád, egy orvosom,
Míg megadod testemnek,
Ó Jézus, tőlem ne fuss!
Ó jövel, Uram Jézus!

211. Dicséret

1. vers

Meghagytad nékünk, Úr Isten,
Hogy járjunk törvényedben
És téged tiszteljünk
Teljes szívvel, lélekkel
És minden mi erőnkkel
Tégedet szeressünk.

2. vers

A mi felebarátinkat
Szeressük, mint magunkat,
Haragot elhagyván;
Senkinek kárt ne tégyünk,
Mindenhez hívek légyünk
És éljünk igazán.

3. vers

De jaj, mily gyarló életem,
Mert Ádámtól születtem:
Bűnre vagyok hajló.
Elmémnek gondolatja,
Szívemnek indulatja
Te ellened járó.

4. vers

Szent igédet nem követem,
Sőt gyakran elfelejtem,
Jókra tunya szívem;
Feleimet gyűlöli,
Vagy csak színnel szereti:
Mily nehéz énnékem.

5. vers

Méltán ezért haragodat,
Érdemlem ostorodat,
De jó reménységgel
Nézek fel szent Fiadra,
Mint kegyes szószólómra,
Kiért hozzám tértél.

6. vers

Mert én csak őbenne bízom,
Nem hányom méltóságom,
Mely semmire kellő.
Ő engem megigazít,
Gonosztól megszabadít,
Oly igen jó kedvű.

212. Dicséret

1. vers

Én nem perlek,
És nem merlek,
Igaz bírám, vádolni,
Ha elkezded Ítéleted
Énrajtam gyakorolni.

2. vers

Lágyan bántál,
Nem kívántál
Semmit is erőm felett;
Az izgató Csalogató
Mégis engem bűnre vett.

3. vers

Megvettetést, Nagy büntetést
Ezért előre látok;
Szörnyű dolog
Lesz, ha megfog
A törvényben írt átok.

4. vers

Sokszor hallom:
Az irgalom
Nálad éri az eget;
De ismétlen Véghetetlen
Igazságod fenyeget.

5. vers

E kettő közt Olyan eszközt
Találnom lehetetlen,
Hogy jó maradj
És mégse hagyj
Egy bűnt is büntetetten.

6. vers

De, midőn én Kételkedvén
E két mélység közt állok:
Útmutatást,
Megtartatást
Szent igédben találok.

213. Dicséret

1. vers

Mindenható Úr Isten,
Mi, bűnös emberek,
Gyónást és vallást teszünk
Mint töredelmesek.

2. vers

Mert mi igen vétkeztünk
Istenséged ellen,
Mint teremtő, megváltó
És szent Atyánk ellen.

3. vers

Életünknek rendiben
Igen megbántottunk,
Mi nagy sok bűneinkkel
Téged bosszantottunk.

4. vers

Gonosz szóval, szándékkal,
Látással, hallással,
Irigységgel, mordsággal,
Rágalmazásokkal.

5. vers

Szitkos, átkos voltunkkal,
Haragtartásunkkal,
Hamisan mi hitünket
Gyakran mondásunkkal;

6. vers

Isteni káromlással
És hitetlenséggel,
Mi nyomorúságinkban
Békételenséggel.

7. vers

Istennek szent igéjét
Noha gyakran halljuk,
De mibennünk majd semmi Gyümölcsét
nem látjuk.

8. vers

Az isteni és atya-
Fiúi szeretet
Nincsen bennünk, de vagyon
Éktelen, rút élet.

9. vers

Bujaság és torkosság,
Megfojt a kevélység;
Telhetetlen s átkozott,
Izgat a fösvénység.

10. vers

Mint tengernek fövénye
Megszámlálhatatlan:
Azonképpen mi bűnünk
Nálunk tudhatatlan.

11. vers

Azért mi is magunkat
Istenséged előtt,
Bűnösöknek vádoljuk
Mind e világ előtt.

12. vers

Ne nézd mi bűneinket
És gonoszságinkat,
De tekintsd kegyelmesen
Irgalmasságodat.

13. vers

És el ne feledkezzél
Te ígéretedről,
A bűnösökhöz való
Kegyelmességedről.

14. vers

Azért néked könyörgünk,
Felséges Úr Isten:
Ne állj bosszút szertelen
Mi gonosz bűnünkön.

15. vers

De minékünk megbocsáss
Te szent Fiad által,
Hogy mi idvezülhessünk
Ő irgalma által.

16. vers

Hisszük, hogy meghallgattál
Mi könyörgésünkben,
Azért lelki örömmel
Mi ezt mondjuk: Ámen.

214. Dicséret

1. vers

Sok nyavalyánkban Atyánkhoz kiáltunk,
Mert segedelmet sehol sem találunk,
Csak ő minékünk Atyánk és gyámolunk,
Minden oltalmunk.

2. vers

Tégedet azért alázatos szívvel
Kérünk: oltalmazz, Atyánk, jobbkezeddel,
És táplálj minket a te szent Igéddel:
Lelki étellel.

3. vers

Itt e világon míglen mi nyomorgunk,
Csak segedelmed alá folyamodtunk,
Mert igen kegyes Atyánk vagy minékünk:
Minden életünk.

4. vers

Pokol ajtaja bűnért reánk nyila,
Hogy az Istennek haragja indúla,
Minden nyavalya ottan reánk szálla:
Bűnnek jutalma.

5. vers

Ha bűneinket számlálod, Úr Isten,
Senki közülünk nem mehet elődben,
Mert mi fetrengünk számtalan sok bűnben,
Undok életben.

6. vers

Azért könyörgünk: ne nézd bűneinket,
De tekints kegyes szemeiddel minket,
A te Fiadért szeress ingyen minket,
Szabadíts minket!

7. vers

Ne tégy mi vélünk a mi bűnünk szerint,
De tekints minket kegyességed szerint,
A Krisztus Jézus kedves volta szerint,
Érdeme szerint.

8. vers

Végy el mi rólunk ennyi sok ínséget,
Adj nékünk, kérünk, immár csendességet;
Ne fogyatkozzunk el sok ínségink közt:
Adj nékünk erőt!

9. vers

Sok háborgásink lecsendesedjenek,
Hogy hatalmasok tégedet féljenek,
És mindenkoron téged ismerjenek
Örök Istennek.

10. vers

Dícséret légyen az Atyának mennyben,
Ő szent Fiának örök dicsőségben,
És Szentléleknek velük egyetemben,
Örökké, Ámen.

215. Dicséret

1. vers

Eltévedtem mint juh, Eltévedtem mint juh,
A bűnösök útjára, :/:
Ó, segíts, Jézusom, Őriző pásztorom,
Hogy ne jussak romlásra.
Te ontál drága vért Elveszett juhokért,
Viselj gondot a nyájra.

2. vers

Én is juhod vagyok, Én is juhod vagyok,
Nyájadnak legkisebbje, :/:
Kit te megtéríthetsz, Bűnből kivezethetsz
A szép kies helyekre.
Kérlek azért hitből, Töredelmes szívből,
Fogadj, végy kegyelmedbe.

3. vers

Ím előtted állok, ím előtted állok,
Ajtód előtt zörgetek, :/:
Bár titkos bűnökkel És nyilván lévőkkel
Vétkeztem te ellened:
Kérlek mindazáltal, Nagy irgalmassággal
Fogadd vissza gyermeked.

4. vers

Bár a hit szívemben, Bár a hit szívemben
Oly kicsiny, mint mustármag, :/:
Mégis, bármi gyenge, Szentlelked nevelje,
Nevelje fel nagy fának,
Hogy terjedjen ága És legyen virága
Kedves néked, Urának.

5. vers

Míg porsátoromban, Míg porsátoromban
Tartasz, mint egy tömlöcben, :/:
Nevelj igaz hitben, Munkás szeretetben,
Hogy élhessek itt bölcsen
És kimúlásomig, Utolsó órámig
Tisztemet hűn betöltsem.

6. vers

Szállj le, Uram, hozzám, Szállj le, Uram,
hozzám, Jöjj, ó Jézus, sietve, :/:
Vágyakozó szívvel Kiterjesztett kézzel
Várlak immár epedve,
Hogy veled Mennyekbe, Örömmel menjek
be Ábrahám kebelébe.

216. Dicséret

1. vers

Végtelen irgalmú Isten, hozzád kiáltok,
E nagy mélységekből szabadulást kívánok;
Értsd meg kérésimet,
Érjék füleidet Ennyi sok zokogások.

2. vers

Igazságod szerint ha cselekedel vélünk,
Ha mind számon tartod, amit ellened
vétünk:
Senki nem állhatja Súlyos kezed miatt,
Tőled ha büntettetünk.

3. vers

Fölötte bőséges nálad a kegyelmesség,
Atyai kegyesség, szelíd engedelmesség,
Néked hát szentektől S földi emberektől
Adassék nagy tisztesség.

4. vers

Az Urat óhajtom, várja lelkem az Urat
Szívem szomjúhozván, hogy mutassa
jóvoltát:
Igéjéből értem, Melyben reménységem:
Nem vonja meg irgalmát.

5. vers

Lelkem az Úr Istent buzgósággal óhajtja,
Mint éjjeli strázsa napköltét alig várja,
Reggelről-reggelre, Estéről-estére
Szívem Istent úgy várja.

6. vers

Valakik az Úrnak választott szenti vagytok,
Egyedül csak benne légyen bizodalmatok,
Mert ő nála váltság, Vagyon irgalmasság,
Ő lesz néktek Atyátok.

7. vers

Izraelt megváltja, és a keresztyénséget,
Hívek seregének megbocsátja vétküket,
Minden nyavalyából, Az örök halálból
Kimenti ő lelküket.

217. Dicséret

1. vers

Bűnösök hozzád kiáltunk:
Úr Isten, könyörülj rajtunk! :/:
Nyisd meg a te füleidet,
Hallgasd meg könyörgésünket!
Mert ha te mind megítéled,
Amit vétettünk ellened,
Mind elkárhozunk előtted.

2. vers

Nagy a te irgalmasságod,
A bűnt Te megbocsáthatod; :/:
Nincs nékünk semmi érdemünk,
Már semmi ártatlanságunk.
Nincs ki kérkedjék előtted,
Félünk mindnyájan Tégedet,
És könyörgünk mi Tenéked.

3. vers

Bízzunk azért az Istenben,
És nem a mi érdemünkben, :/:
Nyugodjék Őbenne lelkünk,
Ő légyen mi reménységünk;
Lám nékünk nyilván ígéré,
Hogy akar oltalmunk lenni,
Azért higgyünk csak Őnéki.

4. vers

Erősek legyünk hitünkben,
Bízzunk csak az Úr Istenben; :/:
Ne essünk Benne kétségben,
Ne szomorkodjunk lelkünkben.
Minden keresztyén hív légyen,
Ki megújult Szentlélekben,
És bízik csak az Istenben.

5. vers

Ha minékünk sok bűnünk van,
Istennek több kegyelme van, :/:
Ő irgalmának nincs vége,
Bár sok az emberek vétke.
Ő nékünk kegyes pásztorunk,
Ki őriz minket pokoltól
És megment a kárhozattól.

218. Dicséret

1. vers

Életünknek rendiben körülvesz a halál; :/:
Segedelmet, kegyelmet lelkünk már hol
talál? Csak nálad, Urunk, Isten! Mert
bánjuk bűnünk, mely miatt Haragvásod
felgyúladt. Szent, igaz Úr Isten, :/: Szent erős
Úr Isten, Szent irgalmas megváltó Urunk, te
nagy örök Úr: A keserű halálban ne hagyj
immár elvesznünk! Irgalmazz nekünk!

2. vers

Pokol dühe támad ránk halálnak képében;
:/: Szabadítást ki nyújthat ilyen nagy
ínségben? Csak te, mi Urunk, Isten.
Felindítja nagy irgalmad ennyi bűn és ily
bánat. Szent, igaz Úr Isten, :/: Szent, erős Úr
Isten, Szent irgalmas megváltó Urunk, te
nagy, örök Úr: A mély pokol lángjától ne
hagyj kétségbe esnünk! Irgalmazz nekünk!

3. vers

Pokol rettentésébe kerget minket bűnünk; :/:
Kihez máshoz mehetnénk, hol
megmenekülünk? Csak hozzád Urunk,
Krisztus! Kiontád drága véredet, bűnért tévén
eleget. Szent, igaz Úr Isten, :/: Szent, erős Úr
Isten, Szent irgalmas megváltó Urunk, te nagy,
örök Úr: Vigasztaló hitünktől ne hagyj minket
el esnünk! Irgalmazz nekünk!

219. Dicséret

223. Dicséret

1. vers

Istenem, én, nagy bűnös ember,
Szent színed elé járulok, :/:
Vétkem oly mély már, mint a tenger,
Mentségért hozzád fordulok.
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz kérlek énnekem!

2. vers

Szívem szerint ím elkesergem
Gonosz és sok bűneimet: :/:
Hogy tőled én eltévelyedtem,
Elhagytalak, Teremtőmet.
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz kérlek énnekem!

3. vers

Hallgasd meg én fohászkodásim
Atyai nagy szerelmedből, :/:
Bocsásd meg minden rút bűneim,
Mentsd ki szívem ez ínségből.
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz kérlek énnekem!

4. vers

Ne büntess úgy, mint érdemlettem
Tőled én undok bűnömmel, :/:
Mert akkor nyilván el kell vesznem:
Térj hozzám hát jó kedveddel.
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz kérlek énnekem!

5. vers

Csak egy szót mondj, hogy újjá légyek,
Mondd ezt énnékem, bűnösnek: :/:
”Megengedtem, menj el békével,
Meglásd, többé ne vétkezzél.”
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz kérlek énnekem!

6. vers

Nincs kétségem, megvígasztaltál,
Erősítéd én szívemet, :/:
Könyörgésemben meghallgattál,
Érzem már szent kegyelmedet.
Én Istenem, én Istenem,
Irgalmazz kérlek énnekem!

224. Dicséret

1. vers

Kegyelmezz meg nékünk, nagy Úr Isten,
Ne hagyj minket elvesznünk bűnünkben,
Kik mindenkor bízunk szent nevedben:
Bűnünk szerint ne büntess tömlöcben!

2. vers

A te néped tenger vétkét vedd el,
És fedezgesd bűnét kegyelmeddel,
Mert szent Fiad megválta vérével,
Nem akart ő elvetni bűnünkkel.

3. vers

Idvezítő Isten, kérünk téged:
Jelenjék meg rajtunk kegyességed,
Távozzék el rólunk ítéleted,
Légyen vélünk te szent istenséged.

4. vers

Vajjon egyéb náladnál ki volna,
Hogy fogságból kiszabadítana?
Hanem csak te, Istennek szent Fia,
Ki magadat adád nagy fogságra.

5. vers

Mutasd ki már irgalmasságodat,
Kegyes Isten, és nagy jóvoltodat:
Add ismernünk a te szent Fiadat,
Ő kedvéért jelentsd meg magadat!

6. vers

Hallgathassuk a te szent igédet,
És hihessük te ígéretedet:
Adjad nékünk a jó békességet,
Szabadítsd ki a fogságból néped!

7. vers

Közel vagyon hívekhez az Isten,
Mert nem múlóképen jő közénkben,
De örökké lakozik szívünkben:
Nem hágy vesznünk a hitetlenségben.

8. vers

Higyjünk azért a Jézus Krisztusban,
Ne maradjunk bálványimádásban:
Nem hágy minket az Isten fogságban,
És nem adja népét nagy rabságban.

225. Dicséret

1. vers

Nagy hálát adjunk az Atya Istennek,
Mennynek és földnek szent teremtőjének,
Oltalmazónknak, kegyes éltetőnknek,
Gondviselőnknek.

2. vers

Hála tenéked, mennybéli nagy Isten,
Hogy szent igédet adtad mi elménkben,
És hogy ezáltal véssz ismeretedben,
Te kegyelmedben.

3. vers

A romlás után nem hagyál bűnünkben,
Sőt te Fiadat ígéréd igédben,
Hogy elbocsátod őtet mi közénkben,
Emberi testben.

4. vers

Felséges Isten, tenéked könyörgünk,
Hogy mutassad meg szent Fiadat nékünk,
Hogy őtet látván, benne remélhessünk,
Idvezülhessünk.

5. vers

Adjad, hogy lássuk a világosságot,
Te szent igédet, az egy igazságot,
A Krisztus Jézust: örök vigasságot,
És boldogságot.

6. vers

És ne ismerjünk többet a Krisztusnál,
Ne szerethessünk egyebet Jézusnál;
Maradhassunk meg a te szent Fiaddal,
Krisztus Urunkkal.

7. vers

Adj igaz hitet a te szent Fiadban,
És jó életet minden útainkban;
És Szentlelkeddel vígy be hajlékodba,
A boldogságba.

8. vers

Dicsőség néked mennyben, Örök Isten,
Ki dícsértetel a te szent igédben,
Krisztus Jézusban, mi Idvezítőnkben,
És Szentlélekben.

226. Dicséret

1. vers

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,
Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom;
Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom,
Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. vers

Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek
És bennem virraszd fel napját kegyelmednek;
Igaz útat mutass nékem, szegényednek,
Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. vers

Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel,
Miként a vigyázó virradást vár éjjel;
Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel,
Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. vers

Dicsértessél, Atya Isten, magasságban,
Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban,
És a Szentlélekkel mind egy hatalomban:
Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

227. Dicséret

1. vers

A mi szívünk csak tehozzád,
Jézus, Isten Báránya, :/:
Óhajtozik, híveidnek
Drága fényes aranya,
Mert halálunk megrontója,
Örök életnek adója
Vagy egyedül, Krisztusunk,
Idvezítő Jézusunk.

2. vers

Csudálkozván nézi elménk
Atyádnak nagy szerelmét, :/:
Álmélkodván is szemléli
Hozzánk való jó kedvét,
Melyet abban megmutatott,
Hogy minékünk téged adott;
Azért, édes Krisztusunk,
Vagy szerelmes Jézusunk.

3. vers

Szegény bűnös embereknek
Idvességes reménye, :/:
Benned hívőknek öröme,
Boldogsága, szépsége:
Jövel, jövel hozzánk, kérünk,
Mindenkoron légy mivélünk,
Mert csak te vagy Krisztusunk
És kegyelmes Jézusunk.

4. vers

Reád bízzuk mi magunkat
Itt ez árnyék világban, :/:
Idvezítő szerelmedből
Könyörülj fiaidon.
Légy vezérünk, oltalmazónk,
Kegyes mesterünk, tanítónk,
Édes Atyánk, Krisztusunk,
Gondviselő Jézusunk.

5. vers

Erősítsd bennünk hitünket,
Idvességünk eszközét, :/:
Vesd tengerbe bűneinket,
Kerüljük pokol tüzét.
Így mi halálunk óráján,
Életünknek végső táján,
Lelkünket, ó Krisztusunk,
Vedd kezedbe Jézusunk.

6. vers

Nincsen nékünk itt e földön
Maradandó városunk, :/:
Hanem repeső elmével
Jövendőt óhajtozunk;
Ott sok ezer angyalokkal,
Téged áldunk szent Atyáddal:
Méltó vagy, ó Krisztusunk,
Erre, édes Jézusunk.

7. vers

Hozzád hajtjuk csak fejünket,
Ó mi édes Megváltónk, :/:
Koporsónkba ha beszállunk,
Ott is léssz gyámolítónk.
Benned édesen aluszunk,
Eljöveteledig nyugszunk,
És örökké, Krisztusunk,
Véled élünk, Jézusunk.

8. vers

Zörgetőknek megnyittatik
Kegyelemnek ajtaja; :/:
Megígérte az Úr Jézus,
Hogy kérésünk megadja.
Jövel, Jézus, és ne késsél,
Már mellőlünk el ne térjél:
Idvezíts, ó, Krisztusunk,
Mi kegyelmes Jézusunk!

228. Dicséret

1. vers

Jehova, csak néked éneklek,
Ki volna más tehozzád fogható? :/:
Dícséretet csak néked zengek,
Csak téged áldlak, ó Mindenható!
Jővel, segíts, én édes Jézusom,
Hogy könyörgésem mennybe eljusson!

2. vers

Ó vonj, Atyám, Fiadhoz engem,
Hogy szent Fiad is hozzád elvigyen; :/:
S míg jóvoltodat áldva zengem,
Keblem Szentlelked hajléka legyen;
Add békességed ízét érzeni
És dicséreted vígan zengeni!

3. vers

Ha semmi mást nem kérek tőled,
Csak amit Lelked által kérhetek, :/:
Te szükségim beteljesíted,
Mert Jézus hozzád útat készített,
Ki gyötrelmével értem áldozott,
És üdvösséget jussomúl hozott.

4. vers

Jó tudnom azt, hogy közbenjáróm
Hű Jézusom, ki jobbod felől ül; :/:
Ő általa, ha hitből várom,
Kérésem nálad bizton teljesül;
Jó nékem, hogy míg tart ez életem,
Szent neved vígan, áldva zenghetem!

229. Dicséret

1. vers

Hű pásztorunk, vezesd
a te árva nyájadat,
E földi útvesztőben
te mutass jó utat;
Szent nyomdokodba lépve,
a menny felé megyünk,
Ó halhatatlan Ige, vezérünk,
Mesterünk.

2. vers

Mert boldog az az ember,
ki dicsér tégedet,
És kóstolgatja mindennap
szent beszédedet;
Hát legeltessed igéddel
bolygó nyájadat,
És terelgessed Lelkeddel
juhocskáidat.

3. vers

Szentlelkedet töltsd ránk ki,
mint hajnal harmatát,
És adj fejünkre tőled
nyert ékes koronát,
Hogy áldozatra felgyúlt,
megszentelt életünk
Oltárodon elégjen, Királyunk,
Mesterünk!

230. Dicséret

1. vers

Áll a Krisztus szent keresztje
Elmúlás és rom felett,
Krisztusban beteljesedve
Látom üdvösségemet.

2. vers

Bánt a sok gond, űz a bánat,
Tört remény vagy félelem:
Ő nem hágy el, biztatást ad:
Békesség van énvelem.

3. vers

Boldogságnak napja süt rám;
Jóság, fény jár utamon:
A keresztfa ragyogásán
Fényesebb lesz szép napom.

4. vers

Áldássá lesz ott az átok,
Megbékéltet a kereszt;
El nem múló boldogságod,
Békességed ott keresd!

5. vers

Áll a Krisztus szent keresztje
Elmúlás és rom felett,
Krisztusban beteljesedve
Látom üdvösségemet.

231. Dicséret

Jer, Világosság, ragyogj fel nekünk, Hogy
csak Krisztus légyen mesterünk,
El ne hagyjuk őt, mi hű Megváltónkat,
Aki népének örökséget ad.
Könyörüljél.

3. vers

Ó Szeretet, áraszd ránk meleged,
Hadd kóstoljuk édességedet;
Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk,
Egyességben és békében éljünk.
Könyörüljél.

4. vers

Ínségeinkben fő Vígasztalónk,
Halál ellen megbátorítónk,
Össze ne hagyj esni, ha ellenségünk
Reánk jő s romlást készít már nékünk.
Könyörüljél.

235. Dicséret

1. vers

Hallgass meg minket, nagy Úr Isten,
E mostani nagy szükségünkben,
És tekints meg minket mi életünkben,
Hogy ne essünk e földön hitetlenségbe,
Ördög kezébe.

2. vers

Mert csak te vagy a világosság,
Életünkben te vagy igazság,
Mi setét szívünkben nagy világosság,
És szomorú lelkünkben te vagy vigasság,
Örök boldogság.

3. vers

Távoztass tőlünk hamisságot,
Add szívünkbe az igazságot,
És a mi lelkünkbe nagy bátorságot,
Hogy nyilván elhihessük a boldogságot:
Örök országod’.

4. vers

Adj Szentlelket a tanítóknak,
Egyetemben a hallgatóknak,
Hogy mind engedhessünk akaratodnak,
Dícséretet mondhassunk te szent Fiadnak,
Jézus Krisztusnak.

5. vers

Hála néked, mennybéli Isten,
Ki vígasztalsz minket éltünkben,
És el nem hagysz minket nagy szükségünkben,
Megerősítesz inkább az igaz hitben,
Ígéretedben.

236. Dicséret

1. vers

Mindenek meghallják és jól megtanulják,
Kik segedelmüket nem Istentől várják:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

2. vers

Hogyha a városnak, avagy háznak népét
Nem az Isten őrzi, hidd el annak vesztét:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

3. vers

Csak hiába lészen reggel felkeléstek
Néktek, kik erősen Istenben nem hisztek:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

4. vers

Ekképen történik mindnyájan tinektek,
Munkával, bánattal kenyeret kik esztek:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

5. vers

Nagy könnyen az Isten mindent ád azoknak,
Kik csak benne bíznak s hozzá fohászkodnak:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

6. vers

Mint a sebes nyilak az erős kezében,
Erősek a hívek Isten kegyelmében:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

7. vers

Boldog, aki lelkét hittel erősíti,
Minden ellenségét bizonnyal meggyőzi:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

237. Dicséret

1. vers

Reménységemben hívlak, Uram Isten!
Reggeli órám rólad áll szívemben;
Testem is óhajt hozzád e helyben,
Hol éltető víz nincs e kietlenben.

2. vers

Csudámra vagyon szépsége házadnak,
Vajha ott volnék, hol téged szolgálnak!
Orvosság én lelkem fájdalmának,
Az lenne öröm könnyező orcámnak!

3. vers

Élesztő nékem nagy-drága beszéded,
Melyben dicsőségedet kijelented,
Embernek szívét azzal emeled,
Szent biztatásra mikor kényszeríted.

4. vers

Velem viselem ott is ízit annak,
Valahol nékem nyugodalmat adnak,
Csak jókat tőlem mindenütt hallnak,
Édességedben ajakim mozognak.

5. vers

Sőt mind egész jövendő életemben
Áldlak, dicsérlek tégedet örömben.
Élet vagy: azért tiszteletedben
Hozzád emelem kezeimet hitben.

6. vers

Azért ajakim csak téged dicsérnek,
Szájam és nyelvem rólad énekelnek,
Ágyamban is veled beszélgetnek,
Éjjel és nappal téged emlegetnek.

7. vers

Mint drágalátos illatú kenettel
És kívánatos, ízes eledellel:
Úgy vidul lelkem éltetéseddel,
Mikor vigasztalsz angyali örömmel.

8. vers

Te vagy, ki nékem váltságot ígérhetsz,
Ki engemet szent szárnyad alá rejthetsz,
Vélem egyedül minden jót tehetsz,
Előttem, Uram, soha el nem mehetsz.

9. vers

Te ígéretedhez mert támaszkodom,
Az én lelkemben csak tebenned bízom;
Én árvaságom azzal táplálom,
Hogy jobb karodnak árnyékában nyugszom.

238. Dicséret

1. vers

Teremtő Istenünk, :/:
Édes Atyánk nékünk!
Hatalmas vagy, Irgalmad nagy:
Ínségemben, Szükségemben,
Kérlek, engem ne hagyj!

2. vers

Szívem benned bízik, :/:
Hozzád fohászkodik;
Nézz csendesen, Kegyelmesen,
Fájdalmimon, Bánatimon
Könyörülj kegyesen.

3. vers

Tudom, hogy kegyelmed :/:
Enyhít mindeneket,
Bús szíveket, Sebeseket,
Szegénységben, Betegségben
Ellankadt fejeket.

4. vers

Jelen van az idő, :/:
Hogy te, jó segítő,
Meghallgatod Siralmimat,
Nékem adod Tanácsodat,
Mert tudod sorsomat.

5. vers

Megváltó Istenünk, :/:
Szabadító Urunk:
Vagy paizsom, Fő orvosom,
Reménységem, Idvességem,
És gyönyörűségem.

6. vers

Azért, ó Jézusom, :/:
Legbölcsebb orvosom,
Siess, siess, És lelkemnek
Segítője Légy testemnek,
Megepedt szívemnek!

7. vers

Nálad lehetetlen, :/:
Tudom, semmi nincsen.
Nyújtsd kezedet: Bús szívemet,
Erősítsd bágyadt lelkemet,
Mert áldlak tégedet.

8. vers

Szent Lélek Istenünk, :/:
Vigasztaló Urunk:
Bátoríts meg, Oltalmazz meg,
Igaz hitben, Szerelmedben
Minden jókkal áldj meg!

9. vers

Keresztemben tűrést, :/:
Adj boldog szenvedést,
Hogy abban ne Zúgolódjam,
És búban ne Tántorodjam,
Hozzád folyamodjam.

10. vers

Légy erős gyámolom, :/:
Csak rád támaszkodom.
E világi Életemben,
Halálom után mennyégben
Véled legyek, Ámen.

239. Dicséret

7. vers

Dícsérünk téged, mennyei Atyánk,
A te szent Fiaddal
És mindörökké Szentlélek Istennel.

243. Dicséret

1. vers

Téged, ó Isten, dícsérünk,
Téged Urunknak vallunk, :/:
Fő királyunknak esmérünk,
Áldunk és magasztalunk:
Véghetetlen felséged,
Felséged dicsőséged,
Angyal, ember nem foghatja,
Mindenik csak csudálhatja.

2. vers

Királyi széked kerítik
Kérubok és szeráfok, :/:
Magukat arcra terítik
Sok százezer angyalok,
Minden boldog seregek,
Kikkel az egek zengnek,
Lerakván koronájukat,
Téged imádnak, Urukat.

3. vers

És ezt kiáltják szüntelen:
Szent, szent, szent a Jehova! :/:
Dicsősége földön mennyen
Elterjed mindenhova!
Mindenütt jelen való,
Mindent látó és halló,
Királya az angyaloknak,
Ura földi királyoknak.

4. vers

Téged dicsér, Atya Isten,
Szent egyházadnak népe, :/:
Mind ott fenn, mind alant itten,
Mint szent felséged képe.
A megszerzett idvesség,
A hit és a kegyesség,
Mind nagy kegyelmed munkája,
Dicsőséged prédikálja.

5. vers

Istennek egyszülött Fia,
Ki bűn nélkül testünket :/:
Felvőd és lől atyánkfia,
Hogy megváltsál bennünket,
Ó, dicsőség királya,
Minden keresztyén szája
Szívből származott énekkel
Dícséretedre énekel.

6. vers

Ó, Szentlélek, egy Istenség
Az Atyával s Fiúval, :/:
Téged egész keresztyénség
Megszentelőjének vall.
Ó, dicső Szentháromság,
Legfőbb szentség és jóság,
Egy idvezítő Istenünk,
Téged örökké dicsérünk.

7. vers

Ó győzedelmes királya,
Jézus, megváltottidnak! :/:
Feje s irgalmas bírája
Véren vett szolgáidnak!
Jöjj, vezéreljed néped,
És áldd meg örökséged;
Tápláljad lelkünk igéddel,
Szent testeddel, szent véreddel.

8. vers

Hitünket, reménységünket
Szentlelkeddel erősítsd, :/:
Istenhez szeretetünket
S feleinkhez öregbítsd.
Vígy előbb a szentségben,
Adj részt a dicsőségben
Testi halálkor lelkünknek,
Feltámadáskor testünknek.

9. vers

E végre még ez életben
Bocsásd meg bűneinket, :/:
Hogy a jövő ítéletben
Ne vádoljanak minket.
Bízunk is szent véredben,
Kezesi érdemedben;
A halálban is remélünk,
Hisszük, meg nem szégyenülünk.

244. Dicséret

1. vers

Áldott légy, örök Úr Isten,
Ki vagy foghatatlan felségben,
A mennyei nagy dicsőségben, :/:
Angyaloknak nagy örömökben
És dicséretökben.

2. vers

Áldott légy, szentséges Atyánk,
Ki kegyesen tekintél reánk,
Bár mi halálra méltók valánk, :/:
Mert vétkezett mi első atyánk,
Kitől mind származánk.

3. vers

Tőled azért el nem vetél,
De minket oly igen szeretél,
Hogy szent Fiadnak nem kedvezél, :/:
E világra kit értünk küldél,
Kivel hozzád szerzél.

4. vers

Könyörülj mi rajtunk, kérünk,
Szent igédet adjad értenünk,
Honnan téged megismerhessünk, :/:
Hogy örökké véled élhessünk
És örvendezhessünk.

5. vers

Áldott légy, Úr Jézus Krisztus,
És mi egyetlenegy Megváltónk,
Mi életünk és közbenjárónk, :/:
Szent Atyád előtt egy szószólónk
És egy bizodalmunk!

6. vers

Tekints meg, édes Mesterünk,
Ne hagyj bűnünk miatt elvesznünk;
Szent hitedet erősítsd bennünk, :/:
Mindenben néked engedhessünk
És benned bízhassunk.

7. vers

Mert mi csak te tőled függünk,
Azért csak tenéked könyörgünk,
Hogy életünkben légy mivelünk, :/:
És csak te tőled viseltessünk,
El ne tévelyedjünk.

8. vers

Adj igaz fejedelmeket
És keresztyén, bölcs tanítókat,
Kik hirdessék akaratodat :/:
És hozzánk való jó kedvedet,
Irgalmasságodat.

9. vers

Áldott légy, Szentlélek Isten,
Ki Atya-Fiúval vagy Isten
Egy természetben s dícséretben, :/:
Egy akaratban és szentségben
És egy dicsőségben.

10. vers

Áldott légy, árváknak atyja,
Özvegyeknek kegyes bírája,
Tévelygőknek igazgatója, :/:
Szomorú szívek biztatója
És vigasztalója!

11. vers

Bátoríts minket hitünkben,
Adj szeretetet mi szívünkben,
Tarts meg mindvégiglen ezekben, :/:
Hogy halálunknak idejében
Ne essünk kétségben.

12. vers

De mehessünk az életre,
Hol Atya Istennek felsége
És a Fiúnak dicsősége :/:
Láttatik véled egyetembe‘
Örökkön-örökre.

245. Dicséret

1. vers

Dícséret a Szentháromságnak,
Egy örök Istennek,
Ki Ura mindennek
És teremtője a világnak:
Csak övé légyen a dicsőség
És a tisztesség!

2. vers

Dicséret légyen az Atyának,
Ki teremtett épen
És takargat szépen
Szárnyai alatt hatalmának,
Sőt gondot tart bűnös testemre
S egész éltemre.

3. vers

Dicséret légyen a Fiúnak,
Ki értem testté lett,
S minden bűnt eltörlött,
És hozzám nagy-bő irgalmúnak
Jelenti magát az életben
S az ítéletben.

4. vers

Dicséret légyen Szentléleknek,
Ki engem megszentelt
S magának pecsételt,
És vígassága a híveknek,
Ki vezérel az igaz hitre
S örök életre.

5. vers

Dícséret, áldás és dicsőség,
Erő és hatalom,
Örök birodalom,
Felmagasztalás és tisztesség
Légyen lelkemtől néked, Isten,
Mennyben és itten!

246. Dicséret

1. vers

Adj Úr Isten, nékünk Szentlelket,
Szent ígédben építs meg minket,
Adjad megismernünk természetünket,
Tekintsd meg szükségünket,
könyörgésünket:
Adj igaz hitet.

2. vers

Te vagy, Atyánk, örök Úr Isten,
Kiben semmi kétségünk nincsen;
Neveljed hitünket te szent igédben,
Szent Fiadnak, Krisztusnak ismeretében,
Idvességünkben.

3. vers

Te vagy, Krisztus, mi Idvezítőnk,
Szent Atyádnál békesség-szerzőnk;
Mi életünk vagy te: lakozzál bennünk,
Hogy minden mi dolgunkban téged dicsérjünk
És dicsőítsünk.

4. vers

Ó Szentlélek, kérünk tégedet:
Bátorítsad a mi szívünket;
Vigasztalj meg minket s igazgass minket,
Hogy hallván megérthessük te szent igédet,
Idvességünket.

247. Dicséret

1. vers

Imádandó Isten, e széles föld néked :/:
Zsámolyod és a menny fényes ülő széked,
A te mindenható kezeid csinálmánya
És erőd tüköre e világ alkotmánya;
Csak homályt találunk előttünk és mélységet,
Elménkkel megfogni akarván ily felséget.

2. vers

Kezdete sohasem volt a te idődnek, :/:
Esztendeid soha el nem végeződnek.
Minden dolgok tőled származnak, mint kútfőtől;
Te lételt nem vettél semmi megelőzőtől,
A változásoknak körülötted helyt nem adsz,
Aki régen voltál, te ugyanazon maradsz.

3. vers

Láthatatlan lélek, te betöltesz
mindent,:/:
Jelen vagy itt alant, valamint odafent.
Nincs oly dolog, melyet szemeid ne látnának,
Bár fedjék ködei a sötét éjszakának.
Ó, emberek, nincsen az Isten előtt titok,
Tudva vannak nála minden
gondolatitok.

4. vers

Csudákkal teljes a természet temploma, :/:
Melyekből kitetszik bölcsességed nyoma.
Nagy vagy a nagyokban, bölcs vagy a kicsinyekben,
Gondod el nem fárad annyi sok ezerekben;
Végtelen jóságod a menny és föld hirdeti,
Sokaságát nyelvünk mert ki nem beszélheti.

5. vers

Szenteknek szentje vagy, ó Isten s nincs hiba :/:
Szent akaratodnak határozásiba’.
Megáll igazságod, ha tartasz törvényszéket,
Mivel jól ismered a szívet és veséket;
Mégis a bűnösnek halálán te nem örülsz,
Inkább nagy irgalmad szerint rajta könyörülsz.

6. vers

Boldog nép az, amely imád ily felséget, :/:
Boldog, kit ily felség kegyelmébe bévett,
Akinek hatalma mindenre elégséges,
Jósága megadja, akinek mi szükséges.
Tartsd fenn, ó jó Atyánk, köztünk ez ismeretet,
Hogy te nem egyéb vagy, hanem merő szeretet.

248. Dicséret

1. vers

A csillagos égnek seregei ott fent :/:
Tündöklő fényükkel dicsérik az Istent.
Az egek boltjai alatt forgó világok
Mély bölcsességéről beszélő bizonyságok;
Az ő szavára lett tenger, hegy, füvek és fák
Jóvoltát s erejét szüntelenül kiáltják.

2. vers

Hát én, kibe lelket a jó Teremtő tett, :/:
Némán vesztegeljek s ne dicsérjem őtet?
Nem, sőt minden lelki erőmet összeszedem,
Elmémnek szárnyain székihez emelkedem;
Szólok s ha tétováz rebegése nyelvemnek,
Könyűim tanúi lesznek tiszteletemnek.

3. vers

Nyelvem rebeg, de te, ki szívem vizsgálod, :/:
Abban oltárodat füstölve találod.
Én, ha a napfénybe mártanám is ecsetem,
Felséges voltodnak árnyékát sem festhetem;
A te tisztelőid bár legyenek angyalok,
Csak siketes hangon dícsértetel általok.

4. vers

Ki ruházott fényt a sok ezer napokra, :/:
Színes sugárokat rakván orcájokra?
Ki indítá útnak a számtalan földeket?
Ki kötött egymáshoz ennyi ezer testeket?
Kimért útjaikon ezeket ki mozgatja?
Uram, a te szádnak mindenható szózatja.

5. vers

Te tartod a zsengés tavasznak kezeit, :/:
Míg kiteregeti színes szőnyegeit;
Aranyszín ruhát adsz az ért gabonafőre,
Fürtökből koronát tűzöl a szőlőtőre,
A megfagyott földet hópelyhekbe pólyálod,
Lakosit élesztő örömökkel kínálod.

6. vers

Uram, ezer nyelvek kellenének számba, :/:
Jóságod csudáit hogy vehessem számba;
Még ami gonosz is, használ nékünk más részbe.
Istennel nem tartók, ezt vegyétek jól észbe,
És ha nem vagytok megilletve jóvoltától,
Féljetek, mint szökött rabszolgák, haragjától!

7. vers

Felelj, kételkedő: ki mennydörög ott fent? :/:
A szélvész harsogó zúgása kit jelent?
A sík tenger vizét ki emeli hegyekké?
A szárazföld színét ki süllyeszti völgyekké?
Mind a négy éltető elem ím felemelte
Szavát, hogy van Isten: hát mit kételkedelte?

8. vers

Uram, munkáidról lészen dicséretem, :/:
Míg tart az e végre adatott életem.
Kérlek, vedd jó néven, ha egy gyarló féregnek
Ajkai töredék dicséretet rebegnek!
Te látod, mily buzgók bennem az indulatok,
Melyeket jól érzek, ki nem magyarázhatok.

9. vers

Ó, ha kivetkezvén e testből idővel, :/:
Állok széked előtt koronázott fővel,
Több lesz énekemben az erő és méltóság,
Magasztalván téged, ó felséges valóság.
Röpüljetek elő, kívánt idők sebesen,
Hogy örömeimben több változás ne essen!

249. Dicséret

1. vers

Nagy az Úr, ki fényes házát építette, :/:
Ott fenn a számtalan egeknek felette,
Hol sok ezer napok fényesítik pitvarát,
A magasság s mélység határozzák udvarát:
Újul a föld színe vidám tekintetétől,
Tengelyestől reszket bús gerjedezésétől.

2. vers

Dicsérjétek őtet, a mennyei boltok :/:
Alatt, ó, csillagok, mik ott lámpásoltok;
Ti napok seregi, világító fáklyátok
Neve dícséreti között lobogtassátok;
Ti sok rendű holdak, a bújdosó földekkel
E nagy, erős Urat dicsérjétek énekkel.

3. vers

Énekeljen neki az egész természet, :/:
Napkelet, dél, észak és a napenyészet;
Kettőztessék meg a dícséret, midőn annak
Hangjai a hegyek felől visszapattannak;
És te, ember, kit ő tett e földön elsővé,
Változz dicsőségét mindig buzgó kútfővé.

4. vers

Magasztald fel őtet, hogy használj magadnak, :/:
Dícséretid neki mert hasznot nem adnak;
A bűnt vetkezzed le rólad s a testiséget,
Hozzá emelkedve dicsőítése végett;
Lehullnak, ha vele társalkodol, mennyei
Származású lelked földön ragadt szennyei.

5. vers

Egyszer se fogjon úgy a nap futásához, :/:
Egyszer se jusson el úgy lenyugvásához,
Hogy őt ne dicsérnéd szívednek tolmácsával,
Egyesítvén szavad a természet szavával;
Ez szólít meg téged, hogy hál’adásra serkenj:
Szívednek-értelmednek beszél a föld és menny.

6. vers

Ha esők omlanak a földre záporral, :/:
Ha az aszály miatt füstöl a föld porral,
Ha fagyos fürtjeit látod a zúzmarának,
Ha a liliomok a réteken pompáznak,
Ha tisztán süt a nap, vagy fergetegek jőnek:
Nagyságos dolgait hirdesd a Teremtőnek!

7. vers

Ha elborítással az árvíz fenyeget, :/:
Ha a dögvész pusztít, ha a had rettegtet:
Bízz benne s énekelj őnéki dícséretet,
Mert híven szereti az emberi nemzetet;
Ő a bölcs, ő tudja, néked mi használ, nem te:
Győződj meg, hogy téged boldogságra teremte.

8. vers

Ez a kegyes Isten nem vet engem is el, :/:
Rólam is hűséges volta gondot visel;
A kincs és dicsőség ha enyémek nem lettek:
Igazság-vizsgáló lelket adott helyettek;
Adott külső-belső ép érzékenységeket,
Kezeimbe lantot, szájamba új éneket.

9. vers

Uram, amit adtál, tartsd meg azt számomra, :/:
Több nem kívántatik én boldogságomra;
Én pedig mit adjak néked gyarló létemre,
Háládatlanságom hogy ne térjen szememre?
Imádlak téged, bételvén szent félelemmel,
És dícséretedet eggyé teszem éltemmel.

250. Dicséret

1. vers

Atya Úr Isten, rólad vallást tészek,
Dícséretedre szám és szívem készek:
Te vagy az erős, ki tudtál isteni
Szóddal semmiből mindent teremteni;
Amit fent s alant szemeink szemlélnek,
Általad vannak, mozognak és élnek.

2. vers

Világosság lőn parancsolatodra,
A menny és a föld előállt egy szódra;
A levegő eget kiterjesztetted,
Azzal az egész földet körülvetted ;
Szódra vált külön a föld a vizektől,
Ékesíttetvén fáktól és füvektől.

3. vers

A napot, holdat és a csillagokat
Te függesztetted fel, mint lámpásokat,
A madaraknak te adtál szárnyakat,
küldéd vízben lakni a halakat;
A barmok testét élettel élesztéd,
Az emberrel bölcs munkád bérekesztéd.

4. vers

Imádlak téged, aki teremtettél,
Szeretlek, mivel Atyámmá is lettél;
Ha terheltetik szükséggel életem,
Bizodalmamat benned helyheztetem,
Mert hatalmas vagy engem megtartani,
Még nyavalyám is jómra fordítani.

251. Dicséret

2. vers

Ha elmémmel felhágok :/:
E számtalan világok
Roppant alkotmányába:
Ott látom valójába’
Nagy voltát a Teremtőnek.
Minél feljebb repülök, :/:
Annál jobban szédülök
Magasságán e tetőnek.

3. vers

Ki gyújtá meg ezeket :/:
Az örökös tüzeket?
E nagy testeket fontba
Ki vetette, hogy pontba
Egymásnak megfeleljenek?
Ki mérte ki útjukat :/:
És örök pályájukat,
Hogy arról el ne térjenek?

4. vers

Te vagy az, Mindenható, :/:
Kihez hasonlítható
Nincs sem földön, sem égen!
Te vagy, ki voltál régen,
Kiben nincsen fogyatkozás,
Kiben nincsen hajdani, :/:
Jövendő, vagy mostani,
Kihez nem járul változás.

5. vers

Én hát mély tisztelettel, :/:
Mely teljes szeretettel,
Előtted megnémulok,
Zsámolyodhoz borulok,
És imádom nagy voltodat,
Hogy, bármily kicsiny vagyok, :/:
Szintúgy, mint ezen nagyok,
Tapasztalom jóságodat.

254. Dicséret

1. vers

Mindenkoron áldom az én Uramat,
Kitől várom én minden oltalmamat.
Benne vetem minden bizodalmamat;
Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. vers

Igen vigad és örvendez én lelkem,
Az Istennek segedelmét hogy kérem,
Nyomorultak meghallják, azt örvendem,
Vigadjanak Istenben, arra intem.

3. vers

Én mikoron Istenhez kiáltottam,
Kegyelmesen tőle meghallgattattam,
Ő általa hamar megszabadultam,
Háborúságimban is megtartattam.

4. vers

Lám Istennek angyala mind tábort jár,
Az istenfélő emberek körül jár.
Az Istentől azért ki oltalmat vár,
Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. vers

Segítségül azért Istent hívjátok,
Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok!
Igen nagy-jó, azt bizonnyal tudjátok:
Benne bízó emberek mind boldogok.

6. vers

Valamíglen élsz ez árnyék világban,
Szántszándékkal ne élj a gonoszságban,
Sőt életed foglaljad minden jóban,
Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. vers

Sok jók közt a békességet szeressed,
És éltedben mindenkor azt keressed;
E világnak békességét ne nézzed,
Az ördöggel ne légyen közösséged.

8. vers

A felséges Isten szemei vannak,
Igazakon, kik csak őbenne bíznak;
Mindazok, kik tőle oltalmat várnak,
Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. vers

Igen közel az Úr Isten azoknak,
Töredelmes szívvel akik óhajtnak;
Alázatos lélekkel akik járnak,
Sok ínségből bizton megszabadulnak.

255. Dicséret

1. vers

Mely igen jó az Úr Istent dicsérni,
Felségednek, én Uram, énekelni,
Szent nevedet dicsérvén magasztalni
És mindenütt e világon hirdetni.

2. vers

Igen reggel irgalmadat hirdetni,
Igazságodról éjjel gondolkodni,
Hegedűvel, orgonával zengetni,
Minden éneklő szerszámmal tisztelni.

3. vers

Csudaképen én vigasztalást vészek,
Cselekedetidre hogyha tekintek,
Kezeidnek munkájában örvendek,
Teremtőmnek, megváltómnak éneklek.

4. vers

Az esztelen ember ezt nem esméri,
A hitetlen bolond ember nem érti;
Kinek rólad nincs igaz esméreti:
Szent Fiadban mert nincs hite őnéki.

5. vers

E világon gonoszok gyökereznek,
Kik mindenkor hamisan cselekesznek;
Mint a füvek, virágoznak, terjednek,
Hogy örökül-örökké elvesszenek.

6. vers

Lám ezeket, Uram, felséges Isten,
Kik támadnak a te szent igéd ellen,
Viaskodnak a te híveid ellen: Megbünteted,
mert vagy örök Úr Isten.

7. vers

Rólad, Uram, akik megemlékeznek,
Mint a pálmafa, szintén úgy zöldelnek;
Mint cédrusfák, ugyan meggyökereznek
Az igazak, kik igaz hitben élnek.

8. vers

Vallást tesznek minden emberek előtt,
Hogy az Isten igaz mindenek fölött;
Hamisságot soha nem cselekedett,
Mint kőszikla, ő ád nagy erősséget.

256. Dicséret

1. vers

Irgalmazz, Úr Isten, immáron énnékem!
Irgalmazz, Úr Isten, immáron énnékem,
Mert tebenned bízik, Uram az én lelkem,
És tebenned nyugszik, Uram az én szívem.

2. vers

Szárnyad alá vetem az én reménységim,
Míg elmúlnak tőlem az én ellenségim,
És míg eltávoznak tőlem én bűneim:
Csak tebenned lésznek, Uram, én örömim.

3. vers

Te hozzád kiáltok, hatalmas Úr Isten,
Mert nincsen, énvélem ki már jót tehessen,
Én ellenségimtől engem megmenthessen,
És én dolgaimban ki jóra vihessen.

4. vers

Velem, én szent Atyám, nagy-sok jókat tettél,
Mert énnékem mennyből őrizőt küldöttél,
Én ellenségimtől engem megmentettél
És az én szívemben örömöt szerzettél.

5. vers

Azért téged, Uram, én felmagasztallak,
Te dicsőségedben hatalmasnak mondlak,
Mind e világ előtt irgalmasnak vallak;
És jóakarómnak én tégedet hívlak.

6. vers

Kész már az én szívem néked énekelni,
Kész most jóvoltodért nagy hálákat adni,
És mindenek előtt téged megvallani,
A te szent nevedet örökké dicsérni.

7. vers

Kelj fel azért mostan, én nagy dicsőségem,
Légy mindenben nékem kedves segítségem,
Erőtlenségemben légy én erősségem
És veszedelmemben légy oltalmam nékem.

8. vers

Én felmagasztalom irgalmasságodat,
Mindenkoron vallom te igazságodat,
Mind ez egész földön hatalmasságodat:
Mindenkor hirdetem a te jó voltodat.

257. Dicséret

1. vers

Ne hagyj elesnem, felséges Isten,
keserűségemben!
Te szent Fiadért légy segítséggel:
ne essem kétségben,
Mert mindenfelől, látod, Úr Isten,
Vagyok kísértetben.

2. vers

Az Írás rólad, Felséges Isten,
bizonnyal azt mondja,
Hogy valakinek te benned
vagyon szíve nyugodalma,
Az olyan ember meg nem szégyenül,
mert te vagy oltalma.

3. vers

Gyermekségemtől fogva, Úr Isten,
mind ez ideiglen
Téged hívtalak én segítségül minden
szükségemben,
Mostan is nincsen több bizodalmam sem
földön, sem mennyen.

4. vers

Nincsen szívemnek több bizodalma,
Úr Isten, náladnál,
Valamíg gyötresz, szabad légy velem,
csak ne haragudjál,
Mint kegyes Atya, fiadat dorgálj,
csak hogy meg ne utálj.

5. vers

Csak te egyedül voltál, Istenem,
énnékem gyámolom,
Nagy fájdalmimban és romlásimban
az én vígasztalóm;
Ne hagyj elesnem, s megszégyenülnöm,
kegyes oltalmazóm!

6. vers

Mely nagy örömem és bizodalmam
vagyon nékem ebben:
Hogy ígéreted, mint drága zálog, itt van
én szívemben;
Krisztus Jézusért engem meghallgatsz,
tudom, kérésemben.

7. vers

Jelentsd meg hozzám, felséges Isten,
kegyelmességedet
És véghetetlen, kegyes, atyai te nagy
szerelmedet,
Hogy teljesítsd be könyörgésemre
szent ígéretedet.

8. vers

Add meg, Úr Isten, te szent nevedért,
amit tőled kérek,
Szent Fiad által, teljes szívemből melyért
most könyörgök,
Mert csak te benned bízom, Úr Isten, míg e
testben élek.

258. Dicséret

1. vers

Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem!
Kérlek, kegyelmesen hallgass meg engem,
Mert tebenned soha nem volt kétségem,
Azért most is tehozzád esedezem.

2. vers

Látod, Uram, igen megnyomorodtam.
Előtted nagy nyavalyára jutottam,
De míg te szent istenségedben bíztam,
Soha semmiben el nem hagyattattam.

3. vers

Reménységem míg el nem fogyatkozott,
A te ígéreted nálam nyilván volt,
Hogy énnékem mind megadod azokat,
Melyeket én szívem tőled óhajtott.

4. vers

Azért téged hívlak csak segítségre
És magamat nem is bízom senkire;
Én lelkemet vigyed hálaadásra,
És szívemet juttasd nagy vígasságra.

5. vers

Irgalmasságodat mikor hallhatom,
Legott elfelejtem minden bánatom;
Abban vagyon nékem nagy vígasságom,
Bűneimnek bocsánatját hogy bírom.

6. vers

Jelentsd nékem a te akaratodat,
Fordítsd hozzám szent irgalmasságodat;
Add meg nékem most, amit tőled várok,
Melyért dicséretet örökké mondok.

259. Dicséret

1. vers

Benned bíztam, Uram Isten,
soha ne gyaláztassam;
A te szent igazságodért kérlek,
szabadíttassam:
Éjjel-nappal könyörgök,
halld meg én kérésemet.

2. vers

Nincs én nékem segítségem:
Uram, te légy oltalmam; :/:
Bátorságom vagy én nékem
és örök bizodalmam:
Hajtsd hozzám te füledet,
siess, tarts meg engemet.

3. vers

Erősségem ördög ellen,
te vagy nagy reménységem, :/:
Szent nevedért ments meg engem,
mert nincs nékem érdemem:
Éjjel-nappal könyörgök,
halld meg én kérésemet.

4. vers

De sietnek ellenségim
titkon tőrbe ejteni; :/:
Uram, te vagy reménységem,
nékik ne hagyj elveszni:
Hajtsd hozzám te füledet,
siess, tarts meg engemet.

5. vers

Ím ajánlom kezeidbe
én szomorú lelkemet:
Igazmondó örök Isten,
oltalmazz meg engemet:
Éjjel-nappal könyörgök,
halld meg én kérésemet.

6. vers

Csak hívságot követőknek
rontója vagy, Úr Isten; :/:
Benned erősen hívőknek
irgalmas vagy szüntelen:
Hajtsd hozzám te füledet,
siess, tarts meg engemet.

7. vers

Értem immár hozzám való
kedves akaratodat; :/:
Benned bíztam: mutasd immár
nagy irgalmasságodat:
Éjjel-nappal könyörgök,
halld meg én kérésemet.

8. vers

Isten, mily nagy dicsőséget
tartasz szeretőidnek, :/:
Hol örökké gyönyörködnek
és véled örvendeznek:
Hajtsd hozzám te füledet,
siess, tarts meg engemet.

9. vers

Soha nékik már nem lészen
szükségük, szegénységük, :/:
Tartod őket titkos házban,
hol nincs semmi félelmük:
Éjjel-nappal könyörgök,
halld meg én kérésemet.

10. vers

Vallást tészek, hálát adván
néked, kegyes Istenem: :/:
Mindennémű szükségemben
jelen voltál én nekem;
Hajtsd hozzám te füledet,
siess, tarts meg engemet!

260. Dicséret

1. vers

Szent Dávid próféta éneklő könyvének
huszonharmad részében,
Bízván az Istennek az őreá való nagy
gondviselésében,
És hálákat adván ő szent Felségének
mind egész életében,
Igyen dicsekedik lelkében minden hív
keresztyének képében.

2. vers

Tudom, hogy pásztorom s vezérem
énnékem az én Uram Istenem,
Kinek gondja vagyon testemre, lelkemre,
mert ő teremtett engem,
Én ő juha vagyok, ő hozzá hallgatok,
mert ő megváltott engem;
Azért benne bízom, tudom, élet nélkül
hogy én nem szűkölködöm.

3. vers

Az ő mezejének szép zsíros füvével
szépen legeltet engem,
Szent ígéretinek édes beszédével mikor
vígasztal engem;
Anyaszentegyházban és az ő aklában
szépen megnyugtat engem,
Lopótól, farkastól, hamis tanítótól ott
megoltalmaz engem.

4. vers

Reggel, hogy kiviszen, én előttem
mégyen igaz tudományával,
Minden napon kétszer megitat engemet
ő lelki italával,
Lelki folyóvíznek és élő kútfőnek ő
gyenge folyásával,
Evangéliumnak anyaszentegyházban ő
prédikálásával.

5. vers

Azzal én lelkemet ugyan megújítja és
újonnan megáldja,
Mennyországnak útát és az igaz hitet
énnékem megmutatja;
Az ő szent Fiában szomorú lelkemet
csak egyedül biztatja,
Méltatlanságomban az ő szent Fiáért
irgalmasságát nyújtja.

6. vers

Ily nagy reménységgel és bizodalommal
azért te benned bízom,
Én Uram, Istenem, testemet, lelkemet én
tenéked ajánlom;
Ha szintén a halál völgye árnyékában az
én fejemet látom:
Mert te vagy én vélem, szabadulásomat
azért tetőled várom.

7. vers

Megvígasztalt engem te pásztori vessződ
és te pásztori botod,
A sok nyomorúság, mellyel híveidet
megsújtod, sanyargatod;
Mellyel beszédedhez oly nagy szépen
őket szoktatod és tanítod,
Hogy el ne vesszenek, sőt veled legyenek,
mindörökké megtartod.

8. vers

Ily nagy készülettel ellenségim előtt
asztalt szerzesz énnékem,
A te szent Fiadnak egy áldozatjával
táplálod az én lelkem;
Megvígasztalsz engem s mindenkor
megáldod bőséggel én életem,
Én ellenségimnek nagy bosszúságukra
megtartod az én lelkem.

9. vers

Halandó testemnek ő gyarlóságától
megszabadítasz engem,
E világ sem árthat sem álnokságával,
sem bosszújával nékem,
Mert én te általad fő ellenségemet,
az ördögöt meggyőztem,
Az én életemet csak te benned, bízván,
mindenkor helyheztetem.

10. vers

A te jóvoltodból, kegyelmességedből
mindezeket én várom,
Mert ezekre való nagy méltóságomat
magamban nem találom,
Azért minden napon az én életemet én
csak tereád bízom,
És tudom bizonnyal, hogy tebenned soha
én meg nem csalatkozom.

11. vers

Lészek mindörökké az én Istenemnek és
Uramnak házában,
Az én Krisztusomnak pásztorsága alatt
az anyaszentegyházban,
Az ő juhainak, igaz híveinek kívánt
társaságában,
Kikkel egyetemben örökké vígadok az
örök boldogságban.

261. Dicséret

1. vers

Kegyelmes Isten, kinek kezében
Életemet adtam,
Viseld gondomat, vezérld útamat,
Mert csak rád maradtam.

2. vers

Add meg énnékem én reménységem
Szerint való jódat!
Áldd meg fejemet, ki bízik benned
S viseljed gondomat!

3. vers

A szép harmatot miként hullatod
Tavasszal virágra,
Sok jódat, Uram, úgy hullasd reám,
Te régi szolgádra.

4. vers

Hogy mind holtomig szívem legyen víg,
Téged magasztalván,
Mindenek előtt s mindenek fölött
Szent nevedet áldván.

262. Dicséret

1. vers

Forog a szerencse, Mit bízunk őbenne?
Semmiben nem állandó. :/:
Csak ideig kedvez, Tündöklő üveghez
Mindenképen hasonló.
Ki minthogy eltörik, Így ő is változik,
Állapotja romlandó.

2. vers

E rossz, csalárd világ, Ki merő hamisság,
Engem már majd elveszte: :/:
Mint halat horogra, Úgy csala sok búra
Hízelkedő beszéde.
Étkével táplála, Melyben rejtve nála
Iszonyú csalárd mérge.

3. vers

Nyughatatlan sok gond Íme, annyira ront,
Hogy nem soká megemészt. :/:
Ha nem szánja lelkem Teremtő Istenem,
Sok bú, siralom elvészt,
Sőt én ellenségem Csudálja, hogy engem
A föld is el nem süllyeszt.

4. vers

Éljek-e? - nem tudom, Mert késik halálom
S kínjaim nevekednek. :/:
Kétségbe essem-e, Halált szerezzek-e
Nyomorodott fejemnek?
Azt nem mívelhetem, Mert elveszti lelkem
Haragja Istenemnek.

5. vers

Tűrnöm hát jobb lészen, Mert még elővészen
Istenem, szent Fiáért. :/:
Bűnöm elfelejti, Pokolra sem veti
Lelkem, ki hozzá megtért.
Bár súlyos kereszttel Próbál és megterhel
Méltatlan életemért.

6. vers

Szenvedek békével, Magamat is ezzel
Biztatom mindenekben: :/:
Szenvedett Megváltóm Többet, én jól tudom,
Üdvösségemért testben.
Nem egyedül vagyok Földön, ki nyomorgok:
Szenvedik ezt is többen!

7. vers

Megszán még Istenem, Ennyi sok siralmim,
Tudom, jóra fordulnak. :/:
Múlnak sóhajtásim, Noha most könnyeim
Szemeimből csordulnak.
Mint nap eső után, Így bánatim után
Örömim megújulnak.

2. vers

A nagy Úr Isten nem hágy tégedet,
Tudja ő minden szükségedet,
Mind e világ övé;
Azért minden szükségedben
Bízzál csak az Úr Istenben.

3. vers

Én Uram és én Istenem te vagy:
Szegény szolgádat, engem ne hagyj,
Ó, én édes Atyám!
Én te szegény fiad vagyok,
Senkiben bízni nem tudok.

4. vers

A gazdag bízik az ő kincsében,
De én bízom csak az Istenben,
Noha szegény vagyok,
Mert aki ő benne bízik,
Soha meg nem csalatkozik.

5. vers

Nem kérek, Uram, én gazdagságot,
Ami szükségem, te jól tudod,
Mert mindeneket látsz,
De főképen arra kérlek,
Uram, hogy te veled légyek.

6. vers

Minden, ami e világon vagyon,
Ezüst, vagy arany s egyéb vagyon,
Akármi légyen az,
Csak kevés ideig tarthat,
És idvességet nem adhat.

7. vers

Nagy hálát adok, Uram, teneked,
Értenem hogy adtad ezeket
A te szent igédből.
Adj mindvégig megmaradást.
És idvességes kimúlást!

268. Dicséret

1. vers

Dicsérjük hálaadással
Az egy fővalóságot, :/:
Ki hűséges gondtartással
Vezérli e világot.
Megtartatik általa,
Amit teremtett vala,
Ami kezdetben volt, ma is
Megvan, és nincs egy híja is.

2. vers

Tud, mint tőle készült művet
Minden dolgot egyenként, :/:
Szálanként lát minden fűvet
És minden port szemenként.
Úgy vigyáz az ő szeme
Földi teremtésire,
Hogy mind megelégül épen,
Magához illendőképen.

3. vers

E világnak történeti
Lesznek akaratjából, :/:
Nem a szerencse vezeti
Azokat csak vaktából,
Hanem úgy mennek végbe
A földön és az égbe’,
Amint szájából kijőnek
Az egy fő gondviselőnek.

4. vers

Ha hát tőle kívánatos
Jókat áldásul vészek, :/:
Jóvoltának háládatos
Megismerője lészek;
Ha rám nyavalyát ereszt,
Rajtam lévén a kereszt,
Bár, hogy könnyítsem, nincs módom:
Ellene nem zúgolódom.

269. Dicséret

1. vers

Istenre bízom magamat,
Magamban nem bízhatom; :/:
Ő formált, s tudja dolgomat,
Lelkem ezzel biztatom.
E világ szép formája
Az ő keze munkája.
Mit félek? - mondom merészen:
Istenem és Atyám lészen.

2. vers

Öröktől fogva ismerte,
Hogy mire lesz szükségem, :/:
Éltem határát kimérte,
Szükségem s elégségem.
Lelkem, hát mit süllyedezsz?
A hitben mit csüggedezsz?
Egy kis bajt nem győznél-e meg?
Hogy tántorítana ez meg?

3. vers

Tudja Isten kívánságod,
Ád is, mert csak ő adhat, :/:
De bölcs, Uram, te jóságod,
Tudod: sok elmaradhat.
Tudom: gondod reám nagy,
Mivel édes Atyám vagy;
Mint akarod, hát úgy légyen!
Másként hinnem volna szégyen.

4. vers

A valóságos igaz jót
Az Úr meg nem tagadja; :/:
Nagy gazdagság és rakott bolt
Nem fő jó, ritkán adja.
Ki az Isten tanácsát
Megszívleli mondását,
Azt ő Lelkével serkenti,
Gondját is megédesíti.

5. vers

E világnak dicsősége
Igen hamar elmarad, :/:
Kit ma gondok sujtnak, végre
Holnap diadalt arat.
Csak Atyámban bízhatom,
Ő megsegít, jól tudom,
Mert az igazaknak Atyja
Hű szolgáját el nem hagyja.

270. Dicséret

1. vers

Légy csendes szívvel és békével
Életednek Istenében! :/:
Ő bír örömnek bőségével,
Véle boldogulsz mindenben,
Ő kútfőd és ő fényes napod,
Ő tőle jön minden vígságod:
Légy csendes szívvel!

2. vers

Ő bír vígsággal, kegyelemmel,
Oly szívvel, mely feddhetetlen, :/:
Ahol ő van, nem sért semmivel,
Hordozzon bár mélységekben;
Sok nyavalyádat elfordítja,
A halált is kezében tartja:
Légy csendes szívvel!

3. vers

Mint légyen néked s másnak dolga,
Az nála nincsen elrejtve, :/:
Arra néz szemének világa,
Ki búval van megterhelve.
Ő számlálja fohászkodásid,
Összefogja könnyhullatásid:
Légy csendes szívvel!

4. vers

Ha egy sem volna e világon,
Kire magad rábízhatnád, :/:
Akkor is állna oldaladon,
És hűségét tapasztalnád.
Ő tudja titkos bánatidat,
Elvenni mikor kell azokat:
Légy csendes szívvel!

5. vers

Ő hallja lelked óhajtásit,
Mit nem mernél megmondani, :/:
Néki szíved titkos panaszit
Épen bízvást megvallani.
Nincs messze ő, sőt itt áll köztünk,
Meghallja s adja, amit kérünk:
Légy csendes szívvel!

6. vers

Ki a mezei madaraknak
Megadja eledelüket, :/:
Ki juhoknak s egyéb barmoknak
Szépen tartja életüket,
Ő téged, egyet eltartani,
Éhség ellen meg tud menteni:
Légy csendes szívvel!

7. vers

A segítség ha kissé késik,
De ugyan csak eljő végre, :/:
A várakozás, rosszul esik,
De majd válik üdvösségre;
Ami lassan jő, bizonyosabb,
Ami késik, kívánatosabb:
Légy csendes szívvel!

8. vers

Ne vedd szívedre, az ellenség
Amit rád költ hazugsággal. :/:
Hadd jöjjön csúfság, keserűség:
Ítél az Úr igazsággal.
Ha Isten a te jó barátod,
Nem lehet emberektől károd:
Légy csendes szívvel!

9. vers

Hogy is lehetne másként dolgunk?
Szenvedni kell az embernek, :/:
Amíg e földnek útján járunk,
Csak nyavalyák környékeznek.
A kereszt botja bárha terhel,
Azt is letesszük életünkkel:
Légy csendes szívvel!

10. vers

Van Isten népének szombatja,
Akkor az Úr megszabadít, :/:
Ínség kötelét elszaggatja,
Teljes szabadságra állít,
S az idvezültek seregében
Vég nélkül élünk békességben:
Légy csendes szívvel!

271. Dicséret

1. vers

Mint Isten akarja, legyen,
Szent az ő végezése. :/:
Kész segítségükre megyen,
Kik benne bíznak végre.
Ínségekből, Kegyelméből
Megsegít, sújt mértékkel:
Ki benne bízik, nem esik
Szégyenbe, és nem vész el.

2. vers

Az Úr vígságom s reményem,
Bizodalmam s életem, :/:
Mint akarja, mind úgy légyen,
Megnyugszik abban hitem.
Igaz szava: hajam szála
Nála számba vétetett,
Vigyáz, őriz, sem tűz, sem víz
Nékem hát kárt nem tehet.

3. vers

Azért bízvást e világból,
Amint az Úrnak tetszik, :/:
Elmégyek akaratjából:
Mindenkor jómra válik.
Néki adom és ajánlom
Végső órán lelkemet,
Bűnön, poklon és halálon
Jézus vett győzedelmet.

4. vers

Uram, még ez egyre kérlek,
Ne tagadd ezt meg tőlem: :/:
Ha ostromol gonosz lélek,
Ó, ne hagyj megcsüggednem!
Segélj engem, én Istenem,
Neved dicsőségére,
Ki ezt hiszi, az megnyeri,
Ámen-t hát mondok erre.

272. Dicséret

1. vers

Mind jó amit Isten tészen,
Szent az ő akaratja, :/:
Ő énvélem is úgy tégyen,
Mint kedve néki tartja.
Ő az Isten, Ki ínségben
Az övéit megtartja,
Hát légyen, mint akarja.

2. vers

Mind jó, amit Isten tészen,
Ő engemet meg nem csal, :/:
De igaz ösvényen viszen,
Én megelégszem azzal,
Hogy kedvében, Kegyelmében
Ő forgatja dolgomat,
Csak rá hagyom magamat.

3. vers

Mind jó, amit Isten tészen,
Ő engem meg nem útál, :/:
Mint jó orvosom, úgy tészen,
És mérget ő nem kínál.
Orvosságot, Boldogságot
Én nékem készít, tudom,
Azért csak benne bízom.

4. vers

Mind jó, amit Isten tészen,
Ő az én idvességem; :/:
Ő velem rosszul nem tészen,
Rábízom egész éltem.
Örömömben, Keresztemben
Mind nyilván megmutatja,
Hogy javamat akarja.

5. vers

Mind jó, amit Isten tészen:
Ha oly pohárt innék is, :/:
Amelynek íze szívemnek
Nagy-keserűn esnék is,
De eltűröm, Mert víg öröm
Felváltja ezt végtére,
Sok búm enyhítésére.

6. vers

Mind jó, amit Isten tészen,
Mind örökké ezt vallom, :/:
Ha rajtam bú, bánat lészen,
S kell bosszúságot látnom.
Mindazáltal Megvígasztal,
Mint édes Atyám, engem,
Mert csak ő segítségem.

273. Dicséret

1. vers

Az Úr Istent magasztalom,
Jó voltáról emlékezem,
Mindig hozzá folyamodom,
Mert meghallgat, azt jól tudom.

2. vers

Számtalan kínokban valék,
Bűneimért kit érdemlék;
De ismét megkönnyebbülék,
Mihelyt vigasztalást hallék.

3. vers

Elterjesztvén kezeimet,
Kiáltottam Istenemet,
Csak bé sem húnytam szememet;
Nem leltem sehol helyemet.

4. vers

Magamban én dolgaimról,
Elébbeni életemről,
Nagy kedves nyájasságomról:
Gondolkodtam énekimről.

5. vers

Nagy erősen igaz hittel
Magam Isten beszédével,
Kegyelmes ígéretével,
Bátorítám Szentlelkével.

6. vers

Csuda irgalmasságodat,
Hiszem, Uram, hatalmadat,
Onnan vészen bizodalmat,
Én lelkem minden oltalmat.

7. vers

Kezeidnek karjaiban,
Élet, halál birtokodban,
Megmutatád, hogy markodban,
Vagyon minden oltalmadban.

8. vers

Erős vitéz mint népeit,
Az ember ő két szemeit,
Mint jó pásztor ő juhait:
Úgy oltalmazza híveit.

9. vers

A híveknek számuk vagyon,
Nevük nála írva vagyon,
Hajuk szála számon vagyon:
Rájuk gondja van oly nagyon.

10. vers

Ne félj azért háborúdban,
Ó, én lelkem, nyavalyádban;
Erős légy bizodalmadban,
Mert vagy Isten oltalmában.

274. Dicséret

1. vers

Ki Istenének átad mindent,
Bizalmát csak beléveti, :/:
Azt csudaképen őrzi itt lent,
Ínség, baj közt is élteti.
Ki mindent szent kezébe tett,
Az nem fövényre épített.

2. vers

A súlyos gondok mit használnak,
A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/:
Ha sebeink még jobban fájnak
S mindennap kínunk visszatér?
Így terhünk egyre súlyosabb,
Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. vers

Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békességre lelsz, :/:
Az Úr-rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. vers

Zengj hát az Úrnak s járd az utat,
Mit épen néked Ő adott; :/:
A mennyből gazdag áldást juttat
S majd Jézus ád szép, új napot.
Ki Benne bízik és remél,
Az mindörökké Véle él.

275. Dicséret

1. vers

1. vers

Dicsőült helyeken,
mennyei paradicsomban, :/:
Akik vígadoztok
véghetetlen boldogságban,
Vagytok megújult állapotban:
Az Úr nevét szép énekszóban,
No dícsérjétek vígasságban!

2. vers

Lássátok, ti dicső
angyali lelkek az égben, :/:
A fénylő mennyei
testek roppant seregében,
Mint uralkodik dicsőségben
Az Úr, és őtet felségében,
Imádjátok tiszta szentségben!

3. vers

Nap, hold, csillagos ég,
ti az Urat dicsérjétek, :/:
Jóságát, hatalmát,
bölcsességét hirdessétek,
Mert amely rendet ő tinéktek
Kiszabott, az a ti törvénytek
És ti annak híven engedtek.

4. vers

Tenger, föld, szigetek
s a hegyek pompás szépsége, :/:
Erdők és ligetek,
folyóvizek kiessége,
Sík mezők, rétek ékessége,
Vetések kellemetessége:
Mind a teremtő dicsősége.

5. vers

Fák, bokrok, csemeték,
gyümölcsöket hozó kertek, :/:
Pompás liliomok
s minden virági szépségek,
Színekkel kihímezett rétek,
Apróbb és nagyobb növevények:
A gondviselést hirdessétek.

6. vers

E földön lakozó
minden állat boldogsága, :/:
A szárnyon repdeső
madaraknak vidámsága,
A halak s férgek sokasága,
Egyszóval az élők országa
Mondja: mely nagy az Úr jósága!

7. vers

Bölcs Isten remeki,
kik az ő képei vagytok, :/:
És a tőle lehelt
emberi lélekkel bírtok,
Az Örökkévalót lássátok
Munkáiban és imádjátok,
Egy szívvel és szájjal mondjátok:

8. vers

Dícséret, dicsőség,
tisztesség és hálaadás, :/:
A szentek Urának
légyen örök magasztalás,
Kiben soha nincs megváltozás,
Vagy ígérettől elhanyatlás:
Tőle fejünkre szálljon áldás!

279. Dicséret

1. vers

Vígak e föld lakosai,
Mert megnyíltak ajtajai
Az Úr bő tárházának, :/:
Víg a magvető, hogy néki
Orcájának verejtéki
Nem hiában hullának,
Mert ahol hintett marokkal, :/:
Most kiterjesztett karokkal
Hordja kévéi sorát;
Aki segítségül híván
Az Urat, dolgozni kíván,
Nyer tőle ily adományt.

2. vers

Ezért, ó jóltévő Atyánk,
A mi szívünk, nyelvünk és szánk
Csak tégedet magasztal: :/:
Hogy ékeskedik a mező
Gyümölccsel és az éhező
Számára készül asztal.
Mert amit más nem adhatott, :/:
Hintél esőt és harmatot
A szomjúzó földekre,
Napodat az igazaknak,
Valamint a hamisaknak
Felhoztad mezejükre.

3. vers

Tartsd meg, Uram, a munkásnak
Erejét az aratásnak
Örvendetes idején, :/:
Oltalmazd meg kezünk között,
Amit a föld gyümölcsözött
Kinek-kinek mezején,
És adjad, hogy mi azokkal :/:
A tőled vett áldásokkal
Háládatosan éljünk;
Akár iszunk, akár eszünk,
Vagy akármit cselekeszünk,
Jóvoltodról beszéljünk.

4. vers

Ha a kenyeres kosárok
Bételnek, mi mint sáfárok,
Úgy tartsuk a magunkét. :/:
Marhánkat el ne tagadjuk,
Sőt abból önként kiadjuk
A felebarátunkét.
Add tudtunkra, hogy el nem vész :/:
Az ajándék, sőt az a rész
Marad örökre nálunk,
Melyet fordítunk a végre,
Hogy másokat, ha szükségre
Jutnak, abból tápláljunk.

280. Dicséret

1. vers

Ismét egyik esztendeje,
Istentől kimért ideje
Telék el a múlandóságnak:
Az égi testek órája :/:
Lefolyván, lett új példája
A közös változandóságnak;
Elmúlt vége, mint kezdete,
Már van csak emlékezete.

2. vers

Boldog, ki csendes lélekkel,
És nem könnyező szemekkel
Tekinthet vissza folyására,
Ki, ha magát megkérdezi, :/:
Belső örömmel érezi,
Hogy szolgált ez jobbulására,
Hogy ment mind az ismeretben
Előbb, mind a szeretetben.

3. vers

Boldog, kinek nem kell szánni
Elvesztett idejét s bánni
Megbecsülhetetlen óráit,
Kinek hív emlékezeti :/:
Elébe nem helyezteti
Helyrehozhatatlan hibáit,
Ki az időt megbecsülte,
A hívalkodást kerülte.

4. vers

De vajjon melyik halandó
Volna annyira állandó
A jóban, aki meg ne esne?
Kinek volna olyan szíve, :/:
Hogy a kísértésnek íve
Rajta oly nyílást ne keresne,
Melyen lopva hozzá férjen
És az elevenig érjen?

5. vers

Tökéletességnek Atyja,
Az öröm szívemet hatja,
Valahányszor azt elgondolom,
Mely sok jókat vettem tőled! :/:
De elrejtőzném előled,
Ha meg másrészről megfontolom:
Azokkal mily rosszul éltem,
Elvesztegetni nem féltem.

6. vers

Minthogy azért te teheted,
Véghez egyedül viheted,
Hogy a jót akarjam és tégyem:
Engedd, hogy a múlt esztendőt, :/:
Mint már vissza nem jövendőt,
Magamnak tűkörűl felvégyem;
A jót benne követhessem,
A rosszat elkerülhessem.

281. Dicséret

1. vers

Lelkünk, testünk teremtője
És kegyes gondviselője,
Imádjuk jóságodat
És irgalmasságodat,
Hogy minden elfolyt időnkben,
Közelebb ez esztendőnkben
A te kezed béfedezett,
Gonoszoktól védelmezett.

2. vers

Szent igédet hirdettetted,
Mi lelkünket legeltetted,
Adtál jó békességet,
A jóra tehetséget;
Ételt, italt, ruhát adtál,
Egészséget szolgáltattál,
És az esztendő végére,
Juttattál várt estvéjére.

3. vers

Uram, a te kegyelmednek
És hű gondviselésednek
Ily sok ajándékiért,
Drága adományiért
Teljes szívünkből, lelkünkből
És minden tehetségünkből
Áldjuk te istenségedet,
Nyújtsad erre kegyelmedet.

4. vers

Jézus szent áldozatjáért
És érdemes haláláért
Töröld el bűneinket
És minden vétkeinket,
Melyeket eltölt időnkben,
Közelebb ez esztendőnkben
Cselekedtünk és gondoltunk,
Vétkes nyelvünkkel szólottunk.

5. vers

Urunk, újítsd meg szívünket,
Világosítsd értelmünket,
Adj a jóra kegyelmet,
Vezérlő segedelmet,
Hogy új életet élhessünk,
Végre te hozzád mehessünk,
Szent Felségednek elébe,
A boldogok seregébe.

282. Dicséret

1. vers

Nékünk születék mennyei király,
Idvezítőnek kit mond az angyal:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

2. vers

Régen megírák ezt a próféták,
Hogy fiat szül majd egy nemes virág:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

3. vers

Szűz Máriától gyermek születék,
De Szentlélektől ő fogantaték:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

4. vers

Nagy hatalmas lőn e kisded gyermek,
Megtöretének sok ellenségek:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

5. vers

Győzedelmet vőn a kárhozaton,
Győzedelmet vőn örök halálon:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

6. vers

Nincsen a bűnnek hatalma rajtunk,
Kiknek e gyermek lészen oltalmunk:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

7. vers

Adjunk nagy hálát az Úr Istennek,
És idvezítő Jézus Krisztusnak:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

8. vers

Dicsőíttessék a Szentháromság,
Adja minékünk szent ajándékát:
Új esztendőben mi vígadjunk,
Született Jézust mi imádjuk!

283. Dicséret

1. vers

Az Úrnak jóvolta napjainkhoz napokat
told, :/:
Melyeket bizonyos részekre oszt a nap és
hold;
Nyomain e két vezetőnek
Tél, tavasz, nyár és ősz eljőnek,
Engedvén a bölcs Teremtőnek.

2. vers

Jó Atyánk, az elmúlt esztendő minden
szakasza :/:
Jóságod tanúja, szívünknek nincs rád
panasza;
Bizony, az Úr minket kedvellett,
Mert lelki adományi mellett
Megadta, ami nékünk kellett.

3. vers

Úr Isten, ki minket sok áldásiddal töltél
be, :/:
Ez új esztendővel jó kedved ne szakaszd
félbe!
Áldd meg kezdetét s végét ennek,
Hogy midőn napjai lemennek,
Mondhassuk: dicsőség Istennek!

4. vers

Vigyázz híveidre, s hab közt hánykódó
hajódra, :/:
Vigyázz szolgáidra s minden
elöljáróinkra,
Kiktől néped úgy legeltessék,
Hogy igazság és jó békesség
Egymást csókolva ölelgessék.

5. vers

E gyülekezeten, mely e helyre telepedett,
:/:
Könyörülj, Úr Isten, bővítsd rajta
kegyelmedet,
Áldd meg nagyjait, kicsinyjeit,
Mind köz, mind tanácsos rendeit; Töröld
el a sírók könnyeit!

6. vers

Adj vidám órákat, ha nekünk azt jónak
látod, :/:
Békességes tűrést, ha vessződet ránk
bocsátod;
Ha több esztendőt nem számlálunk
S ma vagy holnap innen megválunk:
Add, hogy légyen boldog halálunk!

284. Dicséret

1. vers

Áldjuk a nagy Isten jóságát,
Magasztaljuk irgalmasságát;
Szívünkből szánk énekeljen, Dicséretével
bételjen
E mi kegyelmes jó Atyánknak!

2. vers

Mert megújítá esztendőnket,
Meghosszabbította időnket,
Virrasztván új szakaszára
És e nappal új napjára
Világi rövid életünknek.

3. vers

Ó, nagy Isten, hát mik vagyunk mi?
Porok, és nincs érdemünk semmi.
Nagy bűnösök, méltatlanok,
Mert vétkeink számtalanok:
Mégis kedvezél életünknek.

4. vers

Mivel fizessünk, Atyánk, néked,
Kinek a menny felséges széked?
Semmire nincsen szükséged:
Elégséged, dicsőséged
Magadban vagyon határ nélkül.

5. vers

Nálad legkedvesebb ajándék
A szent életre való szándék;
A jó szív és tiszta lélek,
Ó, legfelségesebb Lélek,
Nem útáltatik meg tetőled.

6. vers

Teremts új szívet hát mi bennünk,
Hogy lehessen elődbe mennünk,
És nálad kedvet találjunk,
Boldog napokat számláljunk
E felderült új esztendőben.

7. vers

Lelki s testi áldások Atyja,
Egeidnek gazdag harmatja
Szálljon mennyből híveidre,
Tulajdon teremtésidre,
Kik tőled várnak minden jókat.

8. vers

A Jézusért, közbenjárónkért,
Mi egyetlenegy szószólónkért
Légy kegyelmes, kérésünket,
Halld meg esedezésünket,
Kik rád bízzuk minden ügyünket.

285. Dicséret

1. vers

Örök Isten, kinek esztendők
Nincsenek létedben, :/:
Jelen vannak múltak, jövendők
Egy tekintésedben;
Minket pedig, mihelyt születünk,
Már a koporsó vár,
A bűn miatt lefoly életünk
S a halál velünk jár.

2. vers

Ó mely sokan elaluvának
A múlt esztendőbe’! :/:
Kik nálunknál jobbak valának
Szálltak temetőbe,
Minket pedig, kedvező Atyánk,
Eddig takargattál,
S ez új esztendőt derítvén ránk,
Erre eljuttattál.

3. vers

Uram, a te lelked ereje
Vélünk ily jót tégyen, :/:
Hogy jókedvednek esztendeje
Ez az új is légyen;
Atyai karoddal forgassad
A mi dolgainkat,
Dicsőségedre igazgassad
Minden szándékinkat.

4. vers

Adj minékünk megújult szívet
És új indulatot, :/:
Tehozzád mindenekben hívet,
És szent akaratot.
Újítsd meg rajtunk a te képed,
Mely áll szent életben,
Hogy lehessünk választott néped,
Élvén szeretetben.

5. vers

Ez esztendőt testi jókkal is,
Uram, koronázzad, :/:
A szükséges múlandókkal is
Házunk felruházzad;
Földünket bő gyümölcsözéssel
Munkálkodásunkra
Áldd meg, hogy szükséges terméssel
Szolgáljon javunkra.

6. vers

Kegyelmed s áldásod újítsad
Te szent egyházadon: :/:
Közelebbről azt szaporítsad
Itt lévő nyájadon.
Gátold hazánkban áradását
A sok gonoszságnak,
Fordítsd el eshető romlását
Nemzetnek, országnak.

7. vers

Tekintsd meg a szűkölködőket,
Légy az árvák atyja, :/:
Vígasztalja a kesergőket
Szád édes szózatja,
Akik betegágyukban nyögnek,
Vidámítsd lelküket;
Ínségükben kik könyörögnek,
Add meg kérésüket.

8. vers

Végre midőn mind megavúlunk
Az esztendeinkkel, :/:
Egymás után mi is kimúlunk
Emlékezetinkkel:
Uram, sorsunkon könyörülvén,
Vígy a dicsőségbe,
Minden bűnünket eltörölvén,
Újíts meg az égbe’!

286. Dicséret

1. vers

Jer, dicsérjük az Istennek Fiát,
A szép szűznek áldott szent magzatját,
E világnak édes Megváltóját,
Bűnösöknek kegyes szószólóját.

2. vers

Jézus Krisztus, kegyelmes Megváltónk,
Úr Istentől adatott tanítónk,
Szent Atyáddal felséges megtartónk,
Szentlélekkel mi megigazítónk!

3. vers

Téged vallunk hatalmas Istennek,
Kezdet nélkül való természetnek,
Szent Atyáddal egy örök Istennek:
Szentlelkétől lelkeztél Istennek.

4. vers

Felöltözél az emberi testbe,
E világra jövél miközinkbe,
Igaz hitet adál mi szívünkbe,
Új világot gerjesztél lelkünkbe’.

5. vers

Szent véreddel minket te megváltál,
Bűneinkből szépen kitisztítál,
Szentlélekkel megvilágosítál,
És Atyádnak kedvébe juttattál.

6. vers

A keresztfán érettünk meghaltál,
Harmadnapra ismét feltámadtál,
Mennyországban felmagasztaltattál,
Tisztességgel megkoronáztattál.

7. vers

Azért vallunk téged királyunknak,
És örökké való főpapunknak,
Isten előtt minden gyámolunknak,
E világon minden oltalmunknak.

8. vers

Te vagy nékünk mi nagy igazságunk,
Jámborságunk és ártatlanságunk,
Te vagy nékünk szentségünk,
váltságunk,
Isten előtt örök boldogságunk.

9. vers

Te vagy nékünk a mi reménységünk,
Ez világon mi nagy tisztességünk,
Isten előtt minden dicsőségünk,
Mennyországban örök idvességünk.

10. vers

Ó Istennek drága kincstartója,
Szentléleknek rajtunk nyugtatója,
Nyomorodott árvák megtartója,
Mi hitünknek megkoronázója.

11. vers

Ó Istennek kedves áldozatja,
Kit jó szemmel megtekint az Atya,
És megmarad az ő jó illatja,
Mindörökké kedves foganatja.

12. vers

Édes Jézus, elődbe járulunk,
Széked előtt arccal leborulunk,
Keservesen tehozzád óhajtunk,
És nagy sírván mennybe felkiál:unk.

13. vers

Adjad nékünk a te Szentlelkedet,
Terjesztessed a te szent igédet;
Ismerjünk meg mindnyájan tégedet,
Dicsérhessük a te szent nevedet.

14. vers

Tekints reánk most a magas mennyből,
Látogass meg királyi székedből,
Tégy jól vélünk kegyelmességedből,
Ments meg minket keserűséginkből.

15. vers

Vigasztald meg a mi siralminkat,
Teljesítsd bé mi kívánságinkat;
Mi is néked hálaadásinkat,
Bémutatjuk mi áldozatunkat.

16. vers

Édes Jézus, néked hálát adunk
Jóvoltodért és felmagasztalunk,
Ajándékot elődbe mutatunk,
Dicséretet te nevedre mondunk.

17. vers

Dícsértessék az Atya Úr Isten,
Dícsértessék a Fiú Úr Isten,
Dícsértessék a Szentlélek Isten,
Szentháromság egy bizony Úr Isten!

287. Dicséret

1. vers

Járuljunk mi az Istennek szent Fiához,
A mi idvezítő Urunk Jézus Krisztushoz,
Mint kegyes és hatalmas
szabadítónkhoz,
Testi-lelki nyavalyánkban
Csak egy vigasztalónkhoz.

2. vers

Ó irgalmas Megváltó Fiú Úr Isten,
Ki országolsz szent Atyáddal földön és
mennyen,
Tehozzád esedezünk könyörgésünkben:
Segítségül légy minékünk
Mostani szükségünkben!

3. vers

Sok szükségink jóllehet vannak
minékünk,
De most néked kiváltképpen ezen
könyörgünk:
Szentlelked erőssége légyen mivelünk,
Hogy az igaz tudományban
Épületet vehessünk!

4. vers

Mi elménknek homályát távoztassad el,
Ajándékozz engedelmes szívvel, lélekkel,
Hogy a te szent igédet vegyük jó kedvvel,
Tanulhassuk és éltünkben
Kövessük nagy örömmel.

5. vers

Öregbítsed, neveljed bennünk a hitet
És az igaz szeretetet, adj reménységet;
Adj minden jóra való igyekezetet,
Tiszta lelki ismeretet
És szentséges életet!

6. vers

Szent nevedet engedjed, nyilván
vallhassuk,
Az ördögöt s e világot megútálhassuk,
És te szent országodba
kívánkozhassunk,
Felségeddel egyetemben
Örökké vígadhassunk!

7. vers

Légyen néked dicséret és nagy tisztesség,
Ki Atyával s Szentlélekkel vagy egy
Istenség,
Felséges hatalmasság, örök fényesség.
Téged illet mindörökké
Véghetetlen dicsőség!

288. Dicséret

1. vers

E világnak fényessége,
És szenteknek idvessége,
Krisztus Jézus, egy reménye,
Mennynek, földnek teremtője!

2. vers

Kegyetlen halált meggyőzéd,
Ördög hatalmát el vévéd,
Pokol torkát bérekesztéd,
Bűnünket rólunk el vévéd.

3. vers

Te általad megváltattunk,
Te általad szabadultunk,
Te általad igazultunk,
Te általad megtartattunk.

4. vers

Alázatosan könyörgünk
Buzgó szívből esedezünk:
Légy minékünk segítségünk
Mert jól látod, mely sok bűnünk.

5. vers

Add Szentlelked ajándékát.
Örök életnek jutalmát,
Engeszteld Atyád haragját,
Láthassuk ő szent irgalmát.

6. vers

Te vagy mennyország kapuja,
És idvességnek ajtaja,
Bűnösöknek szószólója,
És csak egy közbenjárója.

7. vers

Dicsőség légyen Atyának,
Tenéked, ő szent Fiának,
És a mi Vígasztalónknak,
A teljes Szentháromságnak.

289. Dicséret

1. vers

Zengj nyelvem ékesen,
Az én édes Jézusomnak,
Kegyes lelki orvosomnak
Szólj szerelmetesen,
Mert csak ő érdemel
Áldást és minden szerelmet,
Ki reám önt bő kegyelmet
S kőszálra felemel.

2. vers

Jézus, én reményem,
Bűnös lélek bizodalma
S hozzád térőknek oltalma
Gyönyörű Napfényem!
Kegyes vagy azokhoz,
Kik szívből téged keresnek,
És ismerős híveidnek
Béköszönsz házukhoz.

3. vers

Ó Jézus, élő kút,
Szívemnek nagy édessége
S elmémnek gyönyörűsége,
Mely csupán hozzád fut;
Tégedet keresni
Legfőbb öröm és vigasság;
Nincsen több lelki igazság,
Mint téged követni.

4. vers

Jézus, kegyes király,
Ki mindennek szívét bírod,
S arra szent neved felírod,
Kérlek, hozzám is szállj;
Mert ha te elfoglalsz,
Elszáll a világ szerelme,
Tündöklik bennem az elme,
Ebben sok jót találsz.

5. vers

Kedves szereteted,
Mert szent véredet jókedvből,
Kiontád, hogy, mint kútfőből,
Folyjék ismereted.
Megnyerted, hogy lássuk,
Szent Atyádnak dicsőségét,
És hogy lelkünk idvességét
Tovább ne halasszuk.

6. vers

Dícsérd hát minden nép
Az Úr Jézust és szeressed,
Buzgó szívedből keressed,
Mert minden dolga szép.
Ő a kegyelemnek
És minden jónak kútfeje,
Reménylő szívnek ereje,
S oka az örömnek.

7. vers

Uram, hadd érezzem
Hű szerelmednek bőségét,
Hogy biztos jelenlételét
Kincsül megszerezzem.
Bár ne érdemeljem,
De jóvoltod bizodalmát
Nyújtsd, hogy ezen birodalmát
Kérni merészeljem.

8. vers

Csak téged kívánlak
Valahol járok, vagy kelek,
És végre, hogyha rád lelek,
Magamnak foglallak.
Jöjj azért s hűvösíts
Jelenléted illatjával,
Szentlélek áldozatjával
Lelkemben megfrissíts.

9. vers

Tégedet dicsérlek,
E világnak megváltóját,
Kárhozatnak elrontóját,
Mert szívből szeretlek.
Valahol hát lészesz,
Szívemmel utánad járok,
Mit tőled vissza nem várok,
Mert hozzád felvészesz.

10. vers

Tiéd, Uram, az ég
Minden ő teljességével,
Hol országolsz dicsőséggel,
Melyben nincs semmi vég.
Ne hagyj Uram, kérlek,
Vedd el szívemet magadhoz,
Mert úgy állhatok jobbodhoz
S örökké dícsérlek.

11. vers

Dícsérje és áldja
Lelkem az Atya Úr Istent,
Ki benned idvezít mindent,
Ha szódat fogadja.
Dícséret, dicsőség
Légyen Szentlélek Istennek,
Ki hitet adott lelkemnek,
Hogy befogja az ég.

290. Dicséret

1. vers

Dícsérlek téged, Idvezítőmet,
Úr Jézus Krisztus, Istennek egy Fia!
Megváltott nyájadnak hű atyjafia:
Csak téged várlak, egy segítőmet.

2. vers

Tenéked minden térdet s fejet hajt,
Mert erős torony nékünk a te neved;
Felvette szegény ügyünket jó kedved,
A kárhozatban hogy ne lássunk bajt.

3. vers

Te vagy Istennek szelíd Báránya,
Ki e világnak bűneit elvetted,
Szent véred omlását nem kíméletted,
Mellyel nem ér fel Ofir aranya.

4. vers

Ó örök Isten, lelkem reménye,
Az Atya Istennek fő bölcsessége,
Szentegyházadnak ő nagy dicsősége,
Minden híveknek ragyogó fénye!

5. vers

Dícsérlek, mennyből leszállott Kenyér,
Isten s Ember, Jézus, egy Közbenjáró!
Bűnösök térését kegyesen váró,
Kitől kegyelmet minden lélek nyér.

6. vers

Mely buzgó, Uram, a te szerelmed,
Ki mi érettünk magad megáldoztad,
A halált, Sátánt, poklot megrontottad,
Most is fenntartván hű segedelmed.

291. Dicséret

1. vers

Ó mi kegyelmes Krisztusunk,
Ki vagy nékünk igazságunk,
Békességünk és váltságunk:
Kelljen, kérünk, imádságunk.

2. vers

Mi szívünket, kegyes Isten,
Igaz hitben, reménységben
Kiváltképen erősítsed,
Hogy bízhassunk csak tebenned.

3. vers

Te isteni jóvoltodat,
Ismerhessük hatalmadat,
Melyet hozzánk megmutattál,
Mikor érettünk áldoztál.

4. vers

Csak egyedül e világnak
Viseléd terhét bajának,
Nyerél nékünk idvességet
És mennyei örökséget.

5. vers

Azért ily nagy szerelmedért,
Kérünk, ne vess el bűnünkért,
Ne vehessen ellenségünk
Dühösséggel semmit tőlünk.

6. vers

Ó mi irgalmas Királyunk,
És győzedelmes Hadnagyunk,
Hozzád hitből folyamodunk,
Tudjuk, meg nem fogyatkozunk.

7. vers

Kérünk, ily nehéz ügyünkbe’
Ne adj ellenség kezébe,
Ne vesd bűnünket elődbe,
Végy be inkább kegyelmedbe.

8. vers

Keresztyéni egyességben,
Nevednek szentelésében,
Szent igédnek értelmében,
Tarts meg minket mindvégiglen.

9. vers

Bírjad lelki országodat,
Véreden vett jószágodat,
Hogy e siralom völgyében
Légyünk csendesek szívünkben.

10. vers

Adj állandó egyességet,
Lelki-testi békességet,
Hogy megfutván itt a pályát,
Vehessük el a koronát.

11. vers

Dícsértessél áldott Isten,
Ki minket könyörgésünkben
Meghallgatsz nagy kegyelmesen
És részeltetsz mindezekben.

292. Dicséret

1. vers

Ó dicsőségnek felkent fejedelme,
Úr Jézus Krisztus, hívek segedelme,
Kit az Úr Isten rendelt váltságra
S felemelt bölcsen nagy méltóságra:
Felékesített, mint drága ruhával,
A Szentléleknek bő ajándékával,
És reád bízván az idvességet,
Adott válladra hármas tisztséget.

2. vers

Te vagy az Úrnak egy FŐPRÓFÉTÁJA,
Te vagy titkának világos táblája,
Ki megjelentéd nagy indulatját,
A váltság felől szent akaratját:
Hogy akik még nagy sötétben volnának,
Az igazság napjára találnának
És általlátnák, mint napnak fényét
Az idvességnek igaz ösvényét.

3. vers

Te vagy az Úrnak megszentelt
FŐPAPJA,
Általad költ fel jókedvének napja,
Ki szent testednek áldozatjával
Váltságot nyertél annak árával.
Szent érdemednek most is jelentése
Olyan, mint szádnak drága könyörgése,
Ez által szíved valamit kíván,
Az Úr megadja néked azt nyilván.

4. vers

Te vagy az Úrnak felkent nagy
KIRÁLYA,
Kinek vettettek mindenek alája,
Aki népedet tiszta igéddel,
Oktatod s vezérled Szentlelkeddel.
Minden ügyében felállasz mellette,
Ellenségivel harcolsz ő helyette,
Minden veszélyét karod elhajtja
S az idvességben végig megtartja.

5. vers

E nagy királynak nálam is zálogja,
Igaz hit által én is vagyok tagja,
Őtet ismerem, mint fő Uramat
És keresztyénnek vallom magamat.
Áldott nevéről bátran vallást tészek,
Szent törvényének követője lészek,
Lelkem és testem hálaadással,
Nékie vallom hív ajánlással.

6. vers

Mivel hívattam lelki vitézségre,
Míg lelkem eljut a várt dicsőségre,
Ellenségimnek dühösségökkel
Harcolok bátran igaz lélekkel.
A bűn s test ellen holtig törekedem,
Szép koronámat másnak nem engedem,
Hogy harcom után diadalommal
Együtt örüljek az én Urammal.

7. vers

Te pedig, híveidnek szemefénye,
Úr Jézus Krisztus, életem reménye,
Vedd fel szolgádat erős karodra,
És vigyázz énrám, gyenge juhodra.
Oktass és taníts hathatós igéddel,
Bíztass, erősíts, a te Szentlelkeddel,
Hogy végre pályafutásom után,
Hozzád mehessek az élet útján.

293. Dicséret

1. vers

Jézus, ó mi Idvezítőnk,
Kiben vagyon hitünk,
Ki miértünk születtél,
És nagy halált szenvedtél;
Irgalmazz minékünk!

2. vers

Rólunk elvetted haragját
A te szent Atyádnak;
Vérednek hullásával
Megengesztelted hozzánk:
Irgalmazz minékünk!

3. vers

Az ördögnek tömlöcéből,
Kivettél a bűnből;
A halál köteléből,
Megmentettél rabságból:
Irgalmazz minékünk!

4. vers

Te bűn nélkül születtetvén
A Szűznek méhéből,
Értünk válladra vetted
A mi adósságinkat:
Irgalmazz minékünk!

5. vers

Bűnön, poklon és halálon
Birodalmad vagyon;
Az élet és kegyelem
Csak te kezedben vagyon:
Irgalmazz minékünk!

6. vers

Kérünk téged azért mostan:
Tekints reánk mennyből,
Kik hozzád esedezünk,
És segítséget várunk:
Irgalmazz minékünk!

294. Dicséret

1. vers

Jézus, vígasságom!
Esdekelve várom Áldó szavadat! :/:
A te jelenléted Megvidámít, éltet,
Bátor szívet ad.
Légy velem, Ó, mindenem!
Nálad nélkül nem is élek:
Te vagy örök élet!

2. vers

Jézus, menedékem!
Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/:
Lelkem a viharból, Bűnből, minden
bajból
Hozzád menekül.
Bár a föld Mind romba dőlt,
S ha a pokol hada hány tőrt:
Jézus maga áll őrt!

3. vers

Jézus, üdvösségem!
Te vagy földön-égen Örök örömem! :/:
Kik szeretjük Istent, Zengjünk neki itt
lent
S otthon: odafenn!
Lelkem esd, Hogy Te vezesd!
S hazahívó szavad várom,
Jézus, Vígasságom!

295. Dicséret

1. vers

Jézusom, ki árva lelkem
Megváltottad véreddel, :/:
Kárhozattól óvtál engem,
Bűnös szívem, ó, vedd el!
Add, hogy néked megháláljam.
Hogy nem hagytál a halálban,
S megmutattad: Bármit adj,
Én oltalmam csak te vagy.

2. vers

Jézus, benned bízva-bízom,
Elpusztulnom ó ne hagyj! :/:
Te, ki bűnön, poklon, síron
Egyedűli győztes vagy:
Gyönge hitben biztass engem,
Készíts arra, hogy én lelkem
Láthat majd fenn, ó, Uram,
Mindörökké boldogan.

296. Dicséret

1. vers

Szép tündöklő hajnalcsillag,
Ki kegyelemmel felragyog,
Jessének szép vesszeje, :/:
Dávid királynak magzatja,
Sok királyoknak királya,
Lelkemnek vőlegénye:
Kedves, kegyes, kellemetes,
ékes és gyönyörűséges,
Gazdagsággal dicsőséges.

2. vers

Ó gyöngyös, drága korona,
Embernek, Istennek fia,
Menny áldott, szent gyümölcse! :/:
Szívemnek vagy lilioma,
Édes evangélioma,
Kedvességeknek kincse!
Eggyem, lelkem, Szép violám,
égi mannám, eledelem:
Rólad el nem feledkezem.

3. vers

Öntsd mélyen az én szívembe,
Szerelmed tüzét lelkembe,
Ó drága jáspis kövem! :/:
Fogadj hozzád s vígasztalj meg,
Hogy eleven tagod legyek,
Benned legyen örömem.
Hozzád kiált Sebhedt szívem,
lelki rózsa: légy orvosa;
Nélküled nincs vígassága.

4. vers

Mennyből nagy öröm fénylik rám,
Midőn szemeddel énreám
Kegyelmesen tekintesz, :/:
Ó Uram Jézus, szent Lelked,
Szent igéd, tested és véred
Vélem közölvén, éltetsz.
Ilyen híven Tarts öledben,
táplálj engem mind végiglen,
Mert fogadtad szent igédben.

5. vers

Teremtő Atyám, Úr Isten,
Ki engem örök időkben
Szent Fiadban szerettél: :/:
Ő engem magának jegyzett,
Szentlélekkel elpecsétlett,
Megtisztított vérével.
Vígadj és adj Szívem hálát,
Istent imádd, hogy mennyégben
Idvességet szerzett nékem.

6. vers

Szóljon tehát az orgona,
Gyönyörűséges muzsika,
Ujjongva énekeljek, :/:
Hogy megváltó Jézusomnak,
Drága szép kegyes Uramnak
Szerelmében örvendjek.
Zengjen, pengjen Vígasságos,
buzgóságos hál’adó szó,
Nagy az Úr, ezekre méltó.

7. vers

Ily kedvvel vígad én szívem,
Mert drága kincsem az Isten,
Ki kezdet s vég mindenben. :/:
Ő engem dícséretire,
Mennybe viszen nagy örömre,
Min tapsolok szívemben.
Ámen, ámen! Jövel, Uram,
szép koronám, jöjj sietve:
Téged várlak reménykedve!

297. Dicséret

1. vers

Ó seregeknek Hatalmas királya,
A nagy Istennek, Mi teremtőnknek, :/:
Gondviselőnknek Szerelmes szent Fia:

2. vers

Szent indulattal Minden hívő lélek
Téged magasztal, Ó fő bölcsesség, :/:
Áldott Istenség! Én is, amíg élek.

3. vers

Uram, mert te vagy Amaz örök Ige,
Eredeted nagy, Minden dolgoknak, :/:
Amelyek vannak, Vagy kezdete s vége.

4. vers

Az Úr Istennek Te vagy dicsősége,
Dicsőségének Minden vég nélkül :/:
Te vagy egyedül Teljes fényessége.

5. vers

Te vagy részese Isteni voltának;
Szent jelentése Tégedet mond s vall :/:
Minden bizonnyal Tulajdon Fiának.

6. vers

Te általad lett Nékünk is Atyánkká;
Kegyelemből tett Engedelmedért, :/:
Szent érdemedért Fogadott fiakká.

7. vers

Te vagy az Ura Választott népednek,
És hű pásztora Minden időben :/:
Most s jövendőben Gyenge seregednek,

8. vers

Kiket megváltál Drága szent véreddel,
Megszabadítál Bűntől, haláltól,:/:
A kárhozattól Elégtételeddel.

9. vers

Azért már élünk Néked, nem
magunknak;
Hát úgy bánj velünk, Hogy nagy
örömmel:/:
Szolgáljunk szívvel Néked, mi
Urunknak!

298. Dicséret

1. vers

Jer Krisztus népe, nagy vígan
Mind egy örömre keljünk, :/:
És egybeforrva, boldogan
Csak arról énekeljünk,
Hogy könyörülő Istenünk
Mily áldott csodát tett velünk,
Mit drágán szerzett nékünk.

2. vers

A Sátán tett rám rabigát
És már halálba vesztem, :/:
A bűn gyötört éj- s napon át,
Mert benne gyökereztem.
Mind jobban elsüllyedtem én,
Nem volt számomra már remény,
Megült a bűnnek átka.

3. vers

Nem használt, sőt káromra lett,
Ha bármi jót is tettem, :/:
Mert az égi ítéletet
Önkényből megvetettem.
Mégis kínzott a félelem,
Hogy csak a halál van velem
És a poklokra hullok.

4. vers

Ám az örök szent irgalom
Nagy ínségem megszánta, :/:
És könyörülvén ily bajon,
Megenyhítni kívánta.
Mint jó Atya, szívébe vett,
Nem játék volt, amit megtett
Legfőbb kincsével értem.

5. vers

Így szólott Egyszülöttihez:
Jött irgalomnak éve, :/:
Én diadalmam, menj, siess,
Légy népem üdvössége.
Bűn átkából segítsd ki hát,
Fojtsd meg a ráleső halált:
Az embert térítsd hozzád.

6. vers

S im, az Atyának engedett
A Fiú, hozzám jőve, :/:
Egy tiszta szűztől született
Testvéremül a földre.
Járt mint nagy titkos hatalom,
Felölté önnön alakom,
Hogy a Sátánt lebírja.

7. vers

Szólt hozzám: tarts ki már velem,
Most célod el kell érned, :/:
Immár enyém a küzdelem,
Kiállok készen érted.
Te az enyém, én tied,
S hol én vagyok, ott lesz helyed:
Szét nem választ az ellen.

8. vers

És bár kioltja életem,
És bár kiontja vérem: :/:
Mindezt javadra szenvedem,
Hű légy e hitben vélem.
A halált éltem megveszi
És szentségem jóváteszi
A bűnt, hogy üdvözülhess.

9. vers

Én az Atyához felmegyek,
Ha végeztem a földön, :/:
Hogy aztán Mestered legyek,
A Lelket rád kitöltöm,
Ki félelmedben bátorít,
S hogy engem ismerj, megtanít
És igazságban járat.

10. vers

Mit tettem és hirdettem én,
Azt kövesd szóban, tettben, :/:
Az Úr országát építvén
És dicsőségét egyben.
Ne hagyd, hogy hívság s emberek
Megrontsák lelki kincsedet:
Ez légyen örök részed!

299. Dicséret

1. vers

Jézus hív, bár zúg, morajlik
Életünk vad tengere;
Halk hívása tisztán hallik:
“Jer, kövess, ó jöjj ide!”

2. vers

Vedd a példát Andrástól, ki
Hallva hívó szózatot,
Hálóját se vonszolá ki:
Érte mindent elhagyott.

3. vers

Jézus hív, hogy Őt imádjad,
Megragad, hogy el ne ess,
Mert kísért öntelt világod:
Jöjj, engem jobban szeress!

4. vers

Ha nehéz az élet terhe,
Roskadozva hordom azt:
Bús orcám Hozzá emelve,
Jézusban lelek vigaszt.

5. vers

Uram, hozzám légy kegyelmes,
Tedd Tieddé szívemet,
Hadd lehessek engedelmes,
Néked élő gyermeked!

300. Dicséret

1. vers

Lelkem drága Jézusa,
Hozzád hajt a félelem,
Míg üvölt a habtusa,
S nő a vész a tengeren.
Rejts el, rejts el, itt ne hagyj,
Míg eláll a fergeteg;
Biztonságos révet adj,
S majd fogadd el lelkemet.

2. vers

Nincs nekem más enyhelyem,
Szívem Téged hív s keres,
Ó maradj itt, Mesterem,
Őrizz, adj erőt, szeress!
Véled állom a vihart,
Hit s erő Te vagy, Te Szent,
Szárnyad árnyával takard
Fejemet, a védtelent.

3. vers

Csak Te kellesz, én Uram,
Benned mindent meglelek;
Támogasd, ki elzuhan,
Gyógyítsd meg, ki vak s beteg.
Szent szavadra hallgatok,
Tévedés az én bajom,
Én hamisság s bűn vagyok,
Te igazság s irgalom.

4. vers

Kegyelem vagy, égi jó,
Mely minden bűnt eltörül,
Hagyd, hogy gyógyító folyó
Tisztogasson meg belül.
Élet-kút vagy, lüktetés,
Vízmerítni drága hely,
Ó buzogj fel bennem és
Öröklét felé emelj.

301. Dicséret

4. vers

Szent Atyjától földre jött,
Szállt poklokra és győzött,
Atyjához emelteték,
Ő székibe ülteték.

5. vers

Atya Isten szent Fia,
E világnak istápja:
Gyarló néped sok baja
Rád szállt, légy bajvívója!

6. vers

Jászolod immár fénylik,
Új világa tündöklik,
Melytől éj elenyészik,
Hitünk megerősödik.

7. vers

Dicsőség néked, Urunk,
Mi kegyelmes Megváltónk!
Dicsőség szent Atyádnak,
És mi Vígasztalónknak!

304. Dicséret

1. vers

Kapuk, emelkedjetek!
Kiáltó szó hallik,
Ím, jő fejedelmetek,
Az idő hajnallik:
Harmattal rakott feje,
Véle sok áldása,
Bétölt teljes ideje,
Hogy minden test lássa.

2. vers

Ímhol jő a Vőlegény,
Lelkem, menj elébe,
Keresd nyugtod, mint szegény,
Gazdag kebelébe’.
Kedves vendéget várok,
Szívem ajtajárul
Hulljanak a závárok,
Mert már közel járul.

3. vers

Már az ég harmatozzon,
A föld igazságot,
Mint bő gyümölcsöt, hozzon:
Indíts vígasságot,
Ó, kegyes Immánuel,
Mert várlak valóba’;
Ó, te kisded Sámuel,
Jöjj el már Silóba!

4. vers

Az utat egyengessed,
Szívemben a mérget
S ürömgyökért égessed,
Lelkemről a kérget,
A keménységet vedd ki,
Hogy meglágyulhassak,
A gazt s gerendát szedd ki
Szememből, hogy lássak.

5. vers

Az Illésnek lelkével
Ruházz fel engem is,
Szent szerelmed tüzével
Égjen én lelkem is.
Áldj meg oly kegyességgel,
Hogy higgyek és szóljak,
Hűségedre hűséggel
Másokat unszoljak.

6. vers

Isten Báránya, jővel,
Mutasd szelídséged;
Uram, felemelt fővel
Várom idvességed.
Igazság napja, támadj,
Adj világosságot,
Magamnak nincs: reám adj
Örök igazságot.

7. vers

Dávid gyökere s ága,
Fényes hajnalcsillag,
Pogányok kívánsága,
Megígért áldott mag;
Isai törzsökéből
Származott vesszőszál:
Nékem Atyád kedvéből
Erős torony s kőszál!

8. vers

Bennem az Úr temploma
Általad készüljön,
Vesszen a bűnnek nyoma,
Lelked újjászüljön.
Méltóztass személyedre
E gyarló világon,
Dicső jelenlétedre
Dűljön le a Dágon.

9. vers

Tégy szívedre pecsétül,
Bélyegül karodra:
Így lelked erejétül
Élek csak számodra.
Mindvégig velem maradj
Mennyei erővel,
Holtom óráján ne hagyj,
Jővel, Ámen, jővel!

305. Dicséret

1. vers

Álmélkodással csudáljuk
Véghetetlen szerelmed,
Ó, Isten, ha megvizsgáljuk
Kijelentett kegyelmed;
Ezt száj ki nem mondhatja,
Nyelv nem magyarázhatja.

2. vers

Mert az emberi nemzetet
Annyira becsülötted,
Hogy te egyetlen egyedet
Érette elküldötted
Emberi ábrázatban,
Hogy élne gyalázatban.

3. vers

Ó Isten bölcsességének
Megfoghatatlan titka!
Hozzánk való szerelmének
Mély tengere! Mily ritka
Ki ezt eszébe venné,
Mélyen szívébe tenné.

4. vers

Mi azért vígan dícsérünk
Ó, jó Atyánk, tégedet,
Magasztalunk s arra kérünk,
Hogy te szeretetedet
Gerjesszed fel szívünkben,
Jobban-jobban lelkünkben.

306. Dicséret

1. vers

Kegyes lelkek, az Urat dicsérjétek,
Áldott Idvezítőnket tiszteljétek,
Ki bételjesíté, amit ígére,
Magát megalázván Isten létére,
Felvevé testünket, :/: Eltörlé bűnünket
Szent ártatlan voltával;Fogadjuk hát,
midőn Mostan is hozzánk jön,
Dicséret mondásával.

2. vers

Lelkünk sebe már nem gyógyulhatatlan,
Mert meggyógyítá azt a halhatatlan;
Magára vett minden viszontagságot,
Hogy így készítsen lelkünknek váltságot.
Felkeresé nyáját, :/: Elvégzé munkáját,
Végyen hát dicsőséget!
Zengjen annak ének,
Ki hozott népének
Ily kívánt idvességet!

3. vers

Ne vess meg, Jézusunk, tovább is
kérünk,
Légy életünkben hatalmas vezérünk;
Szent igéd és Lelked segítsen minket,
Hogy meggyőzzük lelki ellenséginket.
Aki úgy szerettél, :/: Hogy emberré
lettél, Isten lévén, érettünk: Add viszont
szeretnünk, Szent példád követnünk,
Valamíg tart életünk.

307. Dicséret

1. vers

Dícséretet mond nyelve mindennek
Tenéked, könyörülő Istennek,
Hogy meglátván nyavalyás sorsunkat, :/:
Elvégezted szabadításunkat,
E végre Fiad küldéd e világra,
Hogy útat nyisson nékünk
mennyországra.

2. vers

Megaláztad, hogy felmagasztaljon,
Ő szomorkodott, hogy vígasztaljon;
Szegénységben élt, hogy gazdagítson, :/:
Meghalt, hogy minket megszabadítson
Kárhozatától az örök halálnak:
Ily dolgot még angyalok is csudálnak.

3. vers

Áldott légy, Atyánk, hogy könyörültél
És hozzánk ilyen megtartót küldtél!
Vígy elébb ennek ismeretében, :/:
Adj idvességet Fiad nevében;
Igaz hit által köss össze ővele,
Melynek a szeretet légyen kötele.

4. vers

Tekints Fiadnak szent érdemére,
Melyet elődbe tett drága vére;
Érte bocsásd meg sok bűneinket, :/:
A kárhozattól szabadíts minket,
Általa végre hozzád égbe érjünk,
Ott szent Fiaddal s Lelkeddel
dícsérjünk!

308. Dicséret

1. vers

Igaz Isten, ígéretedben
Változhatatlan valóság! :/:
Amit te a te beszédedben
Megmondasz, az mind valóság.
Könnyebb megavulni, :/:
Végképen elmúlni A természetnek,
Mint semmibe menni
Az igaz isteni Szent ígéretnek.

2. vers

Megmondottad volt még kezdetben
Az első egy pár embernek, :/:
Hogy ők a szomorú esetben
Mindörökké nem hevernek:
Küldesz vígasztalót, :/:
Ő magvukból valót, Ki eredeti
Elvesztett jussukba
És boldogságukba Visszahelyezi.

3. vers

Meglett ez, és a Szűz méhében
Fogantatott az, akinek :/:
Jézusi felséges nevében
Áldás szól a föld népinek.
Így az ígértetett :/:
És kijelentetett Teljes időnek
Hajnala felderült
A sötétségben ült Sok kesergőnek.

4. vers

Lelki örömmel megújulva
Imádjuk szent Felségedet, :/:
Hogy ismét mireánk fordulva
Szemléljük régi kedvedet.
Megnyitjuk szívünket, :/:
Tárjuk kebelünket,
Hogy Jézusunkat Eképen fogadjuk,
Híven általadjuk Néki magunkat.

5. vers

Tarts meg bennünket az országban,
Melyet ő köztünk állított, :/:
Adj részt abban a boldogságban,
Melyet a földre szállított!
Majd éltünk végével :/:
Bocsáss el békével, Hogy oda térjünk,
Hol az ő hívei Száma közt mennyei
Országlást érjünk.

309. Dicséret

2. vers

Ennek gyökerén egy virágocska\

ugymond - nevekedik,
Kin az Istennek, ő szent
Atyjának lelke megnyugoszik.

3. vers

Győzedelmesnek, nagy hatalmasnak,
Irgalmasnak vallja,
A kegyelemmel és igazsággal
Őt teljesnek mondja.

4. vers

Ez által lészen az Úr Istennel
nékünk békességünk,
Mert közbenjárónk szent Atyja
előtt ő lészen minékünk.

5. vers

Drága jószágot és örökséget szerez
Ő minékünk,
Adósságinkat nagy gazdagsággal
megfizeti értünk.

6. vers

Igazságával mind e világot
megítélni fogja,
Mert az Úr Isten az ítéletet
kezébe bocsátja.

7. vers

Nagy békességet, lelki örömet
hoz ő e világra,
Mert birodalmat, nagy királyságot
veszen fel vállára.

8. vers

Általa leszen, hogy a bárányok
a farkassal laknak,
Semmi bántásuk oroszlánoktól
nem leszen juhoknak.

9. vers

Győzedelmének hatalmasságát
valakik meglátják,
Krisztus Jézusnak isteni voltát
mindazok imádják.

10. vers

Nagy bátorsággal szegény bűnösök
akkor könyörögnek;
Krisztus nevében lelki és testi
ajándékot vesznek.

11. vers

Az ő zászlóját felemelteti
Anyaszentegyházban,
És szent igéjét prédikáltatja e
széles világban.

12. vers

Ezt megcselekszi a seregeknek
Ura és Istene,
Az Úr Istennek reánk áradott buzgó
nagy szerelme.

13. vers

Nagy vígasságunk, örvendezésünk
legyen e gyermekben;
Mert idvességünk vagyon minékünk
szent születésében.

312. Dicséret

1. vers

Várj, ember szíve készen!
Mert jő a Hős, az Úr, :/:
Ki üdvösséged lészen
Szent győztes harcosúl,
Fényt, éltet hozva jő,
Megtört az ősi átok:
Kit vágyakozva vártok,
Betér hozzátok Ő.

2. vers

Jól készítsétek útát!
A Vendég már közel! :/:
Mi néki gyűlölt, útált,
Azt mind vessétek el!
A völgyből domb legyen,
Hegycsúcs a mélybe szálljon,
Hogy útja készen álljon,
Ha Krisztus megjelen.

3. vers

Az Úr elé ha tárod
A szív alázatát, :/:
Őt nemhiába várod:
Betér hozzád, megáld.
A testi gőg: halál!
De bűnödet ha bánod,
Szent Lelke bőven árad,
S a szív üdvöt talál.

4. vers

Ó Jézusom, szegényed
Kér, vár, epedve hív: :/:
Te készítsd el: tenéked
Lesz otthonod e szív.
Jer hű szívembe hát!
Habár szegény e szállás,
De mindörökre hálás,
Úgy áldja Krisztusát.

313. Dicséret

6. vers

Hála legyen mennybéli szent
Atyánknak,
Hála legyen született Jézusunknak,
És Szentléleknek, mi vígasztalónknak,
Bölcs oktatónknak!

7. vers

Ó örök Isten, dicső Szentháromság,
Szálljon mireánk mennyei vígasság,
Távozzék tőlünk minden szomorúság,
Légyen vidámság!

316. Dicséret

1. vers

Az Istennek szent angyala
Mennyekből hogy alászálla
És a pásztorokhoz juta,
Nékiek ekképen szóla:

2. vers

Mennyből jövök most hozzátok,
És íme nagy jó hírt mondok,
Nagy örömet majd hirdetek,
Melyen örvend ti szívetek.

3. vers

E mai nap egy kis gyermek
Szűztől született tinéktek,
A gyermek szép és oly ékes,
Vígasságra kellemetes.

4. vers

Már lehozta az életet,
Mely Istennél volt készített,
Hogy ti is véle éljetek,
Boldogságban örvendjetek.

5. vers

Ez lesz néktek a jegy róla:
Ímé, fekszik a jászolba’,
Ott megtaláljátok őtet,
Kitől menny, föld teremtetett.

6. vers

Ez Úr Krisztus mi Istenünk,
Nyavalyáinkból kimentőnk,
Ő lészen az Idvezítő,
Minden bűnünkből kivévő.

7. vers

Nyílj meg szívem, lásd meg jobban,
Ki fekszik itt e jászolban?
Ez a gyermek bizonyára
Az Úr Jézus, Isten fia.

8. vers

Jertek hát, mi is örvendjünk,
A pásztorokkal bémenjünk,
Lássuk, mit adott az Isten
Hozzánk való szerelmében.

9. vers

Mindeneknek teremtője,
Miért vagy ily szegénységbe’?
Hogy fekszel az aszú szénán,
Szamár s ökrök közt aludván?

10. vers

Nincs-é senki e világon,
Ki tégedet béfogadjon?
Nincsen-é meleg helyecskéd,
Sem gyengén rengő bölcsőcskéd?

11. vers

Néked bársonyod s tafotád,
Aszú széna lágy párnácskád;
Noha nagy dicső király vagy,
Mostan ímé mily szegény vagy!

12. vers

Ó én szerelmes Jézusom,
Édes megváltó Krisztusom!
Jővel, csinálj csendes ágyat,
Szívemben magadnak házat!

13. vers

Ó kedves vendég, nálam szállj,
Bűnömtől ne iszonyodjál,
Jöjj be hozzám, te szolgádhoz,
Szegény megtérő juhodhoz!

14. vers

Én lelkemnek rejtekébe,
Zárkózzál bé szekrényébe,
Hogy el ne felejthesselek,
Sőt örökké dícsérjelek!

15. vers

A mennyei magas égben
Istennek dicsőség légyen,
Ki szent Fiát küldé értünk,
Hogy Megváltónk lenne nékünk.

317. Dicséret

1. vers

Jer, dícsérjük e szent napon a mi
Urunkat,
Bizony méltó dícséretünkre,
Nagy tisztességre,
Mert született ez nap nékünk
idvességünkre.

2. vers

Vígasságnak és örömnek ez a nagy
napja,
Min örülnek mind az angyalok,
No azért mi is
Adjunk hálát e gyermeknek, mint mi
Urunknak.

3. vers

Atya Isten ő szent fiát nem azért küldé,
E világot hogy megítélje
És elveszítse,
De megtartsa, szabadítsa és idvezítse.

4. vers

Bizonyságul e világra azért születék,
Hogy azok, kik teljes lélekkel
Ő benne hisznek,
Örök életet várjanak, Istent nézhessék.

5. vers

Azért higyjen minden ember Jézus
Krisztusban,
Mert kik bíznak ő érdemében,
Születésében.
Nem kárhoznak el, sőt véle örülnek
mennyben.

6. vers

Ó te áldott Idvezitő, Úr Jézus Krisztus,
Hálát adunk ez nap tenéked
És kérünk téged,
Tiéidet magas mennyből hogy
megtekintsed.

7. vers

Adjad nékünk ajándékul te
Szentlelkedet,
Hogy örökké vallhassunk téged,
És dicsérhessünk;
Holtunk után mennyországban téged
láthassunk.

8. vers

Dícsértessék Szentháromság e mai
napon,
Atya, Fiú és a Szentlélek:
Egy bizony Isten;
Dícséretet néki mondjunk örökké,
Ámen.

318. Dicséret

1. vers

Jer, mindnyájan örüljünk,
És szívünkben vígadjunk,
Mert született Úr Jézus nekünk.

2. vers

Kit az Atya Úr Isten,
Könyörülvén emberen,
Elbocsájta teljes időben.

3. vers

Elhagyá gazdagságát,
Véghetetlen országát,
Hogy érettünk adja Őmagát.

4. vers

Ő életnek adója,
Szívek vígasztalója,
Lelkünk megvilágosítója.

5. vers

Azért jöve, hogy éljünk,
Isten kedvébe essünk,
Érdeméből kegyelmet nyerjünk.

6. vers

Nagy szeretet mindenhez,
Hogy Isten emberekhez
Jöve, fertelmes bűnösökhöz.

7. vers

Akik benne nem bíznak,
Sőt bízni sem akarnak,
Örök halállal mind meghalnak.

8. vers

Mi azért e felségben,
Emberré lett Istenben:
Higgyünk mi egy reménységünkben.

319. Dicséret

1. vers

Kezdetben volt az Ige,
A Krisztus ő Felsége,
Szent Atyjának egyetlenegyje.

2. vers

Leszálla mennyországból,
Atyja akaratjából,
Istenségnek szent tanácsából.

3. vers

E világra adaték,
És minékünk születék,
Emberi nem hogy megváltatnék.

4. vers

Mint Ádámban kesergünk:
A Krisztusban vígadunk,
Mert ő nékünk minden örömünk.

5. vers

Mert Ádámban meghaltunk,
De lőn Krisztus mi Urunk,
Ki által ismét feltámadunk.

6. vers

Örvendjünk és vígadjunk,
Istennek hálát adjunk,
Hogy halálból életre jutunk.

320. Dicséret

1. vers

Ez nap nékünk dícséretes nap,
Bizony vígasságnak napja,
És idvességnek bizodalma,
Mert született ez nap nékünk mi
váltságunkra
A Krisztus Jézus, Istennek Fia.
Áronnak vesszeje megvirágozék,
Tiszta szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztus Jézusnak nevezteték.

2. vers

Ez Gyermek volt a megígért mag
A mi első atyáinknak,
Ádám atyánknak, Ábrahámnak,
Kiben minden nemzetségek
megáldatnának,
Örök életre feltámadnának.
Áronnak vesszeje megvirágozék,
Tiszta szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztus Jézusnak nevezteték.

3. vers

Megtöreték e Gyermek miatt
Az ördögnek nagy hatalma,
A halál, ördög, bűn országa;
Megnyittaték mennyországnak erős
kapuja:
Istennek kedve mireánk szálla.
Áronnak vesszeje megvirágozék,
Tiszta szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztus Jézusnak nevezteték.

4. vers

Nincsen immár semmi félelmünk
A mi nyomorúságinktól,
Bűntől, haláltól, kárhozattól,
Sem a Mózes törvényének kemény
átkától,
Ördögnek rajtunk nagy bosszújától.
Áronnak vesszeje megvirágozék,
Tiszta szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztus Jézusnak nevezteték.

5. vers

Megtöretnek a pogány népek,
Kik e Gyermekben nem hisznek;
A nagy Istennek nem kellenek,
Az ördögnek hatalmába örökké esnek,
Akik a bűnnek véget nem vetnek.
Áronnak vesszeje megvirágozék,
Tiszta szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztus Jézusnak nevezteték.

6. vers

Hálát adjunk az Úr Istennek,
Atya-Fiú-Szentléleknek,
És örüljünk mind e Gyermeknek;
Nagy örömet az angyalok nékünk
hirdetnek,
Dícsérvén Istent, így énekelnek:
Áronnak vesszeje megvirágozék,
Tiszta szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztus Jézusnak nevezteték.

321. Dicséret

1. vers

Hogy eljött az időknek teljessége,
Bétölt már minden szentek reménysége;
Kit régtől fogva minden szent vára:
A Fiú testet öltött magára.
Nyilván lett hozzánk Isten jó szándéka:
Ím, emberek közt van az ő hajléka;
E világ éppen már-már megavult,
De Jézus eljöttével megújult.

2. vers

Uraknak Ura, értem lett szolgává,
Tévén én dolgom a maga dolgává.
Ami a testnek nem volt lehető,
Elvégzi Jézus, mindent tehet ő.
Ó, mint szerette Isten e világot!
Számára nevelt egy szép szál virágot.
Ma fakadt fel az élet kútfeje,
És megvirágzott Áron vesszeje.

3. vers

Ezáltal a kegyelmi frigy felépült,
Hogy halál árnyékában amely nép ült,
Láthasson szép nagy világosságot,
A bűnös is nyerhessen váltságot.
Eljött, hogy a békességet hirdesse,
Hogy az elveszett juhot megkeresse, Hogy
az ördögnek dolgát elrontsa,
Hogy értem drága vérét kiontsa.

4. vers

Ó, Isten, hozzám kötéd így magadat, Hogy
értem küldéd világra Fiadat,
Sok gonoszságom nem tekintetted,
Veszendő sorsom szívedre vetted.
Nem gondolál szent gyönyörűségeddel,
Csak azzal, hogy jót tégy ellenségeddel;
Csuda, hogy annak Istene lettél,
Kinek teljességgel nem kellettél.

5. vers

Már megítélted szegény lelkem perét,
Rám árasztottad szerelmed tengerét;
Végét nem érem én e mélységnek,
Angyalok is csak rebegnek ennek:
Ó, nagy szeretet, melyhez hasonló nincs!
Ha lett volna még Istennél nagyobb kincs,
Nem tartózkodott volna iránta;
Ez volt a legtöbb: nékem ezt szánta.

6. vers

E kedves vendéget már mint fogadjam?
Dávid fiának immár mimet adjam?
Ha nincs a vendégházakban helyed, Imhol
van szívem, itt hajtsd le fejed. Hagyd ott a
barmot, jászolt és istállót,
Hadd nyerjelek meg, mennyből hozzám
szállót!
Itt szállj, galambom, karjaim készek,
E száraz fán vár egy üres fészek.

7. vers

Kereslek, Uram, engem te is keress;
Szeretlek, tudod, ó hát te is szeress!
Tedd egy szívvé szívemet szíveddel,
Ejts rabul engem hívó szemeddel.
Vonj, hogy Atyádhoz általad mehessek, Élj
bennem, benned hogy én is élhessek! Ó,
Uram, tőled hová mehetnék? Elveszném,
tiéd ha nem lehetnék.

322. Dicséret

1. vers

E világot, bár ez bűnt tett,
Az Isten úgy szerette, :/:
Hogy kibocsátani kész lett
Önnön Fiát érette.
Emberek, az Úrnak kedve
Nincsen halálotokba’,
Ó, angyalok, legörbedve
Nézzetek e titokba:

2. vers

Ím, az Atya kebeléből
Leszáll ama Szerelmes, :/:
Lesz az ő jó tetszéséből
Halálig engedelmes.
Földi szállással váltja fel
A dicsőségnek helyét,
De annyi helyet alig lel,
Ahol lehajtsa fejét.

3. vers

Úr Jézus, lelkemtől kérdem:
Téged mi indíthatott, :/:
Hogy értünk, kikben nincs érdem,
Vállalj ily szolgálatot?
Nem más, hanem az irántunk
Benned égő szeretet,
Mely, bár bűnünkkel megbántunk,
Mégis meg nem hűlhetett.

4. vers

Isten, ha a te kebeled
Kincsét adtad érettünk, :/:
Midőn mint pártütők, veled
Még ellenségeskedtünk:
Adj meg már Ővele mindent,
Ami arra szükséges,
Hogy itt légyen életünk szent,
S halálunk idvességes.

5. vers

Jézus, felépítetted már
A mennyeknek országát, :/:
Hol, aki törvényidben jár,
Megleli boldogságát.
Mi, tenéked térdet hajtó
Híveid, esedezünk:
Nyíljon meg nékünk az ajtó,
Vezess be, fogván kezünk.

323. Dicséret

1. vers

1. vers

Dicsőség mennyben az Istennek! :/:
Dicsőség mennyben az Istennek!
Az angyali seregek :/:
Vígan így énekelnek:
Dicsőség, dicsőség Istennek!

2. vers

Békesség földön az embernek! :/:
Békesség földön az embernek,
Kit az igaz szeretet :/:
A Jézushoz elvezet,
Békesség, Békesség Embernek!

2. vers

Dícsérjük a szent angyalokkal, :/:
Imádjuk a hív pásztorokkal
Az isteni gyermeket, :/:
Ki minket így szeretett,
Dícsérjük, imádjuk és áldjuk!

4. vers

Ó Jézus! ne vess meg bennünket, :/:
Hallgasd meg buzgó kérésünket!
Jászolodnál fogadjuk, :/:
Hogy a vétket elhagyjuk,
Ó Jézus, ne vess meg: Hallgass meg!

5. vers

Dicsőség az örök Atyának :/:
És értünk született Fiának,
Mindkettő Szent Lelkének, :/:
Áldások kútfejének:
Dicsőség, dicsőség Istennek!

327. Dicséret

1. vers

Ó, jöjjetek, hívek ma lelki nagy
örömmel,
A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el!
Megszületett az angyalok királya:
Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek,
imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!

2. vers

Az életnek szent Ura, dicsőség Királya
Itt fekszik a jászol mélyén nagy
szegényen.
Nagy dicsőséges, szent és örök Isten!
Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek,
imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust.

3. vers

Ti angyali lelkek, ma zengjetek az
Úrnak
És vígadva örvendjetek, buzgó hívek!
A magas mennyben dicsőség Istennek!
Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek,
imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust.

4. vers

Úr Jézus, ki ez napon érettünk születtél,
Csak tégedet illet szívünk tisztelete!
Isteni Gyermek, testet öltött Ige!
Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek,
imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!

328. Dicséret

1. vers

Jöjjetek Krisztust dícsérni,
Bízó szívvel hozzá térni,
Énekekkel zengve kérni,
Krisztus népe, jöjjetek.

2. vers

Bűn, pokol már búban éljen,
Ördögöt hadd ölje szégyen,
Üdvösségünk szent ölében
Már levetjük mind a bút.

3. vers

Küldte Őt az Úr kegyelme
Öröklétre, győzelemre,
Hogy szívünket felemelje
Boldogságos ég felé.

4. vers

Irgalommal szánva minket,
Nagy jósága ránk tekintett,
S ördögcsalta bús szívünket
Mennymagasból látni jött.

5. vers

Áldott óra, boldog óra,
Nagy hitünknek meghozója,
Ajkunk zengő hálaszóra
Nyílik, édes Jézusunk.

6. vers

Jászol-ölben drága gyermek,
Ég felé vigyen kegyelmed,
Hol dícsérve énekelnek
Édes hangú angyalok.

329. Dicséret

1. vers

Itt állok jászolod felett,
Ó Jézusom, szerelmem, :/:
Eljöttem, elhoztam neked,
Amit kezedből nyertem;
Vedd elmém, lelkem és szívem,
Hadd adjam néked mindenem,
Hogy kedves légyek néked!

2. vers

Nem éltem még e föld színén:
te értem megszülettél; :/:
Még rólad mit sem tudtam én:
tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed,
Már elválasztál engemet,
Hogy társam légy e földön.

3. vers

Halálban, éjben vártam én:
fölkelt a nap rám véled, :/:
Terólad ömlik rám a fény:
a béke, boldog élet:
A lélek ékességei,
Belőlük hitnek mennyei
Szép tisztasága árad.

4. vers

Csak nézlek boldog szívvel
és nem győzlek nézni téged, :/:
Szóm és erőm mind oly kevés,
hogy elmondhassa néked:
Bár felfoghatna tégedet
Az emberszív és ismeret,
Hogy megfejthesse titkod!

5. vers

Megváltóm, egy kérésemet
nem vetheted meg nékem: :/:
Hogy szívem mélyén tégedet
hordozhatlak, remélem,
És bölcsőd, szállásod leszek;
Jővel hát, tölts el engemet
Magaddal: nagy örömmel!

330. Dicséret

1. vers

Örvendezzen már e világ,
Légyen mindenben vígasság,
Mert Krisztus mindenért váltság,
Világ bűnéért orvosság.

2. vers

Zakariás szent próféta
Már ezt régen megmondotta:
Örvendezz, Sion leánya,
És örülj nagy vigasságba’!

3. vers

Ne félj, mert íme örömed:
A te királyod jő neked;
Szamár vemhén telepedett,
Mutatván nagy szelídséget.

4. vers

Véle vagyon istensége,
Mondhatatlan nagy kegyelme,
Jóvolta, idvezítése,
Mert ő mindeneknek feje.

5. vers

Elöl s utol nagy serege
Szentlélek teljességében
Hozsánnát kiált a mennybe,
Dávid fiának örömben.

6. vers

Némelyek ruházatjokkal,
Krisztus útját méltósággal,
Mások hintik zöld ágakkal:
Királyt tisztelnek azokkal.

7. vers

Mi is azért királyunknak,
Menjünk elébe Urunknak;
Vigyünk szép pálmaágakat:
Hitünk győzedelmes voltát.

8. vers

Dicsőség Atyánknak mennyben,
Mi királyunknak akképen
Szentlélekkel egyetemben
Mostan és minden időben.

331. Dicséret

1. vers

A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna!
Zeng e kiáltás előtte, utána;
Zöld ágakat szeldelnek útjára,
Békességet hoz népe javára.
Áldott, aki jött az Úrnak nevébe’
Általa léptünk az Isten kedvébe;
Békesség ott fenn a mennyországban,
Áldott az Isten a magasságban!

2. vers

Ó szentegyház, hívek boldog országa!
Mily édes ez a Jézus királysága!
Szelíd, szegény ez és alázatos,
De nagy hatalmú és csodálatos.
Igaz ez és a bűnből szabadító,
A bűnt, halált és népeket hódító;
Vasvesszővel bírja ellenségét,
De szelíden őrzi örökségét.

3. vers

Jézus király és magát annak vallja,
De hogy királlyá tegyék, nem javalja;
Sőt, noha Isten, Sion királya:
Lett az időben szolgák szolgája.
Jön szamárháton alázatossággal,
Aki pedig bír az egész világgal;
Nem jön királyi fényes bíborban,
Nem fegyverekkel zörgő táborban.

4. vers

Ó édes Jézus, Atyádnak szent Fia!
Ó, Isten, néped kegyelmes királya!
Vezéreld jóra egész éltünket,
Tégy tulajdon népeddé bennünket.
Légy segítségül, ki a magasságban
Ülsz drága véreden szerzett országban;
Tégy engedelmes, hű polgárokká
S nyert kincseidben birtokosokká.

5. vers

Hogy csak a Jézus és az ő szent Atyja
Törvénye légyen és szent akaratja
Cselekedetink zsinórmértéke:
Áldott királyunk királyi széke
Hű szíveinkben légyen felemelve,
És hűségére életünk szentelve;
Tégyen méltóvá a Jézus vére
A boldog lelkek lakóhelyére.

332. Dicséret

1. vers

Jézusom, imádjuk szent nevedet,
Áldjuk erős szerelmedet,
Aki öröktől fogva szerettél,
Bűnünkért emberré lettél,
A büntetést kiálltad helyettünk,
És meg is haltál érettünk.

2. vers

A mindennel bíró szegénnyé lett;
Küszködik az örök élet
A rettentő halál fájdalmival,
Harcol kemény kínjaival:
Halála nemétől iszonyodik,
Vért izzad és szomorkodik.

3. vers

Ím kiadá Isten édes Fiát,
Hogy fizesse a bűn díját,
És minden bűnt magára vállala
Az, aki bűnt nem tud vala;
Ki által ég és föld formáltatik,
Emberek által kínzatik.

4. vers

Aki fog ítélni mindeneket,
Holtakat, eleveneket,
Azt most halandó bírák büntetik,
A halálra ítéltetik.
Felbomol a természetnek sora:
Meghal az életnek Ura.

5. vers

Bújj el és rejtsd el tekintetedet,
Fényes nap: aki tégedet
Teremtett, szenved: testbe öltözött
Isten függ az ég s föld között!
Föld, rendülj, és sírt készíts testének,
Ennek az Isten Szentjének.

6. vers

Ó, isteni végtelen szeretet!
Ímé, mivel nem lehetett
Más mód, hanem ártatlannak kellett
Szenvedni a bűnös helyett:
Hogy én lehessek újra ártatlan,
Meghalt ím a Halhatatlan.

7. vers

Ez tészi végtelen érdeművé,
Győzhetetlen erejűvé
Azt az embertől ki nem telhetett,
De Istentől rendeltetett
Teljes elégtételt, mely bűnünket,
Elveszi büntetésünket.

8. vers

Nyerj nékünk is, Jézus, érdemeddel,
Véres elégtételeddel, édes Atyádtól,
A megbántatott Istentől bűnbocsánatot;
Társaidnak híveidet vedd be
Mennyei örökségedbe.

333. Dicséret

1. vers

Buzdítsd fel Uram, lelkemet,
Hogy dicső fejedelmemet,
Kit, míg a mérték bételt,
Sok szenvedés felszentelt,
Kísérjem a Golgotára,
Hol igazságod oltára,
De a körül kegyelmednek
Jó illatjai terjednek.

2. vers

Te, kit az égből lehallott
Szó Isten fiának vallott,
Melyet megerősítél,
Mikor csudákat tettél:
Rád nem jöhetett a vádban,
Hogy álnokság volna szádban;
Nem vala több célod ennél,
Hogy széjjel járván, jót tennél.

3. vers

Mégis, mint egy nyilvánlévő
Hitető, vagy gonosztévő,
Halálra kerestetel,
Törvénybe idéztetel.
Ellened az ütött pártot,
Ki veled egy tálba mártott,
Árát felvette vérednek,
Már utánad leselkednek.

4. vers

Sőt kiment a szentencia,
Hogy vagy a halálnak fia;
A töviskoronával
S a megátkozott fával,
Amelyet válladra tőnek,
A feszítők előjőnek;
Vernek és csúfolnak egyre,
Míg kivezetnek a hegyre.

5. vers

Itt tested dárdával szúrva,
Kezed, lábad szeggel fúrva,
Végig a magas kereszt
Oldalain vért ereszt,
Míglen, lehajtván fejedet,
Atyádnak ajánlt lelkedet
Kiadod, leírhatatlan
Kínok között, ó ártatlan.

6. vers

Már ezt a nap sem állhatja,
Megsötétül ábrázatja;
Hát én rád hogy nézhetek?
Ó, Megváltóm, reszketek,
Mert a világ bűne terhét,
Melyet most a bíró rád vét,
Sokkal neveltem éltemben:
Te szenvedsz az én képemben.

7. vers

Uram, e szent vért tekintsd meg.
Lelkem ez által tisztítsd meg;
Ne legyek én átkozott,
Ha kezesem áldozott!
Én ez oltárt megölelem,
Ha szorongat a félelem,
Biztatásomat halálom
Óráján ebben találom.

334. Dicséret

1. vers

Ó Isten, ki a törődött
Szívet meg nem utálod, :/:
Sőt a bánatból ejtődött
Könnyeket megszámlálod:
Kedveljed érzésimet
És elmélkedésimet,
Melyek szívemben támadnak
Halálán te szent Fiadnak.

2. vers

Mint sír a kertben magában,
Mint küszködik a harccal, :/:
Mely a sötét éjszakában
A földre ejti arccal,
Hol kínjait lelkében
Érezvén és testében,
Vércseppel verejtékezik,
Elalél és csüggedezik.

3. vers

De új erőt vesz magának,
Lelkét megbátorítja, :/:
Mint a vitéz, ha harcának
Kezdete tántorítja.
Az eláruló csókra
Önként megy a kínokra
A fegyverekbe öltözött
Vérengző kísérők között.

4. vers

A bíró bár megismeri,
Hogy ő vétkét nem látja, :/:
Elereszteni nem meri,
Ostor alá bocsátja.
Látja a nép véresen,
Nincs szíve, mely megessen,
Fakad ily gyilkos lármára:
Feszítsd, feszítsd fel a fára!

5. vers

Függ már a fán kiterjesztett
Kezekkel felszegezve, :/:
A föld testéből eresztett
Vérrel van béfedezve.
Elalélván végtére
A kínok érzésére,
Meghal, Atyjához sóhajtva,
Fejét keresztjére hajtva.

6. vers

Ó, kínok közt elenyészett
Megváltóm a keresztfán! :/:
Téged az egész Természet
Búslakodva sirat s szán.
Reng a föld alkotmánya,
A holtakat kihányja;
A fényes nap is bújába’,
Borul sötét éjszakába.

7. vers

Elhal én bennem is a szív
Ez iszonyú látásra, :/:
Bánatba merült lelkem hív
Bűneimért sírásra,
Mert tudom, hogy helyettem,
Ki sokképen vétettem,
Szenvedéd a vereséget,
Mely így vet éltednek véget.

7. vers

335. Dicséret

1. vers

Ó, ártatlanság Báránya, :/:
E világnak ki vagy ára,
Megtartója, táplálója,
Áldott légy, egek királya!

2. vers

Hogy érdemlettük ezt tőled, :/:
Hogy mi értünk ezt felvégyed?
Hogy szent tested vereséget,
Szenvedjen ennyi sérelmet?

3. vers

Bár tiszta ártatlanság vagy, :/:
Káromlónak is mondanak,
Ámde te mégis vesztegelsz,
Ily hamis vádra nem felelsz.

4. vers

Mivelhogy Isten fiának, :/:
Mondod magad Messiásnak:
Káromlónak elneveznek,
Nem hisznek téged Istennek.

5. vers

Áldott légy ezért, Jézusunk, :/:
Édes megváltó Krisztusunk,
Fő tanítónk és orvosunk,
Megszabadító Királyunk!

336. Dicséret

1. vers

Dícsérd lelkem Istenedet,
Ki úgy szeretett tégedet,
Hogy szent Fia kínt szenvedett,
Éretted megfeszíttetett.

2. vers

Keresztfán bűnödért hala,
Ő szent vérével áldoza,
Halál tőriből oldoza,
Pokoltól megszabadíta.

3. vers

Mert az Isten őtet tevé,
Ki bűnt nem tud vala, bűnné,
Hogy mi lennénk ő általa
Az Istennek igazsága.

4. vers

Nem vala néki formája,
Sem szép ékes ábrázatja;
Testét vereségnek adta,
Gyalázattól el nem vonta.

5. vers

Emberek között nem kedves,
Megvettetett és beteges,
Sok kínokkal rettenetes,
Szörnyű fájdalmakkal teljes.

6. vers

Oly lett, mint ki előtt magát,
Ember elrejti orcáját,
Mert semminek ítéltetett,
Csúf-beszéddel illettetett.

7. vers

Azt alitották jóllehet,
Hogy Istentől megveretett,
De a mi betegséginket,
Ő viselte sérelminket.

8. vers

Midőn megostoroztatott,
Sebeivel meggyógyított,
A mi sok álnokságinkért,
Megrontatott bűneinkért.

9. vers

Mi, mint juhok, elszéledtünk,
A bűn útján eltévedtünk:
Büntetését bűneinknek,
Szenvedte nagy vétkeinknek.

10. vers

Noha ő nem cselekedett
Semminémű hitlenséget,
Álnokság szájában nem volt,
Bűn benne nem találtatott:

11. vers

Mint a bárány, olyanná lett,
Mely mészárszékre vitetett,
S mint juh, őtet nyírők előtt:
Megnémult, szája veszteglett;

12. vers

Érettünk káromoltatott,
És méreggel itattatott,
Szörnyen megostoroztatott,
Ruhája sorsra osztatott.

13. vers

És verejtékezett vérrel,
Koronáztatott tövissel,
Által veretett dárdával,
Így kiált fel nagy felszóval:

14. vers

Én Istenem, én Istenem!
Miért hogy elhagyál engem?
Kezedbe ajánlom lelkem,
Immár letészem életem.

15. vers

A mennyei magas égben
Istennek dicsőség légyen,
Ki szent Fiát küldé értünk,
Hogy Megváltónk lenne nékünk.

337. Dicséret

1. vers

Paradicsomnak te szép élő fája,
Ó, kegyes Jézus, Istennek Báránya,
Te vagy lelkünknek igaz Megváltója,
Szabadítója.

2. vers

Értünk egyedül szörnyű kínt szenvedtél,
Megfeszíttetvén, töviset viseltél,
Mi bűneinkért véreddel fizettél
És megölettél.

3. vers

Csudánkra vannak a te szép gyümölcsid,
Nagy kínjaid közt való szent beszédid,
Kiket keresztfán szóltál, szent mondásid,
Hét szép szavaid.

4. vers

Első szódban így könyörgél Istennek:
ATYÁM, BOCSÁSD MEG BŰNÖKET
EZEKNEK, MERT NEM TUDJÁK ŐK
MOST, MIT CSELEKESZNEK,
Kegyetlenkednek.

5. vers

Lőn második szód a szegény tolvajhoz,
Bűnén kesergő s törődő latorhoz,
Mondván:
VELEM LÉSSZ MA
PARADICSOMBAN,
SZENT ORSZÁGOMBAN.

6. vers

Keserves szívű szentséges anyádnak,
Harmadik szódat nyújtád Máriának,
És ugyanakkor szóltál szent Jánosnak,
Mondván azoknak:

7. vers

ÍMHOL AZ ANYÁD, kedves
tanítványom,
ÍMHOL A FIAD, ASSZONY, már
ajánlom,
Gyámolítódul ezt a Jánost hagyom,
Kegyesen adom.

8. vers

Ártatlan Bárány, keserűségedben,
Negyed szód ez lőn nagy kísértetedben:
ÉN ISTENEM, ÉN ISTENEM,
ÜGYEMBEN MIÉRT HAGYÁL EL?

9. vers

Jövendölések mind beteljesedvén,
És minden dolgok már elvégeztetvén,
Mondád ötödször: SZOMJÚHOZOM
igen, Szíved epedvén.

10. vers

Mikoron, Uram, a mérget elvévéd, Ottan
hatodszor mondál ilyen igét:
Bételjesedett és ELVÉGEZTETETT
Váltságnak dolga.

11. vers

Reád érkezvén a szomorú halál,
Hetedszer ily szót s imádságot mondál:
ATYÁM, KEZEDBE TÉSZEM LE
LELKEMET, Én életemet.

12. vers

Édes Jézusunk, szenteld meg lelkünket,
Hogy mi is megbocsáthassuk bűnüket
Mindeneknek, kik ellenünk vétettek
És elestenek.

13. vers

Adjad, hogy mi is értük könyörögjünk,
Téged követvén, szívből esedezzünk,
Hogy sok szentekkel tehozzád
mehessünk,
Idvezülhessünk.

14. vers

A pályafutást mi is elvégezvén,
Lelkünket ajánlhassuk szent kezedben;
Mint megváltottak, mondhassuk nagy
szépen
Éltünk végében:

15. vers

Hála légyen a mennybéli Istennek,
Ki megváltója lőn bűnös embernek,
És megszerzője szent békességünknek:
Idvességünknek.

338. Dicséret

1. vers

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem,
El ne tántorodjék tőled életem.
Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. vers

Ha e világ bája engem hívogat,
Nagy csalárdul kínál hitványságokat:
Szemem elé állítsd szenvedésidet,
Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. vers

Tisztogass bár bajjal olykor engemet:
Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
Bár e test erőtlen: te oltárodon
Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. vers

Ha halálra válik testem egykoron:
Ragyogjon fel lelked e hitvány poron;
Ama végső harcon rád bízom magam:
Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

339. Dicséret

1. vers

Jézus, Istennek Báránya,
Kínjaidat ég s föld szánja.
A nap, a nap sötétté változik,
A föld, a föld reng és ingadozik.

2. vers

Hegyek, halmok süllyedeznek,
A kősziklák repedeznek,
Holtak, holtak Sírból feltámadnak,
A szent, a szent Városban jelt adnak.

3. vers

Íme, a templom kárpitja
Kettéhasad és megnyitja
Helyét, helyét A szentek szentének,
Jelét, jelét Jehova frigyének.

4. vers

Mindezekből, ó, mit értsünk?
És szívünkbe vajh’ mit véssünk?
Isten, Isten Végtelen kegyelmét,
Hozzánk, hozzánk Csuda nagy
szerelmét.

5. vers

Fiát a szeretet Atyja
Kereszt kínjaira adja,
Értünk, értünk Hogy eleget tégyen,
Urunk, urunk S üdvözítőnk légyen.

6. vers

Köztünk van a Szentek Szentje:
A híveknek ezt jelentse
Az ép, az ép Kárpit hasadása,
Földig, földig Kettéhasadása.

7. vers

Jézus, ki értünk szenvedtél,
Hogy éljünk, halálra mentél:
Néked, néked Szívből hálát adunk,
Holtig, holtig Híveid maradunk.

340. Dicséret

1. vers

Te drága Jézus, mi történt tevéled,
Hogy oly keményen sújt a zord ítélet?
A szörnyű vétket el mivel követted?
Mi volt a tetted?

2. vers

Megostoroznak, tövissel csúfolnak,
Arcodba vágnak, gúnyolódva szólnak,
Epét ecettel kínálgatni mernek,
Keresztre vernek.

3. vers

Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje?
Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre!
Amit Te szenvedsz, Jézus, én okoztam,
Fejedre hoztam.

4. vers

S mily büntetés, mit a világ Reád mért?
A jó nyájőrző szenved a juháért;
A bűnért, melyet szolgák elkövettek,
Az Úr fizet meg.

5. vers

Meghal a jó, ki hűség volt s alázat,
Az él, ki Isten bántására lázadt;
A vétkes ember sértetlen, s bilincsben
Ott áll az Isten.

6. vers

Ó mérhetetlen szeretet, csodás hit,
Amely a kínok zord útjára rávitt!
Én vigadozva élek és örömben,
Te kín-özönben.

7. vers

Ó nagy Királyom, minden kor Királya,
Hűségedet hogy hirdethesse hála?
Nincs emberszív, melyben tanács
fakadhat:
Néked mit adhat?

8. vers

Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem,
Fejem ragyogva fürdik majd a fényben:
Énekelek, hol szentül zeng az ének,
Dícsérve Téged.

341. Dicséret

3. vers

Dávidnak bétölt írása,
Minden népeknek mondása:
Isten, kit felfeszítetek,
Úr lesz e fán felettetek.

4. vers

Légy áldott, oltár s áldozat,
Mellyel Krisztusunk áldozott:
Holton az élet elesett,
S holtával adott életet.

5. vers

Élő kútfő, Szentháromság!
Téged áldunk, legfőbb Jóság!
Kérünk: a kereszt győzelmét,
Közöljed vélünk érdemét!

345. Dicséret

1. vers

Ím nagy Isten, most előtted szívem
kitárom,
Menedékem nincs sehol a földi határon;
Ha te nem jössz bánatomra bíztató
szóval,
Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. vers

Ha a világ nem tudná is számos
bűnömet,
Teelőled elrejtenem semmit sem lehet;
Látja Lelked minden bűnöm, melynek
átka sújt:
Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a
súlyt!

3. vers

Jézusomra föltekintek a kereszt alatt,
Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim
miatt;
Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a
bánat:
Szálljon reám irgalmadból béke,
bocsánat!

4. vers

Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott,
Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok!
Vígaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez,
Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

346. Dicséret

1. vers

Győzhetetlen én kőszálom,
Védelmezőm és kővárom,
A keresztfán drága áron
Oltalmamat tőled várom.

2. vers

Sebeidnek nagy voltáért,
Engedj kedves áldozatért,
Drága szép piros véredért,
Kit kiöntél ez világért.

3. vers

Reád bíztam én ügyemet,
Én Jézusom, én lelkemet,
Megepedett bús szívemet,
Szegény árva bús fejemet.

4. vers

Irgalmazz meg én lelkemnek,
Ki vagy ura mennynek, földnek,
Könyörgök csak Felségednek,
Én megváltó Istenemnek.

5. vers

Mutass, Jézus, kies földet,
Lakásomul adj jó helyet,
Ez életben csendességet,
Jövendőben idvességet.

347. Dicséret

1. vers

Jézus, ki a sírban valál,
Általad megholt a halál,
Az élet pedig feltámadott,
Mert szent tested meg nem rothadott.
Él a Jézus, a mi fejünk,
Keresztyének, énekeljünk,
Ülvén húsvét ünnepeket,
Új győzedelmi éneket.

2. vers

Hol van, koporsó, hatalmad?
Elveszett nyert diadalmad.
Hová lőn, ó, halál, a fúlánk,
Melyet fensz már régóta reánk?
Már nem rettegünk miatta,
Mert Jézus meghódoltatta
Ama félelmek királyát,
Megnyitván sírjának száját.

3. vers

Nincs már szívem félelmére
Nézni sírom fenekére,
Mert látom Jézus példájából,
Mi lehet a holtak porából.
Szűnjetek meg, kétségeim,
Változzatok félelmeim,
Reménységgé s örömökké,
Mert nem alszom el örökké.

4. vers

Sőt hiszem, hogy e tört cserép
Edény leend még egyszer ép,
És tetemim megépíttetnek,
Bár veséim megemésztetnek.
Gyalázat elvettetésem,
De pompás lesz kikelésem,
Új eget látván ezekkel
Az újra megnyílt szemekkel.

5. vers

Jézus, segíts engem ebben,
Hogy éltem folyjék szentebben,
És hogy ne menjek ítéletre,
Támassz fel engem új életre.
A te lelkednek ereje
Az új életnek kútfeje;
Hogy hát legyek élő személy,
Lelked által énbennem élj!

348. Dicséret

1. vers

Örvendezzetek, egek,
Ti is, földi seregek!
Mindnyájan örüljetek,
Vígan énekeljetek,
Mert Urunk feltámadott,
Nékünk életet adott.

2. vers

Jézus él, mi is élünk,
A haláltól nem félünk,
Mert ő diadalmat vőn,
Értünk elégséget tőn
Isteni erejével,
Hathatós érdemével.

3. vers

Nékünk megigazulást
És a bűnből gyógyulást,
Istennel békességet
És boldog reménységet
Nyert feltámadásával,
Örök igazságával.

4. vers

Előtted arcra esünk,
S kérünk, édes kezesünk:
Részeltess halálodnak
És feltámadásodnak
Drága érdemeiben,
Édes gyümölcseiben.

5. vers

Cselekedd Szentlelkeddel,
Végtelen érdemeddel,
Hogy új életet éljünk,
Végre porból felkeljünk
Örök, nagy boldogságra
És halhatatlanságra.

349. Dicséret

1. vers

Jézus meghalt bűneinkért,
Harmadnap feltámadott; :/:
Mi megigazulásunkért
Mindenről számot adott.
Mennyei szent Atyjának
És ő igazságának
A váltságot megfizette
A bűnösöknek helyette.

2. vers

Életét maga letette
Önként és jó kedvéből, :/:
Azt maga ismét felvette
Isteni erejéből.
Ó, csudáknak csudája!
Íme, az Isten fia
Értem életet áldozott,
Élővé holtból változott.

3. vers

A meghalt Jézus vére szólt
Nékünk oly drága dolgot, :/:
Mert e vér Isten vére volt,
Bűnt, halált ezzel oldott.
Vér, melynek nincsen mása,
Ó, Betlehem forrása!
Ó, Jézus egy áldozatja,
Isten gyönyörű illatja!

4. vers

Hogy ez kedves volt Istennek,
Azt azzal megmutatta, :/:
Hogy szent testét ő Szentjének
Sírban soká nem hagyta.
És a halál kötelét,
A koporsónak tőrét
Harmadnap széjjel oldozta,
Fiát fogságból kihozta.

5. vers

Jézus, én megholt életem,
Jézus, feltámadásom, :/:
Benned bűntől mentté lettem,
Benned igazulásom.
Ó, adj hát segítséget,
Lelki elevenséget
Az első feltámadásra:
Az új életben járásra.

6. vers

Istenséged megmutatád
Életedben, holtodban; :/:
Hatalmasan bizonyítád
Sírból kiszállásodban.
Ez isteni erővel
Jővel, ó, Jézus, jővel!
Adj új életet s meghalást,
S majd második feltámadást!

350. Dicséret

1. vers

Feltámadt a mi életünk,
Vígan méltó énekelnünk,
Úr Krisztust dicsérnünk, :/:
E szent napon is áldanunk,
Angyalokkal őt imádnunk,
Mint Urunkat, félnünk,
Mert őt magasztalják nap, hold s égi
seregek,
A mennyei szentek.

2. vers

A földben minden gyökerek,
Fáknak bimbói terjednek,
Mezők megzöldülnek, :/:
Ég madarai zengenek,
Fákon vígan énekelnek,
Szárnyukon repdesnek;
Minden illatozó fűvek
gyönyörködtetnek,
Dicséretre intnek.

3. vers

Mert feltámadt ő igazán,
Angyala jelenté nyilván
Koporsónak jobbján; :/:
Tanítványival vígadván megjelent
Galileában, Pétert vígasztalván:
Örvendj te, ki voltál gyakran
bűnért sírásban,
Alázatosságban.

4. vers

Dicséret a nagy Istennek,
Életet ki nyert népének,
A bűnös embernek, :/:
Őt részeltetvén egeknek,
Gyönyörűségében minden
Lakóhelyeinek;
Lelki javaival népét meglátogatja,
Megtérését várja.

351. Dicséret

358. Dicséret

1. vers

A Krisztus mennybe felméne,
Hogy nékünk helyet szerzene,
Atyjával megbékéltetne,
Életre bévinne.

2. vers

Ó, mi kegyelmes Mesterünk,
Emlékezzél meg mirólunk,
Ki meghaltál volt érettünk,
Légy jelen mivelünk!

3. vers

Te látod mennyből éltünket
És nagy keserűséginket;
Vigasztald meg mi lelkünket,
Hogy higgyünk tégedet.

4. vers

Mert megfogadtad minekünk,
Hogy léssz örökké mivelünk;
Adjad Szentlelked minekünk,
Hogy benned hihessünk.

5. vers

És oltalmazz meg mindentől,
Szent Atyádnak haragjától,
Ördögtől és kárhozattól,
Minden dühösségtől.

6. vers

Tekints nagy gyarlóságinkra,
E világ csalárdságára;
Vígy bé a nagy boldogságba,
Te szent országodba.

7. vers

Egyetemben keresztyének,
Az Úr Krisztust dicsérjétek,
Ő néki hálát adjatok,
Felmagasztaljátok.

8. vers

Dicséret légyen Atyának
És ő Fiának, Krisztusnak,
És a mi Vigasztalónknak,
A Szentháromságnak.

359. Dicséret

1. vers

Úr Jézus, aki felséggel,
És dicsőséggel mentél égbe :/:
És ottan vettél hatalmat,
Nagy birodalmat, teljességbe:
Lelkünk áldja istenséged
És híven téged magasztalunk,
Bárha nem látunk szemünkkel,
De hitünkkel megtapasztalunk.

2. vers

Te is e dicsőségedből,
Szent székedből fordítsd le szemed, :/:
Erőtlen teremtésidre,
Híveidre öntsd ki érdemed.
Mennyben létednek hasznában,
Javaiban részesekké tégy;
Szent Atyád előtt érettünk,
Kik vétettünk, esedezőnk légy.

3. vers

Mivel te utat nyitottál
És tanítottál mennybe menni, :/:
Adjad, hogy téged kövessünk,
És siessünk nyomodba’ lenni.
Segítsd igyekezetünket,
Vond szívünket temagad után,
Hogy a te akaratodnak
S nyomdokodnak járhassunk útján.

4. vers

Míg bujdosunk e pusztában
S mint hazánkba, az égbe érünk, :/:
Légy kezesünk, védj bennünket,
És hitünket neveljed, kérünk,
Hogy a veszedelmek között
Megütközött köztünk ne légyen,
Hitünknek elevenségét,
Reménységét ne érje szégyen.

5. vers

Majd ha megfutjuk pályánkat,
Várt pálmánkat a kezünkbe add, :/:
Lelkünket, ó, szerelmesünk,
Hű kezesünk, magadhoz fogadd!
Testünket is emeld végre
Dicsőségre isteni karral,
Hol tégedet szemlélhessünk,
Dicsérhessünk az égi karral.

360. Dicséret

1. vers

Szent egek, minden boldogok hajléki,
A nagy király jön, nyíljatok meg néki!
Nagy oszlopi a levegő égnek,
Engedjetek Útat e felségnek!
Aki kezdetben titeket teremtett,
Aki azt mondá: légyen ég és föld, s lett;
Aki Igéje a nagy Istennek,
Aki által lettenek mindenek.

2. vers

Ő a békesség örök tanácsában,
Mint aki legfőbb a váltság titkában,
Emberré lett a teljes időben,
A bűn terhét szenvedte testében.
Meghalt, áldozván halálos kínjával,
De fel is támadt maga hatalmával;
Ím, győzedelmes bajnok módjára
Felmegy és ül szent Atyja jobbjára.

3. vers

Mennybe menése az ember Fiának
Záloga lelkünk mennyei jussának,
Melyet szerzett, mint kezes, vérével
És közöl minden igaz hívével.
Ő emberré, mi atyánkfiává lett,
Atyjának minket örökösivé tett;
Maga előttünk mennybe felmene,
Nékünk is helyet hogy készítene.

4. vers

Ó, kegyes Jézus, idvességünk ára,
Vállalt kezes, ki szent Atyád jobbjára
Magasztaltattál, te, ki örök, nagy,
Atyáddal egy és örök Isten vagy:
Arra szereztél útat érdemeddel,
Isten Atyánktól nyert örökségeddel,
Hogy dicsőséged lakóhelyébe
Mégy könyörülő főpap képébe’.

5. vers

Áldunk s imádunk mindörökké téged
És dicsőítjük örök istenséged;
Jó vagy, Uram, te, igen irgalmas,
Pap és király vagy, kegyes, hatalmas.
A te érdemed a mi nyereségünk,
Mennybe menésed élő reménységünk,
Hogy minket is, mint örökségedben,
Részeltetsz megnyert dicsőségedben.

6. vers

Adjad, Úr Jézus, hogy még e világban
Sátorozván is, ama mennyországban
Részt vehessünk, s mint tulajdonunkkal,
Szentül éljünk mennyei jussunkkal,
És hogy e földet jó cselekedettel,
Hálaadással, buzgó tisztelettel,
Mint lakos társai a szenteknek,
Pitvarivá tégyük az egeknek.

361. Dicséret

1. vers

Vedd el jutalmadat Krisztus, ki magadat
Megüresítéd vala!
Harcodnak vége lett, Minden egek felett
Az Úr felmagasztala.
E példán minden szent Jutalmat vár ott
fent,
Bár itt nem él boldogul, Mert, hogy
felemeled,
Mennybe meneteled Adtad erre zálogul.

2. vers

Jobbján szent Atyádnak Tégedet
imádnak
A mennyország polgári;
Látják dicsőséged, Mely körülvesz
téged, E föld minden határi.
Mi is leborulunk, Kérvén: tégy ott
rólunk Szent Atyád előtt vallást!
Félelminket vedd el, Esedezéseddel
Nyerj nekünk vígasztalást!

3. vers

Hiszünk, Uram, benned, Bár el kelle
menned
S nem látunk testi szemmel.
Ó, viselj a mennyből Gondot híveidről,
Hű pásztor, kegyelmeddel.
Légy ott, hol nevedbe’ Gyülekezik egybe
Két, avagy három híved; Ha hozzád
óhajtunk,
Essék meg mirajtunk Te könyörülő
szíved.

4. vers

Midőn végezetre Eljössz ítéletre
Az égnek felhőiben, ülvén méltósággal
Szemben a világgal Dicsőséged székiben:
Szólj nekünk ily módon,
Kik állunk jobbodon, Mint nyájadnak
juhai: Kész hajlékim rátok Várnak, ó,
bírjátok,
Jó Atyám áldottai!

362. Dicséret

1. vers

Ébredjél fel világ bűneidből,
Vedd eszedbe magad a nagy bűnből,
Melyet néked utolsó időkről,
Magyarázott Jézus Krisztus
ő ítéletéről.

2. vers

Minden írások immár bétöltek,
A próféták valamit hirdettek,
A szent atyák amit reménylettek,
Urunk Jézus Krisztus által
véghez vitettenek.

3. vers

Nem késik már az ő eljövése,
Közel vagyon e világnak vége,
Minden dolgoknak már eljövése;
Krisztus Jézus e világra
eljő ítélnie.

4. vers

E világnak istentelensége,
Az uraknak nagy kegyetlensége,
A községnek engedetlensége
Jele bizony, hogy közel már
Krisztus eljövése.

5. vers

Minden rendek vagynak bátorságban,
Gyönyörködnek csak az álnokságban;
Szeretet nincs az atyafiakban,
És kevesen vannak immár,
kik hisznek Krisztusban.

6. vers

Esznek, isznak, nagy bátran lakoznak,
Mennyországról de nem gondolkoznak;
Elmúlandó dolgokban forgódnak;
Azt sem tudják, mely órában
azoktól megválnak.

7. vers

Siketségre vesznek minden intést,
Megvetnek már minden jó rendelést;
A tanítók nem látnak épülést,
Szentírásból mikor tesznek
idvességes intést.

8. vers

Adjunk hálát az Atya Istennek,
Dícséretet mondjunk Szent Fiának,
Véle egyetemben Szentléleknek:
Mindörökkön és örökké a
Szentháromságnak.

363. Dicséret

1. vers

Jön a harag napja lánggal,
Végez majd a rossz világgal,
Mondja Dávid a szent Pállal,

2. vers

Hogy remeg majd holt, meg élő,
Hogyha jön a bűnítélő,
Minden tettet számon kérő,

3. vers

Rémes hangja trombitáknak,
Minden hanton holtig áthat,
S felriasztva trónhoz állnak.

4. vers

Természet és halál retten,
Hogyha kél a holt ijedten,
Számot adni feleletben.

5. vers

Írott könyvet előadnak,
Minden titkok benne vannak:
Bűn könyve a bírság napnak.

6. vers

Már ha Bíró ül a székben,
Nem maradhat bűn sötétben,
Nincs kivétel büntetésben.

7. vers

Mit mondok majd, árva lélek,
Pártfogónak, jaj, kit kérek,
Hogyha ott a jók is félnek?

8. vers

Nagy Felség, ki úgy remegtet,
S jónak ingyen ad kegyelmet:
Irgalomnak kútja, ments meg!

9. vers

Drága Jézus, ne feledd el,
Értem jöttél kegyelmeddel;
El ne ejts a rossz sereggel!

10. vers

Értem fáradt drága tested,
Értem hordtál kínt s keresztet,
Kárba munkád mégse veszhet!

11. vers

Hű bírája bosszulásnak,
Add, hogy bűnbocsátást lássak,
Míg nem jő a számadásnap.

12. vers

Elbukott nőt feloldottál,
Latornak is jó szót adtál,
Engem is már megbíztattál.

13. vers

Nyögve hordom annyi bűnöm,
Szégyenkezni meg nem szűnöm:
Lelked rajtam könyörüljön!

14. vers

Mind méltatlan, amit kérek,
Mégse hagyd, hogy rosszat érjek,
Örök tűzben el ne égjek!

15. vers

Majd ha minden bűnös ott áll,
Baktól juhnak elválasszál,
Jobbkezedhez kérlek osszál.

16. vers

S majd ha szód lesz veszte soknak,
S ítélt rosszak égni fognak:
Végy rendjébe boldogoknak.

17. vers

Esdekellek térden állván,
Porrá morzsolt szívvel, árván,
Végnapomon jól vigyázz rám!

18. vers

Az a könnynek lesz a napja,
Melyen bírószó fogadja
Majd a sírból felkelőket,
Istenem, ne vesd el őket!
Kegyes Jézus el ne hagyj,
Örök nyugodalmat adj.
Ámen.

364. Dicséret

1. vers

Ments meg Uram, engem az örök
haláltól,
Ama rettenetes napon minden bajtól!
Midőn az ég és föld meg fognak indulni
S eljössz a világot lángokban ítélni.

2. vers

Reszket minden tagom, borzadok és
félek,
Én, e földön küzdő szegény bűnös lélek;
Ama napon engem ítéletre vonnak,
Midőn az ég és föld egyben
megindulnak.

3. vers

Haragnak napja az, kínok, ínség napja,
Nagy nap, mely a bűnöst gyötri,
szorongatja,
Midőn te, ki mindig éltél és fogsz élni,
Eljössz a világot lángokban ítélni.

4. vers

Örök nyugodalmat adj, ó Uram,
nékünk,
Örök világosság fényeskedjék nékünk,
Hogy trónusod körül mi udvart
állhassunk,
S téged, boldogítót, örökké áldhassunk.

5. vers

Ments meg, Uram, engem az örök
haláltól,
Ama rettenetes napon minden bajtól,
Midőn az ég és föld meg fognak indulni
S eljössz a világot lángokban ítélni.

365. Dicséret

1. vers

Jézus Krisztus, mi királyunk,
Teremtőnk és igazságunk,
Megváltónk és vidámságunk,
Ki testben lakozál nálunk:

2. vers

Honnan érdemlettük tőled,
Hogy bűneinket elvégyed,
A szörnyű halált is szenvedd,
E világot kedvedbe vedd?

3. vers

Pokolra értünk leszállál,
Fogságból kiszabadítál,
A halálból feltámadtál,
Mennyben nékünk helyt foglaltál.

4. vers

Kérünk azért, édes Urunk,
Légy szószólónk és gyámolunk,
És mikor innen kimúlunk,
Adjad szent színedet látnunk.

5. vers

Dicsőség légyen tenéked!
Atyádnak együtt tevéled!
Áldassék a te Szentlelked,
Kit nálunk hagyál helyetted!

366. Dicséret

1. vers

Az én időm, mint a szép nyár,
Menten eljár, Nem messze tőlem a vég.
Ám a lélek el nem enyész, Sőt bére lész
Jó, vagy jaj: pokol, vagy ég.

2. vers

Nem szükség hát veszteg ülnöm,
Kell készülnöm: Égjen jól a szövétnek,
Mert majd amaz öt szüzekkel, Mint
ezekkel, Vélem is számot vetnek.

3. vers

Ó, Uram, hová kell lennem,
Ha kell mennem Veled, bírámmal
szemben! Már ezt is alig állhatom, Ha
forgatom Ezt előre eszemben.

4. vers

A kürtzengés máris hallik,
Már hajnallik, Útban már az angyalok.
Életem csak egy tenyérnyi, S számon
kéri
Jézusom, ha meghalok.

5. vers

Taníts meg, Uram, hogy holtom
S rövid voltom Soha el ne felejtsem,
És a jövendő életet, Ítéletet
Szívemből ki ne ejtsem.

6. vers

Lelkem, mondj le hát e testről,
Jóra restről; Egy úton ezzel futnál?
Kérlek, vedd ezt jól szívedre: E vér
vedre
Majd eltörik egy kútnál.

7. vers

Segíts ezt megfeszítenem,
Ó, Istenem! Magam nem bírok véle,
Mert ha ma megöldöklöttem, Ura
lettem:
Holnap felkél új mérge.

8. vers

Uram, ha arra kell mennem,
Hogy kell lennem Tanúnak a hit mellett:
Láttass nyílt eget lelkemmel, Így
testemmel
Ám ne légyen kímélet.

9. vers

Mindebből észbe vehetem:
Harc életem, Sok ellenségim vernek,
Lelkem sok ütközet vérzi, Ki nem érzi
Vágtát ennyi fegyvernek?

10. vers

Időm kevés, de sok a baj,
Három a jaj, Ki ne kívánná végét?
Boldog, aki pályát futott, Célra jutott
S megtartotta hűségét.

11. vers

Kezem én is feléd nyújtom,
Szabadítóm, Jézusom, hozzád tartok!
Bízzál, lelkem, nem süllyedsz itt,
Kormány a hit,Várnak már a révpartok.

367. Dicséret

8. vers

Világosítsd meg elménket,
Hogy hihessük a Krisztust
Egy idvességnek lenni,
És az áldott Atya Istent
Kegyes atyánknak lenni;
Téged ismerhessünk
Vigasztalónknak.

9. vers

Adjad szent ajándékodat,
Bátorítsad lelkünket,
Hogy vallhassuk a Krisztust!
Adjad, hogy mi meggyőzhessük
Az ördög csalárdságát!
Te vagy mi biztatónk,
Minden oltalmunk.

10. vers

Biztasd félelmes szívünket,
Hogy kétségbe ne essünk
Halálunknak idején,
De nagy bátorsággal, vígan
E világból kimúljunk!
Jővel, vigasztaló
Szentlélek Isten!

370. Dicséret

1. vers

Jővel, Szentlélek Úr Isten,
Töltsd bé szíveinket épen, :/:
Mennyei szent ajándékkal,
Szívbéli szent buzgósággal,
Melynek szentséges ereje :/:
Nyelveket egyező hitre
Egybegyűjte sok népeket,
Kik mondván így énekeljenek;
Alleluja! Alleluja!

2. vers

Te, szentségnek új világa,
Igédnek vezérlj útjára, :/:
Taníts téged megismernünk,
Istent atyánknak neveznünk.
Őrizz hamis tudománytól, :/:
Hogy mi ne tanuljunk mástól,
És ne légyen több más senki,
Hanem Krisztus, kiben kell bízni!
Alleluja! Alleluja!

3. vers

Ó, mi édes Vígasztalónk,
Légy kegyes megoltalmazónk, :/:
Hogy maradjunk útaidban,
Ne csüggedjünk háborúnkban.
Erőddel elménket készítsd, :/:
Gyenge hitünket erősítsd,
Hogy halál és élet által
Hozzád siessünk hamarsággal!
Alleluja! Alleluja!

371. Dicséret

1. vers

Jézus Krisztus, egy Mesterünk,
Mennyei szent bölcsességünk,
És nékünk bizonyos idvességünk.

2. vers

Mostan néked mi könyörgünk,
Szent nevedért esedezünk:
A te Szentlelkedet adjad nékünk!

3. vers

Mi szívünket megújítsa,
És sebeinket gyógyítsa:
Bűnös életünket megjobbítsa.

4. vers

Munkáinkat megszentelje,
Bennünk a hitet nevelje,
Utunkat hazánkba vezérelje.

5. vers

Bölcsességre megtanítson,
Hogy ördög meg ne csalhasson:
Kísértések ellen bátorítson.

6. vers

Plántáljon nagy egyességet,
Igaz és szent szeretetet,
Szívünkbe isteni szent félelmet.

7. vers

Hogy téged bátran vallhassunk,
E földön néked élhessünk,
Mennyben aztán veled lakozhassunk.

372. Dicséret

377. Dicséret

1. vers

Szentlélek, végy körül bennünket,
Szenteld meg szívünket, :/:
Készíts neved imádására,
Magasztalására,
Hogy téged szívből imádhassunk,
Hálákat adhassunk:
Hisszük, a mi szánknak szózatja
Egeid meghatja.

2. vers

Szentlélek, imádunk mi téged,
Valljuk istenséged. :/:
Hisszük, hogy az új ember szíve
Saját kezed míve.
Te vagy a hitnek mind szerzője,
Mind elvégezője,
Te gyújtasz szívünkben világot,
Forró buzgóságot.

3. vers

Szakaszd el hát most is szívünket,
Minden érzésünket :/:
A sok hiábavalóságtól,
E csalárd világtól,
Hogy az Igének hallgatói,
Légyünk megtartói;
Mely szívünkben gyökeret verjen,
Gyümölcsöt teremjen.

378. Dicséret

1. vers

Adjunk hálát mindnyájan
Az Atya Úr Istennek
És mondjunk dicséretet
Mi teremtő Istenünknek,
Ki egybegyűjte most minket,
Hogy ünnepet szenteljünk
És szent Igéjével éljünk.

2. vers

Ó kegyes Atya Isten,
Te vagy Úr mindenekben,
Ki megjelentéd magad
Szent igédben itt e földön,
És sok csudatételidben,
A te áldott Fiadban,
Mi kegyes Idvezítőnkben.

3. vers

Légy kegyelmes minékünk
A te áldott Fiadért,
Az Úr Jézus Krisztusért,
Mi szentséges Megváltónkért,
És ne állj bosszút mirajtunk
A nagy hitetlenségért,
Fertelmes sok bűneinkért!

4. vers

Világosíts meg minket
A Szentlélek Istennel,
Hogy szépen tündököljék
Bennünk az evangyéliom,
És erősíts meg, Úr Isten,
A te áldott Igéddel
Minden tévelygések ellen!

5. vers

Te igazgasd elméjét
És minden tanúságát,
Vezéreld útát, nyelvét
A mi lelkipásztorinknak,
És oktassad elméjüket
A te szent beszédedet
Figyelmesen hallgatóknak.

6. vers

Tarts meg minden időben
Minket az igaz hitben,
És igaz értelmében
A szent evangyéliomnak;
Légyen foganatos köztünk
A te kegyes beszéded,
És minden jóra intésed.

7. vers

Hogy sok népek tehozzád
Megtérjenek bűnükből
És téged szolgáljanak
Az ő szívükből-lelkükből;
Hogy mindenek imádjanak
S csak téged tiszteljenek,
Hogy örökké élhessenek.

379. Dicséret

1. vers

Emlékezzél, Úr Isten, híveidről,
Lelki-testi sokféle szükséginkről,
Viselj gondot irgalmasságodból
Különösen te szentegyházadról.

2. vers

Adjad nékünk a kenyeret éltünkben,
Amely táplál és erősít hitünkben,
Nevekedést ád reménységünkben
És megszentel lelkünkben-testünkben.

3. vers

Ne hagyj minket, Úr Isten,
szomjúhoznunk,
Az élő víz adassék most minékünk,
Mely víz után soha nem szomjúzunk,
Mert tebenned örökké vigadunk.

4. vers

Akik hallják, Úr Isten, beszédedet,
Ebből értik irántuk jó kedvedet,
Szent Fiadért kegyelmességedet,
Hogy közlöd vélünk örökségedet.

5. vers

Adjad nékünk most is te Szentlelkedet,
Ne hallgassuk hiába szent Igédet,
Sőt a szerint féljük szent nevedet,
Magasztaljuk mindég Felségedet.

6. vers

Dicsértessék már az Atya Úr Isten;
Ő szent Igéje, a Fiú Úr Isten;
Egyetemben Szentlélek Úr Isten:
Szentháromság egy örök Úr Isten!

380. Dicséret

1. vers

Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent
serege,
Mert nem árthat néked senki gyűlölsége,
Noha e világnak rajtad dühössége,
De nem hágy szégyenben Krisztus ő
Felsége.

2. vers

Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny
vagy,
Az Atya Istennél bizony te kedves vagy;
Ő szent Fia által már te is fia vagy,
Minden dicsőségben, higgyed, hogy
részes vagy.

3. vers

Hogyha te igazán a Krisztusban bízol,
Higgyed, hogy lélekben Istennél
gyarapszol, Ha Krisztus véréből igaz
hittel iszol: Higgyed, hogy örökké meg
nem szomjúhozol.

4. vers

Akármint halásszon az ördög utánad,
Az ő tagjaiban dühösködjék rajtad,
Mind tőrrel, fegyverrel siessen utánad,
Ha Krisztusban bízol, higgyed, az sem
árthat.

5. vers

Rajtad semmit sem fog a pogány
ellenség,
Noha nehéz néked a rettenetesség;
Bátor koncra hányjon a hitlen ellenség:
Feltámaszt a Krisztus, néked nagy
reménység.

6. vers

Oltalmazza Krisztus az ő szent egyházát,
Miként a jó pásztor saját juhocskáját;
Valaki hallgatja a Krisztus mondását,
Viseli mindenkor szorgalmatos gondját.

7. vers

Siess most mihozzánk, Krisztus, segélj
minket,
A te szent igéddel neveljed hitünket
És te Szentlelkeddel bírjad életünket,
Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk
téged.

8. vers

Igaz fogadásod és minden beszéded,
Nyilván vagyon immár minden
dicsőséged;
Ne hagyd elpusztulni e kicsiny sereget,
Melyért a keresztfán vallál nagy
gyötrelmet!

9. vers

Ne nézzed Úr Isten, e világ vakságát,
Te nagy jóvoltodról háládatlanságát,
A te igéd ellen ily nagy káromlását:
Nézzed a Krisztusnak ártatlan halálát.

10. vers

Vedd el már mirólunk a sok ellenséget,
Vedd ki miközülünk a sok gyűlölséget;
Essenek szégyenbe minden ellenségink,
Kik dicsőségedet tagadják s nevetik.

11. vers

Senkiben nem bízik az anyaszentegyház,
Hanem csak tebenned, ki minket
oltalmazsz,
És igazságoddal mindenkoron táplálsz,
Te szent sebeiddel minket
megvigasztalsz.

12. vers

Hálát adunk néked, mennybéli nagy
Isten,
Ki vagy egy szentségben és három
személyben.
Ne hagyj elrettennünk keserűségünkben,
Halálunk óráján ne essünk kétségben!

381. Dicséret

1. vers

Jézus Krisztus, mi kegyelmes
Hadnagyunk,
Könyörgéssel te elődbe járulunk,
Kik e siralomnak völgyén nyomorgunk:
Te légy nékünk segítségünk, oltalmunk.

2. vers

Elmerültünk a sok nyomorúságban,
Éjjel-nappal vagyunk szomorúságban,
Számtalan sokféle sanyarúságban,
Az ellenségnek vagyunk ő torkában.

3. vers

Reád hagyjuk anyaszentegyházunkat,
Hisszük, hogy jól látod nyavalyáinkat;
Elmerülni ne hagyd kicsiny hajódat,
Parancsolj és csendesítsd a habokat.

4. vers

Ébredj Uram, mert immár elmerülünk,
Veszedelmes habokban elsüllyedünk;
Szükségünkben tehozzád esedezünk:
Jézus Krisztus, hallgass meg, téged
kérünk!

5. vers

Kérünk Uram, maradj velünk szálláson,
Járj mivelünk, népeiddel egy úton.
Látod, immár vagyunk napenyészetkor;
Térj mihozzánk, járj mivelünk egy úton.

6. vers

Védelmezzed a te kicsiny bárkádat!
Benned bízik a te küzdő egyházad;
Te szent véred érette kiontottad:
Elmerülni ne hagyd, ha megváltottad!

7. vers

Ne hagyj kérünk, egyetlenegy Jézusunk,
Jusson te elődbe mi imádságunk
És hallgass meg, egyetlenegy Szószólónk,
Tekints reánk, hatalmas Közbenjárónk!

8. vers

Sőt légy erős kőfala te népednek,
Szaporítsad számukat híveidnek,
Vezéreljed nyelvét hirdetőidnek,
Kik nevedért gyakran bosszút
szenvednek.

9. vers

Szent az Atya, mindenek megtartója,
Szent a Fiú, mindenek megváltója;
Ó Szentlélek, hívek bátorítója,
Szent, szent, szent a te neved, minden
vallja!

382. Dicséret

1. vers

Hogy panaszolkodik az
anyaszentegyház, a Jézusnak jegyese,
Melyet megtisztíta az ő bűneiből a
Krisztusnak szent vére,
Aki a szent Páltól az élő Istennek
mondatik szent házának,
Minden igazságnak fundámentomának
és erős oszlopának:

2. vers

Hallgass meg engemet, én Uram,
Teremtőm, mindeneknek Istene,
Ó, te igazságnak, minden jámborságnak
oltalma és őrzője!
Én gyenge koromban viselsz vala engem
a te áldott méhedben:
Ne hagyj el immáron vénségem idején,
nagy erőtlenségemben!

3. vers

Mert ítéletedben, én édes Istenem, lám
elhagytál engemet,
Szegény árváimmal, kevés seregemmel
megútáltál engemet;
Gyászos özvegységre és nyomorúságra
juttatád én ügyemet:
Martalékra vetéd a hitetlen népnek én
nyomorult fejemet.

4. vers

Az ennen szolgáim, kiket felneveltem,
uralkodnak én rajtam,
Az én koronámat és öltözetemet
lefosztották én rólam;
Mégis én annyira ezeket nem bánom,
mint az én árváimat:
Szörnyű nagy vakságra, kárhozat útjára
tőlem elszakadtakat.

5. vers

Megfelel az Isten szent Ézsaiásnál az
anyaszentegyháznak,
És így vigasztalja szomorú szívüket
nyomorult árváinak:
Noha egy kevéssé, egy szempillantásban
tégedet elhagytalak,
Ismét hozzám veszlek,
irgalmasságomból téged megszabadítlak.

6. vers

És ha képes volna, hogy az édes anya
elfelejtse magzatját,
Nem akarok mégsem én elfelejtkezni
mind örökké terólad;
Az én tenyeremre írtalak fel téged:
megemlékezem rólad,
A te oltalmadra erős gondom lészen,
mely örökké megmarad.

7. vers

Krisztus Urunk mondja
evangyéliomban, mely nagy gondja van
reánk A nagy Úr Istennek, hogy még
hajaink is tőle megszámláltatvák;
Azért keresztyének, illik hálát adnunk és
az Istent dicsérnünk,
A mi szíveinknek nagy-szép ajándékit
előtte bemutatnunk.

8. vers

Dicsértessél azért, mennyei Úr Isten, ily
nagy kegyes voltodért;
Vigasztalj meg minket a te szent Fiadért,
az Úr Jézus Krisztusért;
Bátoríts meg minket nyomorúságinkban
a te áldott igéddel, Hogy énekelhessünk
a te szent nevednek örökké új énekkel.

383. Dicséret

1. vers

Könyörgünk néked, ó Isten Fia,
Nyomorultak bizonyos oltalma,
Ki uralkodol a mennyországba’:
Tekints reánk, Krisztus Jézus,
megnyomorodtakra!

2. vers

Szertelen ront minket a pogányság,
Mert övé már minden hatalmasság;
Vagyunk immár sokaknak csak csúfság:
Légy minékünk, Krisztus Jézus,
mindenben bátorság!

3. vers

Istállókat sok szent templomidba
Csináltanak te bosszúságodra,
Melyben készek minden gonoszságra:
Tekints reánk szent Atyáddal,
megnyomorodtakra!

4. vers

Oltalmazzad keresztyén népedet,
Rontsad meg már a pogány népeket,
Kik foglalnak bűnben sok időket:
Tiltsd meg immár, Krisztus Jézus,
szertelenségüket!

5. vers

Légy minékünk kegyelmes királyunk;
Ne bírassék pogánytól országunk,
Se ne nézzed a mi bűnös voltunk:
Szent Atyáddal, Jézus Krisztus,
emlékezzél rólunk!

6. vers

Te híveid, tehozzád kiáltunk,
Igaz hittel hozzád folyamodunk;
Pogányságban élni nem akarunk:
Mennyországban uralkodást
te általad várunk!

7. vers

Vígasságos időket adj érni
Szolgáidnak, kik tudnak tisztelni,
Szent Atyádnak mondásiban járni:
Bátorságot adj ő nékik
ellenséget győzni!

8. vers

Segedelem te tőled adassék,
Hogy dicsérjen tégedet a község;
Hozzád illik a bizony Istenség,
És te néked esedezik egész
keresztyénség.

9. vers

Te népednek légy oltalmazója,
Téged kérünk, Istennek szent Fia!
Énekeljünk néked vígasságban,
Szent Atyáddal, Szentlélekkel ki vagy
mennyországban!

384. Dicséret

1. vers

Sok ínségünkben hozzád kiáltunk,
Felséges Úr Isten,
Mert parancsoltad, hogy megkeressünk
A mi szükségünkben.

2. vers

Tudjuk, hogy méltán mi bűneinkért
Te megvertél minket,
Mert nem tiszteltünk, sőt ingerlettük
Te szent Felségedet.

3. vers

A mi atyáink mi velünk együtt
Ellened vétkeztek,
Azért, hogy téged ők nem ismertek,
Téged nem tiszteltek.

4. vers

Reád maradtunk, mert mindenektől
Mi elhagyattattunk,
Az ellenségtől ostromoltatunk,
Naponként rontatunk.

5. vers

Ígéretedből, te szent Ígédből
Téged megismertünk;
Szent Fiad által néked könyörgünk:
Légy kegyelmes nékünk!

6. vers

Ne hagyd, tekintsd meg ígéretedet,
És a te népedet,
Kik tiszta szívből mostan dicsérik
A te szent nevedet.

7. vers

Végy ki immáron e nagy ínségből,
Pokol köteléből,
Hogy te szent neved magasztaltassék
Mi nemzetségünktől.

8. vers

Sok hálát adunk, mint Istenünknek
És mi Teremtőnknek,
Te Szent Fiadnak és vigasztaló
Szentlélek Istennek.

385. Dicséret

1. vers

Keserves szívvel Magyarországban
mondhatjuk magunkról
A nagy siralmat, kit
Jeremiás régen írt zsidókról:

2. vers

Emlékezzél meg, hatalmas Isten,
nyomorúságinkról;
Tekints mi reánk, állj bosszút
immár mi nagy romlásinkról!

3. vers

Mert örökségünk tőlünk
fordúla pogány nemzetségre,
Mi lakó helyünk szálla mi
rólunk idegen népekre.

4. vers

Édes atyánktól immár megváltunk,
árvaságra juttunk,
Édes anyánkkal mind egyetemben
özveggyé maradtunk.

5. vers

Megszomjúhozván, a mi vizünket
drága pénzen isszuk;
Nagy fáradsággal bégyüjtött fánkat
immár áron vesszük.

6. vers

Sírván mondhatjuk, felséges Isten:
vétkei atyáknak,
Kik mi közülünk régen kimúltak,
mireánk szállának.

7. vers

Kegyetlen szolgák nagy dühösséggel
rajtunk uralkodnak;
Nem találhatunk már reménységet
szabadulásunknak.

8. vers

Nagy félelemmel és rettegéssel
pusztában bujdosunk:
Eledelünket, mi életünket
kezünkben hordozzuk.

9. vers

Tisztes asszonyok tisztaságukban
meggyaláztatának,
A gyenge szűzek sok városokban
szeplőket vallának.

10. vers

A fejedelmek akasztófára
felfüggesztetének,
És vén népeknek ő tekintetek nem
becsültetének.

11. vers

Ifjú népekkel és gyermekekkel
gonoszúl élének;
Kegyetlenséget, éktelenséget köztünk
mívelének.

12. vers

A mi szívünknek minden öröme már
elfogyatkozék,
Gyülekezetünk nagy siralomra fordula s
változék.

13. vers

A mi fejünknek szép ékessége kiesék
közülünk:
Jaj mindörökké immár minékünk, mert
igen vétkeztünk!

14. vers

Nagy bánat miatt mi szívünk, lelkünk
igen keseredék,
És a mi szemünk siralom miatt mind
megsetétedék.

15. vers

Keresztyéneknek lakó helyeik úgy
elpusztultanak,
Hogy vadak, rókák, hamis tanítók most
immár ott laknak.

16. vers

Te pedig, kegyes, irgalmas Isten, örökké
megmaradsz,
Te országodban, birodalmadban örökké
megállasz.

17. vers

Miért örökké elfelejtkezel mi rólunk, Úr
Isten?
Miért hagysz minket sok ideiglen e
veszedelemben?

18. vers

Téríts tehozzád, és mi megtérünk,
kegyelmes Úr Isten!
Újítsd meg immár mi napjainkat, mint
régi időben.

386. Dicséret

1. vers

Emlékezzél, mi történék,
Uram, mirajtunk,
És tekintsd meg, mely nagy
szidalomban mi vagyunk,
Mert bűnünkért, Uram,
tőled ostoroztatunk,
Azért szükség éjjel-nappal
hozzád kiáltnunk.

2. vers

Örökségünk, édes hazánk
másra fordúla,
Mi házunk és jószágunk
idegenre szálla;
Ügyünk juta már minékünk
nagy árvaságra:
Mert Istennek nem akaránk
térni útjára.

3. vers

Hitetlen nép közt keressük
mi kenyerünket:
Mert földünkben nem segéljük
a szegényeket.
Nyomorultakról elfordítjuk szemeinket:
Ezért Isten vete reánk
haragvó szemet.

4. vers

Atyáink is vétkeztenek,
de már meghaltak,
Mi is követői voltunk álnokságiknak;
Ím így vásott meg beléje
foguk fiaknak:
Mert ellene járunk Isten akaratjának.

5. vers

Közöttünk kik szolgák voltak,
most uralkodnak,
Gazdák lévén, mert Istennek
mi sem szolgálánk;
Minden Isten-tiszteletet már
megútálánk:
Azért nincsen, aki által
megszabadulnánk.

6. vers

Ím csak markunkban viseljük
a mi lelkünket,
Nagy keserűséggel esszük mi
kenyerünket,
Félelem és sok rettegés
megemészt minket:
Fegyver elöl kietlenbe
mentjük fejünket.

7. vers

Nagy haragja vagyon rajtunk
az Úr Istennek:
Természeti ellen élünk szent Igéjének és
ellene járunk
minden ő szerzésének:
Ezzel adunk okot minden büntetésének.

8. vers

Bizodalmunk vagyon benned,
felséges Isten,
Mert megmaradsz mind
örökké ígéretedben;
Ha gyötrődünk bűnünk
szerint a mi
Azért nem hagysz elszakadnunk tőled
lelkünkben.
testünkben:

9. vers

Vedd el rólunk, kérünk téged,
nagy haragodat
És újítsd meg már minékünk
a mi napunkat;
Kegyelmes Úr Isten, tartsd
meg mi házainkat!
Dicsérhessünk mind örökké,
mint szent Atyánkat!

387. Dicséret

1. vers

Úr Isten, légy most mivelünk,
Mert sokan támadtanak ellenünk,
Nincsen kihez a mi fejünket
Szűkségünkben hajtanunk.

2. vers

Reménységünk, bizodalmunk,
Mindenkor te voltál mi oltalmunk:
Azért most is te Felségednek Bátorsággal
könyörgünk.

3. vers

A te szent Fiadért kérünk:
Légy nékünk paizsunk és oltalmunk,
Félelmünkben szárnyaid alatt
Megmaradni hogy tudjunk.

4. vers

Meggyűlölt az Isten minket,
Azt mondják: nem szeretsz, Uram,
minket,
Bűneinkért nagy haragodból
Akarsz verni most minket.

5. vers

Ezt mi mind megérdemeljük,
Vétkünket ha mind előszámoljuk;
A bűn ellen nagy haragodat
Akarod, hogy ismerjük.

6. vers

Könyörülj immár mirajtunk,
Lelkünkben kik reád támaszkodunk,
Szabadíts meg: ellenséginknek
Kezébe hogy ne jussunk!

7. vers

Nagy hatalmadat hirdetjük,
Ezért jóvoltodat dicsőitjük,
Szent nevedet mindenek előtt
Nagy felszóval dicsérjük.

8. vers

Kíméletlen sokszor vertél,
De hamar ismétlen hozzánk tértél,
Hogy lelkünkben inkább tisztuljunk:
Tűzbe azért vetettél.

9. vers

Örökké, lám, el nem hagytál,
A te Szentlelkeddel vigasztaltál;
Most se hagyj el, kegyelmes Atyánk,
Ha fiaddá fogadtál.

10. vers

Mikoron megmenekedünk,
Melyet már bizonnyal mi reménylünk,
Dicséretet és nagy hál’adást
Mi tenéked éneklünk.

388. Dicséret

1. vers

Hallgasd meg, Jézus Krisztus,
Te megszomorodott :/:
S igen megkeseredett
Szegény juhaidat,
Hallgasd meg kegyelmesen
A te szent egyházadat,
Mely megnyomorodott.

2. vers

Ne hagyd, édes Jézusunk,
Nyomorult népedet, :/:
Szent véreddel megváltott
Kicsiny seregedet;
Ne hagyjad elpusztulni
A te örökségedet:
A keresztyénséget.

3. vers

Kit a Sátán sokképen
Most megkörnyékezett, :/:
Sok fertelmes bűnökkel,
És igen kísértget;
Sok sanyarúságokkal
És méreggel keserget,
Szidalommal illet.

4. vers

Siess, láss azért hozzánk,
Kegyelmes Istenünk, :/:
El ne vess színed elől,
Szerelmes jegyesünk!
Ne hagyj el minket és ne
Feledkezzél el rólunk:
Messze ne menj tőlünk!

5. vers

Maradj meg, Uram, vélünk,
Mert beestvéledik :/:
És immáron a nap is
Majdan elnyugoszik;
Nagy homály és setétség
Ígyen majd következik:
A bűn sokasodik.

6. vers

Számtalan sok gonoszság
Közöttünk megbővült, :/:
A te szent szereteted
Igen meghidegült,
És minden rendbéli nép
Tőled elidegenült:
A bűnben elmerült.

7. vers

Hallgass meg azért minket
És ments meg ezektől: :/:
A pokolbéli ördög
Nagy dühösségétől,
Minden tévelygésektől,
Oktalan, hamis hittől,
Kétségbeeséstől.

8. vers

El ne távozzék tőlünk
A Szentlélek Isten, :/:
Légyen ő gyámolítónk
A mi életünkben;
Tartsa meg szent Igédnek
Szerelmét mi szívünkben:
Hogy legyünk kedvében.

9. vers

Úgy szintén vezéreljen
Minket igazságban, :/:
Tartson meg szent nevednek
Erős vallásában,
És vigasztaljon minket
Minden háborúságban
És nyomorúságban.

10. vers

Hogy dicséretet mondjunk
A te szent Atyádnak, :/:
Ővéle egyetemben
Néked, mi Urunknak;
Mindörökkön örökké
A Szentlélek Istennek,
Mi megszentelőnknek.

389. Dicséret

1. vers

Jővel, légy vélünk, Úr Isten,
Segíts meg minket ügyünkben;
Adj erőt az ellenségen,
Mely reánk tör mind szüntelen,
Háborgat minket hitünkben.

2. vers

Bízik ő sokaságában,
Fegyverében, jó lovában,
Elhitte már ő magában,
Hogy nincsen már e világban,
Ki megrontsa hatalmában.

3. vers

Bátran kergeti népedet,
Ostorozza híveidet,
Pusztítja örökségedet,
Ostromolja seregedet,
Nem féli büntetésedet.

4. vers

Azért tenéked könyörgünk:
Támadj fel most mi mellettünk,
Emeld fel zászlódat köztünk,
Viadalmunkban légy velünk:
Biztass, hogy meg ne rettenjünk.

5. vers

Bátorítsad mi szívünket,
Igazgassad fegyverünket,
Tőlünk el ne vedd eszünket,
Egyengessed seregünket:
Rettentsd meg ellenségünket.

6. vers

Nékünk nincs annyi hatalmunk,
Hogy ő ellene állhassunk;
Te légy azért mi oltalmunk,
Fegyverük ellen paizsunk,
Erősségünk, diadalmunk.

7. vers

Nem sokaság a mi erőnk:
Egyedül te vagy reményünk!
Noha sokan nem lehetünk,
Ha te velünk vagy, nem félünk:
Sokat kevesen megverünk.

8. vers

Gyakorta kevés nép által
Nagy hadakat levágatál,
Erőseket letapodtál,
Kevélyeknek torkán jártál,
Kegyetleneket rontottál.

9. vers

Ők vívnak uralkodásért,
Prédáért, ragadományért;
Mi hitünkért, szent nevedért,
Özvegyekért és árvákért,
Megromlott édes hazánkért.

10. vers

Ne mondják azt mi felőlünk,
Hogy nékünk nincsen Istenünk:
Mutasd meg erődet bennünk,
Viaskodjál együtt velünk,
Magasztald fel kezed köztünk!

11. vers

Hogy mindenek, kik ezt hallják,
Győzedelmedet csudálják,
Jóvoltodat magasztalják,
Hatalmasságodat áldják,
Erődet meg ne útálják.

12. vers

Mi is innen visszatérvén,
Jó szerencsénken örülvén
Adunk hálát, felemelvén
Szemeinket, és dicsérvén
Téged mind örökké, Ámen.

390. Dicséret

1. vers

Erős vár a mi Istenünk,
Jó fegyverünk és pajzsunk, :/:
Ha ő velünk, ki ellenünk?
Az Úr a mi oltalmunk.
Az ős ellenség Most is üldöz még,
Nagy a serege, Csalárdság fegyvere,
Nincs ilyen több a földön.

2. vers

Erőnk magában mit sem ér,
Mi csakhamar elesnénk; :/:
De küzd értünk a hős vezér,
Kit Isten rendelt mellénk.
Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az,
Isten szent Fia, Az ég és föld Ura,
Ő a mi diadalmunk.

3. vers

E világ minden ördöge
Ha elnyelni akarna, :/:
Minket meg nem rémítene,
Mirajtunk nincs hatalma.
E világ ura Gyúljon bosszúra:
Nincs ereje már, Reá ítélet vár:
Az Ige porba dönti.

4. vers

Az ige kőszálként megáll,
Megszégyenül, ki bántja; :/:
Velünk az Úr táborba száll,
Szent Lelkét ránk bocsátja.
Kincset, életet, Hitvest, gyermeket
Mind elvehetik, Mit ér ez ő nekik?
Miénk a menny örökre.

391. Dicséret

1. vers

Vedd el, Úr Isten, rólunk haragodat,
És a te kemény, véres ostorodat;
Nagy bűneinkért mireánk ne ontsad
Bosszúállásodat.

2. vers

Ha bűnünk szerint kezdünk mi fizetni,
Ítéletedet nem állhatja senki,
Mint e világnak első veszedelmi
Nékünk megjelenti.

3. vers

Mire mireánk gerjedez haragod,
Ó, mi szent Atyánk, rajtunk nagy
csapásod?
Kik nem különbek vagyunk, mint
árnyékok,
Rothadandó porok.

4. vers

Megfertőztettünk atyáink vétkével
És gyarló lelkünk-testünk sok sebével;
Mi romlásunkat, nagy veszedelmünket
Nézd kegyelmes szemmel.

5. vers

Adjad minékünk a te Szentlelkedet:
Ismerhessük meg mi Közbenjárónkat,
Mert megismertük mi gonoszságinkat:
Vedd el haragodat.

6. vers

Ne hagyd elveszni ilyen nagy munkáját,
Ne hagyd hiába az ő szent halálát,
A mi Urunknak keserves nagy kínját,
Az ő áldozatját.

7. vers

Végye el rólunk a mi bűneinket,
És mosogassa vérével vétkünket
Ő, ki Atyjával és a Szentlélekkel
Bizony örök Isten.

392. Dicséret

1. vers

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma,
A szent Igére épült fel lelki temploma.
Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni
őt,
Megváltva drága vérén a váltságban
hívőt.

2. vers

Kihívott minden népből egy lelki népet
itt,
Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit
egyesít.
Csak egy nevet magasztal, csak egy cél
vonja őt,
És egy terített asztal ád néki új erőt.

3. vers

A világ fejedelme feltámad ellene,
Vagy hamis tudománytól gyaláztatik
neve,
S míg egykor felderül majd az Úrnak
hajnala,
Csak virrasztói kérdik: „Meddig az
éjszaka?”

4. vers

Sok bajban, küzdelemben meghajszolt,
megvetett,
De szent megújulásért És békéért eped,
Míg látomása egykor Dicsőn beteljesül
S a győzedelmes egyház Urával egyesül.

5. vers

A három-egy Istennel már itt a földön
egy,
S az üdvözült sereggel egy nép és egy
sereg.
Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk
lejár,
Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke
vár!

393. Dicséret

1. vers

Ne csüggedj el, kicsiny sereg,
Ha rád zúdul vad ellened,
Hogy végképp összetörjön; :/:
Bár elpusztításodra tör,
Gond, kételkedés mit gyötör?
Nem lesz ez így örökkön!
Bízzál: ügyed az Istené, :/:
Népét ő el nem ejtené:
Ő áll majd bosszút érted;
Ő állít Gedeont melléd,
Általa harcodban megvéd,
Szent igéjét és téged.

2. vers

Él az Úr, áll ígérete:
Ördög s világ minden csele
Megszégyenül mirajtunk! :/:
Vélünk az Úr, mi ővele,
Végtelen az ő ereje:
Győzelmet kell aratnunk.
Krisztusunk, segélj, el ne hagyj, :/:
Pártfogónk végig te maradj:
Oltalmazz neved által,
Hogy, mint hű nyájad, teneked
Zenghessünk dicséreteket
Víg, boldog hál’adással!

394. Dicséret

3. vers

Küldd útra hírnökid csapatját
És adj erőt onnan felül nekik, :/:
Hogy veszni a pogányt se hagyják,
És szerteűzzék Sátán seregit.
Országod jöjjön el minél elébb,
Hirdetve szent neved dicséretét!

397. Dicséret

1. vers

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed,
Mondd a világnak: hajnalod közel!
Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,
Senkit sem éjben, bűnben veszni el.
Légy örömmondó békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. vers

Lásd: millióknak lelke megkötözve,
Rabláncként hordoz sötét bűnöket;
Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje
Mily gazdag élet kútja lett neked.
Légy örömmondó békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

3. vers

Mondd minden népnek: elveszett
juháért
Mit tett a Pásztor - csuda szerelem -
Földig hajolt a kárhozott világért
S meghalt alant, hogy élhess odafenn.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. vers

Küldj fiaidból, akik nemhiába
Élvezik kincsed: hirdessék szavad;
Öntsd lelked értük győzelmes imába:
Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. vers

Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,
Felfedi titkát minden szív előtt.
Egy lélekért se érjen vádja téged,
Hogy te miattad nem látta meg Őt.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

398. Dicséret

1. vers

Úr lesz a Jézus mindenütt,
Hol csak a napnak fénye süt,
Úr lesz a messze tengerig,
Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. vers

Őneki mondjunk bő imát,
Díszítsük azzal homlokát,
Jó illat légyen szent neve,
Minden napon dicsérete.

3. vers

Országok, népek és nyelvek,
Ő dicsőségét zengjétek,
Gyermekek hangja hirdesse:
Áldott a Jézus szent neve!

4. vers

Ő királysága bő áldás,
Ott van a felszabadulás,
Fáradtak ott megnyugszanak,
Ínségesek megáldatnak.

5. vers

Minden teremtés dicsérje,
A Király Krisztust tisztelje;
Angyali ének zengjen fenn,
S mind e föld mondja rá: Ámen.

399. Dicséret

1. vers

Ímhol vagyok, édes Uram, Istenem, :/:
Kész vagyok mindenben néked
engednem,
Szent nevedért szörnyű halált
szenvednem,
Csak az igaz hitben ne hagyj tőled
elesnem!

2. vers

Oda megyek, ahova parancsolod, :/:
Akár tűzre, akár vízre akarod,
Vagy fegyverre, tömlöcre te kívánod:
Legyen, Uram Isten, valamint te akarod!

3. vers

A halálra ímhol viszem fejemet, :/:
Nem szánom én kibocsátni lelkemet,
A Krisztusért kiontatni véremet:
Ezzel megmutatnom az én igaz hitemet.

4. vers

Én elhagyom már e földi házamat, :/:
Nem szánom az én édes magzatimat,
Se nem szánom jámbor házas társamat,
Én atyámfiait, sok jámbor barátomat.

5. vers

Semmi nékem itt e földön lakásom; :/:
Ha senkitől nem volna is bántásom:
Mennyországra vagyon nagy
kívánságom,
Mert ott vagyon nékem maradandó
városom.

6. vers

Egy keveset most ha én itt tűrendek, :/:
A Krisztusért ha valamit szenvedek:
Nagy bőséges jutalmat tőle vészek,
Örök dicsőségben véle mert együtt
lészek.

7. vers

Erősb leszek mind e széles világnál, :/:
Gyorsabb leszek vadaknál, madaraknál,
Fényesb leszek én a fényes szép napnál,
Drágalátosb lészek minden szép
sáraranynál.

8. vers

Halálból mert megyek örök életre, :/:
Kárhozatból az örök idvességre,
Gyalázatból az örök dicsőségre,
És keserűségből angyali nagy örömre.

9. vers

Nézz reám én Istenem, szent szemeddel,
:/:
Hogy tűrhessek mindent nagy
békességgel,
És lehessek azokhoz szeretettel,
Akik háborgatnak, megölnek
fegyverükkel.

10. vers

Én elmegyek Atyámhoz, Istenemhez, :/:
Én lelkemnek megváltó Mesteréhez;
Mennyországban való örökségemhez,
És a vígasztaló Szentlélek Úr Istenhez.

11. vers

Istennek ez oly nemes ajándéka: :/:
Hogy a bűnösöket ő nem útálja,
De nagy szeretettel hozzá fogadja,
Az ő szent országát Krisztusért nékik
adja.

12. vers

Fordítsd hozzám, szent Atyám,
szemeidet,:/:
Bocsássad el mennyből te Szentlelkedet,
És tartsad meg mindvégig te hívedet,
Hogy a világ előtt vallhassalak tégedet.

13. vers

Én kivallom a te igazságodat, :/:
Mindeneknek szent irgalmasságodat;
Adjad nekem a te szent malasztodat,
És bátorítsad meg ilyen szegény
szolgádat!

14. vers

Semmit nem gondolok az én kínommal,
:/:
Semminémű testem-szakadásával,
Nem gondolok nagy szörnyű
halálommal,
Mert majd együtt lészek megváltó
Krisztusommal.

15. vers

Jöjj el immár, ó én édes orvosom! :/:
Jöjj el, megváltó szép Jézus Krisztusom!
Jöjj el, megnyugtatóm, édes Megváltóm:
Testemet-lelkemet te kezedbe ajánlom!

400. Dicséret

1. vers

Hagyjátok el, hív keresztyének,
Fájdalmát a ti szíveteknek,
Senki ne sirassa halottját,
Mert megnyerte ő boldogságát.

2. vers

Anyák szűnjenek meg sírástól,
Elfelejtkezvén magzatukról,
Mert nem halál az ő haláluk,
De életben megújulásuk.

3. vers

Ekképpen az elvetett magvak
Rothadásukban gyarapodnak,
És szépen fejüket vetendők,
Végezetül jó gyümölcs termők.

4. vers

Fogadd be azért a holt testet,
Kebeledbe, föld, vegyed őtet,
Takargassad az ő tagjait,
Mint édes anya magzatait.

5. vers

Szentléleknek edénye volt ez,
Az élő Isten képe volt ez,
A Krisztus Jézus lakott ebben,
Volt Istentől nyert kegyelemben.

6. vers

Föld, híven tartsd e testet benned,
Mert mikor Krisztus majd eljövend,
Számon kéri ezt akkor tőled,
Így lészen bizonnyal, elhigyjed!

7. vers

Noha ez mostan rothadandó
És idővel porrá válandó,
De feltámad az Úr szavára,
Angyali zengő harsonára.

401. Dicséret

1. vers

Szívem szerint kívánom
Utolsó órámat, :/:
Mert nyomorúság, bánat
Emészti napomat.
Megválni kész vagyok már
Várván én jussomat,
Melyet Jézus megszerzett,
Mint fő jutalmamat.

2. vers

A bűntől és haláltól
Megváltál engemet, :/:
Ó Jézus, véred árán
Megszerzéd üdvömet.
Nem rettent már halálom,
Sem semmi félelem;
Nyugalmamat tebenned,
Megváltóm, meglelem.

3. vers

A kedvére élőnek
Keserű a halál, :/:
De én várom nyugodtan,
Ha jő, készen talál.
Jól tudom, fenn a mennyben
Lesz dicsőbb életem,
Így hát még a halál is
Csak nyereség nekem.

4. vers

Ez a világ magához
Ám vonja szívemet, :/:
Bár ígérjen bőséggel
Elmúló kincseket,
Nem ejthet tőrbe engem
Már semmi földi jó:
Megáll az Úr igéje,
Más minden elmúló.

5. vers

Elválni kedvesinktöl
Fájdalmas és nehéz, :/:
De szívem szent reménnyel
A jövendőbe néz.
Jézus, én bizodalmam,
Hiszem, hogy egy napon
Szerettimet a mennyben
Újra megláthatom.

6. vers

El nem bocsátlak többé,
Nem hagylak, Jézusom, :/:
Te vagy üdvöm, reményem,
Én csak benned bízom.
Szent karod támogasson
A végső harcon át,
Hogy elvegyem kezedből
Az égi koronát.

402. Dicséret

1. vers

Ó, örök hatalmú mennyei szent Isten,
Minden dolgaimban benned van
reményem,
Te vagy oltalmam, vígaszom nékem.

2. vers

Hogyha bánat árja szemeimre zúdul,
Szívem fájdalmára balzsamot ád az Úr,
S felszárad a könny, a seb begyógyul.

3. vers

Kínok hogyha gyötrik lelkemet halálra,
Sóhajom akkor is Istenemet áldja,
Hiszen föltámaszt egy szebb világra.

403. Dicséret

3. vers

Uram, te látod végemet,
Mert testemet
S lelkemet te formáltad;
Előbb, mint lettek napjaim,
Hajszálaim
Mind egyig megszámláltad.

4. vers

Lelkemnek földi társától,
Sátorától Bizonyos megválása;
De csak annak,
Ki Istent fél,
Kegyesen él,
Lesz boldog kimúlása.

5. vers

Atyám, hogy meg ne rettenjek,
S bátran menjek
A minden test útjára,
Teremts tiszta szívet bennem:
Néked élnem
Légyen lelkem fő vágya.

6. vers

Néked, napjaimnak Ura,
Akár búra,
Akár örömre juttatsz,
Szent megnyugvással engedek;
Bár szenvedek,
Mindent jómra fordítasz.

7. vers

Akármikor jön a halál,
Készen talál,
Fájdalmimnak vet véget;
Bátran fogok vele kezet:
Hozzád vezet
S ád örök üdvösséget.

410. Dicséret

1. vers

Csak vándorút az életem,
Míg majd hazámba érkezem,
Szent Jeruzsálem városába,
Mit fönn az Isten készített, :/:
Szövetség-vérre épített,
Hol ajkam majd csak őt imádja;
Csak vándorút az életem,
Míg majd hazám elérhetem.

2. vers

Árván megyek az élten át,
Nem ismer itt a vak világ;
Ott várnak rám a hű testvérek;
Ott vár az égi szent sereg; :/:
Ujjongva szolgálok neked,
És örökké csak érted égek;
Ó, Megváltóm, jővel, siess,
Szívem csak tégedet keres.

411. Dicséret

1. vers

Nem sokáig tart már földi bujdosásom,
Atyám hajlékában lesz örök lakásom;
A megfáradottnak jó lesz ott pihenni,
Küzdelmei után nyugalomra lelni.

2. vers

Repülj hát én lelkem, repülj bontott
szárnnyal:
Vár az örökélet a nagy boldogsággal;
Nincsen elegyítve az szomorúsággal,
Zeng az örömének angyalok karával.

3. vers

Szerelmes Jézusom, egeknek Királya!
Majd ha üt éltemnek utolsó órája,
Nyugtassad békében a sírban testemet,
Irgalmadból add meg várt
üdvösségemet!

412. Dicséret

1. vers

Porok vagyunk, porrá lészünk,
E világtól búcsút vészünk,
Mint az árnyék, elenyészünk.

2. vers

Itt nincsen semmi állandó,
Minden változó, múlandó,
Rövid életű, s halandó.

3. vers

Emberek, tapasztaljátok:
Egyaránt tartozik rátok
A paradicsomi átok.

4. vers

Annyi nyugvó helyet adnak
Neked is, mint portársadnak,
Ha szemeid elszunnyadnak.

5. vers

A holtak csendes kertjében
Melletted alszik békében,
Kit gyűlöltél életében.

6. vers

Lelkem, ne bízz emberekben,
A földi fejedelmekben:
Nincsen segítség ezekben.

7. vers

El kell múlni a porrésznek;
Ha kimegy lelkünk, enyésznek:
Szándékink mind semmik lésznek.

18. vers

Így hát múlandó mindenem,
Amivel birok, csak te nem,
Mert örökké élsz, Istenem.

9. vers

Te vagy lelkem bizodalma,
Szívem örök nyugodalma,
Hitemnek boldog jutalma.

10. vers

Ha ostromol a test és vér,
Szegény lelkem csak hozzád tér,
Uram, kegyelmet tőled kér.

11. vers

Ha reám kereszt tétetett,
Ha megúnom az életet:
Vigasztalsz, örök szeretet.

12. vers

Ha sajtolgat a szegénység:
Hozzád vezet a reménység,
Édes Atya, nagy Istenség.

13. vers

Ha rettent halálfélelem:
Édes Jézus, te légy velem;
Megtartó kezed ölelem.

14. vers

Erősítsd gyenge hitemet,
Halálos küzdéseimet,
Segítsd, idvezítsd lelkemet.

15. vers

Nyugodt lesz így porba szállnom,
Végső szómmal ezt kiáltom:
Jővel, Úr Jézus, Megváltóm!

413. Dicséret

1. vers

Menj el a te nyugalmadba,
Boldog lélek, követünk; :/:
Hogy a kívánt nyugalomba’
Részt vehessünk, sietünk.
Készíts, Uram, e jóra,
Hogy midőn amaz óra
Eljő, örömmel mehessünk
Hozzád, Jobbodra ülhessünk.

414. Dicséret

1. vers

Már elmégyek az örömbe,
Paradicsomnak kertébe.
Lészek Istennek kedvébe:

2. vers

Immáron bételjesedék,
Mit éltemben sokszor hallék:
Hogy még halálnak fizetnék.

3. vers

Keresztyén hitnek jutalmát,
Már elvészem diadalmát:
Az életnek koronáját.

4. vers

Lelkem Ábrahám keblében,
Testem is nyugszik a földben,
De vagyok oly reménységben:

5. vers

Onnét hogy még feltámadok,
Krisztus Jézussal vígadok;
Azért lelkemnek így szólok:

6. vers

Siess a boldog városba,
Aholott bé vagyok írva:
A mennyeknek országába.

7. vers

Drága szép lakó városunk,
Hol Istennel együtt lakunk;
Krisztus is örökös társunk.

8. vers

E városnak boldogságát,
Tündöklését, gazdagságát,
Szent Írás mondja mivoltát.

9. vers

Abban, úgymond, nem szükséges
Napfény, s hold nem kellemetes:
Isten benne fényességes.

10. vers

Keserűség, sem irigység,
Nincs ott sántaság, betegség,
Nincsen ott nyomorult vénség.

11. vers

De mindnyájan feltámadván,
Lészünk erős állapotban
Krisztus ítéleti után.

12. vers

Ott nincs továbbá kevélység,
Nem uralkodik az éhség:
Szeretet lesz az elégség.

13. vers

Lészünk hívek egy seregben,
Mind egyenlő dicsőségben,
Szent Pál mondja levelében.

14. vers

Gerjedez együtt szerelmünk,
Istenünkhöz tiszteletünk;
Arról el nem feledkezünk.

15. vers

Az angyalok, pátriárkák,
Apostolok és próféták:
Megismernek atyánk s anyánk.

16. vers

De még nagyobbnak mondatik,
Hogy Isten velünk lakozik,
Kinek dicsőség adassék!

420. Dicséret

1. vers

Életemnek végső napját,
Minthogy már elértem óráját,
Testem leteszi bűnének zsoldját,
Bátran megvívja halálbaját.

2. vers

Lelkem érzi, hogy testemtől,
Meg kell válnia ez élettől,
Tudja: búcsút vészen földiektől,
Mert így van rendelve Istentől.

3. vers

Azért dolgát ő is bízza
Istenre, ki magához hívja;
Elhitte, hogy Krisztus őt nem hagyja,
E harcban segedelmét nyújtja.

4. vers

Támadjon fel bár a Sátán,
De nincs hatalom botja vállán;
Nem örülhet soha lelkem kárán:
Megváltott vagyok Krisztus árán.

5. vers

Isten ellen hogy bűnt tettem,
Ezért akkor pereljen velem.
Tudom: fortélya nem árt ellenem,
Mert részes velem a kegyelem.

6. vers

Igyekezzék érdememtől,
Eltiltani Idvezítőmtől,
Kifogni a hívek számok közül:
Isten már nem ád ki kezéből.

7. vers

Ennyi ellenségim között
Krisztus, ki magának gyűrűzött
Nem hágy, mert jó reménységet szerzött,
Kit nálam mindeddig megőrzött.

8. vers

Édes Jézus, segedelmem!
Kérlek, már légy jelen mellettem,
Pályafutásom ha elvégeztem,
Letett jutalmát add meg nekem!

9. vers

Angyali tábor ne késsék,
Kik lelkem hozzád felkísérjék,
Ábrahámnak kebelébe vigyék,
Hol Lázárral együtt nyúgodjék.

10. vers

Feltámadás felől hitem,
Vagyon állhatatos értelmem,
Jó bizodalom, reménység engem
Táplál, mert kész életre mentem.

11. vers

Ha porrá változik testem,
De hiszem, hogy én Idvezítőm
Ezen testben szemeimmel nézem,
Mikor eljő, mint én Ítélőm.

12. vers

Nem lesz nekem félelmemre,
Ha mondatik, hogy ítéletre,
Keljetek fel, holtak, számvetésre,
Mert eljött Bíró fizetésre.

13. vers

Bátran a trombita szóra,
Angyaloktól fuvallására
Feltámad testem, mert vígasságra,
Mennybe vitetik boldogságra.

14. vers

Áldott Jézus, végső szómat,
Halljad, elégeld meg harcomat,
Terjeszd ki lelkemnek szent markodat,
Részeltesd velem országodat!

15. vers

Hol színről-színre Atyánkkal,
Ezt kiáltsam boldog juhokkal:
Dícsértessél, Atyám, szent Fiaddal,
Szent, szent, szent légy ajándékoddal!

421. Dicséret

1. vers

Tudom: az én Megváltóm él,
Hajléka készen vár reám;
Már int felém, és koronát
Ígér a földi harc után.
Bár a világ gúnyol, nevet, :/:
A honvágy tölti lelkemet,
Mert nemsokára hív az Úr:
Jöjj haza, jővel gyermekem! :/:
Kitárt karjával vár az Úr:
Jer, pihenj, nyugodj keblemen!

2. vers

Remélek Jézusomban én,
Ő törlé el sok bűnömet;
Ajkáról hívón zeng felém:
„Jer haza, vár rád Mestered!”
Bár a világ gúnyol, nevet, :/:
A honvágy tölti lelkemet,
Mert nemsokára hív az Úr:
Jöjj haza, jővel gyermekem! :/:
Kitárt karjával vár az Úr:
Jer, pihenj, nyugodj keblemen!

3. vers

Előttem oly csudálatos,
Hogy értem szállt a földre le;
Miattam annyit szenvedett,
Bűnömért annyit véreze.
Bár a világ gúnyol, nevet, :/:
A honvágy tölti lelkemet,
Mert nemsokára hív az Úr:
Jöjj haza, jővel gyermekem! :/:
Kitárt karjával vár az Úr:
Jer, pihenj, nyugodj keblemen!

4. vers

Tudom, hogy közel Mesterem,
Az óra fut, a nap közel;
Elébe állok csak hamar,
Megváltó Jézusom, jővel!
Bár a világ gúnyol, nevet, :/:
A honvágy tölti lelkemet,
Mert nemsokára hív az Úr:
Jöjj haza, jővel gyermekem! :/:
Kitárt karjával vár az Úr:
Jer, pihenj, nyugodj keblemen!

422. Dicséret

1. vers

Hadd menjek, Istenem,
Mindig feléd,
Fájdalmak útjain
Mindig feléd.
Ó sok keresztje van,
De ez az én utam,
Mert hozzád visz, Uram,
Mindig feléd.

2. vers

Ha este száll reám
S csöndes helyen
Álomra hajtanám
Fáradt fejem:
Nem lesz hol nyughatom,
Kő lesz a vánkosom,
De álomszárnyakon
Szállok feléd.

3. vers

Szívemtől trónodig \

Mily szent csoda –
Mennyei grádicsok
Fényes sora,
A szent angyalsereg
Mind nékem integet;
Ó, Uram, hadd megyek
Én is feléd!

4. vers

Álomlátás után
Hajnal ha kél,
Kínos kővánkosom
Megáldom én.
Templommá szentelem,
Hogy fájdalmas szívem,
Uram, hozzád vigyem,
Mindig feléd!

5. vers

Csillagvilágokat
Elhagyva már,
Elfáradt lelkem is
Hazatalál.
Hozzád ha eljutok,
Lábadhoz roskadok:
Ottan megnyugodhatok
Örökre én!

423. Dicséret

1. vers

Akik bíznak az Úr Istenben,
El nem vesznek életükben:
Megtartatnak kegyelemben.

2. vers

Az Istennek szent beszédében,
Kik maradnak szerzésében,
Hitük által idvességben:

3. vers

Ezek lésznek nagy erősségben,
Mint egy kőszál, keménységben:
Megtartatnak kegyelemben.

4. vers

Sokszor esnek kísértésekben,
De ők el nem vesznek ebben:
Megmaradnak igaz hitben.

5. vers

Akik pedig hitetlenségben
Élnek és nagy kevélységben:
Mind elvesznek azok ebben.

6. vers

De a hívek nagy békességben,
Lésznek örök dicsőségben:
Hitük által idvességben.

424. Dicséret

1. vers

Ó, mely boldog az oly ember éltében,
Akit az Isten bévett kegyelmében,
Sok vétkeiről elfeledkezett,
Bűnös fejének megkegyelmezett.
Boldog az s lehet teljes bizodalma,
Kinek a Krisztus paizsa s oltalma,
Mert nem árt annak a bűn s a halál,
Ámbár a törvény ellene fennáll.

2. vers

1. vers

Lelkem hozzád kíván menni,
Veled lenni, Ó, életem kővára,
Mert nálad talál oltalmat,
Nyugodalmat, Te lehetsz várt javára.

2. vers

Nem bízhatom érdememhez,
Mert fejemhez Köttetett a gyarlóság;
Ha vizsgálom testem s vérem,
Megesmérem: Nincs bennem semmi
jóság.

3. vers

Az Úrnak parancsolatját,
Akaratját, Ó hányszor hágtam által!
Hányszor volt munkám éretlen
És rendetlen Erőtlenségem által!

4. vers

Ha lelkem gerjed a jóra,
Majd sátora, A halandó romlott test
Készségét balra fordítja,
Megtompítja, Hogy légyen a jóban rest.

5. vers

Ezért gyakran azt mívelem,
Ha nincs velem Az Úrnak segedelme,
Miről tudom, hogy helytelen,
Törvénytelen S lelkemnek veszedelme.

6. vers

Ily bűnös gyarló voltommal,
Oltalommal Ügyemben nem lehetek,
Tettető igazságomért
Jutalmat s bért Hasztalan követelek.

7. vers

Mert ki saját erejének,
Érdemének Nagyságát veti, hányja,
Szükség: légyen feddhetetlen
Okvetetlen, Mint a törvény kívánja.

8. vers

Tudom, hogy a kegyességnek
És hűségnek Vagyon drága jutalma;
De azt adja kegyelemből,
Nem érdemből Az Istennek irgalma.

9. vers

Én azért ez oltalomhoz,
Mint kőfalhoz Egyedül támaszkodom;
Jézusomnak kegyelméhez,
Érdeméhez Jó hittel ragaszkodom.

10. vers

Te pedig, ki által élek,
Ó Szentlélek, Úgy igazgasd dolgomat,
Hogy e jót nálam tarthassam
S megmutassam Hálaadó voltomat.

428. Dicséret

1. vers

Látod, Úr Isten, szívünket,
Tudod erőtlenségünket,
Nem rejtjük el bűneinket:
Várjuk kegyelmességedet.

2. vers

Mindnyájan arcra borulunk,
Szent Atyánk, hozzád kiáltunk:
Felejtsed el bűneinket,
Tengerbe el-bévesd őket.

3. vers

Világosítsad elménket,
Gerjeszd fel a mi szívünket,
Hogy dicsérhessünk tégedet,
És áldhassuk szent nevedet.

4. vers

Hajlékoddá mi szívünket
Szenteljed, kérünk tégedet;
Szíveinkben lakodalmat
Szerezz, és nagy nyugodalmat.

5. vers

Így cselekedjél mivélünk
Szent Fiadért, ki minékünk
Nálad bizonyos reményünk,
Hozzád egyenes vezérünk.

429. Dicséret

1. vers

Az Úr énnékem hűséges vezérem,
Főpásztoromnak csak őtet ösmérem;
Drága jóvoltát elrejtem szívemben,
Szent nevét áldom egész életemben,
Mert kegyelméből én érdemem felett
Sok lelki jókkal engemet körülvett.

2. vers

Szent beszédének gyönyörűségével,
Áldott lelkének titkos erejével
Sötét álomból híven felébresztett,
Az én szívemben oly hitet gerjesztett,
Mely bánatában lelkem vidámítja,
Jó reménységgel naponként újítja.

3. vers

Sőt, hogy még inkább érezzem
kegyelmét,
Várjam bizonnyal ígért segedelmét:
Jósággal teljes, édes indulatja
Sákramentomit vélem kóstoltatja,
Így édesíti szívemet magához,
Hogy erős hittel fussak oltalmához.

4. vers

Csak az szívemnek hozzád óhajtása,
Ó, idvességnek fakadó forrása:
Ha kegyelmedből már Atyámmá lettél,
Végezd el a jót, amit elkezdettél;
Reménységemnek add meg kívánt végét:
Az én lelkemnek örök idvességét.

430. Dicséret

1. vers

Úr Jézus, idvesség fejedelme,
Én életemnek hű segedelme,
Megtérek hozzád hálaadással,
Szent neved áldom énekmondással,
Emlékezeted elrejtem szívemben,
Rólad éneklek egész életemben.

2. vers

Mert gyarló voltom bűnben eredett,
De nagy kegyelmed rám kiterjedett,
Istenem voltál kezdettől fogva,
Nem hagytad a bűnt, hogy tartson fogva,
Sőt a világtól engem elszakasztál,
Szent szerelmedből magadnak választál.

3. vers

Eljegyzél kegyelmed pecsétjével,
A keresztségnek drága vizével,
Zászlód alá én nevem beírtad,
Néped közé szolgád befogadtad,
Erőtlenségem lelked segítette,
Házad javait velem éreztette.

4. vers

Testtől születtem s merő test voltam,
Bűnöm sírjában szinte megholtam,
Ámde szent véred drága hullása
Lőn én lelkemnek megtisztulása,
Újjászült Lelked, hathatós voltával,
Felékesített égi koronával.

5. vers

Hát világ, test, bűn, tőlem távozzál,
Bennem nincs részed, bármit okozzál!
Uram pecsétjét én reám vettem,
Már kegyelméből tagjává lettem,
Fejedelmemnek csak őtet esmérem,
Igéje s Lelke lesz holtig vezérem.

6. vers

Téged is kérlek, ó áldott Lélek,
Vezess a jóban, amíglen élek,
Hogy a bűnöknek épen meghaljak,
Szent életet kövessek és valljak,
Hogy az én Uram engem megkedveljen
És végre bennem öröme beteljen.

431. Dicséret

1. vers

Úr Isten, kérünk tégedet: Keresztelj és moss
meg minket, És tisztíts meg kegyesen; :/:
A Krisztusnak ő vérével Nagy bűneinket
töröld el Szent lelked erejében.
Amit e szent fürdő jegyez, :/:
Mindent mi bennünk megszerezz:
Végy körül szerelmeddel,
Hogy a te szövetségedben Megmaradjunk
mind végiglen, Minden mi gyermekinkkel.

432. Dicséret

1. vers

Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura,
És mindeneknek nagy bölcs tanítója:
Akinek nem vagy te igazgatója:
Nincs oktatója.

2. vers

Mi, te fiaid, tudatlanságunkban,
Gyermekségünkben és ifjúságunkban,
Néked könyörgünk mi tanulásunkban,
Imádságunkban.

3. vers

Világosítsd meg tudatlan elménket,
Tanulásunkban vezérelj bennünket,
A tudományra gerjeszd fel szívünket
És mi lelkünket.

4. vers

Adj jó tanító mestereket nékünk,
Adj bölcsességet általuk minékünk,
Adj jó erkölccsel, értelemmel élnünk,
Mi jó Istenünk!

5. vers

Őrizz meg minket gonosz erkölcsöktől,
Minden naponként fertelmes beszédtől,
Szent színed előtt utált részegségtől,
Éktelenségtől.

6. vers

Hogy jövendőre mi felnevekedvén,
Téged dicsérjünk mindenkor tisztelvén,
Felmagasztaljunk, nagy jámborul élvén,
Néked engedvén.

7. vers

Hogy szolgálhassunk te szent
egyházadnak,
És használhassunk felebarátinknak,
De kiváltképpen atyánknak s
anyánknak,
Édes hazánknak.

8. vers

Hogy holtunk után a nagy iskolában,
Szentháromságnak ő tanításában,
Az angyaloknak szép társaságokban
Tanuljunk jobban.

9. vers

Dicsőség néked, kegyes Atya Isten,
És uralkodó áldott Fiú Isten!
Te, vigasztaló Szentlélek Úr Isten!
Áldj meg hitünkben!

433. Dicséret

1. vers

Áldjad, én lelkem, felséges Uradat,
Dícséretére emeld fel szavadat,
Jóvoltát hirdesd lelki örömmel!
Terólad, Uram, csak rólad éneklek,
Mindenek felett Tégedet szeretlek,
Mert voltál hozzám nagy kegyelemmel.

2. vers

Gyarló éltemnek kezdetitől fogva
Tartott kegyelmed én kezemnél fogva,
Te szent szemeid én reám néztek;
Erőtlen voltom még gyenge korában
Talált nyugalmat szárnyad árnyékában,
Midőn mellőlem sokan elvesztek.

3. vers

Keresztyén szülék által felneveltél,
Engem, méltatlant, frigyedbe bévettél,
Tettél házadnak élő tagjává.
Szent irgalmadból énreám is tére
Áldott Fiadnak drágalátos vére,
Hogy a bűn ne tenne prédájává.

4. vers

A keresztségnek külső fürdőjével,
Mint kegyelmednek bizonyos jelével
Megmosád gyenge s erőtlen testem;
Így szent házadban engem béavattál,
A pogányoktól híven elszakasztál,
Midőn én azt még nem is kerestem.

5. vers

Bízzál hát, lelkem, a te Istenedben,
Ki Atyáddá lett még gyengeségedben.
Mint a vízzel megmosá testedet,
Úgy szent Fiának drága érdemével,
Azzal érdemlett áldott Szentlelkével
Bűneidből megtisztít tégedet.

6. vers

Tehozzád is, csak tehozzád emelem
Szívemet, ó nagy jóság és kegyelem;
Idvességemet tetőled várom.
Ne hagyj el engem, ha Istenem lettél,
Végezd el a jót, amit elkezdettél,
Ó én Uram, Atyám és kővárom!

434. Dicséret

1. vers

Vezess, Jézusunk,
S véled indulunk.
Küzdelemre hív az élet,
Hadd kövessünk benne téged;
Fogjad a kezünk,
Míg megérkezünk.

2. vers

Adj erős szívet,
Hogy legyünk hívek.
És, ha terhet kell viselnünk,
Panaszt mégsem ejt a nyelvünk;
Rögös bár utunk,
Hozzád így jutunk.

3. vers

Sebzett szívünk majd
Mikor felsóhajt,
Vagy, ha másért bánat éget,
Adj türelmet, békességet,
Reménnyel teli
Rád tekinteni.

4. vers

Kísérd lépteink
Éltünk végéig,
És, ha roskadozva járunk,
Benned támaszt hadd találunk,
Míg elfogy az út,
S mennyben nyitsz kaput.

435. Dicséret

1. vers

Lelkem siet hozzád menni,
Ámbár gyenge ereje,
Kíván asztalodról enni,
Ó, életnek kútfeje!
Hogy megelégülhessen
S benned része lehessen.

2. vers

Kedveld, Uram, kegyességét
A te szegény szolgádnak,
Éreztessed édességét
Elkészült vacsorádnak,
Hogy véled egyesüljön
S lelke benned örüljön.

436. Dicséret

1. vers

Örülj, szívem,
Vígadj, lelkem,
Ékességed lett a hit;
Vacsorához,
Mégy Jézushoz,
Hivatalos vagy te itt.

2. vers

Ha bűnödért
Halálos bért
Érdemlettél lelkedre:
E szent asztal
Megvígasztal
S válik idvességedre.

3. vers

Ez örömben,
Reménységben,
Jézus, ma hozzád jövök.
Asztalodnál
Lábam megáll:
Testem, lelkem újítsd meg.

4. vers

Tisztogass meg,
Bűnből moss meg
Kegyelmedből,
Istenem,
És a Sátán lelkem kárán
Nem örül, nem árt nekem.

5. vers

E vacsora
Égi módra
Engem véled összead,
Maradj bennem,
Benned engem
Hagyj lennem, hogy áldjalak.

6. vers

Csakhogy immár
Bűntől elválj
S légy hűséggel Jézushoz:
Halálával,
Váltságával
Minden bűnből feloldoz.

7. vers

Hát jöjjetek,
Bűnös lelkek,
Orvosságot kik vártok!
Jézus lelke,
Szent kegyelme
Kiárad ma reátok.

437. Dicséret

1. vers

Ó, Jézus, mi idvességünk,
Fejedelmünk, dicsőségünk,
Szívünknek fő vígasztalója!
Rólad, csak rólad énekel :/:
Szánk buzgó dícséretekkel,
Lelkünknek édes táplálója;
Egyedül csak hozzád térünk,
Mert hű pásztornak ismérünk.

2. vers

Ó, mily szent az az indulat,
Mely veled örömest mulat,
Ó Jézus, idvesség forrása!
Boldog, akit hívsz magadhoz, :/:
Méltóztatsz szent asztalodhoz,
Hogy kegyelmed jelét ott lássa.
Bizony, boldog az oly ember,
Ki nálad kedvességet nyer.

3. vers

Mert érdemedben részesül,
Teveled, Uram, egyesül,
Ha hív tagja e vendégségnek.
Mint a bort s kenyeret veszi, :/:
Akkép részesévé teszi
A hit őtet az idvességnek,
Melyhez ártatlan Jézusunk
Vére által vagyon jussunk.

4. vers

Azért, kit bűnök rongálnak,
Járulj e kegyes királynak
Víg örömmel szent asztalához!
Nem vet el ez irgalmas szív, :/:
Mert könyörülő, igaz, hív,
Csakhogy folyamodj oltalmához:
Bévesz sebe rejtekébe,
Mint ígéri szent jelébe.

5. vers

Nincs is egyébben oltalmunk,
Reménységünk, bizodalmunk,
Édes Jézus, hanem csak benned.
Szállj hozzánk, kedves vendégünk, :/:
Oltsd meg nagy lelki éhségünk,
Mert eledelünk csak érdemed;
Szívünket, ímé, kitárjuk,
Szentségedet várván várjuk.

438. Dicséret

1. vers

Hallottuk, Jézus, miképen hívogatsz,
Sietünk hozzád, tudjuk, hogy
megnyugtatsz.
Vállunkat nyomja nagy terhünk súlya,
Félünk, erőnket hogy felülmúlja.
Fáradtak vagyunk, régóta emeljük,
Mert együtt jött ez a világra velünk;
Jézus, terhünktől légy szabadítónk,
Fáradtságunkban légy megújítónk.

2. vers

Törődött szívvel teszünk néked vallást,
Hogy nem követtük a józan javallást,
Mellyel unszolt lelkünk ismerete,
Midőn minket jóra serkentgete.
Inkább követtük gonosz testünk kényét,
Mint idvességes törvényid ösvényét;
Ezért nagy lévén szívünk keserve,
Állunk előtted, mellünket verve.

3. vers

De mégis lelkünk e hittel élesztjük,
Hogy te, Megváltónk, nem akarod
vesztünk,
Hanem magadat adtad érettünk,
Életedet letévén helyettünk.
A törvény átka tégedet üldözött,
Míg felfüggeszte az ég és föld között;
Tennen testedet ott feláldozád,
E világ bűnét a fán hordozád.

4. vers

Ezért az Atya magával bennünket
Megbékéltetvén, eltörlé bűnünket;
Ellenségiből tett fiaivá,
Szent Fia örökös társaivá.
Jézus, halállal tévén te eleget,
Megengesztelted a földhöz az eget;
Általad - amit más nem tehetett -
A teljes váltság elvégeztetett.

5. vers

Azért már minket éleszt és vígasztal
Ez az általad rendeltetett asztal,
Mely annak nyilvánvaló tüköre,
Véred mint omla, tested mint töre.
Sőt tested jegyét itt nemcsak mutatod,
De személy szerint nékünk is adatod;
Zálog ez, hogy van nékünk is jussunk
A tőled szerzett jókhoz, Jézusunk.

6. vers

Szállj le most mennyből, életnek
Kenyere,
Tápláld lelkünket az örök életre!
Tudjuk, aki e kenyérből eszik,
Soha örökké meg nem éhezik.
Életnek vize, nyiss magadnak utat,
A szomjú hívek keresik e kutat;
Szolgáltasd ingyen az italokat,
Oltsd el végképen szomjúságukat.

7. vers

Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled:
Úgy lesz szívünk szent, ha te
megszenteled.
Adjad hát, hogy mint tagok a főnek,
Engedjünk néked, bennünk élőnek.
Olts be magadba, mint jó szőlőtőbe,
Hogy jó nedvesség folyjon a vesszőbe,
És légyen szívünk szívednek mása,
Éltünkben élted hogy minden lássa.

8. vers

Adjad: egymás közt legyen egyességek,
Akik e közös asztalnál vendégek;
Mert bizony, aki másokat szeret,
Csak az eszik itt méltán kenyeret.
Fogjon hát ez az egész gyülekezet
Egymással atyafiságosan kezet,
Mert tudjuk: maga a hívogató
Úr Jézus nem személyválogató.

9. vers

Megelégítvén lelkünket ez étel,
Hálaadással távozzunk innét el,
Mondván: az Úrnak dicsőség legyen,
Ki az éhezőt betölti ingyen.
Tartsd fenn, Úr Isten, rajtunk
jóvoltodat,
Add nekünk immár kegyes válaszodat:
„Bízzál már fiam, bízzál leányom,
Bűneidet szemedre nem hányom.”

439. Dicséret

1. vers

Én lelkem, ébredj fel
Az Úrnak dícséretére
És szent emlékezetére
Víg szívvel gerjedjél.
Kegyelmét keressed
E te lelki orvosodnak,
Hű és édes táplálódnak
Jóvoltát hirdessed.

2. vers

Mert éhező valál,
A szomjúság elepesztett,
A bűn oly kútba rekesztett,
Hol kész volt a halál.
De lelke megesett
Rajtad e kegyelmes Úrnak,
Látván, nyavalyáid dúlnak,
Téged felkeresett.

3. vers

A kútból kihozott,
Az igazságnak mezején
És az életnek kútfején
Vezérlett, hordozott.
Végre vitt magához,
Bíborban felöltöztetett,
És kegyelméből ültetett
Ő szent asztalához.

4. vers

Hol megelégített
Megtöretett szent testével
És kifolyt drága vérével,
Melyet elkészített.
Boldog, ki ezzel él,
Mert a Sátán annak nem árt,
Semmi veszély nem tehet kárt,
A haláltól sem fél.

5. vers

Azért, kik éheztek,
Jertek az Úr asztalához,
Siessetek jóvoltához,
És megelégesztek.
Mert az Úr nem hagyja
A töredelmes lelkeket,
Sőt táplálja mindezeket:
Magát nekik adja.

6. vers

Mint a száj részesül
A látható szent jegyekben,
Úgy e nagy Úr a hívekben
Él, s vélek egyesül.
Lesz édes dajkájuk:
Megtöretett szent testének,
Kiontott drága vérének
Hasznát szabja rájuk.

7. vers

Hát lelkem, tégy vallást,
Hogy igaz szívvel szereted
Ez Urat, s híven követed,
És néki adsz szállást.
Jőjj be hozzám, kérlek,
Jézus, én kedves vendégem,
Mert te vagy én dicsőségem,
Csak téged kedvellek.

440. Dicséret

1. vers

Jer, lássuk az Úr keresztjét,
Melyet felvett érettünk, :/:
Megszánván embernek vesztét,
Megfizete helyettünk.
Úr lévén, lett szolgává,
Mindeneknek csúfjává,
Istenségét elrejtette,
Midőn testünket felvette.

2. vers

A Gecsemáné kertjében
Kezdette szenvedését, :/:
Érezvén a kínt lelkében
S a halál rettentését,
Ivék keserű pohárt,
Fizette értünk az árt;
Véres cseppjei testének
Nékünk gyógyulást szerzének.

3. vers

Itt szintén lelkéig hata
Sebes vizek mélysége, :/:
Itt kezdődék a nagy csata
S lelke keserűsége:
Egyedül hagyattaték,
Éjjel megfogattaték;
Ki mindent kézen fogva tart,
Megfogattatni így akart.

4. vers

Feszítésre ítélteték
S gyalázatos kínokra, :/:
Pilátushoz vitetteték,
Önként ment ez átokra.
Ki ügyét hogy meghallá,
Őt ártatlannak vallá,
Mégis adá keresztfára,
A legkínosabb halálra.

5. vers

Mint Prófétát, csúffá tették,
Mert befedvén szent fejét, :/:
Verték, s ki verte? kérdezték,
Kísértvén szent erejét.
Mint Királyt, meggyalázák,
Tövissel koronázák,
Náddal verék a bársonyban,
Csúfolák térdhajtásokban.

6. vers

A fát adván szent vállára,
Mint Pap, meggyaláztaték, :/:
Az is lőn gyalázatjára,
Hogy megostoroztaték.
A vitézek kifoszták,
És ruháit megoszták;
A nagy bűnöst elereszték,
A szentet fára függeszték.

7. vers

Mily csuda buzgó szerelem:
Meghalni barátiért, :/:
De e kegyes Fejedelem
Meghalt ellenségiért.
Ez lelkünk drága bére,
Mert Isten fia vére:
Mily drága az az áldozat,
Mellyel romol a kárhozat.

8. vers

Ezért szerzé szent asztalát,
Hogy e jót előadja, :/:
Szenvedését és halálát
Szemeink előtt hagyja.
A kenyér megtörése,
A bornak kitöltése
Lelke, teste szenvedését,
Jelenti megöletését.

9. vers

Ez egyszerű vendégségben
Jézussal egyesülünk, :/:
Egy kenyérből e szentségben
Hívők mind részesülünk.
E rövid szent vacsora
Mutat mennyei jóra;
Ezt az ő kínt látott teste
Választottinak kereste.

10. vers

Az Úr sebei mi sebünk,
Halálunk ő halála; :/:
Ő érdeme mi érdemünk,
Részesülés ez nála.
Pecsétli ezt az étel,
Együtt a pohárvétel:
Testét midőn hittel esszük,
Magunk ő testévé tesszük.

11. vers

Ez eledel zálog nékünk,
Hogy lesz mennyben menyegzőnk,:/:
Ezzel hitünk, reménységünk:
Öregbül lelki erőnk.
De mit ér sokszor enni,
E szent vacsorát venni,
Ha lélek szerint nem élünk,
Büntetést enni nem félünk?!

12. vers

Ha meghaltunk Úr Jézussal,
Nem illik már vétkeznünk; :/:
Feltámadván Úr Krisztussal,
Le kell a bűnt vetkeznünk.
Mint mennyei lakosok,
Legyünk tiszták s okosok;
Mint testének s vendégének,
Szükséges lennünk szenteknek.

13. vers

Isten ártatlan Báránya,
Méltó vagy, hogy végy áldást, :/:
Mert érdemed azt kívánja,
Végy tőlünk hálaadást!
Végy örök dicsőséget,
Hatalmat, tisztességet,
Mert értünk megölettettél,
Atyádnak eleget tettél.

14. vers

Add Úr Jézus, halálodban,
Követnünk életedben, :/:
Szentséges tudományodban,
Szelíd szenvedésedben.
Légyünk alázatosak.
Mindenhez irgalmasak;
Segélj erre Szentlelkeddel,
Oktass, vezérelj igéddel!

441. Dicséret

1. vers

Kegyes Jézus, én imádságomra,
Hajtsad füled én kiáltásomra,
Jusson hozzád kérésem én jómra,
Ne vess, Uram, végnapon pokolra.

2. vers

Szomorkodom undok bűneimért,
Fohászkodom sok gonoszságimért,
Félek Uram, mert sok rútságimért
Megutáltál, tudom én bűnömért.

3. vers

Tökéletes a te ítéleted,
Tiszta, szent vagy, a bűnt nem
nézheted,
megbünteted,
kirekeszted.
A vakmerő bűnöst
Országodból méltán

4. vers

Félek, azért, megvallom, Istenem,
Hogy ha úgy bánsz, mint érdemlem,
velem, Szent színedet elfordítod tőlem,
Országodból kirekeszted lelkem.

5. vers

Mert ha végignézek életemen,
Látom, hogy a bűnt
gyermekségemen Kezdettem, és azóta
szüntelen
lelkemen.
Növekedett a teher

6. vers

Múló hasznát a bűnnek szerettem,
Törvényedet azért félre tettem;
Felebarátomat sértegettem,
Melyért hozzád méltatlanná lettem.

7. vers

De ez egyben biztatásom lelem,
Hogy te nálad vagyon a kegyelem;
Azért hozzád szívemet emelem:
Cselekedjél irgalmasan velem.

8. vers

Mert nem azért vetted fel testünket,
Hogy megítélj bűnünkért
bennünket, Hanem, hogy
megszabadítsd lelkünket
És megszerezd örök életünket.

9. vers

A megtérő bűnösnek kedveztél,
Bűnbocsátó kegyelmet ígértél,
Isten előtt érte kezes lettél,
Minden átkot fejéről elvettél.

10. vers

Kívánkozom én is hozzád térni,
Segélj, Uram, e szent célt elérni,
Mert így lehet kegyelmedet kérni,
Így lehet csak tőled azt megnyerni.

11. vers

Segélj, segélj, én édes Istenem!
Néked adom s ajánlom ma lelkem:
Kérlek, fogadd magadhoz, Jézusom,
Idvességem s életem, Krisztusom!

12. vers

Míg itt élek, éltem vezéreljed,
Tartóztasson a bűntől törvényed;
Minden jóra segéljen Szentlelked,
Kegyelemmel biztasson érdemed.

13. vers

Mikor érem halálom óráját,
Biztass, hogy jól kifutván a pályát,
Majd meglátom az Isten orcáját,
Elnyerem az élet koronáját.

442. Dicséret

1. vers

Idvességünk, váltságunk,
Jézus! hozzád kiáltunk;
Midőn a kegyelem
asztalához lépünk:
Jővel, maradj mivélünk!

2. vers

Nagy volt szüleink bűne,
De Atyád könyörüle;
És az örök halál
tüzéből megváltott
Engesztelő halálod.

3. vers

Ez a terített asztal
Bűneinkben vígasztal:
Hogy könyörülsz rajtunk s
kegyelmed velünk lesz,
Ha bízunk érdemedhez.

4. vers

Szent testednek jegyei
Annak itt a jelei:
Hogy csak az igazán
megtérő találhat
Idvességet tenálad.

5. vers

Vérednek kiömlése
Bűneink eltörlése;
Emlékeztess, midőn
ajkunk a bort issza:
Légyen éltünk szent s tiszta!

6. vers

Jézus! a te véred szent!
Légyen szívünk bűntől ment;
Mert örök életet veled
az remélhet,
Ki megveti a vétket.
441:1.

7. vers

Szent törvényed fáklyája
Világoljon pályánkra!
Mert e földi úton, tudjuk,
el nem téved,
Ki híven követ téged.

8. vers

Fogjad azért kezünket,
S magad vezérelj minket;
Mert a te útadon
Istenünkhöz vezet
A hit, remény, szeretet.

9. vers

Ha szemeink meglátnak
Jobbján te szent Atyádnak:
Ott a Szentlélekkel örök
egyességben
Üdvözíts majd az égben!

443. Dicséret

1. vers

Lelkem, adj dolgot magadnak,
Hirdessed édes Uradnak
Jóvoltát és felségét. :/:
Hirdessed ajándékinak,
Melyeket ad barátinak,
Nagyságát és szépségét.
Uram, te reád gerjedez :/:
Szívem, és rólad zengedez
Nyelvem kész indulattal,
Mert voltál s vagy te népedhez,
Áron vett örökségedhez
Drága jó akarattal.

2. vers

Kijelentéd irgalmadban,
Szentséges végvacsorádban,
Hogy áldozattá lettél; :/:
A benned bízó hívekért,
Halált nemző vétkeikért
Egyszer eleget tettél.
Kikkel is végig lakozol :/:
És karjaidon hordozol,
Sőt azokkal egyesülsz;
Szentlelked által bennük vagy,
Noha felséged dicső nagy,
S az Atyának jobbján ülsz.

3. vers

Azért, akik tusakodnak,
Bűneiken szomorkodnak
És hittel reád néznek; :/:
Idvezítésedet várják,
Bűn előtt szívük bezárják,
Megtérni igyekeznek;
Kívánnak néked engedni, :/:
Szent életben nevelkedni
És futnak jóvoltodhoz:
Azok, mint édes fiaid,
Kebeleden nőtt juhaid,
Méltók szent asztalodhoz.

4. vers

De a színes képmutatók,
Bűnt vetők, gonoszt aratók
Innen távol menjenek; :/:
Megtérni nem tudó szívek,
Álnokságra felvont ívek
E jóval ne éljenek.
Ti, álnokságnak fiai, :/:
Fussatok el, mert javai
Az Úrnak nem tiétek;
Ha éltek itt méltatlanul,
A harag csalhatatlanul
Reátok száll, higyjétek.

5. vers

Hát lelkem, hallgasd Uradat,
Próbáld meg tennenmagadat,
Úgy járulj ez asztalhoz. :/:
Higyj, térj meg, a bűnt útáljad,
Az Istent féljed, szolgáljad,
Fuss hozzá, mint kőfalhoz.
Uram, ezekre kész vagyok, :/:
De hibáim sokak, nagyok,
Rajtam nagy terhek vannak:
Ó Jézus, engem ne hagyj el,
Segélj, tőlem ne maradj el,
Sőt válassz el magadnak.

444. Dicséret

1. vers

Ó, Istennek választott kedves népe,
Kit ékesít szentséges lelki képe:
Vigyázz te belső ékességedre,
Szépségedre.

2. vers

A te szemeid az Úrra nézzenek,
Szent rendelési előtted légyenek,
Az Úrnak kertje hogy virágozzék,
Illatozzék.

3. vers

Szent Igéjét híven s tisztán hirdessed,
Háza tisztaságát híven szeressed,
A jókat vedd és tartsd kebeledben,
Szerelmedben.

4. vers

Akik hitüknek szép jelét mutatják,
Magukat szent áldozatul állatják,
Azokat, mint illik, csókolgassad
És biztassad.

5. vers

Az igaz útról kik eltévelyedtek,
Feslett és rossz életre vetemedtek,
Térítsd meg őket hasznos intéssel
És feddéssel.

6. vers

Hogyha szeretetből lett intésednek,
Megvetvén a bűnt, kész szívvel
engednek,
Jó szemmel tovább is nézz azokra,
Járj javokra.

7. vers

Így az Úr háza nem romlik, sőt épül,
Ékes voltában napról-napra szépül,
Plántái nőnek az Úr kedvére,
Örömére.

8. vers

Te pedig, hívek hűséges pásztora,
Segéld gyenge népedet minden jóra,
Hogy a szent igazságot szeresse,
Azt kövesse.

445. Dicséret

1. vers

Szólsz hozzám, Istenem s én választ adni
készen
Már-már megindulok, hogy rád bízzam
magam,
De, látod, köt s lehúz még régi
csüggedésem,
Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó
Uram.

2. vers

Sok szép ígéretem ó hányszor
megtagadtam,
A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd
szívem.
A bűnös gyengeség bús rabjának
maradtam,
És törvényed szerint nem éltem
semmiben.

3. vers

Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál:
Én nem dicsértelek s nem hirdettem
neved;
Nem értettem, mikor szenvedni, sírni
hagytál,
Hogy, ha szeretsz, miért sújt vessződ
engemet?

4. vers

Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény,
S tehozzád bűnömért, lásd, el nem
juthatok.
A béklyó súlya nyom, levetném,
összetörném,
De lelkem gyenge még s jaj,
összeroskadok.

5. vers

Más nem tanít meg rá, csak égi
bölcsességed,
Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy
neked.
Mit érek nélküled? Add, hogy imádva
téged,
Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek
gyermeked.

6. vers

Nagy lelked élt, Uram, a prófétás
időkben,
Az fénylett át a szent s apostol életén;
Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki
bőven,
Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

446. Dicséret

1. vers

Uram, bocsásd el népedet békével,
Idvezítésed kívánt örömével,
Mert megtaláltuk, amit lelkünk kedvel,
Megragadjuk hittel s nem bocsátjuk el;
Már ő miénk, mi vagyunk az övéi,
Véle egy testek, java részesei.

2. vers

Élünk e gyarló testben többé nem mi,
Hű szerelmétől nem szakaszt el semmi.
Ó, Jézus, gyenge hitünket neveljed,
Te magad lelkünk az égre emeljed,
Hogy így lelkünket az ég dicső vára
Fogja be, annak örökös javára.

447. Dicséret

1. vers

Uram, bocsássad el
Szolgádat békével,
Szent ígéreted szerint,
Mert te idvezítőd
Én szemeim előtt
Nékem nyilván megjelent.

2. vers

Kit világos fényül
Pogányoknak küldél,
Kinek fényességével
Nyilván kijelenék
A szent Izráelnek
Nagy dicsősége széjjel.

448. Dicséret

2. vers

Mint őz, szarvas a vizekre,
Vágyom azért oly helyekre,
Ahol lelkem nyugtot talál,
Jézusommal egy úton jár.

3. vers

Legyen bár tövissel rakva,
Nyugodt szívvel járok rajta,
Jézus terhe könnyű s édes,
Igája gyönyörűséges.

455. Dicséret

6. vers

Majd, ha véget ér a harc
S megpihentetni akarsz:
Megragadom jobbodat,
S mennyországod béfogad.

465. Dicséret

5. vers

Ti népek, törzsek, kik bárhol
Az ő szavát halljátok:
Nagy jóvoltáért hálából
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

6. vers

Mily boldogság lesz majd, ha fenn
A Jézus előtt állok
És mindörökké zenghetem:
Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

469. Dicséret

1. vers

Jézus, nyájas és szelíd,
Láss meg engemet,
Hallgassad meg, hű Megváltóm,
gyermekedet!

2. vers

Bűnöm láncát oldja fel
Kegyelmed s a hit;
Törjed össze balga szívem bálványait!

3. vers

Szabadságot adj nekem
És tiszta szívet,
Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak
veled!

4. vers

Vezess engem útadon:
Magad légy az út,
Melyen lelkem a halálból életre jut.
469:5.

5. vers

Jézus, nyájas és szelíd,
Láss meg engemet:
El ne engedd, hű Megváltóm,
már kezemet!

470. Dicséret

1. vers

Úr Jézus, nézz le rám,
Jöjj, mosd le bűnömet,
Sok földi szenvedély kötöz:
jöjj, oldj fel engemet.

2. vers

Úr Jézus, nézz le rám,
Gond és bú látogat;
Hű szolgád: ízleljem ígért,
szent nyugodalmadat.

3. vers

Úr Jézus, nézz le rám,
Ne tévedhessek el;
A menny felé sötéten át
te légy az úti jel.

4. vers

Úr Jézus, nézz le rám,
Ha nő a félelem,
Ár zúg és ellenség szorít,
légy, Megváltóm, velem!

5. vers

Úr Jézus, nézz le rám,
Ha elvonult az ár,
Te szent derűd derítsen és
az örök napsugár.

471. Dicséret

1. vers

Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt,
Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet
ad.
Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk: hozzád esdünk
győzedelemér’!

2. vers

Lám a Sátán serge talpon, szembetörni
kész,
Jól vigyázz, mert akit elkap, teste-lelke
vész.
Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk: hozzád esdünk
győzedelemér’!

3. vers

Szóljon a kürt, fenn lobogjon
győzedelmi jel,
Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell!
Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk: hozzád esdünk
győzedelemér’!

4. vers

Harci zajban, küzdelemben oldalunkon
áll,
Benne higgyünk, ő segít meg szívünk
harcinál.
Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér,
Zengje ajkunk: hozzád esdünk
győzedelemér’!

472. Dicséret

1. vers

Mennyit zengi a lelki békét,
A szívek csendjét énekünk,
Bár künn kín és ínség üzenget
Sok hangos jajszóval nekünk.
Az óra, testvér, gyorsan elfut
S az ember útja, sorsa zord,
Nincs rá időd, hogy álmodozva
A lelked meddőn tékozold.

2. vers

Ebből az éhség csal ki könnyet,
Az ott a fagy miatt remeg,
Házad táján sorvadva élnek
Éhes, lerongyolt gyermekek.
Az apjuk gyötrött mély szemében
A meghasonlás láza él,
Értük megmentő harcra kelni:
Elhívatás, testvéri cél.

3. vers

Lelkek éjét oszlatni fénnyel:
Reád az Úr ezt bízta, lásd, :/:
S azt, hogy hozz Krisztus szent nevével
A bűnösnek szabadulást.
Az Isten vérét adta értünk;
Láttasd, hogy szent példája hat,
S hogy áldott útját járva hittel
Te is adod egész magad.

4. vers

Adj éjt, napot, add át erődet,
Add kincsedet, add szívedet, :/:
Rontó lelkek gáncsa nem árthat,
Győztes csak egy: a szeretet.
A Mester lelke járt előtted
S kitűzi most eléd a célt,
Munkára hát, ne késs, serénykedj
Megváltódért, Királyodért.

5. vers

Áldott Jézus, a földre jöttél
S vállaltál értünk szörnyű kínt; :/:
Bárcsak tudnánk, Igéd követve,
Mi is szenvedni, tűrni mind.
Sok szolgád, férfi, nő, ma bízva
Átadjuk szívünket neked;
Hogy munkánk éljen és teremjen:
Gyújtsd fel bennünk szerelmedet!

473. Dicséret

„Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” -
Elfáradtunk, Uram, e világ zaján;
Ó, nyisd meg az égi béke szép honát,
Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

476. Dicséret

1. vers

Siess nagy Úr Isten én segítségemre,
És légy figyelmetes az én beszédemre,
Emlékezzél reá szent ígéretedre,
Hajtsad füleidet én könyörgésemre.

2. vers

Hitből, tiszta szívből azért arra kérlek:
Engedd, szent igédből hogy
ismerhesselek,
Teljes életemben hogy dícsérhesselek,
Minden dolgaimban téged nézhesselek.

3. vers

Az én életemet tartsd meg szent
nevedért,
A te szent Fiadnak kedves szerelméért;
Nagy hálákat adok tenéked ezekért,
Ha meghallgatsz,Uram, engem
jóvoltodért.

4. vers

Nem kérem a végre hosszú életemet,
Hogy itt e világon hizlaljam testemet,
Sem hogy öregbítsem híremet-nevemet,
De hogy dícsérhessem te Istenségedet.

5. vers

Világi életem csak árnyék énnékem,
Mint a szép folyóvíz, elmúlik éntőlem,
De a te országod örök lakóhelyem,
Melybe Jézus Krisztus által
helyheztetem.

6. vers

Szent Fiad vállára rakád bűneimet,
Ördög rabságából megváltál engemet,
Érette fiaddá fogadál engemet,
Örökössé tevél, mint édes gyermeket.

7. vers

Bízvást merek azért néked könyörögni,
Az én ajakimmal áldozatot tenni;
Mint kegyes Atyámmal, te veled szólani,
Minden szükségemet szépen
megbeszélni.

8. vers

A te népeidet, Uram, immár szánd meg,
Súlyos ostorodat tőlünk immár vond
meg,
Te nagy haragodat, szent Atyánk,
enyhítsd meg:
Gyülekezetedet immáron építsd meg!

9. vers

Rútságát bűnünknek Úr Isten, ne
nézzed,
Hanem szent Fiadnak halálát tekintsed,
És áldozatjának szent érdemét nézzed:
Szegény fiaidat immár megsegéljed.

10. vers

A te jóvoltodért mindörökké áldunk,
Irgalmasságodért is felmagasztalunk.
Háládatlanságot távoztass el tőlünk,
Új és tiszta szívet teremts már mi
bennünk!

11. vers

Tied legyen, Isten, mindenben dicsőség
A te szent Fiaddal, és minden tisztesség,
Szentlélek Istennel egyenlő felségben,
A Szentháromságban mind örökké!
Ámen.

477. Dicséret

4. vers

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Jézus, te visszajössz: várni taníts!
Majd ha kegyelmesen
Nézed az életem:
Állhassak csendesen.
Hinni taníts!

480. Dicséret

1. vers

Ó, könyörgést meghallgató
Édes Atya, mindenható,
Ha lelkem hozzád emelkedik,
És a buzgóság szárnyain, :/:
Ajakim óhajtásain
Elődbe érvén, reménykedik:
Érzem, hogy az örök élet
Már e földön az enyém lett.

2. vers

Ha örömmel gerjedezem
És rebegni igyekezem,
Tetőled mennyi áldást vészek!
Feltekintvén rád, Atyámra, :/:
Könyű csordul az orcámra;
Azáltal olyan újjá lészek,
Mint a plánta, mikor arra
Harmatcseppet szülsz hajnalra.

3. vers

Ha szívemet bánat járja,
Szemem keserűség árja:
Előtted való zokogásom;
Titkon ajtómat behajtva :/:
És magánosan sóhajtva
Akkor is édes újulásom,
Mert minden könyűvel, jajjal
Könnyebbül sorsom egy bajjal.

4. vers

Ha templomban megjelenek,
Ahol összesereglenek
Felséges neved imádói:
Velük együtt fohászkodva :/:
Úgy tetszik, mintha vigadva
Ott volnék, hol a menny lakói
A te királyi székednek
Előtte letelepednek.

5. vers

Te, ki a szív mozdulásit,
Mint a vizeknek folyásit
Szabadon hajtod ide s tova,
Neveld ezt az érzést bennem, :/:
És taníts jól könyörgenem;
Majd egyszer pedig, ó Jehova,
Vígy be az egek egébe,
Imádásod szent helyébe.
481:1.

481. Dicséret

1. vers

Ó, felséges Úr, egek királya!
Nagyságod a menny és föld csudálja;
Nevedre minden térdek meghajolnak,
Széked előtt angyalok udvarolnak.
Mégis hozzánk úgy leereszkedtél,
Hogy Fiad által Atyánkká lettél,
És mikor szükségünkben esedezünk,
Gyönyörködöl, ha Atyánknak nevezünk.
481:1.

2. vers

Nagyobb kegyelem ennél mi lehet,
Hogy a bűnös tehozzád úgy mehet,
Mint Atyjához, aki könnyen könyörül
És szerelmes fia kárán nem örül.
A terhes kereszt alatt levőknek,
Ínség, betegség alatt nyögőknek
Az az egy gondolat ad könnyebbséget,
Hogy Atyjuk vagy s látsz bajukban jó
481:1.

3. vers

Ó, édes Atyánk, nyújtsd kegyelmedet,
Hogy mi is úgy szeressünk tégedet,
Mint a fiak, kik érzik, hogy illetlen,
Ha szívük az atyjukhoz tiszteletlen.
Emeld fel lelkünk gyakran mennyekbe,
Hogy ne merüljünk a földiekbe,
Hanem addig is, míg majd haza
mégyünk,

482. Dicséret

1. vers

Mi kegyes Atyánk, kit vallunk
hitünkben:
Légy segítségül ily nagy szükségünkben,
Építs meg minket mi természetünkben,
Ki vagy mennyekben.

2. vers

A te szent neved szenteltessék köztünk,
Ne uralkodjék hamisság mibennünk;
A te szent Igéd hirdettessék köztünk,
Hogy el ne vesszünk.

3. vers

Jöjjön miközénk a te szent országod,
Csak te bírj minket, bűnös fiaidat;
Ismerhessük meg a te szent Fiadat,
Krisztus Urunkat.

4. vers

Ne légyen bennünk ördögnek országa,
Ne bírjon minket a bűnnek soksága;
Szálljon mi közénk hitnek igaz ága,
Megtisztulása.

5. vers

Természetünket ne hagyjad követnünk;
Akaratodat építsed mi bennünk,
Hogy mindenekben tenéked engedjünk:
Ne hagyj elesnünk!

6. vers

Mi kenyerünket mindennap megadjad,
Dolgunkban áldást, csendes
nyugodalmat;
És mindenekben testünket tápláljad
És oltalmazzad.

7. vers

Megbocsásd nékünk gonosz bűneinket,
Álnokságinkat, hitetlenséginket:
Végy ki közülünk minden irigységet,
És gyűlölséget.

8. vers

És ne vígy minket gonosz kísértetbe’,
Ne hagyj elvesznünk a mi bűneinkbe’;
Oltalmazz minket, ne essünk kétségbe,
Ördög kezébe.

9. vers

Szabadítsál meg minket a gonosztól,
Bűntől, ördögtől, minden álnokságtól,
Ellenséginktől, hirtelen haláltól,
És kárhozattól.

10. vers

Dicsőség néked mennyben, örök Isten!
Ki mihozzánk vagy engedelmességben:
Hallgass meg minket e
könyörgésünkben,
Áldj meg hitünkben!

483. Dicséret

1. vers

Mennybéli felséges Isten,
Kinek dicsőséged ott fenn
Boldog lelkek seregitül
Láttatik véghetetlenül:
E teljes világ általad
Teremtetett, áll és marad.

2. vers

Te noha ily felséges vagy,
Erőd, méltóságod ily nagy,
Mégis minket, kik föld pora
S hitvány férgek vagyunk, arra
Méltóztatsz, hogy fiaidnak
Hívassunk, s te mi Atyánknak.

3. vers

Fiúi bizodalomban
Azért te elődbe mostan
Járulunk imádságunkkal
Reggeli (estvéli) áldozatunkkal;
MI ATYÁNK, tiszteletünket
Vedd bé, halld meg kérésünket.

4. vers

SZENTELTESSÉK MEG TE NEVED,
Azaz: mivelünk azt tegyed,
Hogy igazán megismerjünk
Téged, féljünk és tiszteljünk,
Szemlélvén nagy bölcs munkáid
S minden tökéletességid.

5. vers

Gondolatunk és beszédünk,
Sőt a mi egész életünk
Úgy folyjon s úgy tündököljék,
Hogy mindenek megismerjék.
Hogy te vagy, szent Isten, Atyánk,
Fiaidnak te vagy példánk.

6. vers

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD,
Töltse bé uralkodásod,
Ó, mi királyunk, e földet;
Szaporítsad seregedet,
Drága Igédnek kész szállást,
Adj mindenütt szabad folyást.

7. vers

Ha egyházad ellenségi
Igyekeznek azt rontani:
Te velünk egy táborba szállj,
És előnkbe hadnagyul állj;
Szégyenítsd ellenséginket,
Tarts meg, bírj, vezérelj minket.

8. vers

LEGYEN A TE AKARATOD;
Ami jó, s rendes, te tudod;
Azért mi akaratunkat
Tetszésed után hordozd: azt
Szeressük, amit szeretsz, de
Gyűlöljük, amit gyűlölsz te.

9. vers

Engedjünk néked mindenben,
MINT dicső seregid MENNYBEN:
Ha velünk keményen bánsz is,
Szenvedjük békével azt is;
Tiéd mind testünk, mind lelkünk,
Teremtőnk, szabad vagy velünk.

10. vers

ADD MEG NEKÜNK
KENYERÜNKET
NAPONKÉNT, eledelünket:
Viselj gondot életünkről,
E mi halandó testünkről;
Szolgáltass jó egészséget,
Termő időt, békességet.

11. vers

Szállíts áldást munkáinkra,
Minden marhánk - s jószágunkra;
Javaiddal pedig nékünk
Adj mértékletesen élnünk,
Rád nézve háládatosan,
Mások iránt irgalmasan.

12. vers

BOCSÁSSAD MEG BŰNEINKET,
Mind ama nagy veszettséget,
Amely első szüléinktől
Szállott reánk örökségül,
Mind amely rossz gyümölcsöket
Bosszúdra e rossz fa termett.

13. vers

Nézvén szent Fiad vérére,
Ne vonj minket ítéletre,
És vétkeinkért meg ne feddj,
Sőt mindenekben megengedj,
AMINT MI IS MEGENGEDÜNK,
HA KIK VÉTETTEK ELLENÜNK.

14. vers

ÉS NE VIGY A KÍSÉRTETBE,
Mely rajtunk erőt vehetne;
Jól tudod, mely gyarlók vagyunk,
Könnyen tántorodik lábunk:
SZABADÍTS AMA GONOSZTÓL,
Ki lest hány nekünk akárhol.

15. vers

Hogyha pedig dicsőséges
Néked s nekünk épületes
A kísértőt ránk bocsátni,
Hitünket próbára vonni:
Add nekünk a győzedelmet,
Ezzel koronázd hitünket.

16. vers

Hogy tőled kérjük ezeket,
Ily okok indítnak minket:
MERT TIED AZ ORSZÁG: néped
Vagyunk mi és örökséged,
Jó királyunkhoz szükségben
Hogyne folyamnánk merészen?

17. vers

Velünk jól tenni akarván,
Arra tehetséged is van,
TIED A teljes HATALOM,
Égi s földi birodalom;
Jól tenni méltó is hozzád,
DICSŐSÉG tér ebből reád.

18. vers

Aki kérésében haboz,
Az tőled üres választ hoz,
De mi, Krisztus érdeméből
Nyugodt szívvel lévén erről,
Hogy megadsz, valamit kértünk,
Kérésünkhöz ÁMEN-t kötünk.

484. Dicséret

1. vers

Mi Atyánk, ó kegyes Isten,
Ki vagy a magas mennyekben:
Szenteltessék neved szívvel;
A te országod jöjjön el;
Te akaratod meglégyen
Ez földön, miképen mennyben.

2. vers

Mindennapi kenyerünket
Add meg, bocsásd meg vétkünket,
Amint mi is megbocsátunk
Azoknak, kiktől bántattunk;
És ne vígy a kísértetbe,
De szabadíts gonosz ellen.

3. vers

Mert tied, Uram, az ország,
Tied minden hatalmasság,
Megadhatsz azért minékünk
Mindent, amit tőled kérünk;
Tied a dicsőség, Ámen.
Most és örökké úgy légyen.

485. Dicséret

1. vers

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal,
Ki feltámadsz új világgal,
És megáldasz minden jókkal:

2. vers

Te vagy nékünk egy reménységünk,
Isten előtt közbenjárónk,
Szép koronánk, ékességünk.

3. vers

Világosítsd a mi szívünket:
Ismerhessünk meg tégedet;
Tanulhassuk szent Igédet.

4. vers

Az ördögnek csalárdságától,
Lelki-testi nyavalyától,
Őrizz hamis tudománytól,

5. vers

Az Atyával és Szentlélekkel,
Hogy tégedet tiszta szívvel
Mindörökké áldjunk! Ámen.

486. Dicséret

1. vers

Szívem megalázván, tehozzád megyek,
Elődbe, Istenem, hál’adást viszek
És szent Fiad által néked könyörgök.

2. vers

Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál,
Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál,
Angyali sereggel oltalmam voltál.

3. vers

E reggeli időt megadtad érnem,
Melyben egészséges elmém és testem;
Kérlek, minden jóra vezérelj engem.

4. vers

Mai nap ezt velem cselekedd, Uram:
Mindenféle bűntől magam óvhassam,
Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.

5. vers

Ételem, italom mérsékelt legyen,
Dobzódás, részegség ne nehezítsen,
Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen.

6. vers

Lágyítsd meg énbennem az indulatot,
Meg ne háborítsak soha másokat,
És haragtartásra ne adjak okot.

7. vers

Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok,
Különb-különb bűnre mily könnyen
hajlok!
Adjad: megtérhessek, mikor bűnt
vallok!

8. vers

Igaz ítéleted ne ostorozzon,
Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon,
Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.

9. vers

Magamat egészen neked szentelem:
Kegyelmes oltalmad legyen mellettem,
Szentlelked és Igéd legyen vezérem.

10. vers

Külső károktól is ments meg engemet,
Ne eméssze bánat és bú szívemet;
Tartsd jó egészségben gyarló testemet!

11. vers

Istenem, tenéked legyen dicsőség,
A Szentháromságban ki vagy egy Felség:
Csak tégedet illet minden tisztesség!

487. Dicséret

1. vers

Magasztallak én téged,
Isten, egeknek királyát, :/:
Hogy tőlem messze űzted
A sötét éjnek homályát.
Nem küldél rám betegséget,
Sem egyéb ínséget,
Épségben megtartottál,
E napra engem juttattál.

2. vers

Szívből könyörgök néked,
Kegyes teremtő Istenem: :/:
E napot is engedd meg
Békességgel véghez vinnem,
Akaratodat tanulnom,
Útaidban járnom;
Oltalmad béfedezzen,
Kedvem kedved szerint légyen.

3. vers

Igaz útadra taníts,
Hogy veled együtt járhassak, :/:
És tőled el ne taszíts,
Hogy kísértetbe ne jussak.
Jóvoltodból tarts meg engem,
Én édes Istenem,
Hogy a bűn csalárdságát,
Észre vegyem undokságát.

4. vers

Az igaz hitnek tüzét
Bennem Krisztusért élesszed, :/:
Gyarlóságomnak vétkét
Soha szememre ne vessed;
Fogadásodat tekintsd meg,
Szent Fiadért tarts meg,
Ki értem eleget tett,
Törvény átkától megmentett.

5. vers

Reménységgel ruházz fel,
Ördög tőrébe ne essem, :/:
Szívem hozzád gerjeszd fel,
Ne csak hasznomat keressem.
Atyafi szent szeretetet,
Adj jámbor életet;
Szeress, mint sajátodat,
Kövessem akaratodat.

6. vers

Szent Igédet vallanom
Adjad tisztán, homály nélkül :/:
És szolgádnak mondatnom
Minden képmutatás nélkül;
Kinccsel semmit sem gondolok,
Más jutalmat várok:
A szentek seregében,
Tarts meg gyülekezetében.

7. vers

E napot is engedd meg,
Uram, békével megfutnom, :/:
Hivatalom hasznával
Magam s cselédim táplálnom,
Hogy szent nevedet dícsérjem,
Oltalmadat nyerjem:
Testemnek megmaradást,
Lelkemnek adj boldog szállást.

8. vers

Uram, egyedül vagy jó.
Te vagy út, élet, igazság, :/:
De én életem gyarló.
Gondolatom csak hamisság.
Táplálj Krisztus szent testével,
Itass szent vérével,
Hogy örökké nevednek,
Énekeljek Felségednek.

9. vers

Hála légyen Atyának,
Fiúnak és Szentléleknek, :/:
Kitől minden jók vagynak:
Ne engedj azért ördögnek
Engem, igaz megváltottad,
Gyenge juhocskádat:
Lelkem a boldogságba,
Vigyed a paradicsomba.

488. Dicséret

Dícséret légyen Atyánknak,
És egyetlen-egy Fiának,
És a mi Vígasztalónknak,
Kitől minden jók származnak.

492. Dicséret

1. vers

Felséges Atya Úr Isten,
Ez napnak ő kezdetiben
Könyörgünk: tarts meg hitünkben
És az igaz szeretetben.

2. vers

Bűneinket megbocsássad,
És szívünket vigasztaljad,
Vallásunkat bátorítsad,
És Szentlelked nékünk adjad:

3. vers

Hogy ne ártson az ellenség,
Távol légyen minden kétség,
Testi-lelki fertelmesség,
És a gonosz eretnekség.

4. vers

Adjad meg nékünk éltünkben
Egymást szeretnünk szívünkben;
Élhessünk nagy békességben,
És hitnek jó gyümölcsében.

5. vers

Lelkünket és jószágunkat,
Néked ajánljuk magunkat:
Vezéreld a mi útunkat,
És viseld jóra gondunkat.

6. vers

Engedd ezt nékünk Krisztusért,
Te egyetlenegy Fiadért,
És érettünk Szószólónkért,
Egy elég áldozatunkért.

7. vers

Hálákat adunk, Úr Isten,
Te szent Fiadnak akképen,
Szentlélekkel egyetemben,
Mostan és minden időben.

493. Dicséret

1. vers

Dícsérlek, Uram, téged,
Hogy ez elmúlt éjjel
Életem megőrizted
Hatalmas kezeddel;
Setétségnek tőriből,
Mely környül vett vala,
Íme, engemet kivől,
Ó mindennek Ura!

2. vers

Néked adok hálákat,
Én kegyes Istenem,
És kérlek, mint Atyámat:
Ma is tarts meg engem,
Hogy szolgálhassak néked
Akaratod szerint:
Éltemet vezéreljed,
Légy velem óránkint!

3. vers

1. vers

Hálát adunk néked,
mennyei Atyánk,
Ki mindenkor kegyesen
vigyázsz reánk.

2. vers

Ím az elmúlt éjjel is
megnyugtattál,
E napra jó kedvedből
virrasztottál.

3. vers

Áldj meg, kérünk,
e napon is bennünket,
Védelmezd kártól
lelkünket, testünket.

4. vers

Segélj meg hivatalos
munkáinkban,
Részeltess lelki,
testi áldásidban.

5. vers

Oltalmazz meg minden
bűnbe eséstől,
Téged félhessünk,
tisztelhessünk szentül.

6. vers

Erősíts, nevelj
naponként a hitben,
Tarts meg végig
atyai szerelmedben.

7. vers

Hogy Fiaddal s Lelkeddel
egyetemben
Néked víg szívvel
szolgálhassunk! Ámen.

497. Dicséret

1. vers

Mi szent Atyánk, ki lakozol
mennyégben,
És uralkodol az egy Istenségben,
Szent Fiaddal, Lelkeddel dicsőségben
Tiszteltetel földön és a mennyégben:

2. vers

Szenteltessék, Uram, a te szent neved,
Dícsértessék mitőlünk, mert érdemled,
Hogy ez éjjel minket te szent Felséged,
Kegyelmesen őrizett Istenséged.

3. vers

A gonosznak tőribe nem eresztél,
Sőt a te szent angyaliddal őrzettél,
És álmunkból életben felköltöttél,
Lelki, testi veszélytől megmentettél.

4. vers

Szent kezedbe ajánljuk mi lelkünket,
Mai nap is tápláljad mi testünket,
Védelmezzed, Uram, a mi éltünket,
Lelki-testi veszélytől ments meg minket.

5. vers

Te vagy Uram, egyedül, mi Istenünk,
Mennyen, földön nincs nekünk több
reményünk;
Légy te azért, Uram Isten, pásztorunk,
Szükségünkben táplálónk és oltalmunk.

6. vers

Kegyelmeddel tartóztasd meg lelkünket,
Hogy bűnnel ne fertőztessük testünket;
Világosítsd inkább sötét elménket,
Hogy megtartsuk, Uram, te szent
törvényed.

7. vers

A te Szentlelked minket ösvényidben,
Vezéreljen, Uram, szent törvényidben,
Ma és életünknek minden rendiben,
Hogy így hozzád juthassunk az egekben.

498. Dicséret

1. vers

Ki hívta az éjszakát elő,
Hogy megnyugodjatok, :/:
Ti, a napnak terhét viselő
Testek és állatok?
Ki fordította fényességre
Az éjnek homályát?
Ki hozta fel napját az égre,
Hogy fusson új pályát?

2. vers

Te vagy az, ó mindenek Atyja,
Mert a te kezednek, :/:
Mely az ég seregit forgatja,
Nap és hold engednek.
Téged hát imádni nem
Késünk és mihelyt hajnallik,
Dicséret-mondó éneklésünk
Buzgó szava hallik.

3. vers

Bézártuk volt, mikor aludtunk,
Érzékenységinket; :/:
Mi magunkról semmit se tudtunk,
De te tudtál minket.
Ha felénk kár, vagy veszedelem
Közelítni akart,
A tenálad lakó kegyelem
Oltalma betakart.

4. vers

A te erőd, ó Mindenható,
Légyen nekünk ma is :/:
Minden életünk háborgató
Gonosz ellen paizs!
Légy segítőnk, ha munkálkodunk
S igazán keresünk;
Vígasztalónk, ha szomorkodunk,
Atyánk, ha elesünk.

5. vers

Adjad, hogy tartsuk fődolgunknak
Szent nevedet félni, :/:
Hasznáért felebarátunknak
Semmink sem kímélni.
És szívünk szerint elfelejtsük,
Ha megbánt valaki;
A másoktól vett jót ne ejtsük
Elménkből soha ki!

499. Dicséret

5. vers

Ti, fáradt tagok, mostan
Tegyétek le nyugodtan
A napnak terheit.
Vígadj, szívem, te is majd
Levetheted a bút, bajt
S a bűn terhét, mely keserít.

6. vers

Már álom jő szememre;
Ki vigyáz életemre,
Ha most elszunnyadok?
Izráel őrizője
Lesz házamnak védője:
Nem érhetnek károk, bajok.

7. vers

Te légy, Jézus, oltalmam,
Nálad lesz jó jutalmam,
Hű szárnyaid alatt.
Te vigyázz csak, Uram, rám,
Nem árt akkor a Sátán:
Testem-lelkem békén marad.

8. vers

Ti is távol s közelben,
Akik szerettek engem:
Békén pihenjetek;
A sötét éjszakába’
Az Úr világossága
Őrködjék hűn fölöttetek.

504. Dicséret

1. vers

A nap immár elenyészett,
Az ég bésötétedik, :/:
Nyugvóra vált a természet,
És minden csendesedik;
Engemet is az álom
Megújít, s feltalálom
Fáradt testemnek nyugvását,
Elmémnek megvídulását.

2. vers

Míg hát fejem lehajtanám
A szükséges álomra, :/:
Gondjaim elbocsátanám,
Menvén nyugodalomra:
Gondviselőm, táplálóm!
Jóságodat hálálom;
Aki ma is úgy szerettél,
Hogy sok jóban részeltettél.

3. vers

Adtál erőt, tehetséget,
És ösztönt minden jóra, :/:
De talált-e hát készséget
Rá bennem minden óra?
Nem, bizony jól érezem,
Mily sokra nem érkezem,
Bár akarnám, de ez a test
Sokszor tehetetlen és rest.

4. vers

Kegyelmednek köszönhetem
E nagy ajándékot is, :/:
Hogy a jóra érezhetem
Már csak a szándékot is.
Amit azért kezdettél,
Bennem felélesztettél,
Kérlek, hogy félbe ne hagyjad,
Sőt gyarapodását adjad.

5. vers

Bocsássad meg hibáimat,
Melyeket ma ejtettem, :/:
Szaporítsad javaimat,
Melyeket tőled vettem.
Engedjed, hogy halálom,
Melynek a csendes álom
Kiábrázoló példája:
Légyen idvesség órája.

505. Dicséret

1. vers

Adjunk hálát megtartó Istenünknek!
Ismét egy napját eltölténk éltünknek,
Melyen ő nékünk békességet adott,
Gondviselő oltalmába fogadott;
Megadá mindennapi kenyerünket,
Megtartá erőnket s egészségünket.

2. vers

Ajánljuk magunk ismét oltalmába
A már bekövetkező éjszakába’,
Mert nem lehet annak semmi félelme,
Akinek a Mindenható védelme;
Az övéinek ő ád nyugodalmat,
Akik csak benne keresnek oltalmat.

3. vers

Köszönjük Uram, hogy mirajtunk ma is
Gondviselésed volt hűséges paizs,
Hogy megmentetted veszélytől éltünket,
Szánkat panasztól, sírástól szemünket;
Munkánkra áldást s elég erőt adtál,
És az estére békében juttattál.

4. vers

Hányan, kik hosszú életet reméltek
Reggel tetőled: még estét sem értek;
És egészségért sokan esedeztek,
Kiket fájdalmak ágyukba szegeztek;
Árvákká lettek sokan s özvegyekké,
Vagy gazdagokból váltak szegényekké.

5. vers

Mennyivel voltunk mi ezeknél jobbak,
Hű védelmedre mennyivel méltóbbak?
Mégis te minket ím külön választál,
Ránk semmi romlást, kárt, veszélyt nem
hoztál;
Hordozott ingyen nagy kegyelmességed:
Áldunk örökké ezért, Uram, téged!

6. vers

Kérünk, ez éjjel is tartsd meg éltünket,
Csendes álommal újíts meg bennünket,
Több örvendetes reggelre virrassz fel,
Új életre új napoddal támassz fel,
Hogy új erővel tégedet szolgáljunk:
Az Úrnak éljünk és az Úrnak haljunk.

506. Dicséret

4. vers

Ellenség ellen áldásod fedez,
A könny nem sós, a kór is könnyű lesz,
Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem?
Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. vers

Húnyó szemembe vésd keresztedet,
Ködöt foszlatva láttasd szent eged.
Föld árnya fut, menny fénye megjelen:
Halálban is Te légy, Uram, velem.

512. Dicséret

1. vers

“Szólj, szólj hozzám, Uram,
mert szolgád hallja szódat!”
Így mondom, mert magam
rég annak érezem.
Hadd járjak útadon,
hadd várjam égi jódat
/: Hű szívvel szüntelen. :/

2. vers

Adj lelkedből erőt,
hogy értsem és szeressem
Elrendelt útamat s
minden parancsodat.
Egy vágyat hagyj nekem:
hogy halljam és kövessem
/: Szent igazságodat. :/

3. vers

Nincs oly tudós sehol,
ki megtanít útadra,
A bölcs nem fejti meg
törvényedet sohsem;
Te fejted meg nekünk,
te, hű szíveknek Atyja,
/: Kinek szavát lesem. :/

4. vers

Te nagy csodáidról bár
fennszóval beszélnek
És fennen hirdetik
felséges rendedet,
Ha nem te szólsz, Uram,
a szó fülig ha érhet,
/: De szívig nem mehet. :/

5. vers

Szólj, szólj, én Istenem! –
szól hangodból a jóság,
A lelkem megfeszül
s a hallásban segít,
És szódban meglelem
az örökkévalóság
/: Jó édességeit. :/

6. vers

Szólj és csitítsd a bút,
mert bú és kín gyötörnek,
Szólj, hogy legyen szavad
ír s gyógyító erő;
Szólj, dicsőséged úgy
még szebben tündökölhet,
/: És mindörökre nő. :/